Több változás is lesz januártól a TV2 műsorán

2017. december 21. - Jasinka Ádám

Múlt hétvégén, december 16-án este véget ért a TV2 nagyszabású utazós realityje, az Ázsia Expressz, valamint a saját fejlesztésű, interaktív játékos talkshow, az Appra magyar! is. Azt egyelőre nem tudni, mikor folytatja a csatorna ezeket a produkciókat, az azonban már biztossá vált, hogy milyen műsorokkal vágnak bele az új esztendőbe.

Újév napján visszatér a TV2-re az Extrém Activity, ám úgy tűnik, a műsor rajongóinak egyelőre be kell érniük a korábbi adások ismétléseivel. A hétköznap esténként hét órától jelentkező vetélkedőt követően lesz látható 20.30-as kezdéssel a Pénzt vagy éveket! vadonatúj évada. A csatorna 2017 nyarán tűzte először képernyőre Kasza Tibor vezetésével ezt a gameshow-t, mely meglepően jó nézettséget szállított.

Január 2-tól egy új napi sorozattal bővül a TV2 kínálata, elindul ugyanis az Álmodj velem! című telenovella, mely hétfőtől péntekig 15.45-től lesz látható. A rövid téli szünet után január 2-án folytatódik új részekkel a Bosszú vagy szerelem, mely jövőre is a megszokott időben, minden hétköznap 16.50-kor kezdődik majd.

Emellett január 6-án visszatér A szultána, azonban nem a megszokott időpontban, hanem korábban, már 14.45-től képernyőre kerül szombatonként, továbbra is heti egy epizóddal. A decemberben befejeződött Megtört szívek helyére pedig nem egy új széria, hanem a Bud Spencer főszereplésével készült Őrangyalok kerül.

Az Ázsia Expressz és az Appra magyar! végével szombatonként filmeket ad a Tények után a TV2, a Korhatáros szerelem azonban marad a helyén és januártól is szombat esténként 21.30-tól jelentkezik majd új epizódokkal.

A TV2 hétköznapjai január 2-tól:
12.00: Tények Délben
12.30: Walker, a texasi kopó (ism.)
13.35: Családi titkok (ism.)
14.45: Paula és Paulina
15.45: Álmodj velem! (premier)
16.50: Bosszú vagy szerelem (premier)
18.00: Tények
19.00: Extrém Activity (ism.)
20.35: Pénzt vagy éveket! (premier)
22.00: Tények Extra
22.25-től: Sorozatok és filmek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása