Ők a True Detective második évadának magyar hangjai

2015. június 28. - Jasinka Ádám

 A második évadát kezdte most júniusban az HBO egyik talán legtöbbet dicsért tavalyi sorozata, a True Detective, aminek a szinkronjáról azért is kell írni, mivel hiába az első etappal megegyező cím, teljesen új a szereplőgárda. Az új évadban a főbb szereplőket olyan színészek formálják meg, akiket nem egy filmben láthattunk már, így sokak számára lehetnek már berögzült hangpárosítások is.

truedetectiveszink.jpg

 A True Detective új részeinek egyik legismertebb színésze Colin Farrell, akit hallhattunk már Czvetkó Sándor és Kálloy Molnár Péter orgánumával is, most azonban egy talán kevésbé ismert hangpárosítást élvezhetünk újra. A szinkronrendező választása arra a Rajkai Zoltánra esett, aki a színésznek, egyik korábbi filmjében már kölcsönözte a hangját.

 A többieknél sem a korábban sokat használt párosításokat fogjuk hallani, de ez szerintem nem feltétlenül rossz, egy új szinkronhang is lehet olyan jó, mint a sokak által megszokott. Ez a magyar változat bővelkedni fog az újításokban, nem tudom, hogy egyeztetési problémák vagy a szinkronrendező kreativitása miatt, de mindenképpen érdekes lesz hallani, hogyan működnek majd ezek a párosok.

True Detective

Colin Farrell - Rajkai Zoltán
Rachel McAdams - Pálfi Kata
Taylor Kitsch - Horváth Illés
Vince Vaughn - Rába Roland
Kelly Reilly - Bozó Andrea

Szinkronrendező: Báthory Orsolya
Hangmérnök: Illés Gergely
Vágó: Szemerédi Gabriella
Gyártásvezető: Kéner Ágnes
Stúdió: Mafilm Audio

Forrás: HBO, Mafilm Audio
A kép forrása: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása