Magyar nézettség: 2. hét - Bujtor István és Shrek a TV2 csodafegyvere

2016. január 21. - Jasinka Ádám

 A TV2 mondhatni, szokás szerint elég hektikus hetet zárt. Hétköznap esténként a Jóban rosszban után bezuhannak a Nielsen alagsorába a Magánnyomozók ismétléseivel és a heti sorozatokkal karöltve, míg hétvégén most már zsinórban második hete képesek megverni az RTL Klubot, ami hiába ad premier sorozatot vasárnap, nem tud igazán remekelni. A TV2 persze nem csak a langyos konkurencia miatt, hanem a jól megválasztott, picit a nosztalgiára is építő tervezéssel tudta befogni és leelőzni az RTL Klubot.

shreknezettseg.jpg

 A hétköznap esténként bukdácsoló és a Jóban rosszban után érdemi ellenállást ki nem fejtő TV2-t hétvégén Bujtor István filmjei és a zöld ogre, Shrek tudja kirángatni a csávából. A régi, hazai pofozkodós filmek sikerén nem lepődöm meg, anno a Duna TV-n és még a Film+ nevű adón is parádés nézettséget értek el, szóval várható volt, hogy a TV2-n is jól teljesítenek majd. Azonban az már nagyon is meglepett, hogy az RTL Klub ilyen látványosan - költségtakarékosság jegyében? - beáldozza a hétvégéit év elején.

 A Gyűrűk Ura az utóbbi időben a Harry Potter-filmekkel együtt látványosan nem érdekli már a tévézőket, amit meg is értek, annyiszor és olyan sok helyen adták már ezeket, hogy a televíziót nézők nagy része szerintem már kívülről fújja a történetüket. A Taxi sikertelensége is érthető, nem most adja először az RTL Klub, viszont a szintén sokat ismételt Shrek diadalmenete meghökkentett. A Magyarországon gyakran vetített animációs filmek közül (Madagaszkár, Jégkorszak...) az utóbbi időben Shrek és kis csapata talán az egyedüli, akiknek habár csökkent a nézőtábora, a konkurenciát a mai napig könnyűszerrel leiskolázzák. Azt csak külön említem meg az ismétlések kapcsán, hogy a TV2 egyik legnézettebb sorozata - a célközönségnél is! - a Gyilkos sorok volt.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Szabó Zsófi vezetésével indult új műsor, a Story Extra közepes rajtot vett. A teljes lakosságban nem hoz sokkal jobban, mint a Szulejmán, sőt, azt a szintet tudta csak elérni a premier adáshetén, amit az őszi szezonban a Híradó elé száműzött Fókusz szokott hozni. Ez pedig lássuk be, nem valami magas és főként nem telenovellákat verő nézőszámot jelent.

 A célközönségnél már más a helyzet, ugyanis ötből négyszer Szabó Zsófi nyert és pénteken 100 ezer fölé is ment a mutató a fiatal felnőttek körében. A Ridikül most nem hozott olyan remekül mint az előző héten, de ez a közepesebb eredmény szerintem korrekt ettől a műsortól, bár mint sok saját gyártás kapcsán, itt is igaz, hogy lehetne nézettebb.

 A köztévé a délutánja miatt annyira nem bosszankodhat, ellenben fájhat a feje amiatt, hogy vannak olyan műsorai a főműsoridőben, amikre alig akad tévéző. A Kékfény és a Fábry nem hozott rosszul, valamint az Önök kérték is jól teljesített, bár ez az eredmény lehet, hogy csak a többi fényében tűnik jobbnak. A Mindenből egy van például a premierjénél is kevesebb embert vonzott és éppen hogy csak súrolta felülről a százezer nézőt. Ez önmagában is blama, úgy pedig főleg, hogy mind az előtte levő Maradj talpon!, mind az utána következő Columbo nézettebb tudott lenni.

 Azonban nem csak saját gyártások terén, de a külföldi sorozatok kapcsán is van mit finomítani a Duna TV-n. A Hawaii Five-0, a Laura rejtélyei és a Bosszú vagy nem való a köztévé főadójára, vagy nem volt megfelelően reklámozva (vagy nem jó sorozatok?), de hogy a béka feneke alá húzzák a nézettséget, az közel bizonyos. Az Emberrablás és váltságdíj című sorozatról pedig ne is beszéljünk.

 A Duna TV-n szerencsére nem csak nézettségi minimumok születtek; a Gasztroangyal tovább folytatja menetelését és megint csak a szombat délután egyik, ha nem a legnézettebb műsora lett, a Magyarország, szeretlek! mióta befejeződött a Sztárban sztár harmadik, nagyon sikeres évada, egyszerűen remekel, és a James Bond-filmek is jól hoznak a Duna TV boszorkánykonyhájára. A Játék határok nélkül második évada a teljes lakosság körében "csak" RTL Klubot verő, közepes nézettséggel zárt, a 18-49 évesek körében viszont meglepően pazarul teljesített és a múlt héten egyedüli Duna TV-s műsorként 100 ezer fölött hozott a célközönségnél.

 A Csak színház és más semmi ellenben tovább faragott az amúgy is alacsony premiernézettségén és habár a célközönségnél nem csökkent olyan nagyon, az idősebb nézők közül sokan elvándoroltak, ami ilyen felvezetés mellett nem a legjobb ajánlólevél.

 A sorozatok között a teljes lakosságban A szállító, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Veronica aranya: 362 468 (15.5%), 18-49: 51 800 (7.6%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 269 373 (10.5%), 18-49: 62 010 (8.3%)
Duna TV: Rex Rómában 15x02: 250 341 (10.4%), 18-49: 27 306 (3.9%)

TV2: Szeretned kell!: 445 364 (14.9%), 18-49: 65 625 (7.4%)
Duna TV: Ridikül: 304 252 (10%), 18-49: 28 470 (3.1%)

RTL Klub: Story Extra: 304 088 (9.7%), 18-49: 81 700 (8.6%)

RTL Klub: Híradó: 959 703 (25.2%), 18-49: 254 371 (20.4%)
TV2: Tények: 794 102 (20.3%), 18-49: 222 475 (17.3%)
Duna TV: Híradó: 242 828 (6.6%), 18-49: 30 887 (2.6%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x06: 484 774 (11.7%), 18-49: 51 778 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 808 460 (19.1%), 18-49: 297 533 (20.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 800 776 (17.8%), 18-49: 369 941 (23.3%)
TV2: Jóban rosszban: 585 925 (13.1%), 18-49: 181 964 (11.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 477 109 (10.6%), 18-49: 56 629 (3.6%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 359 676 (7.9%), 18-49: 101 167 (5.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7731-7732.: 1 011 209 (22.2%), 18-49: 382 798 (21.7%)
Duna TV: Kékfény: 417 194 (9.2%), 18-49: 84 656 (4.8%)

RTL Klub: Maverick: 368 381 (13.2%), 18-49: 168 632 (13.7%)
TV2: Sasszem: 245 851 (8.1%), 18-49: 115 665 (8.7%)
Duna TV: Bosszú 4x11: 132 566 (3.6%), 18-49: 26 221 (1.6%)

Duna TV: On The Spot 7x09: 81 022 (3%), 18-49: 26 096 (2.2%)

TV2: Mennyei tippek 1x03: 113 395 (7.6%), 18-49: 62 258 (9.4%)

Kedd:

TV2: Veronica aranya: 411 535 (18.7%), 18-49: 54 499 (9.1%)
Duna TV: Rex Rómában 15x03: 235 764 (10.5%), 18-49: 27 405 (4.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 229 063 (9.2%), 18-49: 38 875 (5.6%)

TV2: Szeretned kell!: 454 269 (15.6%), 18-49: 82 104 (9.6%)
Duna TV: Ridikül: 262 897 (8.9%), 18-49: 19 789 (2.3%)

RTL Klub: Story Extra: 307 259 (9.9%), 18-49: 85 212 (9.2%)

RTL Klub: Híradó: 912 191 (24.5%), 18-49: 235 236 (20.2%)
TV2: Tények: 838 725 (22%), 18-49: 254 848 (21.3%)
Duna TV: Híradó: 243 227 (6.7%), 18-49: 19 024 (1.7%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x07: 486 833 (12%), 18-49: 36 881 (2.8%)

RTL Klub: Fókusz: 785 143 (19%), 18-49: 239 114 (18%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 832 764 (18.3%), 18-49: 368 150 (22.7%)
TV2: Jóban rosszban: 646 115 (14.4%), 18-49: 200 877 (12.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 465 244 (10.3%), 18-49: 46 767 (2.9%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 455 249 (9.9%), 18-49: 150 991 (8.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7733-7734.: 1 048 146 (23%), 18-49: 399 241 (22.9%)
Duna TV: Önök kérték: 282 182 (6.2%), 18-49: 24 173 (1.4%)

RTL Klub: A mentalista 7x02: 661 926 (18.1%), 18-49: 294 306 (19.1%)
TV2: Hűtlen vágyak 1x09: 176 090 (4.6%), 18-49: 51 765 (3.2%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x13: 146 086 (3.9%), 18-49: 27 458 (1.8%)

RTL Klub: XXI. század: 275 418 (10.4%), 18-49: 129 517 (10.4%)
TV2: Sherlock és Watson 3x02: 174 209 (6.5%), 18-49: 85 830 (6.9%)
Duna TV: A Nagyok: 68 360 (2.4%), 18-49: 15 548 (1.2%)

RTL Klub: Híradó: 238 597 (10.9%), 18-49: 103 248 (10%)
Duna TV: "Ott a messzi Donnál...": 52 400 (2.5%), 18-49: 9 862 (1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 127 592 (8.2%), 18-49: 46 199 (6.2%)
TV2: Propaganda: 115 304 (7.4%), 18-49: 63 310 (8.5%)

Szerda:

TV2: Veronica aranya: 386 947 (16.8%), 18-49: 60 650 (9.2%)
Duna TV: Rex Rómában 15x04: 249 342 (10.7%), 18-49: 23 039 (3.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 272 710 (10.6%), 18-49: 63 890 (8.6%)

TV2: Szeretned kell!: 469 569 (15.7%), 18-49: 71 570 (8%)
Duna TV: Ridikül: 283 251 (9.4%), 18-49: 31 194 (3.5%)

RTL Klub: Story Extra: 327 474 (10.3%), 18-49: 64 486 (6.8%)

RTL Klub: Híradó: 917 010 (24.6%), 18-49: 219 079 (18.5%)
TV2: Tények: 777 797 (20.3%), 18-49: 223 820 (18.3%)
Duna TV: Híradó: 236 841 (6.6%), 18-49: 26 354 (2.4%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x08: 557 767 (13.6%), 18-49: 63 940 (4.8%)

RTL Klub: Fókusz: 824 580 (19.8%), 18-49: 254 571 (19.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 743 574 (16.8%), 18-49: 301 821 (20%)
TV2: Jóban rosszban: 609 366 (14%), 18-49: 181 465 (12.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 479 411 (10.8%), 18-49: 52 388 (3.5%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 306 093 (6.8%), 18-49: 92 374 (5.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7735-7736.: 1 025 141 (22.9%), 18-49: 364 874 (21.3%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x03: 133 966 (3%), 18-49: 30 662 (1.8%)

RTL Klub: Szulejmán 157.: 813 190 (22.9%), 18-49: 271 729 (17.9%)
TV2: Indiana Jones és a végzet temploma: 239 438 (8%), 18-49: 132 050 (10.1%)
Duna TV: Emberrablás és váltságdíj 1x02: 95 049 (2.7%), 18-49: 16 573 (1.1%)

RTL Klub: Házon kívül: 469 495 (18.3%), 18-49: 165 054 (14.2%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x14: 41 392 (1.7%), 18-49: 8 361 (0.7%)

RTL Klub: Híradó: 346 455 (16.6%), 18-49: 121 489 (12.5%)
Duna TV: Római helyszínelők 3x19: 27 081 (1.6%), 18-49: 3 371 (0.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 213 994 (14.6%), 18-49: 73 908 (10.5%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 3x08: 118 801 (9.3%), 18-49: 57 921 (9.3%)

Csütörtök:

TV2: Veronica aranya: 408 933 (18.1%), 18-49: 60 594 (9.7%)
Duna TV: Rex Rómában 15x05: 242 606 (11%), 18-49: 26 488 (4.4%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 256 629 (10.1%), 18-49: 58 776 (8.2%)

TV2: Szeretned kell!: 439 868 (14.9%), 18-49: 55 228 (6.5%)
Duna TV: Ridikül: 258 004 (8.6%), 18-49: 27 377 (3.2%)

RTL Klub: Story Extra: 314 381 (10.1%), 18-49: 78 217 (8.7%)

RTL Klub: Híradó: 961 221 (25.8%), 18-49: 229 697 (20.5%)
TV2: Tények: 763 301 (20%), 18-49: 187 221 (16.1%)
Duna TV: Híradó: 207 186 (5.7%), 18-49: 22 263 (2.1%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x09: 537 950 (13.3%), 18-49: 59 620 (4.7%)

RTL Klub: Fókusz: 832 499 (20.3%), 18-49: 279 380 (21.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 816 377 (18.2%), 18-49: 349 956 (22.4%)
TV2: Jóban rosszban: 659 858 (14.8%), 18-49: 190 800 (12.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 514 348 (11.4%), 18-49: 64 932 (4.2%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 451 176 (10%), 18-49: 107 742 (6.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7737-7738.: 1 036 370 (23.1%), 18-49: 398 119 (23.8%)
Duna TV: Fábry: 340 805 (7.9%), 18-49: 66 761 (4%)

Film+: A sötétség határán: 265 478 (7.5%), 18-49: 134 900 (9%)

RTL Klub: Válótársak 1x08: 627 883 (17%), 18-49: 320 069 (20.3%)
TV2: NCIS: Los Angeles 5x24 (évadzáró): 275 518 (7.2%), 18-49: 91 389 (5.7%)

Duna TV: A rózsaszín párduc: 147 857 (5.2%), 18-49: 43 694 (3.4%)

RTL Klub: Gyilkos elmék 8x20: 269 254 (10.8%), 18-49: 121 344 (10.6%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x01: 238 584 (9.1%), 18-49: 86 002 (7.1%)

RTL Klub: Híradó: 179 633 (11.1%), 18-49: 67 415 (9.1%)
TV2: Felejthetetlen 2x02: 142 125 (9.1%), 18-49: 57 235 (8.1%)
Duna TV: Egymásra nézve: 47 661 (3.8%), 18-49: 11 172 (2%)

Péntek:

TV2: Veronica aranya: 381 506 (15.7%), 18-49: 55 260 (7.6%)
Duna TV: Rex Rómában 15x06: 264 765 (10.6%), 18-49: 28 001 (3.8%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 292 190 (10.8%), 18-49: 78 889 (9.9%)

TV2: Szeretned kell!: 420 078 (13.7%), 18-49: 54 607 (6%)
Duna TV: Ridikül: 246 580 (7.9%), 18-49: 23 922 (2.6%)

RTL Klub: Story Extra: 343 673 (10.7%), 18-49: 114 393 (12%)

RTL Klub: Híradó: 946 830 (25.6%), 18-49: 236 437 (20.8%)
TV2: Tények: 734 732 (19.4%), 18-49: 209 187 (17.8%)
Duna TV: Híradó: 176 659 (4.9%), 18-49: 10 330 (0.9%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 4x10: 487 884 (12.2%), 18-49: 54 131 (4.3%)

RTL Klub: Fókusz: 801 679 (19.8%), 18-49: 238 258 (18.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 770 697 (17.7%), 18-49: 320 745 (21.9%)
TV2: Jóban rosszban: 601 993 (14%), 18-49: 176 436 (12.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 475 856 (11%), 18-49: 68 715 (4.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 430 274 (9.7%), 18-49: 87 192 (5.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7739-7740.: 1 080 642 (24.3%), 18-49: 419 771 (25.3%)
Duna TV: Mindenből egy van 4x02: 109 915 (2.5%), 18-49: 31 361 (1.9%)

RTL Klub: A szentfazék: 472 373 (15%), 18-49: 235 185 (17.2%)
TV2: X-Men - Az elsők: 266 505 (8.6%), 18-49: 124 378 (9.3%)
Duna TV: Columbo - A szemfényvesztő: 201 632 (5.9%), 18-49: 63 856 (4.3%)

Duna TV: A Laconia elsüllyesztése 1x02: 288 960 (16%), 18-49: 128 470 (14.8%)

RTL Klub: Híradó: 89 772 (4.8%), 18-49: 32 733 (3.7%)

Szombat:

TV2: Indiana Jones és a végzet temploma (ism.): 260 621 (8.2%), 18-49: 103 083 (9.1%)
Duna TV: Szeleburdi vakáció: 148 213 (4.9%), 18-49: 27 030 (2.5%)

RTL Klub: Ara csak egy van: 222 935 (6.8%), 18-49: 88 552 (7.7%)

Duna TV: Gasztroangyal - Belvárosi gasztrotúra: 470 293 (13.4%), 18-49: 87 165 (7.3%)

RTL Klub: Híradó: 882 488 (21.8%), 18-49: 258 348 (18.5%)
TV2: Tények: 709 100 (17.4%), 18-49: 223 990 (16%)
Duna TV: Híradó: 260 852 (6.6%), 18-49: 42 688 (3.2%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 443 200 (10.1%), 18-49: 59 589 (3.9%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 765 877 (17.5%), 18-49: 269 427 (17.6%)
TV2: Csak semmi pánik: 710 444 (15.4%), 18-49: 262 935 (15.9%)

RTL Klub: A Gyűrűk ura - A király visszatér: 321 151 (7.8%), 18-49: 169 905 (10.5%)

Duna TV: Játék határok nélkül 2x13 (évadzáró): 548 229 (11.8%), 18-49: 114 409 (6.7%)

TV2: Halálra jelölve: 543 845 (13.6%), 18-49: 201 943 (12.3%)
Cool TV: Fák jú, Tanár úr!: 303 338 (7.5%), 18-49: 168 018 (10.2%)
Duna TV: Rómeó és Júlia: 218 414 (5.7%), 18-49: 54 404 (3.4%)

TV2: Péntek 13: 224 068 (11%), 18-49: 106 277 (10.3%)

RTL Klub: Törvényre törve: 183 018 (11.1%), 18-49: 82 489 (9.6%)
Duna TV: Casino Jack: 38 565 (2.2%), 18-49: 11 174 (1.2%)

Vasárnap:

TV2: Gyilkos sorok 8x04: 363 923 (11.4%), 18-49: 106 920 (8.9%)
Duna TV: Tűzgolyó: 259 609 (7.8%), 18-49: 67 728 (5.4%)

RTL Klub: Válás francia módra: 266 037 (7.4%), 18-49: 75 290 (5.7%)

TV2: Lehetek az eseted?: 260 129 (7%), 18-49: 74 092 (5.5%)

Duna TV: Hogy volt?!: 191 612 (4.9%), 18-49: 17 673 (1.2%)

RTL Klub: Híradó: 924 623 (20.8%), 18-49: 924 623 (15.2%)
TV2: Tények: 887 014 (19.9%), 18-49: 312 218 (19.1%)
Duna TV: Híradó: 188 609 (4.3%), 18-49: 22 386 (1.4%)

Duna TV: A muskétások 2x09: 226 322 (4.8%), 18-49: 35 421 (2%)

RTL Klub: A szállító 2x03: 843 889 (17.6%), 18-49: 218 607 (12.2%)
TV2: Shrek a vége, fuss el véle!: 796 455 (16.3%), 18-49: 429 270 (22.8%)
Film+: A jó, a rossz és a csúf: 278 188 (6%), 18-49: 108 382 (5.8%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 622 908 (12.6%), 18-49: 91 772 (4.7%)

RTL Klub: Taxi 4.: 697 985 (14.7%), 18-49: 293 442 (15.1%)

TV2: A múmia visszatér: 386 255 (10.8%), 18-49: 243 626 (15.2%)
Duna TV: Csak színház és más semmi 1x02: 246 958 (5.7%), 18-49: 54 881 (2.9%)

RTL Klub: Gyilkos nap: 262 571 (10.5%), 18-49: 98 294 (8.2%)

Duna TV: A harcmező hírnökei: 80 585 (3.2%), 18-49: 30 518 (2.5%)

TV2: Megkínozva: 119 161 (9.8%), 18-49: 68 215 (11.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása