Nézettség: Gyilkosság - a második évad

2014. február 23. - Jasinka Ádám

 A sorozatrajongók nagy örömére a köztévé mutatta be az egyik legjobb kriminek kikiáltott The Killing-et, s habár a nézettség nem indokolta a csatorna az komplex történet miatt a második etapot is képernyőre tűzte. Azonban amíg az első szezont nézőbarát időpontban (este kilenc, tíz óra) vetítették, addig a második tizenhárom epizódot este tizenegy után adták. A nézőszám a felvezető műsorok és a sorozattal egy műsorsávban adott sorozatok, filmek és magazinműsorok miatt nem hozott százezernél jobb epizódnézettséget, sőt, százezer nézőt se hozott egyik epizódjával se.

 Az első szezon átlagnézettségéhez képest a másodiké a teljes lakosságban 58.7%-ot, míg a célközönségnél 68.9%-ot csökkent. Ami talán érdekesebb az átlagnál az az, hogy milyen hektikus nézettséget hoztak az epizódok, mert ugyanis van olyan epizód, ami egész korrekt nézőszámot hozott, míg másikra alig voltak kíváncsiak a nézők. A finálét, amiben fény derül a gyilkos kilétére, nézték a legkevesebben, annak ellenére, hogy a szezon második felében meglepően jó számokat tudott ez a krimisorozat. A szezonzáró rész nézettsége az első részhez képest a teljes lakosságban 46.1%-ot, míg a célközönségnél 28%-ot csökkent. A sorozattal egy műsorsávban adtak magazinműsort, külföldi sorozatot és filmet is, míg a köztévé késő esti Híradója, Az Este és egy film is volt a felvezető műsora. A részletes epizódnézettséget a tovább mögött találjátok.

NezGy.png

Teljes lakosság:

Átlag: 57 222 (2.8%)
Maximum: 84 757 (4.2%) (2x09)
Minimum: 40 677 (2.3%) (2x13)

Célközönség:

Átlag: 10 341 (1.1%)
Maximum: 19 331 (1.9%) (2x09)
Minimum: 2 044 (0.2%) (2x04)

Epizódnézettség:

2x01: 75 576 (3,5%) / 10 305 (1,0%)
2x02: 42 401 (1,9%) / 3 799 (0,4%)
2x03: 59 969 (2,9%) / 13 101 (1,4%)
2x04: 42 438 (1,9%) / 2 044 (0,2%)
2x05: 41 416 (1,9%) / 5 155 (0,5%)
2x06: 43 378 (1,9%) / 13 608 (1,3%)
2x07: 72 762 (3,2%) / 19 242 (1,8%)
2x08: 79 232 (3,4%) / 8 570 (0,8%)
2x09: 84 757 (4,2%) / 19 331 (1,9%)
2x10: 63 526 (3,7%) / 12 251 (1,5%)
2x11: 42 154 (2,1%) / 7 188 (0,8%)
2x12: 55 599 (2,9%) / 12 423 (1,4%)
2x13: 40 677 (2,3%) / 7 413 (0,9%)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása