A Space és a BBC America csatornák klónos műsora az Orphan Black. Az első jelenetekkel már megvett a sorozat, a trükkös kamerakezelés, a jó színészek és az érdekes történet miatt különleges, mindenképp egyedi ízű sorozat.
Az alaptörténet nagyjából annyi, hogy a főszereplőnő, Sarah a vasútállomáson van, mikor egy nő leveszi a cipőjét, kabátját és a táskája mellét teszi a földön. A hölgy megfordul és Sarah megpillantja, hogy hasonlítanak egymásra. A nő ekkor a közeledő vonat elé lép. Az egész jelenet megoldása tetszett, mert bizarr és naturalista volt.
Sarah felveszi a hölgy táskáját, majd miután átkutatja találkozik régi ismerősével és megpróbálják kitalálni, hogy miért hasonlíthatott rá az a nő. A táskában talál iratokat, pénzt és lakáskulcsot és úgy dönt felkeresi a házat. Érdekes dolgokat talál, ugyanis nem csak hasonlít rá az iratai alapján Elizabeth, hanem ugyanúgy néz ki, mint ő, azaz a klónja, de Sarah ezt még nem tudja. A lakásban is kutakodik, majd talál egy számlaegyenleget, rajta több tízezer dollárral és úgy dönt felveszi a nő személyazonosságát.
Az alaptörténet, már amennyire megismertetnek az írók vele nem csak, hogy kérdésekkel van tele a néző felé, hanem érdekes és izgalmas is, hiszen rengeteg potenciál van ebben a történetvezetésben. Szóval Sarah befestette a haját és nagyjából megpróbálta nem csak az aláírását, de a beszédstílusát is átvenni Elizabeth-nek. Ezután elmegy a bankba, hogy felvegye a pénzt.
Sarah egyébként, ahogyan a barátja, Felix is, árva. Sarah csak azért jött vissza a városba, hogy a nevelőnőnél levő lányán és barátján segítsen, de ez az új lehetőség, aminek nem csak jó oldala van, maradásra készteti.
Arról a nőről, akinek a személyazonosságát átvette Sarah nem tudunk semmit, csak azt, hogy valószínűleg gazdag és van egy barátja, pasija. A bankból hazafele jövet azonban valaki leszólítja Sarah-t, egy rendőr az, aki az autóba ülteti és a rendőrkapitányságra viszi. Ott derül ki, hogy a nő nyomozó és tanúskodnia kell azért, mert lelőtt egy civil embert.
A szokásos, „nem tudok semmit de eljátszom, hogy ismerlek” rész meglepően jó volt. Nem volt izzadtságszagú és klisés. Ami nem csak az íróknak, hanem a szereplőknek is köszönhető. Jó, hogy a nézőt is bizonytalanságban tartják a történeteket illetőleg, mivel addig, amíg meg nem szólítják, hogy nyomozónő, nem lehet tudni, hogy tanú-e vagy bűnüző?
A pénzfelvételkor a széfben talál papírokat, amiken szereplő emberek születési dátuma majdhogynem megegyezik Sarah-éval. Ez viszont nem kap különösebb történetszálat az első részben, csak az utolsó jelenetben, amikor Sarah találkozik az egyik emberrel, akinek a neve rajta van a papíron.
A színeket, a díszleteket jól kezelik, nincs rikító színe semminek, inkább a fehéres, szürkés árnyalatok dominálnak. A színészek közül a főszereplőnő jól játszik és csinos, a mellékszereplők pedig kidolgozott karakterek, nem ténfergenek, segítik a sorozat történetét. A rendezés is érdekes, a nem szokványos kamera beállítások is mind egyfajta különlegességet kölcsönöznek a sorozat misztikus hangulatához.
Értékelés: A történet nem annyira elszállt és „fantasztikus”, hanem inkább tűnik az egész valóságnak, mintsem fikciónak. Ezért is jók a gyomorforgató jelenetek, a naturalista stílus, mivel nem a drámai történetekkel, párbeszédekkel akarják elhitetni a nézőkkel, hogy ez lehetnek akár a valóság. Honnan tudhatnánk, hogy nem klónoztak-e embereket, persze nem a sorozat ad erre választ, de mindenképpen egy érdekes világba kalauzol el és élvezhetően teszi.
8/10
