A celebekre épít tavasszal a TV2

2016. február 26. - Jasinka Ádám

 A TV2 a héten jelentette be, hogy tavasszal milyen műsorokkal is készül szórakoztatni a nagyérdeműt és sajnos egy-két vadonatúj műsortól eltekintve nem igazán tudtak meglepni. Az egyik, ha nem a legnagyobb hiányossága a tévéadónak tavasszal szerintem az lesz, hogy hiába tűzik képernyőre a Kismenők címet kapó gyermek-tehetségkutatót és a Drágám, add az életed! című gameshow-t, nem lesz más új dobásuk, hiszen elnézve a nyár előtti tévés kínálatukat, lényegében a saját, eddig megszokott produkciójukból építkeznek majd.

 A legszembetűnőbb viszont az, hogy most mintha céltudatosabban rakták volna össze a kínálatot, amely nem is titkolja, hogy a celebeket állítja a középpontba. Ezzel félreértés ne essék, semmi problémám nincs, miért is lenne? Van a társadalomnak, a magyar nézőközönségnek egy olyan rétege, aki kíváncsi a híres, ismert magyarokra, az életükre, a párkapcsolataikra, arra hogyan élnek, arra hogyan vélekednek bizonyos kérdésekről. A TV2 idén tavasszal ezt a faktort fogja a csúcsra járatni, és tegyék is, ha ez segít nekik elmozdulni az "örök második" pozícióból, amit a teljes lakosságban lassan már a Duna TV is képes néha veszélyeztetni.

tv2tavasz2.jpg

 Számomra az egyik legfontosabb hír, hogy a korábbi értesülésekhez híven tényleg visszatér az Összezárva Friderikusszal. A rendkívül népszerű interjúsorozat harmadik évadára izgalmas vendégeket ígérnek a készítők, és hacsak nem celebesítik el (túlságosan) a műsort, akkor továbbra is ez lesz szerintem a TV2 legszínvonalasabb saját gyártása. Friderikusz Sándor most tavasszal sem marad segítség nélkül, ugyanis vagy a hosszú kihagyás után visszatérő A nagy duett, vagy a tévéadó vadonatúj tehetségkutatója, a Kismenők lesz a felvezetése.

 A nagy duett visszahozása őszintén meglepett, ugyanis sosem tartozott a TV2 legnézettebb produkciói közé és mivel a tévéadónak van egy nagyon is népszerű és bitang nézett, sztárokat énekeltető showműsora, ezért talán nincs is akkora vonzereje egy ilyen "snassz" celebénekeltető saját gyártásnak, amiben nincs meg az a plusz, ami a Sztárban sztár című műsorban pedig megvan. A nagy duett új szezonjának műsorvezetői Liptai Claudia és Majka lesznek, a zsűri pedig teljesen megújul.

 A Kismenők című tehetséggondozó produkció házigazdái Ördög Nóra és Till Attila lesznek, azonban egyelőre sem a formátumról, sem a versenyzők számáról, sem a zsűriről nem tudni semmit, és mivel korábban sem verték nagy dobra a műsor menetét, tényleg igaznak látszik az a pletyka, hogy a TV2 a Sztárban sztáréhoz hasonló módon csak el szerette volna csaklizni ezt a műsortípust is az RTL Klub orra elől, akik viszont idén már nagy hagyják magukat és ősszel bevetik a megvett formátumot. Meglátjuk, hogy mennyire fér majd meg két dudás egy csárdában.

tv2tavasz3.jpg

 A celebes vonalat fogja erősíteni a Hal a tortán - A küldetés, amely idén március közepétől nem csak egyszerű főzős reality lesz, ugyanis a fogások elkészítése és elfogyasztása mellé a műsor új házigazdája, Kovács Lázár hétről hétre meglepő feladatokat fog adni a játékosoknak. A Kismenők mellett a másik új TV2-s produkció a Drágám, add az életed! című gameshow lesz, melyben Magyarország sztárpárjait eddig ismeretlen kihívás elé állítják a műsor készítői. A vetélkedőben a hölgyek különböző próbatételek teljesítésével tesztelhetik párjaik rátermettségét, és őszinte leszek, ez nagyon is jónak ígérkezik.

 A TV2 egyik legrégebbi saját gyártása, a Frizbi Hajdú Péterrel befejeződik, a helyére pedig érkezik a Showtime Hajdú Péterrel című vadonatúj szórakoztató show. A sztárokra olyan megpróbáltatások, játékos kihívások várnak majd a kéthetente jelentkező produkcióban, amilyeneket a magyar televíziózásban eddig még nem láthattak a nézők. Az amerikai talkshow-k játékait itthon sem árt meghonosítani, főleg hogy vannak olyan ötletek, amelyek úgy nagyon jók, hogy végtelenül egyszerűek (lásd Carpool Karaoke, Lip Sync Battle...). Az, hogy a rendkívül frappáns című Showtime Hajdú Péterrel milyen is lesz, egyelőre még nem tudni. A celebes vonalról természetesen nem hiányozhat a SuperTV2-n most is meglepően korrekt nézettséget hozó Édes Élet sem, amely idén is tovább folytatódik.

tv2tavasz1.jpg

 A sztárhírek kedvelőinek kedveskedik a TV2 egy vélhetően az RTL Klubon futó Story Extrához, és a korábbi Reflektorhoz hasonló magazinnal, a Red Carpet-tal, amely késő esténként fog majd jelentkezni. Azonban nem csak a főműsoridőben, hanem hétvégenként délelőtt és kora délután is lesznek saját gyártások a tévéadón. Az új magazinok közül jó pár ismerős lehet majd a tévézőknek, ugyanis mind az Ízes Élet (Pataky Péterrel), mind az a'la Car (Istenes Lászlóval) korábban az RTL Klub műsorán volt látható. Mivel ezek nem a tévéadó saját gyártásai, hanem külsős produkciók voltak, ezért nem meglepő, hogy címmel és műsorvezetővel együtt elköltöznek.

 A TV2 saját magazinjai közül a Tűsarok (Orosz Barbarával), a Trendmánia (Görög Zitával), az EgészségKlinika (Erdélyi Mónikával), az Otthon a kertben és a Falforgatók friss részekkel jelentkezik és képernyőre kerül egy új műsor, a Szalonskicc (Beszeda Gáborral), melyben szépségszalonok, fodrászatok átalakítását mutatják be.

 A TV2 Csoport adóin azonban nem csak saját gyártások, hanem külföldi sorozatok is képernyőre kerülnek; így láthatjuk majd A létezés határát (Extant), a Bukott angyalokat (Dominion), A halál kardját (The Bastard Executioner), és jelenleg is adásban van többek között a Lángoló Chicago (Chicago Fire), a Psych - Dilis detektívek (Psych) és a Megtört szívek (Paramparca) országos premierként. A sajtóközlemény a Sherlock és Watson (Elementary) kapcsán elég érdekesen fogalmaz, ugyanis azt írják, hogy Magyarországon eddig még nem látott részek is képernyőre kerülnek a sorozatból, ami gyaníthatóan a széria negyedik, az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is futó szezonját jelentheti.

 A sorozatok mellett a filmek rajongóit is szeretnék kiszolgálni, így olyan alkotások érkeznek majd mint a Walter Mitty titkos élete, a Női szervek, a Harag, az Így neveld a sárkányodat 2., az Elrabolva 3. és az X-Men: Az eljövendő múlt napjai.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása