Rekordnyeremény és díszletbontás is volt A Falat legyőző A Piramis adásban

2018. február 08. - Jasinka Ádám

Hétfő este óta látható egy időben A Piramis és A Fal, a két, egymásra kísértetiesen hasonlító game-show. A Stohl András vezette vetélkedő januárban szinte minden nap meg tudta előzni a vele egyszerre képernyőre került RTL Klubos műsort, ezért is volt nagy kérdés, hogyan alakulnak majd a nézőszámok, ha két dudás kerül egy csárdába.

nezettseg_afalesapiramis6.jpg

Három nap telt el eddig, és nem igazán szabad még mindig messzemenő következtetést levonni a nézettségi eredményekből. A legelső estét kis fölénnyel az RTL Klub nyerte, majd kedden az utóbbi hetekben nem látott fölényű sikert arattak. Szerda este azonban a TV2 volt a nézettebb a 18 és 49 év közötti nézőknél, és A Piramis adását mind a teljes népesség, mind a fiatal felnőttek körében többen figyelték, mint A Falat.

A Piramis február 7-i adásának játékosai a műsor eddigi legnagyobb nyereményének, több mint 28 millió forintnak örülhettek 775 637 televíziónézővel együtt. A játékospár barátai pedig, átmászva a nézőket elkerítő korláton, lebontották a díszlet egyik elemét, szóval nem lehetett izgalmaktól mentes adás.

nezettseg_afalesapiramis.jpg

A Fal tegnapi adását kevesebben, 676 976-an nézték. A két műsor adáshossza eltérő, így a nézettségeket nem lehet pontosan összevetni, de a TV2 közleményében szereplő adatok szerint a közös időszakban is A Piramis volt a nézettebb a teljes lakosságban (16,7% - 15,9%) és a 18-49-es korcsoportban (15,2% - 15%) is.

Forrás: TV2/Nielsen Közönségmérés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása