A férjem védelmében - Itt a vége

2016. június 23. - Jasinka Ádám

 Vége.

 A férjem védelmében utolsó részének címe nem nagyon hagy minket kétségek között, egyből leszögezi azt, amit a készítők és a tévécsatorna nyilatkozatai alapján már egy ideje tudtunk; a hetedik évaddal elköszön a jelenkor legjobb jogi drámája és bármiben is reménykednék, ez már eldöntetett. Őszintén nem hittem volna pár évvel ezelőtt azt, hogy sorozatnéző életemet két jogi széria fogja meghatározni, mégis így lett, ugyanis a Boston Legal - Jogi játszmák után tavaly nyáron A férjem védelmében bekopogtatott az ajtónkon, leült a nappaliban és pillanatok alatt a család részévé vált. Együtt sírtunk és nevettünk, ha kellett virrasztottunk egy-egy keményebb heti eset miatt, ha pedig arra volt szükség, csak bekapcsoltuk a tévét és hagytuk, hadd ragadjon ki minket a mindennapok mókuskerekéből. Most viszont ilyen formában nincs többé, én pedig egyelőre nem találom a szavakat.

vlcsnap-2016-06-23-09h04m03s893.png

 A zárás ugyanis nem tetszett. Nem. Túl óvatos és múltba révedő volt. Az utolsó évad második felét uraló téma, azaz Peter ügye ebben a részben csúcsosodott ki és meg is kaptuk rá a konklúziót, de míg ezen a téren nem hagyták a nézőket függőben, addig háromnegyed óra alatt Alicia lába alól sikerült kihúzni a talajt, és úgy felforgatták az életét, ahogyan arra szerintem kevesen számítottak. Vártam valamiféle katartikus finálét, ahol hatalmas csörtére kerül sor, ahol valaki olyat tesz, ami az egész sorozatot megrázza, vagy csak egyszerűen, akár hatásvadász eszközökkel is, de hassanak, érjék el hogy bőgjek, hogy a könnyeimtől ne lássam az utolsó képsorokat. A King-házaspár viszont nem ilyen finálét képzelt el a sorozatának. A TOVÁBB mögött folytatom spoileres gondolatokkal.

vlcsnap-2016-06-23-09h05m42s060.png

 Nem a happy endet választották, ezt sejteni is lehetett - persze azért reménykedtem, hogy Alicia végre kifújhatja magát, és újra boldogan élhet - viszont azt nem gondoltam volna, hogy fogják, és belerúgnak a főszereplőjükbe azután, hogy az hét évadon keresztül tűrt, nyelt, elviselt mindenféle megaláztatást, járt a legmélyebb völgyekben és csak nagyon ritkán fordult meg a felhők felett. Ha pedig véletlenül egyszer-kétszer mégis megengedték az írók, hogy a központi karakter jól érezze magát, valahogyan mindig sikerült egy csettintésre tönkretenni az életét. Nem is csoda, hogy Alicia egyre vastagabb falat húzott maga köré, amelyen nem hogy az ismerősök, a barátok vagy a családtagok, de még a saját gyerekei sem tudtak átjutni, csak bekukucskálhattak a téglák közti réseken.

vlcsnap-2016-06-23-08h58m35s207.png

 Azt nem tudom, hogy végül mi lesz Alicia-val, marad-e esetleg Peter mellett, vagy Jason előkerül és együtt boldogan, szerelemben élnek-e majd, de semmi biztató jelet nem kaptunk ebben a zárásban, ha pedig a kérdésekhez azt is hozzáteszem, hogy nagy eséllyel nem fogunk rájuk választ kapni, akkor talán érthető is kissé, miért is vagyok csalódott. Azt azért nem mondanám, hogy a King-házaspár ezzel a fináléval többször is megforgatta volna a kést saját sorozatában, de amilyen eseményeken, élethelyzeteken keresztül vezették Alicia-t, és aminek az utolsó pillanatban is kitették, nem lepődnék meg azon, ha a főszereplő teljesen összezuhanna. Peter-hez persze még visszamehet, de ennyi év keserűség és szenvedés után nem hiszem, hogy erre vágyna, hacsak nem akar pontot tenni az őt ért érzelmi és fizikai kínok sorozatának végére, és visszavonulni, távol lenni az ismerősöktől, a tárgyalótermektől, az emlékektől.

vlcsnap-2016-06-23-09h01m15s759.png

 Az írók ugyanis nem csak Alicia magánéletének adtak egy pofont a fináléban, hanem a jogi pályájának, a Diane-nel közösen "vitt" cégüknek is. Alicia-t persze már nagyon sokszor kijátszották, átverték, becsapták, és nem is kétszer kezdte a nulláról, de már nem érzem benne az erőt ahhoz, hogy folytassa, hogy továbbra is beleálljon a játszmákba, a háttérben zajló kisebb csatákba. Az utolsó jelenetek persze megint nem adtak egyértelmű választ, lehet hogy az a pofon nem jelentette a Diane-nel közös irodájuk, munkájuk végét, de nem lennék meglepve, ha Alicia Carry-hez hasonlóan fogná magát, és csapot-papot otthagyva lelépne a térkép széléről, és visszavonulna. A legkevesebb sanszot pedig arra látom, hogy Eli terve bejöjjön, és Alicia induljon a kormányzói, vagy bármilyen politikai pozíció megszerzéséért. Egyszer már próbálta, és annak se lett jó vége.

vlcsnap-2016-06-23-08h56m28s025.png

 A jó feleség. A még jobb ügyvéd. A nem rossz anya. És a kiismerhetetlen, magával sem őszinte, de a szeretetre, a törődésre nagyon is vágyó nő. Alicia Florrick átélt annyi mindent, amennyi három embernek is sok lenne. A hetedik évadra már tényleg túlzásba vitte az ivászatot, kiveszett belőle az együttérzés, a maga köré felhúzott fal miatt pedig vele is egyre ridegebben viselkedtek az emberek és egyetlen barátját, Luccát sem vette néha már emberszámba. Mi nekünk nézőknek nem tett jót, hogy befejezték a sorozatot, hiszen így nem kapunk több briliáns heti ügyet, nem látjuk a remek karaktereket, a zseniális színészeket és nem halljuk a parádés magyar hangokat. Egy valakinek azonban nagyon is jól jön, hogy véget ért a történet, ez a valaki pedig Alicia.

vlcsnap-2016-06-23-09h05m20s563.png

 Amikor először láttam a sorozat befejező részét, akkor talán még nem is fogtam fel, hogy ez a vége, és kellett egy nap, jobban mondva egy éjszaka, hogy leülepedjenek a látottak, és hogy helyre tegyem magamban az érzéseimet. Most hogy egy-két kulcsjelenetet ismét megnéztem és jobban megfigyeltem a karakterek reakcióját, valamint átadtam magam az utolsó képsoroknak, a megint remekül választott zenének, bizony eltört a mécses, és könnyes szemmel néztem újra A férjem védelmében búcsúját. A hét évad egyenletes színvonalat hozott, olyan pillanatokat éltem meg és olyan történetekkel gazdagodtam, amelyeken nem csorbít az, hogy nem tetszik, nem vagyok elégedett a fináléval. Köszönjük a készítőknek ezt a több mint 150 részt, köszönjük a munkát a magyar szinkronon dolgozó stábnak és a színészeknek, élükön Németh Krisztával, lenyűgöző élmény volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása