A főzős műsorokat, reality-ket annyira nem szeretem, s ha csak nem olyan a hangulatom, nem nézem se Gordon Ramsay-t, se bármelyik másik tévés szakácsot, mivel a legtöbb étel, amit elkészítenek nem egyszerű embernek való. Persze lehet jönni az olyanokkal, hogy vannak különkiadások olcsó és egyszerű ételek jegyében, de azok se az igaziak. Ha pedig van ilyen otthoniasabb ízvilágú műsor, akkor meg az egész adás egy díszletben zajlik, s azt nézzük, ahogy az önjelölt séf letép pár levelet valamilyen növényről, ami ugye mindenkinek van otthon, összekeveri valami spanyol, vagy olasz hússal és olyan puccosan tálalja, ahogy még éttermekben sem szokták.
A reality-kkel, tehetségkutatószerű műsorokkal az a probléma, hogy önmagukban szórakoztatóak, de nem többek, mint valóságshow-k, ahol a hangsúly a versenyzőkön, az interakciókon és a feladatokon van. Ez pedig nem az a fajta stílus, ahol igazán megismernéd az ételeket, a termelőket, s tényleg használható, otthon is elkészíthető recepteket mutatnak.
A Gasztroangyal ezért is hiánypótló műsor, s nem véletlenül az egyik, ha nem a legjobb köztelevíziós kvázi sorozat. Pont azokat a dolgokat hagyták ki Borbás Marcsiék, amiket az amerikai és brit szakácsok ezerszer eljátszottak; nincs veszekedés, bérelt luxus, teátrális mozdulatok, kapkodós főzés és háttérnek odatolt díszletkonyha. A Gasztroangyalban nem csak Magyarország különböző tájegységeinek főzéskultúráját ismerjük meg, hanem bepillantást nyerünk a neves városok történelmébe, az ételek eredetébe és a különböző országrészekben élő emberek szokásait, népi motívumait is megismerjük. Egyszóval gasztroturizmus ez a műsor, ami úgy mutatja be ezeket a tájakat, hogy az embernek rögtön kedve támad csomagolni, hogy végigegye azokat az ételeket, amiket a képernyőn látva a nyál összefutott a szájában.
A kedvenc részeim azok, amikben híres emberek vendégeskednek és az egész műsor hangulata önfeledt és szórakoztató. Ilyen volt a Scherer Péteres vagy a Mikó Istvános epizód, amik nem csak zseniálisak voltak a bemutatott termelőktől, ételektől, de viccesek is a sok helyzetkomikumtól, spontán odamondástól.
Azonban az olyan adások is jók, amikor nekem nem annyira ismert emberek lesznek Borbás Marcsi társai, hiszen sok meglepetést adhatnak ők is, ahogyan ebben az évadkezdő epizódban is. A délvidéki és bácskai ételekkel és szokásokkal ismerkedtünk meg, s mit ne mondjak, ennél jobb hangulatú premiert nem is igazán lehetett volna csinálni, mivel annyira kedvelhető és érdekes volt az egész. Az ételek bolondja vagyok, s a régi idők, egyszerű, puritán ízvilágú fogásait talán a történelmi anekdoták körítése miatt is jobban szeretem, mint a modern, kimért ételeket. Ezért is tetszett, hogy kerámia edényben, parázson vagy épp egy kis konyhában főztek, nem pedig fehér, fémes és rideg helyiségben.
Értékelés: A műsorvezetőt irigylem, hogy beutazhatja az egész országot, ilyen emberekkel és ilyen ételekkel találkozhat. Az ötödik szezon első része a délvidéki tájszólások, környezetek és légkör miatt különleges hangulatú volt, amiben megint érdekesebbnél érdekesebb, de elkészíthető recepteket kaptunk, ami miatt azt mondom, hogy a tévés gasztropiacon ez egy kiemelkedően színvonalas és igényes műsor. A Sherlock-főcím feldolgozásáért jár a pacsi.
8/10
