A skandináv sorozatok méltán népszerűek nem csak a nézők, a kritikusok, hanem a televíziós társaságok körében is. A skandináv országok sorozatai közül a Forbrydelsen-t, a Wallander-t már feldolgozták és elkészült az amerikai The Killing és a brit Wallander. Az egyik új svéd-dán közös sorozatból, a Broen-ből pedig egyszerre két feldolgozás is készül. Egy az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó, egy pedig az Egyesült Királyság és Franciaország közös sorozataként. Az Annika Bengtzon pedig egy újabb sorozat, amivel az európai és tengerentúli nézők is megismerkedhetnek, mégpedig Svédország második best seller írójának, Liza Marklund könyveinek alapján.
A sorozat főszereplője Annika Bengtzon, aki a Kvällspressen újságírójaként dolgozik. Családja, két gyermeke és élettársa van, valamint sikeres újságírói karriere. A magánéleti történetszálakat nem erőltetik a nézőre, és csak azért, és annyit mutatnak, ami segít megérteni a főszereplőnő életét, cselekedetei és magát őt, hogy miért olyan, amilyen. Az újság szerkesztőségében már izgalmasabbak az események, látjuk a szokásos rivalizálást egy-egy izgalmasabb cikk iránt, és azt, hogy a pénzért ki mire lenne képes az erkölcsöt nem épp figyelembe véve.
Az újságírói dolgok jók, ezt sem erőltetik, nem görcsösen mutatják, hogy hogyan szerzik az információkat az újságírók, hogyan dolgoznak, hanem a kulcsmozzanatokat látják a nézők. Gondolok itt a helyszín közelében éjszakázásra, az autóban alvásra, és a rendőrök „átverésére”, hogy törvényellenes feltartóztatni az újságírókat a sajtószabadság miatt.
Az Annika Bengtzon – A bűn nyomában nem tipikus nyomozós sorozat, nincs helyszínelés és konkrét kihallgatás sem. A főszereplőnő ugyanis nem rendőr, de a cikkhez szükséges információk miatt a szemtanúkkal, gyanúsítottakkal elbeszélget. Annika nem kimondottan a rendőrök munkáját segíti, inkább saját karrierjét építi, és csak azért foglalkozik az egész esettel, mert jó cikket szeretne írni.
A tipikus skandináv sorozatokhoz nem hasonlít annyira, nincs meg az a rideg, kimért stílus, kicsit naturalista ábrázolásmód. A szürkés képi világ, és a komorság jelen van, de mégsem érzem sem a tájon, sem a legtöbb szereplőn azt a fajta bússágot, világfájdalmat, amit Kurt Wallander is át tud adni a jeleneteken. A sorozat tipikus krimi sorozat, amivel nincs is probléma, csak valamiért izgalmasabb, nem akciódúsabb, hanem gondolkodtatóbb, és csavarosabb történet vártam.
Az tetszett a sorozatban, hogy amikor a főszereplő beszélgetett a szemtanúkkal, akkor a visszaemlékezős jelenetekben mindent az adott szereplő szemszögéből láttunk, és az események is a szereplő hangulatához igazodtak. Aki ideges volt, annál feszültek voltak a jelenetek, akik pedig szórakoztak ott a kameramozgás is lazább. Érdekes volt látni, hogy melyik szereplő hogyan emlékszik vissza az adott eseményekre, hogyan befolyásolták a történetet az érzései, kinek mi volt lényeges.
A történet nem annyira izgalmas a Főműsoridő című részben. A fegyver a rész közepe felé már annál volt, aki lelőtte a műsorvezetőnőt. A történet úgy volt írva, hogy mindig másra tereljék a néző gyanúját, de nem volt annyira izgalmas a leleplezés, mint egy krimisorozatban, a minőségiekben.
Értékelés: A szemtanúk szempontjából való visszaemlékezés, azaz kinek mi volt lényeges az adott eseményekkor ismerős lehet a nézőknek, ugyanis Agatha Christie Poirot történetei is hasonlóan alakulnak, mint ahogy a Gyilkosság az Orient Expresszen is. Az Annika Bengtzon sorozat nem egy olyan skandináv sorozat, amit eddig mutattak, ezért is kicsit unalmas.
6/10
