Undercover Boss Canada – 1x01 – Mátyás királyként

2013. május 21. - Jasinka Ádám

 Amióta belefutottam ebbe a műsorba azon gondolkozom, hogy mégis mi lehet ez? Mármint nem hittem, hogy szimpla sorozat és valami üzleti dologra gyanakodtam, majd eltoltam, hogy kösz, akkor nem. És ezzel el is rendeztem, pedig tudjuk, hogy úgy nem szabad ítélkezni, hogy egy részt sem láttál valamiből. Igaz, nem az eredeti angol verzióval, sőt nem is az amerikai egyesült államokbelivel kezdem, hanem a kanadaival. De nem sok változás lehet a különböző országok változatai között.

vlcsnap-2013-05-21-15h12m52s34.png

 Jó döntés volt-e egyáltalán belekezdeni? Igen, mert legalább látom, hogy miről is szól a sorozat. Az alapötlet szerintem remek. A megvalósítás epizodikus, úgyhogy bármelyik részbe bele lehet nézni. Mindegyik részben egy céget és annak főnökét látjuk, ahogy mint helyi Mátyás király jár-kel a dolgozók között, hogy felmérje mi segítené a vállalkozást.

vlcsnap-2013-05-21-15h13m45s35.png

 Ennyi, slussz passz. Nincs túltekerve, nincs túlbonyolítva. Egyszerű és zseniális, mármint az, ahogy elmaszkírozzák a főnököt, majd dokumentumfilmesnek álcázva egy stáb követi minden mozdulatát, miközben saját alkalmazottai dolgoztatják „az új fiút”.

vlcsnap-2013-05-21-15h14m12s60.png

 Ez a műsor, és most tekintsünk el attól, hogy mennyire megrendezett, jó arra, hogy a főnök leüljön és személyesen beszéljen a beosztottaival, megismerje őket, valamint tájékozódjon, mire lenne szüksége a cégének, hogy jobban teljesítsen. Ezen a vonalon, az első részben drámai pillanatokat kapunk egyáltalán nem hatásvadász módon. Megismerünk emberi sorsokat, látjuk, hogy miként végzi a munkáját és e mögött milyen családi háttér áll.

 Az első részben a Torontói Állatkertben forgat a stáb, ahol jó jeleneteket is látunk. Többek között megismerjük azt, hogy az állatok rendben tartása, gondozása nem gyerekjáték, komoly fizikai munka, ami a kezdetleges, régi eszközökkel nem egyszerű. Látjuk, hogy milyen lelkesek a gondozók, a személyzet, milyen odaadással és lelkiismerettel dolgoznak.

 Ami például lenyűgözött az az állatkert konyha része volt. Laboratórium számba menő kis üzem volt, amiben minden állatnak előre megtervezett és összeállított, grammra kimért ételt csomagolnak elő. Mindent gondosan állítanak össze, hogy az állatok minden tápanyagot megkapjanak, tényleg hihetetlen munka áll az etetésük mögött.

Értékelés: Egészen jó kis műsor az Undercover Boss. Vannak vicces jelenetei, ahogyan drámai és megható pillanatok is benne. Maga az ötlet pedig tetszik, ez az álruhás megfigyelés frappáns és segíthet a vállalkozásnak. Az epizód végén a „szembesítésnél” látszott, hogy mennyire máshogy viselkednek az öltönyös főnökkel, mint a munkaruhában levő idegennel. Az állatkert külön tetszett, úgyhogy jó részt néztem meg ebből a műsorból.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása