Ben and Kate - testvérszitkom első rész

2012. szeptember 28. - Jasinka Ádám

 A Ben and Kate az újonc szitkomok közül az egyik. Eddig a Go on-ról és az Animal Practice-ról írtam, és ezekből csak az előbbi az, ami megtetszett annyira, hogy folytassam. Az Animal Practice pedig hiába aranyos, ennél több kell egy sorozathoz. A Ben and Kate azonban a családi szitkomokon túlmegy és egy testvérpár történetét mutatja be. Szitkom a műfaj, de a Go on-hoz hasonlóan kicsit drámás is.

benandkate4.png

 Az alaptörténet az, hogy Kate, korán felnőtt, míg bátja Ben, felnőtt korában is gyerekes és kevésbé érdeklik a szabályok és az, hogy mit gondolnak róla. A világról alkotott képük és az emberekhez való viszonyuk is más. Ben közvetlenebb és sok helyeztekomikum épül rá, míg Kate, aki szintén alapja pár helyzetkomikumnak, inkább a szolid, anyaszerepe került nőt alakítja, aki várhatóan a sorozat folyamán bátja hatására felolvad és több hülyeségben fog részt venni.

benandkate2.png

  • Mi ez?
  • Daduskamera. Ezzel kémkedek a lányom után.

 Ben sokszor váratlanul látogatja meg nővérét, aki ennek nem annyira örül, hiszen Ben csak akkor jön, ha valamit szeretne, kérni, vagy valamit nővére házában tárolni. Ben legújabb látogatása ezért is lesz gyanús Kate-nek, aki randevúja közepén találkozik otthonában bátjával, aki épp a szomszéd kábelét próbálja ellopni.

benandkate.png

 Kate unszolására Ben nem árulja el, hogy miért jött a városba, de a sorozat író nekünk elárulják, hogy bizony Ben régi szerelme megházasodik és azért jött a városba Ben, hogy tönkretegye az esküvőt. Kate közben tovább randevúzik és görcsösen szeretne egy párkapcsolatot, ami példa lehet lányának is, de nem jön össze. A férfi, akivel randevúzik már más valakivel tart fenn kapcsolatot. Bennek sem sikerül a terve, hiszen hiába mondja el nővére volt barátnőjének, hogy Ben mennyire szereti, és ne menjen férjhez. A házasság megköttetett.

 Ben úgy dönt, hogy Kate-hez költözik és segít neki lánya felnevelésében.

 A sorozat furcsa. Nem az a nagyon nevetős szitkom nálam, elnéztem, de csak a vége felé, talán rá kellett hangolóni tudtam mosolyogni. A poénokat, helyzetekből adódó poénokat értettem, de nem tudtam rajtuk nevetni. A Go on is hasonló típusú sorozat, de ott voltak olyan vicces jelenetek, elszólások, amin hangosan tudtam nevetni és a Ben and Kate-ből ez hiányzott. Viszont a hangulata tetszik, csak ilyesmi sorozatom már van.

Értékelés: Ha mindenképpen ki szeretném emelni a pozitívumait, akkor az az lenne, hogy testvérkomédia nincs és a karakterek is szerethetőek. Az írók egyelőre nem brillíroznak, vagyis nekem nem tetszettek annyira a poénjaik. Amiken mosolyogtam, azok a helyzetekből adódtak. Még kiemelendő, hogy nem építettek a kínosságra, azaz a poén abból áll, hogy egy szerepelő valami olyat csinál, ami abban a szitucióban kínos és ezen lehet nevetni. A sorozat azonban nem volt kiemelkedő, unalmas volt kicsit a kezdés és a végén sem jött bele igazán. Az első rész viszont nem tűnt annyira első résznek. Nem szerették volna ránkerőltetni a szereplők megismerését, hanem fokozatosan adagolták az információt, és nem tűnt ettől akadozottnak a rész. Ha szitkomot szeretnék választani és maradni a Fox csatornánál, akkor a New Girl-nél maradok, ha pedig a mosatni újoncok közül kellene szitkomot választani, akkor a Go on lenne a jelölt.

5/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása