Magyar nézettség: 43. hét - Tarolt a Sztárban sztár döntője, megizzadt az X-faktor

2014. október 28. - Jasinka Ádám

 A TV2 showműsorának nézettsége a második évadra nagyon sokat javult és sikerült elérnie azt, amit az utóbbi időkben egyik műsornak sem, azaz, hogy nézettebb tudott lenni, mint az X-faktor. Nem csak akkor, amikor a két műsor egyszerre volt adásban, persze ez sem kis eredmény, hanem az egyes adások össznézettségét tekintve is sokszor nyerte a két saját gyártás párharcát a Sztárban sztár.

 Az X-faktor azonban nem a Sztárban sztár miatt hoz olyan alacsony nézettséget, amilyet élő epizóddal még nem hozott egyik évadban sem. Az RTL Klub-os tehetségkutató legnagyobb problémája a köztévé, jobban mondva az a Játék határok nélkül, ami a második adására növelni tudta a nézőtáborát, és bár az X-faktor nézettsége is növekedett egy picit, így is sok nézőt csábítanak el a vicces és szórakoztató feladatok.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen! harmadik évada elég jó nézettséggel finálézott, bár a premier részek számait nem tudta überelni. Az RTL Klub azonban nem szomorkodhatott, hiszen az ünnepnapokat fölényesen megnyerte és ami talán a legfontosabb, hogy most először sikerült a Híradójuknak a teljes lakosságban is megvernie a Tényeket azóta, hogy a TV2-s hírműsor lett a piacvezető.

 A másik érdekesség, hogy a köztévén nem csak a Játék határok nélkül hoz nagyon jó nézettséget, hanem a második epizódjára a komolyzenei tehetségkutatójuk, a Virtuózok is megtáltosodott köszönhetően a hosszú hétvégének is. Az M1-nél maradva érdemes megjegyezni azt is, hogy az egykor vezető nézettségű saját gyártásukat, a Magyarország, szeretlek! című showműsorukat nem nézték szerintem még ilyen kevesen. A sorozatok terén is felemás a köztévé, hiszen az import műsorok ugyan nem kiemelkedő, de jó átlagot hoznak, míg az új sorozatuk, a Fapad alig érdekel valakit a nem jól megválasztott időpont miatt. A Sztárban sztár és a Taxi című sorozat ellen nem volt a legokosabb ötlet egy új műsort bevetni.

 A sorozatok között a Taxi a teljes lakosságban és a célközönségnél is a legnézettebb lett. A részletes műsorrendet a tovább mögött találjátok.

(Segítség: a műsor neve utáni szám a teljes lakosságra vonatkozik, ahogyan az utána levő, zárójeles százalék is, ami a közönségarány. A második adat a célközönségre, míg ahol elérhető volt ott a harmadik a 18-59-re vonatkozik.)

Hétfő:

TV2: Magánnyomozók (ism.): 241 455 (15.4%), 18-49: 56 711 (10.7%)

TV2: A Macska 25.: 576 465 (25.2%), 18-49: 120 430 (17.1%)

RTL Klub: Fókusz: 293 169 (12%), 18-49: 101 777 (13.7%)

TV2: Tények: 971 946 (27.3%), 18-49: 283 952 (24.1%), 18-59: 452 113 (24.9%)
RTL Klub: Híradó: 914 305 (26.2%), 18-49: 290 228 (25.2%), 18-59: 484 351 (27.3%)

M1: Maradj talpon!: 338 862 (8.6%), 18-49: 55 739 (4.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 934 308 (20.6%), 18-49: 413 288 (25.7%), 18-59: 549 751 (22.7%)

TV2: Jóban rosszban 2463.: 787 416 (17.4%), 18-49: 260 678 (16.4%), 18-59: 397 873 (16.6%)
M1: Híradó: 446 188 (9.6%), 18-49: 86 235 (5.2%)

TV2: Bumm!: 797 718 (16.3%), 18-49: 293 849 (15.9%), 18-59: 422 125 (15.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7137-7138.: 1 197 311 (24.3%), 18-49: 473 591 (24.9%), 18-59: 652 231 (23.5%)
M1: Kékfény: 392 355 (8.1%), 18-49: 94 025 (5%)

TV2: Családi titkok: 473 824 (10.3%), 18-49: 174 574 (9.4%), 18-59: 265 680 (9.9%)

RTL Klub: Celeb vagyok, ments ki innen 3x15: 1 051 210 (28%), 18-49: 434 504 (27.6%), 18-59: 595 592 (26%)

M1: Római helyszínelők - Árulkodó nyomok 1x07: 241 772 (6.2%), 18-49: 31 564 (1.9%)

TV2: Édes élet: 272 000 (8.2%), 18-49: 114 179 (8.1%), 18-59: 176 973 (8.6%)

TV2: Transformers 3.: 115 768 (9.6%), 18-49: 72 811 (13.1%), 18-59: 95 314 (11.9%)

RTL Klub: Döglött akták 7x03 (ism.): 153 504 (12.4%), 18-49: 80 744 (13.8%)

Kedd:

TV2: Magánnyomozók (ism.): 276 422 (16.4%), 18-49: 52 073 (9.8%)

TV2: A Macska 26.: 604 217 (25%), 18-49: 133 653 (18.6%)

RTL Klub: Fókusz: 341 266 (13.1%), 18-49: 107 248 (13.8%)

TV2: Tények: 1 026 449 (28%), 18-49: 279 553 (24.3%), 18-59: 453 510 (25.4%)
RTL Klub: Híradó: 921 007 (25.6%), 18-49: 251 624 (22.4%), 18-59: 441 511 (25.3%)

M1: Maradj talpon!: 359 688 (9%), 18-49: 59 758 (4.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 870 681 (19.1%), 18-49: 333 189 (21.4%), 18-59: 487 464 (20.6%)

TV2: Jóban rosszban 2464.: 818 126 (18%), 18-49: 279 604 (18%), 18-59: 408 737 (17.4%)
M1: Híradó: 494 250 (10.6%), 18-49: 96 822 (6%)

TV2: Bumm!: 779 839 (16.2%), 18-49: 276 921 (16%), 18-59: 413 528 (15.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7139-7140.: 1 140 775 (23.8%), 18-49: 429 256 (24.2%), 18-59: 604 481 (22.6%)
M1: Cédrusliget 1x10: 310 285 (6.5%), 18-49: 51 870 (2.9%)

TV2: Családi titkok: 544 884 (12.2%), 18-49: 210 982 (12.1%), 18-59: 312 739 (12.1%)

RTL Klub: Celeb vagyok, ments ki innen! 3x16: 1 065 312 (28.6%), 18-49: 445 548 (28.7%), 18-59: 609 953 (27.3%)

M1: Gran Hotel 2x05: 195 965 (4.8%), 18-49: 23 943 (1.4%)

TV2: Édes élet: 283 102 (8.5%), 18-49: 125 711 (8.7%), 18-59: 181 306 (8.9%)

TV2: Kertvárosi kommandó: 123 007 (8%), 18-49: 56 761 (7.8%)

RTL Klub: XXI. század: 314 917 (17.4%), 18-49: 125 394 (14.7%)

Szerda:

TV2: Magánnyomozók (ism.): 369 352 (15.9%), 18-49: 85 662 (11.2%)

M1: Rex Rómában 15x06: 253 969 (9.2%), 18-49: 37 886 (4.4%)
RTL Klub: Segítség, bajban vagyok! - A pénzéhes barátnő: 247 870 (9.4%), 18-49: 106 608 (12.7%)

TV2: A Macska 27.: 703 586 (23.5%), 18-49: 157 034 (16.8%), 18-59: 274 178 (18.3%)

RTL Klub: Fókusz: 448 086 (14.3%), 18-49: 160 596 (16.4%)
M1: Ridikül: 247 086 (7.1%), 18-49: 27 306 (2.5%)

TV2: Tények: 1 118 105 (28.8%), 18-49: 322 128 (26.7%), 18-59: 493 779 (25.9%)
RTL Klub: Híradó: 933 839 (24.3%), 18-49: 271 816 (22.8%), 18-59: 484 698 (25.8%)

M1: Maradj talpon!: 407 491 (9.9%), 18-49: 56 733 (4.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 900 563 (19.8%), 18-49: 385 090 (24.9%), 18-59: 547 175 (22.9%)

TV2: Jóban rosszban 2465.: 808 557 (17.9%), 18-49: 248 678 (16.3%), 18-59: 390 292 (16.5%)
M1: Híradó: 451 539 (9.8%), 18-49: 65 495 (4.2%)

TV2: Bumm!: 776 375 (16.3%), 18-49: 252 446 (14.7%), 18-59: 392 756 (15.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7141-7142.: 1 166 295 (24.6%), 18-49: 449 841 (25.7%), 18-59: 623 217 (23.7%)
M1: A muskétások 1x04: 273 109 (5.8%), 18-49: 52 342 (3%)

TV2: Családi titkok: 548 610 (11.9%), 18-49: 202 464 (11.4%), 18-59: 286 255 (10.9%)

RTL Klub: Celeb vagyok, ments ki innen! 3x17: 1 288 423 (32%), 18-49: 526 432 (32%), 18-59: 711 496 (29.7%)

M1: Szabadság tér '89: 120 752 (2.8%), 18-49: 29 966 (1.7%)

TV2: Édes élet: 320 497 (8.7%), 18-49: 128 425 (8.3%), 18-59: 188 478 (8.4%)

RTL Klub: Híradó: 562 866 (22.7%), 18-49: 267 443 (23.9%)
TV2: Frizbi Hajdu Péterrel: 306 101 (13.9%), 18-49: 106 532 (10%).

RTL Klub: Házon kívül: 407 145 (20.6%), 18-49: 174 649 (18.6%), 18-59: 242 092 (18.4%)

Csütörtök:

M1: A három testőr: A királyné nyakéke: 315 748 (9.5%), 18-49: 39 626 (3.1%)

RTL Klub: Richie Rich - Rosszcsont beforr: 567 479 (16%), 18-49: 251 501 (18.9%), 18-59: 343 544 (17.1%)

TV2: Vigyázz, kész, szörf!: 286 360 (7.8%), 18-49: 126 352 (9.3%)

RTL Klub: Híradó: 1 281 800 (28.4%), 18-49: 404 511 (25.2%), 18-59: 692 543 (28.4%)
TV2: Tények: 1 088 736 (24.2%), 18-49: 333 414 (20.9%), 18-59: 513 142 (21.1%)
M1: Szabadság - Különjárat: 112 586 (2.5%), 18-49: 20 394 (1.3%)

RTL Klub: Utazás a rejtélyes szigetre: 1 302 240 (26.3%), 18-49: 556 527 (30.3%), 18-59: 820 627 (30%)
TV2: Jégkorszak: 605 219 (12.2%), 18-49: 273 318 (15.1%), 18-59: 367 030 (13.5%)
M1: Híradó: 397 922 (8.1%), 18-49: 49 575 (2.8%)

M1: Ünnepi megemlékezés az Állami Operaházban: 135 620 (2.8%), 18-49: 18 104 (1%)

TV2: Éjszaka a múzeumban: 377 260 (8.9%), 18-49: 200 393 (11.2%), 18-59: 237 974 (9.2%)

RTL Klub: A sötét lovag - Felemelkedés: 587 796 (17.9%), 18-49: 294 935 (20.2%), 18-59: 420 072 (20%)
M1: Szerencsés Dániel: 67 249 (1.7%), 18-49: 17 154 (1%)

Péntek:

M1: A három testőr: A Milady bosszúja: 292 779 (8.8%), 18-49: 45 109 (3.6%)

RTL Klub: A csajom apja ideges: 544 252 (16%), 18-49: 233 258 (18.1%), 18-59: 343 982 (17.9%)

M1: 101 kiskutya: 326 565 (7.6%), 18-49: 112 757 (7.4%)

RTL Klub: Híradó: 1 113 232 (25.9%), 18-49: 353 171 (23.3%), 18-59: 583 491 (25.3%)
TV2: Tények: 1 041 755 (24.5%), 18-49: 276 096 (18.4%), 18-59: 487 828 (21.4%)

RTL Klub: Jack és Jill: 930 478 (19%), 18-49: 410 229 (22.5%), 18-59: 575 312 (21.3%)
TV2: Jégkorszak 2.: 696 151 (14.3%), 18-49: 349 508 (19.5%), 18-59: 464 781 (17.4%)
Cool TV: Avatar: 359 120 (7.6%), 18-49: 231 695 (12.6%), 18-59: 280 127 (10.4%)

M1: Híradó: 432 800 (8.8%), 18-49: 57 734 (3.2%)

M1: Virtuózok 1x02: 565 456 (11.8%), 18-49: 99 144 (5.2%)

TV2: Star Trek: 289 372 (7.2%), 18-49: 167 107 (9.7%), 18-59: 223 479 (9%)

RTL Klub: Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed: 641 527 (17.2%), 18-49: 339 924 (20.8%), 18-59: 458 050 (19.5%)

M1: Forrest Gump: 267 476 (8.7%), 18-49: 115 115 (8.1%)

Szombat:

RTL Klub: Botcsinálta túsz: 250 316 (9.1%), 18-49: 119 788 (12.1%)

M1: Ég, föld, férfi, nő - Fertő-táj: 92 998 (3.3%), 18-49: 14 235 (1.4%)

TV2: Napló: 317 681 (10.5%), 18-49: 115 789 (10.8%)

M1: Gasztroangyal 7x04: 296 787 (8.1%), 18-49: 73 156 (5.7%)

TV2: Tények: 909 780 (22.7%), 18-49: 264 044 (18.6%), 18-59: 439 183 (20.2%)
RTL Klub: Híradó: 752 592 (18.8%), 18-49: 215 918 (15.3%), 18-59: 384 409 (17.7%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 946 318 (21%), 18-49: 337 552 (20.9%), 18-59: 501 030 (20.3%)
TV2: Én, a nő és plusz egy fő: 483 752 (10.2%), 18-49: 219 186 (12.6%), 18-59: 312 394 (11.8%)

M1: Híradó: 453 537 (9.7%), 18-49: 81 373 (4.9%)

RTL Klub: X-faktor 5x10: 1 401 982 (30.9%), 18-49: 561 392 (30.7%), 18-59: 759 376 (28.4%)

M1: Játék határok nélkül 2/13: 722 531 (14.7%), 18-49: 299 692 (15.8%), 18-59: 430 296 (15.2%)

TV2: A múmia visszatér: 341 938 (9.1%), 18-49: 204 233 (12.5%), 18-59: 254 484 (10.9%)

M1: Apácashow: 337 352 (8.9%), 18-49: 116 453 (6.9%)

Vasárnap:

RTL Klub: Részeges karatemester 2.: 438 168 (13%), 18-49: 157 200 (12.7%), 18-59: 263 125 (14.4%)

M1: Futball: OTP Bank Liga: DVSC-TEVA - Ferencvárosi TC: 381 291 (9.8%), 18-49: 100 440 (7.1%)

RTL Klub: Híradó: 1 104 205 (24%), 18-49: 380 375 (22.8%), 18-59: 654 540 (26.2%)
TV2: Tények: 1 066 179 (23.1%), 18-49: 352 741 (21.1%), 18-59: 536 684 (21.4%)

TV2: Sztárban sztár 2x08: 1 695 215 (33.6%), 18-49: 609 021 (30.4%), 18-59: 927 114 (31.9%)
RTL Klub: Taxi 1x07: 727 770 (14.6%), 18-49: 271 306 (14.3%), 18-59: 455 497 (16.4%)
M1: Fapad 1x04: 112 264 (2.3%), 18-49: 32 514 (1.8%)

M1: Híradó: 233 240 (4.6%), 18-49: 37 303 (1.9%)

RTL Klub: 2012: 689 159 (16%), 18-49: 379 623 (20.8%), 18-59: 501 983 (19.2%)

M1: Magyarország, szeretlek!: 354 400 (7.1%), 18-49: 64 658 (3.1%)

TV2: Rising Star 1x01: 1 144 314 (30.6%), 18-49: 440 655 (26.6%), 18-59: 660 186 (28.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától és a TV2 Sajtószobájától származnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása