Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem a brit drámákkal az utóbbi időkben kenyérre lehet kenni. Jobbnál jobb érzelmileg is megterhelő alkotások érkeznek a Szigetországból, amik nem csak történetileg, de hangulatilag és színészileg is klasszisokkal az amerikai sorozatok fölött állnak. A britek pedig akkor brillíroznak, ha olyan krimit készítenek, amiben egy ügyet egy évadon át oldanak meg.
A tavalyi szezon legjobb ilyen krimije számomra kétség kívül a Broadchurch, mivel képes volt a mostanában népszerű skandináv allűröket nélkülözni, szimplán a történetvezetéssel és a színészekkel megformálni a sokkoló valóságot. Aki katartikus pillanatokban gazdag és igazán emberi szériát szeretne látni, annak tudom ajánlani ezt a sorozatot. Azonban nem csak ez emelkedik ki az angol műsorok közül, ugyanígy említhetném a Sherlock-ot, a Ripper Street-et vagy a What Remains-t is.
Utóbbi első évados újonc, de már olyan hatást gyakorolt rám, mint kevés széria eddig. Felesleges lenne letagadni, hogy ez egy ízig-vérig hangulatos és klasszikus, gondolkodtató krimi. Szerencsénkre reneszánszát élik az olyan nyomozós sorozatok, amik egy ügy megoldására komplett évadot szánnak, mivel sok játékidőt tudnak szánni az írók a karakterek felépítésére és a hangulat megteremtésére. A What Remains pedig ezt a tábort erősíti, ugyanis egy fiatal nő halálának ügyében kezdődik meg a vizsgálat.
Nagyon gyakran operálnak az új, átívelő történetszálas krimik szűk helyekkel, zárt közösségekkel. A leggyakrabban a vidéki kisvárosokhoz nyúlnak, mivel ki lehet játszani a mindenki ismer mindenkit kártyát és ennek segítségével bárkire rá lehet aggatni a gyanúsított szerepkört. Ez a sorozat viszont sokkal kisebb teret használ, ugyanis a kulcshelyszín egy lakóház.
Bármennyire is hangzik ez formabontó ötletnek, a felépítés itt is hasonló, mint a kisvárosokban játszódó krimiknél. Az első részben előkerülnek az olyan tipikusnak mondható karakterek, mint a régóta ott élő, mogorva, háklis öregúr, a különc, ellenszenves leszbikus pár vagy a frissen beköltözött, szerelmes fiatalok. A klasszikus nyomozós sorozatok azonban nem is igényelnek nagyon marginális változtatásokat a szereplők terén, mivel a mondhatni hétköznapi emberek adják meg az esélyt a nézőnek, hogy legyen kivel azonosulni. Persze problémás tinédzsert és magányos kocka srácot is kapunk, de ők inkább mellékszereplők, akik a saját karakterük történetét formálják, nem pedig a fő akciót mozgatják.
Azonban kell nekünk még remekül kidolgozott hangulat és egy a környezetét befolyásolni tudó, egyedi jellemű főszereplő. Utóbbit nagyon is sikerült eltalálniuk a készítőknek, mivel pontosan illeszkedik a nyomozó a lakóházat átjáró komor, depresszív atmoszférához, habár a megjelenése kissé hajaz a Kenneth Branagh által hozott Wallander-hez. De ezt leszámítva is karakteres, ahogyan a hangulat is tipikusan angolosnak mondható.
Értékelés: A színészek rendben vannak, a szereplők pedig már az első részben a helyükre kerülnek, szinte alig kell mélyíteni őket, már így is többdimenziósak. A nyomozás is érdekesen halad, igaz nem öles léptekkel, de élvezhető az egész. A flashback-eket is jól használják, ezekkel sikerül emberivé tenni az áldozatot. Szerencsére nem használnak kliséket, és ha épp nem az üggyel foglalkozunk, akkor se hagynak minket a készítők unatkozni.
7/10
