Elementary – 2x01

2013. október 04. - Jasinka Ádám

 A remekül összerakott évad után egy se füle, se farka epizóddal kezdett az Amerikába költözött rendőrségi tanácsadó sorozata. Igaz, hogy tetszett az Elementary első évadának epizodikus vonulata, de nem voltam elragadtatva tőle, mert csak szimplán jó volt. Semmi több, se szerethető karakterek, se briliáns történetfűzés, az ügyek meg kicsit voltak izgalmasabbak az átlagosnál. Aztán az évad közepénél valamit előrántottak a készítők, mert egyre mélyebb és összeszokottabb főszereplőpárost, érdekesebb eseteket és feszültséggel teli átívelő történetszálat kaptunk. Erre ilyen évadkezdéssel dobják kukába a teljes első szezont.

vlcsnap-2013-10-01-14h03m11s133.png

 Jó, nem azt mondom, hogy rossz volt, de magához a sorozathoz képest bot egyszerű ügyet, varázsütésszerű megoldást, és pici drámát kaptunk, s az egész rész teljesen kilógott az eddigi történetből. Persze megismertünk ikonikus embereket Sherlock Holmes életéből, rögtön kettőt is, de semmi nyoma nem volt annak, hogy bizony írtak nekünk egy előző szezont is. Azt éreztem, hogy – talán a nézettség miatt is – adtak a készítők, a csatorna egy epizódot a nézőknek a bekapcsolódásra, a sorozathoz való visszataláláshoz. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem egy ilyen buta és stílusból kilógó epizódot kaptunk volna.

vlcsnap-2013-10-01-14h38m15s124.png

 A rész is butasággal kezd, nekem nem jött be, hogy Sherlock-ékat egy már folyamatban levő nyomozás végén látjuk, majd a megoldás után bele is csapunk a következő esetbe, amihez persze el kell utazni az Egyesült Királyságba. De ezt a felvezetést meg is bocsátottam volna, ha olyan ügyet írnak, amitől ketté áll a fülem, de megint csak odatoltak elénk valami izgalmasnak tűnő, ám kidolgozatlan maszlagot. Értem, hogy kell karakterizáció, dráma, de előbbit az első évadban szépen, fokozatosan és tudatosan oldották meg, ahogyan utóbbit is csak akkor kapták elő, amikor a történet megengedte.

 A második évad első részébe pedig belezsúfoltak mindent; családi drámát, csípős élcelődéseket, a főszereplő páros dinamikáját, Sherlock múltját, egy érdekesnek tűnő ügyet, humoros dialógusokat, egyszóval a sorozat tipikus jegyeit. Akkor miért nem tetszett? Mert a jó színészi játék ellenére egy helyben toporogtunk, s az egész rész inkább tűnt időpocsékolásnak, mintsem évadnyitó epizódnak. Zsúfolt volt, zavaros, hiányzott belőle az összefogottság, a rendszer és az a plusz, ami az első évados ügyeket jellemezte.

vlcsnap-2013-10-01-14h06m15s174.png

 Nem mellesleg szó se esett az első szezonról. Úgy dolgoztak a készítők ezen a részen, mintha ez lenne a sorozat első epizódja. Lehet, hogy ez csak kitérő, és nézőcsalogató rész volt, de akkor is, ilyet meg mernek húzni? Bedobni egy részt az évadból csak azért, mert nem jó a nézettség? Vagy eleve lezártnak tekintik a kezdő évadot és slussz-passz, ennyi játékidőt kapott Moriarty, ki is írták a detektív nemezisét? Elég furcsa, mit nem mondjak.

 Elvonatkoztatva mindettől se tudom azt mondani, hogy tetszett. Ennél a résznél az előző, epizodikus ügyek is élvezhetőbbek, átgondoltabbak voltak. Tetszetős megoldásokat megint írtak a készítők (pisztoly feloldása), de hiányzott a főszereplő logikázgatása, eszmefuttatása, a kis poénos megjegyzések közte és Gregson kapitány között, a kioktató stílusú párbeszédek Watson-nal, és igazán maga az Elementary hangulata hiányzott ebből a részből.

vlcsnap-2013-10-01-14h53m16s221.png

Értékelés: Ez a rész nem tetszett és nem is ragozom. A nézők gondolkoztatását is mellőzték és csak hozták azt, amit egy megfásult nyomozós széria tud, a kötelezőt. Az Elementary írói tudnak ennél jobbat és remélem meg fog csillogni az, amiért megkedveltem ezt a sorozatot és nem csak egy évadnyi puskapor volt a tollaikban. A második szezon kezdése pedig csak a vendégszereplők miatt érdekes.

5/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása