A hazánkban az HBO műsorán látható új Twin Peaks szinkronforgatásán volt szerencsém hosszabban beszélgetni a főszereplőt, Kyle MacLachlant megszólaltató Seress Zoltánnal. A színész elmesélte, milyen élmény volt számára ezen a magyar változaton dolgozni, elmondta miért tartja nehezebbnek a sorozatok vagy filmek utószinkronizálását, és elárulta, miért és főleg, ki miatt volt igazán különleges élmény számára a Dunkirk című mozifilm.
Seress Zoltán szinkronizálás közben (fotó: Jasinka Ádám)
Láttad a Twin Peaks első két évadát?
Igen, de nagyon régen volt már, így csak halvány emlékeim vannak róla. Ha jobban belegondolok, talán nem is néztem végig. Nagyon sok részét láttam akkoriban, de nem követtem hétről hétre. Az viszont megmaradt bennem, hogy a Twin Peaks világa különös, kifordult és nagyon egyedi, miközben egészen mély gyökerei vannak az abszurditásának, a humorának és érdekesen közelíti meg azt a valóságot, amiben mi élünk. Lynch fantasztikus agyú ember.
Amikor megtudtad, hogy te leszel Cooper ügynök magyar hangja, mit szóltál hozzá? A rajongók óhatatlanul is összehasonlítanak majd Szakácsi Sándorral.
Ez elkerülhetetlen, sőt én magam nem egy filmnél érzem azt, miután láttam egy újabb magyar szinkronnal, hogy a régit jobban szerettem. Ez nem feltétlenül azon múlik, hogy melyik minősége a jobb, hanem egyszerűen vannak olyan szinkronpárosok, amik kitörölhetetlenek és ezeket az élményeket, érzéseket felülírni nem lehet.
Szakácsi Sándor nagyszerűen szinkronizált. Ő a színészmesterség minden területén kiváló volt. Ha a rajongók majd összehasonlítanak vele, akkor bevallom, nehéz helyzetben leszek.
Seress Zoltán és Cooper ügynök, azaz Kyle MacLachlan
Három különböző Cooper ügynököt is láthatunk az új évadban. Kit nehezebb szinkronizálni? A sötét, a picit bugyuta vagy a nagyon elvont figurát?
Nem érzek különbséget a három között. Arra kell nagyon figyelnünk, hogy ne csússzak össze, és mindhárom Cooper végig a saját hangjában maradjon. Szerencsére vizuálisan és Dezsőffy Rajz Katalintól, a szinkronrendezőtől is olyan sok segítséget kapok, hogy ez nem teszi komplikálttá a munkát. Már csak azért sem, mert a gonoszt körülveszi a sötétség, az együgyűnek pedig fantasztikus humora van és roppant szórakoztató figura.
Mitől alakult úgy, hogy ha jól láttam, viszonylag keveset szinkronizálsz.
Több oka is van, de talán a legfőbb, hogy rengeteg lehetőségtől elestem amiatt, mert sokszor nem tudtam eljönni a színházi vagy filmes munkák miatt. Ha pedig sokat mondasz nemet, akkor egy idő után már nem is gondolnak rád. A másik oka pedig az, hogy nekem eleinte nehezen ment a szinkronizálás, és ezt a tudást csak itt a mikrofon előtt, élesben tudod csiszolni. Ahhoz viszont az kell, hogy minél többet hívjanak dolgozni… Most sem érzem egyébként, hogy annyira flottul menne.
Seress Zoltán szinkronizálás közben (fotó: Jasinka Ádám)
Ahogy én hallottam és figyeltem, nem lehet okod a panaszra. Gyorsan, nagy hibák nélkül haladtatok.
Jól haladtunk, korábban is végeztünk, de ez annak is köszönhető, hogy az egész sorozatból árad a nyugalom. Megfontoltan halad előre a történet, nincs kapkodás, pörgés és emiatt van idő rákészülni a jelenetekre. Azt is mondhatnám, hogy még csak a síkságon vagyunk, és a készítők hagynak időt arra, hogy ráeszméljünk és végiggondoljuk azt, amit láttunk.
Nincs hajtás, és ezt nagyon szeretem. Néha ugyanis azért kínlódok a szinkronnal, mert azt érzem, hogy sietni kell, hogy nem szabad húzni az időt. De hozzá kell tennem, hogy többségében olyanokkal van szerencsém és lehetőségem együtt dolgozni, akik végtelenül türelmesek és igényesek.
Hasonlóan tempójú szinkronmunkád volt a Dunkirk is. A figurád megfontolt, határozott volt, mai értelemben véve eléggé lelassult is.
Az egy nagyon nehéz munka volt. Amiatt, nehogy bármi kiderüljön a filmről a bemutató előtt, mi a szinkron közben alig láttunk belőle valamit. De kifejezetten örültem a lehetőségnek és ezt mondtam is Nikodém Zsigmondnak (a film szinkronrendezőjének – a szerk.), hogy Mark Rylance-t, akinek én a hangomat adom, ismerem személyesen. És ez a munka így egészen különleges volt.
Mark Rylance a Dunkirk című mozifilmben (hátul)
Forgatott Budapesten és együtt dolgoztatok?
Játszottunk egy Hamlet előadásban, amit Tim Carroll, neves angol színházi rendező rendezett és Mark Rylance, aki emberileg és szakmailag is jó kapcsolatot ápol Timmel, eljött Budapestre és megnézte ezt a darabot. Az előadás után pedig egész este a büfében ült a csapat és nagyon jót beszélgettünk.
Rylance fantasztikusan kellemes, közvetlen ember, aki azóta Oscar-díjas színész is lett. Amikor kiderült, hogy én lehetek a hangja, és megcsináltuk a filmelőzeteseket, akkor azt mondtam a stábnak, hogy nagyon szeretném ezt a filmet szinkronizálni. És ilyenért előtte még talán sosem szóltam.
Másként néztél rá, más szemmel figyelted a játékát attól, hogy ismered?
Nem, mert ez csak egy kis plusz adalék, amit a küszöb előtt hagytam és bent a stúdióban arra fókuszáltam, hogy az elhangzó mondatok, a közölni kívánt érzelmek, a szándékok mind a helyükön legyenek. Meg is kínlódtunk vele. Nagyon érdekes egyébként, hogy az angol és a magyar nyelv között mekkora differencia van. Az angol röviden, tömören fejezi ki magát, és a magyar erre sokszor, de talán úgy általában véve sem képes. Gyönyörű és gazdag, és teljesen más az angolhoz képest.
Fejhallgató nélkül, szünetben. (fotó: Jasinka Ádám)
Szinkronizálás közben felfedezhetjük, hogy mennyire és főként, hogy miben is különböznek egymástól a nyelvek. A múltkor egy argentin film szinkronján dolgoztam, zseniális színészek játszottak benne, akik viszont állati gyorsan beszéltek. Mivel hallottam az eredeti hangot a fülemben, így én is gyorsítottam, pörgettem, miközben a rendező mondta folyamatosan, hogy nem kell sietnem, lassítsak. De az eredeti annyira gyors volt, hogy néha teljesen vitt magával.
Jó pár filmben és sorozatban is játszottál. Gondolom előfordult, hogy az utómunkánál magadat kellett szinkronizálni. Ez nehezebb mint a szinkron?
Nekem sokkal. Az utószinkronnál ugyanis nincs mese, iszonyú pontosnak kell lenned, hiszen minden kiejtett szónak illeszkednie kell a képernyőre, és ha elcsúszol, akkor azonnal lebukik a dolog. A szinkronban, amikor különböző idegen nyelvekre tesszük rá a magyart, ott ehhez a különbözőséghez hozzászokik a szemünk, de ha a magyar a magyarhoz képest csúszik, az nagyon zavaró.
A másik nehézsége az utószinkronnak, hogy amikor eljátsszuk a jelenetet, akkor olyan állapotban, belső feszültségben és koncentrációban létezünk a felvételnél, hogy ezt pár héttel, vagy akár hónappal később nagyon nehéz felidézni és egy stúdióban, ugyanazok az ingerek nélkül újra megteremteni. Szerintem sokan megszenvedik ezt.
Seress Zoltán a Magyar vándor című filmben (felső sor, bal oldalt)
Egy filmnél vagy egy sorozatnál van több utószinkron?
A filmeknél. A Magyar vándorban volt több olyan jelenetünk, amihez utólag is megcsináltuk a hangokat, míg egy Aranyéletnél én nem emlékszem, hogy bármi ilyen is kellett volna. Ha mégis, akkor azok csak javítások voltak, szerencsére minden a helyszínen vett hasznos hang maradt.
A forgatásnál ez tudatosul bennetek? Másképp játszotok, ha tudjátok, hogy ezt vagy azt a jelenetet utólag még szinkronizálni is kell?
Ha olyanok a körülmények, mondjuk nagyon zajos egy jelenet, akkor előre szólnak, hogy a dialógot majd a stúdióban tisztázzuk, de nem gondolok minden pillanatban arra, hogy ezt most másképpen kellene játszanom, hogy ha majd utószinkronizálni kell, akkor megkönnyítsem a dolgomat.
Persze hallottam én is legendákat arról, hogy voltak, akik a helyszínen nem foglalkoztak annyira a tiszta kiejtéssel, mert tudták, hogy utólag javíthatják, de számomra ez minőségi kérdés. Mindig a legjobbat kell nyújtanunk, és nem szabad a kiskapukat keresni.
A magyar változat szövegkönyve. (fotó: Jasinka Ádám)
Ha az új Twin Peaks idehaza nagy durranás lesz, és más szinkronrendezők is látják, hallják, hogy hogyan sikerült és hogy elérhető vagy, akkor szívesen vállalnál több szinkronmunkát?
Nagyon szívesen, de azt el kell mondanom, hogy sok olyan filmet és sorozatot látok, amit nem biztos, hogy megcsinálnék. Vannak például olyan gyerekeknek készült animációk, amiknek a szellemiségével nem értek egyet és ezeket nem vállalnám. Ugyanígy állok a reklámokhoz is, ha nem tudok egy termékkel azonosulni, akkor nem adom hozzá a hangom.
De lekopogom, az utóbbi időben csupa olyan munka talált meg, amit kivétel nélkül szerettem. Volt időnk kidolgozni, türelmesek voltak velem és nem hagytak elkalandozni, sumákolni. Rengeteg mindent tanultam a szinkronizálás során és ezekre a munkákra mindig örömmel gondolok vissza. Jó nézni, együttműködni egy tehetséges színésszel és a szinkronrendezővel közösen valami olyat létrehozni, ami aztán másoknak szintén örömet okozhat.
Nagyon foglalkoztat emellett, hogy hogyan tud az ember kibújni saját magából, a komfortzónájából, és milyen kanyarokat tud venni, milyen feladatokat tud ezáltal megcsinálni. A szinkron egy jó játszótér erre.
