Szinkronosok a tévében - 1x04: Tóth Auguszta

2014. március 02. - Jasinka Ádám

 A Jászai Mari-díjas színésznőt először a Társas Játék című HBO-s sorozatban láttam, de akkor még nem foglalkoztam ennyire a magyar színészekkel, azon belül is azokkal, akik szinkronizálni is szoktak, ezért nem jöttem rá, hogy honnan lehetett olyan ismerős A bura alatt szinkronlátogatásakor. A színésznővel az első találkozásom (jobban mondva a hangjával) tavaly ősszel volt tehát, amikor A bura alatt szinkronizálásánál figyelhettem meg őt munka közben. A rendkívül kellemes és lágy hangú színésznőnek azonban nem ez volt az első szinkronja, hiszen dolgozott (a szintén Hornyák Mihály rendezte) Everwood-on és a Grimm-en, az Aprics László rendezte Hannibal-nál, a Hung - Neki áll a zászlóban, a J.A.G. - Becsületbeli ügyek és Katonafeleségek című sorozatokban.

 Azonban a színésznőt nem csak a tévék képernyőjén láthatjuk és vagy hallhatjuk a hangját, ugyanis 2010 és 2013 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja volt, és 2014 őszétől pedig újra a Nemzeti Színházban fog játszani. (A Vörösmarty Színház társulata nem kicsit lepett meg, nem gondoltam volna, hogy olyan ismert színészek ingáznak Budapest és Székesfehérvár között, mint Makranczi Zalán, Tűzkő Sándor, Cserhalmi György, Závodszky Noémi, Gáspár Sándor, Földes Eszter, László Zsolt vagy Hirtling István.)

 Tóth Auguszta szinkronszerepei mellett játszott a kisképernyőn is, ugyanis ő alakította Komlósi Marit, a patikus lányát a Kisvárosban. Ez a szerep azért is érdekes, mert a karakter szerelmes volt Zolnay Miklós főhadnagyba, akit a szintén szinkronos Lux Ádám alakított.

SzATTA3.png

Ő alakította Juditot a Família Kft.-ben.

SzATTA1.png

A Privát kopó című sorozatban ő volt Eszenyi Enikő szerepének Kenyeres Jutkának a sminkese.

SzATTA2.png

A Társas Játékban ő a hotel recepciósnője.

SzATTA4.png

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása