Visszavonul Szombathy Gyula, a tévében láthatjuk utoljára

2017. február 11. - Jasinka Ádám

A vasárnapi Blikknek adott interjújában jelentette be Szombathy Gyula, hogy 52 év után visszavonul, és otthagyja a színpadot. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész egy éve döntött úgy, hogy felhagy fővárosi életével, eladta kis belvárosi lakását és véglegesen is leköltözött Balatonalmádiba. Szombathy Gyula minden szerepét visszaadta a Thália Színházban és már csak egy darabban, a veszprémi My Fair Ladyben lép színpadra.

szombathygyulavisszavonulcsakszinhaz.jpg

A színművészt megannyi előadásban, filmben és sorozatban láthattuk, különleges orgánumára pedig számos filmben és tévészériában felkaphattuk a fejünket. Ő volt többek között Peter Sellers és Louis de Funès állandó magyar hangja, de szinkronizálta Steve Martint, Robin Williamst és Joe Pescit is. Egyik legismertebb sorozatszinkronja pedig az Igenis, miniszter úr! című brit politikai szatíra főszerepe volt Végvári Tamás oldalán. Azt nem tudjuk, hogy Szombathy Gyula a szinkrontól is elbúcsúzott-e, de reméljük, hogy akad majd olyan felkérés, amelyet örömmel elvállal.

Habár a színművész színpadi szerepeit egy kivételével mind visszaadta, azért még látni fogjuk az alakítását. A február 24-én debütáló Csak színház és más semmi című sorozat második évadának egyik új szereplőjét ugyanis ő alakítja majd. A sorozat a színházi kulisszák világába kalauzolja el a nézőt, az első évadról írt kritikánkat ide kattintva olvashatjátok el.

Fotó: MTVA

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.