Unforgettable – 1x01

2013. június 11. - Jasinka Ádám

 A CBS nyomozós sorozata érdekes. Az első jelenetek után úgy voltam, hogy ez bizony jó nem lehet, ha a főszereplőt ennyire nyomatni kell és minden dialógusban, minden helyzetben ki kell hangsúlyozni, hogy ő az, akivel senki se cicózhat, mert bármit megtesz és minden kellemetlen szituációból egy csettintésre kivágja magát.

vlcsnap-2013-06-11-16h17m32s71.png

 Jók azok a sorozatok, amikben a főszereplő egy önálló, erős nő. Ezért is szeretem a The Closer-t, bár többek szerint az egyik legidegesítőbb sorozat. Szerintem viszont remek nyomozós, aminek a főszereplője karakán és határozott nő. Ezt a faktort azonban kevés sorozat esetén húzzák meg. Persze vannak komoly női főszereplők, de általában vagy társsal kiegészülve alkotnak egy egészet, vagy a főszereplő férfi farvizén evickélnek.

 Az Unforgettable-ről a véleményem csak egy kicsit változott meg, mivel voltak jó momentumai, jó jelenetek, de pont ennyire volt a történet sablonos, kidolgozatlan. A főszereplő személye nekem unszimpatikus, erről ő nem tehet, egyszerűen nekem nem jön be, van így. Nem játszik rosszul, valahogy azonban nem tudok azonosulni az általa megformált, kissé megtört karakterrel.

A továbbiakban spoileresebben folytatom.

 Az első rész ugye az alapozás helye, amit mi nézők hatványozottan meg is kapunk. A főszereplő egy olyan nő, aki mindenre emlékszik, amit valaha is mondtak neki, látott vagy olvasott. Ezt az első jelenetekben a szájunkba is rágják, amint lenyúlja a kaszinót elég vastagon, illetve a maffiás ürgéktől nem zavartatva marad flegma.

vlcsnap-2013-06-11-15h59m58s33.png

 Utána árnyalják nekünk a központi szereplőt a kicsit borús jelenetben. Sejthető, hogy valami történt a múltjában, ami kísérti és befolyásolja az életét, viselkedését, esetleg az emberekhez való viszonyát. Ezt azonban dörömbölés és csapkodás szakítja meg, majd látjuk, ahogy kimegy a lakásából, leszalad a lépcsőn és a bejárathoz közel a földön fekve egy nőt talál. És el is érkeztünk az epizodikus ügyhöz.

 A következő jelenetekben megérkezik a rendőrség, a főszereplő pedig ismerős arcot lát, kuszálják a szálakat és fény derül a sorozat központi alakjának rendőri múltjára. Kapunk szerelmi szálat is, de gyorsan lerendezik az írók a drámai vonalat és már látjuk, hogyan dolgozik együtt a rendőrséggel. A nyomozás nincs annyira a középpontban, inkább a főszereplőt és képességét, a mindenre emlékezést mutatják be, valamint a háttértörténetét, ami mellett elég kezdetlegesnek, érdektelennek tűnik az aktuális ügy.

vlcsnap-2013-06-11-17h46m22s136.png

 A szereplőkkel nincs sok probléma, sokan vannak, de mindenki kapott játékidőt, igaz, egyiküket se ismertük meg. Ilyen sorozatnál nem is szokás bemutatni a mellékszereplőket az első részben. A két főbb szereplőt és a viszonyukat letisztázták, megtudtunk róluk ezt azt, illetve tovább mélyítették a főszereplő múltját és megkaptuk, mi a célja. Kinyomozni, mi történt a testvérével.

vlcsnap-2013-06-11-16h14m08s92.png

 Visszapillantásokat kapunk, valamint lassított képeket, mikor visszaidézi, amit látott. Ez érdekes, és annyira nem is unalmas, pedig ellőtték párszor. A suta ügyet, és annak még sutább megoldását, érdektelen csavarosságát leszámítva jó kis történetet láttunk, epizodikus nyomozós sorozathoz képest, jó első részt.

Értékelés: A sorozattal az a problémám, hogy az ügye az első részben vázlatos volt. Semmi katartikus élmény. Persze érthető, hogy a főszereplő megismertetése mellé kellett valami nyomozás, de nem tetszett. Az alapszituáció nem rossz, van benne potenciál és a végén, az otthonos jelenet is jó volt a történet szempontjából, de nem érzem elég izgalmasnak az első rész alapján a sorozatot, hogy jobb, vagy más legyen, mint egy szimpla epizodikus széria.

5/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása