Szinkronosok a tévében - 1x09: Faragó András

2014. április 06. - Jasinka Ádám

(A cikksorozat előző bejegyzéseit Rajkai Zoltánról, Pásztor Erzsiről, Epres Attiláról, Tóth Augusztáról, Görög Lászlóról, Vándor Éváról, Simon Kornélról és Major Melindáról itt találjátok.)

 A Színház- és Filmművészeti Egyetem, vagy régen Főiskola végzőseinek névsorát érdemes böngészni, ugyanis nem egy finomságot találhatunk. Az ehhez a bejegyzéshez szükséges kis internetes kutatás közben futottam át azoknak a névsorát, akik Faragó Andrással egyetemben 1989-ben oklevelet szereztek. A teljesség igénye nélkül csak pár nevet, hogy mégis kik voltak az évfolyamtársai; Györgyi Anna, Kautzky Armand, Kökényessy Ágnes, László Zsolt, Schnell Ádám, Für Anikó, Haás Vander Péter, Háda János, Hegyi Barbara, Kárpáti Levente és Nyírő Bea. Az sem mellékes, hogy ki volt az osztálytársa, ugyanis Faragó András operett, musical színésznek tanult többek között Malek Andreával és Prókai Annamáriával együtt. Jó év volt, na.

 Az iskola elvégzése után nem egyből került jelenlegi munkahelyére, a Budapesti Operettszínházba, de így sem mehetünk el szó nélkül ama tény mellett, hogy 1997 óta a társulat tagja. A hangját sok sorozatban, és még több filmben hallhatjuk, ugyanis dolgozott A Grace klinika, a Maffiózók, a Chuck, a Döglött akták, a Zsaruvér és a True Blood című sorozatokon is. Elsősorban én a tévéképernyőről ismerem, mivel az Operettszínházban még nem jártam. A színész azonban sok magyar filmben, műsorban és sorozatban játszott állandó- vagy vendégszerepet. Az egyik legismertebb kisképernyős munkája a Gálvölgyi show-ban volt, ahol ő váltotta Szerednyei Bélát és Gesztei Károlyt a gyúrós jelenetekben. A gyúrunk vazze pedig az egyik legnépszerűbb eleme volt az RTL Klub-os műsornak.

SzATFA4.png

Az első komolyabb munkája azonban nem ez volt, hanem az Angyalbőrben című sorozatban alakított Mamut.

SzATFA2.png

Szerepelt a köztévé saját gyártású szitkomjában, a Munkaügyek - IrReality Show-ban is, ahol két különböző figurát is alakított; egyszer feketemunkásokat alkalmazó vállalkozó volt, másodszor pedig Katalin udvarlóját.

SzATFA3.png

A szintén köztévés, de csak két epizódos sorozatban, a Szájhősökben ő formálta meg a Bogár nevű szereplőt.

SzATFA1.png

Ezen kívül játszott még a Barátok közt, a Tűzvonalban és a Hacktion Újratöltve című sorozatokban is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása