Az utazó - 1x01

2013. január 31. - Jasinka Ádám

 Az utazót az RTLII-n láttam először és megtetszett, nem tudom, mi az ami jó volt első látásra, de a hangulata mindenképpen tetszett a sorozat alaptörténetének ismerete nélkül. Belekapcsolgattam, de egy részt nem néztem meg a televízióban teljesen, mondjuk azért sem, mert késői időpontban adták. Viszont az első részt újranéztem és egy igen jó sorozat Az utazó.

journeyman2.png

 A főszereplő A Grace klinikában is játszó Kevin McKidd, aki egy családos férfit alakít, akinek egy kis fia van és egy szerető felesége. Újságíróként dolgozik és házassági évfordulójukra készül, amikor valami különös dolog történik vele. Taxiba száll és az étterem felé indul, amikor egy misztikus villanás után visszautazott az időben. Nem tudja, hogy mi történt vele, ezért az étteremhez megy, ahol a vendégek egy évekkel ezelőtti futball győzelmet ünnepelnek, vagyis a főszereplő, Dan számára évekkel ezelőttit. Az ünneplő tömegen és az ablakon keresztül meglát egy ismerőst, Livia-t, aki repülőgépbalesetben elhunyt. Dan kifut hozzá az étteremből, de a hölgy már taxiba szállt. A férfi beugrik egy másik taxiba, amikor ismét villanás történik és a jelenben ébred fel. Újra az étterem felé indul, ahol már feleségével találkozik.

journeyman3.png

 Az alaptörténet kiderül az első részben, ugyanis Dan régen eljegyezte Livia-t, de miután a repülőgép-baleset után nem találták meg, Dan nem házasodott meg. A férfi feleségül ment Katie-hez, aki a bátja Jack barátnője volt, de nem jöttek ki jól egymással és ezért szakítottak, és Katie a bátja testvérével házasodott meg.

journeyman.png

 Dan és Katie megünneplik a házassági évfordulójukat, reggel azonban Dan eltűnik. Visszautazott az időben. A sorozat ötlete az, hogy a főszereplőnek segítenie kell a múltban az embereken; meg kell mentenie az életüket, vagy a jó irányba segíteni őket. Ebből lehet is tudni, hogy epizódikus a sorozat felépítése átívelő történettel, hiszen Dan akaratlanul is, de bele fog avatkozni mind múltbeli énje, mind volt szerelme életébe.

 A csavar a történetben az, hogy mikor visszatér a jelenbe, nem hisz neki senki, miért is hinnének. Segíteni akarnak rajta, azt gondolják, hogy vagy megcsalja a feleségét, vagy újra játszani kezdett, ezért marad ki napokat anélkül, hogy telefonálna a feleségének. Dan, amikor egy villanás után újra a múltba kerül úgy dönt bizonyítékot csinál, hogy felesége higyjen neki. Nála van az eljegyzési gyűrű, amit megelepetésként felújíttatott. Vesz egy szerszámos ládát és egy újságot, majd a ládát, benne a gyűrűvel és az újsággal elássa a házuknál. Mikor újra a jelenben van, kihívja a feleségét a kertbe. Majd felbontja a verandát, amit beköltözésükkor építtettek és megtalálja a dobozt.

 Az egyik ilyen visszautazáskor még egy csavar van a történetben, ugyanis Livia, akit Dan eljegyzett és eltűnt a repülőgépről él, csak ugyanúgy időutazó, mint Dan. Ők ketten pedig együtt kell dolgozzanak azért, hogy segítsenek az embereken.

 A sorozat hangulata jó, a zenék és a képi világ is illik a sorozathoz, a színészek is jók. A történet izgalmas, már csak azért is, mert nem tudni, Dan hogyan fog beleavatkozni saját múltjába, egyáltalán meri-e vállalni a kockázatot, hogy változtat az eseményeken, hiszen ki tudja, milyen hatása lehet a jelenére nézve valaminek, ha nem úgy történik a múltban minden, ahogy történt. Az átívelő szál ez lesz, az epizódikus történetek pedig új emberekről szólnak majd, Dan-nek pedig el kell kerülnie, hogy találkozzon múltbeli saját magával.

Értékelés: Az egy évados sorozat ötlete jó, tetszik és izgalmas. Érdekes lesz, hogy a főszereplő hogyan tudja a saját, jelenkori életét irányítani úgy, hogy közben a múltban másokat segít. A múltból a jelenbe hozott tárgyaknak lesz-e valamilyen kihatása, erre is kíváncsi leszek. A sorozat jó, és a kivitelezés is remek.

8/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása