Ma 17:00-kor bemutatkozik a Viasat6 képernyőjén a Texas királyai című animációs sorozat 13. – egyben utolsó – évada. Önmagában a 13 évad is óriási teljesítmény, de ha hozzávesszük azt a tényt is, hogy a mai premierrész már a 236. a sorban, akkor még elismerésreméltóbb dologról beszélhetünk.
Ötéves késés – ám a vetítést tekintve annál gyorsabb tempó – után végre Magyarországon is látható lesz ennek az eredetileg 1997 és 2010 között vetített FOX-animációnak az utolsó 24 része. Illetve valószínűsíthető, hogy mind a 24 rész adásba kerül, hiszen eredetileg a FOX-on csak 20 részt mutattak be, a maradék négy már csak szindikátusban került képernyőre 2010 májusában az animációkkal szintén foglalkozó Adult Swim csatornán.
Aki nem ismerné a sorozatot, annak röviden a lényeg: Mike Judge és Greg Daniels művéről van szó, mely a középosztálybeli Hill családra, barátaira és szomszédaira fókuszál. A történések helyszíne a Texas állambeli Arlen. A legtöbb ma népszerű animációval szemben – melyek a legkülönfélébb, legelborultabb ötleteket valósítják meg – itt tulajdonképpen hús-vér karakterekről, valós, bárkivel előfordulható történetekről, finom humorról, de ha kell, akkor drámai vonásokról is szó van. A legnagyobb erénye, hogy megmarad a realitás talaján, családbarát program, mely alapvetően fontos morális és etikai értékeket is közvetít. Azt lehet mondani, hogy szórakoztatva lehet belőle valamit tanulni. Létezik karakterfejlődés, nem marad mindenki olyan, ahogy az elején megismertük őket. Folyamatosan mélyülnek el vagy változnak a szereplők, nem az öncélú és alpári szórakoztatás a célja. Leginkább egy élőszereplős szitkomhoz, de még inkább egy dramedy-hez tudnám hasonlítani, melynek nézése közben nem fogja a néző az elejétől a végéig a hasát a nevetéstől, de annál tartalmasabban telik el a 20 perc. Az adott történetszál okosan, átgondoltan lett felfűzve, a részeknek van eleje, közepe, vége, általában nincs hiányérzet.
Természetesen egy 259 részt megélt sorozat esetén (érdekesség, hogy a szintén FOX-os Egy rém rendes család is ennyi részt produkált) nem beszélhetünk egységes színvonalról, de aki már az elején megkedvelte a szereplőket, tudott velük azonosulni azok számára végig kiváló kikapcsolódást nyújthat.
Szerencsére elmondható, hogy a hazai nézők is kezdtek rátalálni, melyhez a délutáni sáv is hozzájárult. A kezdeti érdektelenséget és nulla visszhangot mára szolid, de kitartó nézői réteg váltotta fel. Siker szempontjából persze nem veheti fel a versenyt A Simpson családdal vagy a Family Guy-jal, de ez nem is csoda: teljesen más szinteken játszódik a sorozat, más közönséget tud megszólítani és leültetni. A rajzolási stílus, a karakterábrázolás elsőre nem győzött meg, de megadtam az esélyt ennek ellenére is – és milyen jól tettem. Láttam benne a fantáziát és maradéktalanul beigazolta a hozzá fűzött elvárásaimat. Aki oda nem illő cutaway-gagekre, irracionális történetszálakra, pokolból érkezett jövevényekre, űrhajókra, beszélő kutyákra, űrlényekre, halakra, medvékre, robotokra vagy valóságshow-hősökre vágyik, csalódni fog, nem az ő sorozata lesz. Nem szeretem az eredeti címet használni (King of the Hill), mert korántsem csak a Hillek királyáról, Hankről szól; a magyar cím találóbb és jobban tükrözi a sok karakter „királyságát”. Nagyon nehéz neki párt találni a jelen animációs kínálata közül, de leginkább talán a Bob burgerfalodájával lehet párhuzamba tenni. Egyébként két Emmy-díjat nyert alkotásról beszélünk.
A kedvcsinálót a tovább mögött folytatom.
A kilencedik évadtól egyre inkább felmerült az a probléma, hogy a sorozat előtt különféle sporteseményeket vetített a csatorna, amelynek hosszabbításai eleve lehetetlenné tették, hogy adásba kerüljenek a részek. Így az a szezon mindössze 15 epizódból áll. Ennek köszönhetően a tízedik évad nagyrészt le nem adott részekből állt (maga az évad szintén csak 15 részes lett). Úgy tervezték, hogy az lesz az utolsó évad, de nyolc hónappal később még a korábbiaknál is csonkább, 12 epizódot magában foglaló tizenegyedik évaddal visszatért a képernyőre, mely tartotta az elfogadható nézettséget, sőt egy tisztességes epizódszámú (22 részes) tizenkettedik évadot eredményezett. 2008. október végén kaszálták a sorozatot. Majd a rövid életű Sit Down, Shut Up című animációs sorozat rontotta a levegőt és a nézettséget négy részen át. Végül a The Cleveland Show átvette a texasi kalandok helyét. Volt egy kis remény, hogy talán az ABC megmenti, de nem lett belőle semmi. A sors fintora, hogy azóta A Cleveland Show is kifújt, ráadásul sokan a kezdetek óta „fújtak rá”, hogy közvetve miatta kaszálták el a Texas királyait. 4 évad és folyamatosan csökkenő nézettség kontra 13 évad. Azt hiszem érezhető a különbség.
Komoly és komolytalan témákat egyaránt feszegetnek, és ha a helyzet úgy hozza, az alkotók nem restek bizonyos karaktereket eltávolítani, megölni. Amit a magyar nézők is láthattak már, az Buckley halála volt. Ő Luanne buta és önző barátja volt, aki a Mega Lo Martban (a Walmart üzletlánc paródiája) dolgozott. Saját hibájából egy robbanás következtében halt meg (ő volt ez egyetlen áldozat). Halála után angyalként még visszatért és végső búcsút vett Luanne-től, aki attól kezdve egészen más karakter lett. Már-már groteszk módon halt meg Debbie Grund (Hank főnökének a szeretője), akiről úgy hitték, hogy egy szexbotrány miatt lőtték le, ám valójában véletlenül ölte meg magát. Miközben próbált elrejtőzni egy kukában, kezében egy tál nachos-szal és egy nagy dobozos üdítővel, rálépett a ravaszra, a végeredmény pedig nem volt túl kedvező. Emellett Cotton háborús barátai is időről időre eltávoztak az élők sorából, ahogy végül Cotton is a túlvilágra kerül a 12. évadban.
Amiről még mindenképpen szólni kell, az a túlzás nélküli világszínvonalú magyar szinkron. Angolul a sorozat nézhetetlen, legalábbis én képtelen voltam úgy befogadni. Mondom ezt úgy, hogy rengeteg híres vendéghang szerepelt a sorozatban, pl. Burt Reynolds, Renée Zellweger, Topher Grace, Brad Pitt, Nathan Fillion, Lindsay Lohan, Lucy Liu, Reese Witherspoon, Jeff Goldblum, Lisa Kudrow, Laura Linney, Johnny Depp, Ben Stiller, Meryl Streep, Jennifer Aniston, Christina Applegate, Sarah Michelle Gellar és még sokan mások.
Szerencsére az amerikaiaknak nem volt ilyen problémájuk, különben nem élt volna meg ennyi részt, de tény és való, hogy a magyar változat munkatársai kiváló munkát végeztek. A sorozat rengeteg különböző szereplővel dolgozik, akikhez elsőosztályú szinkronhangokat sikerült kiválasztani. Csak felsorolásképpen: Forgács Péter, Agócs Judit, Szvetlov Balázs, Molnár Ilona, Karácsonyi Zoltán, Háda János, Viczián Ottó, Solecki Janka, Stern Dániel, Szalay Csongor, Fekete Zoltán, Orosz Helga, Czető Zsanett, Botár Endre, Illyés Mari.
Nem biztos, hogy az első évaddal kell kezdeni, de talán nem is a tizenharmadikkal. A későbbi évadok során mind a rajzolási stílus, mind pedig a szinkronszínészek játéka is átalakul (legalábbis a legtöbb esetben), sokkal jobban ráéreztek a szerepükre, onnantól találták el az “igazi” Hank-Dale-Bill hangzást magyarul. Kellett egy kis idő, kb. mint Dolmány Attilának Stewie-nál. A fordító nagyon szabadon értelmezte a szöveget (pl. this party is boring – ez a party egy rakás sz*r). Szerintem kicsit a South Park kezdeti (és később állandóvá vált) magyarítási stílusára hajazott, de nekem ettől jött be igazán. Mint mondtam, azért nem öncélú lett, de hitelesebb, mint az eredeti kiherélt, monoton szövegek.
A sorozat konzervatívabbnak nevezhető, így azoknak, akiknek a liberális, mindent kifigurázhatónak gondoló, tabukat nem ismerő animációk jönnek be, valószínűleg nem nyeri el a tetszésüket. Ennek ellenére semmi esetre sem egy begyepesedett, unalmas, poros, egyhangú animáció. Hank még abban a környezetben nőtt fel, ahol a hagyományos értékrendek számítottak alapnak. Számára az a legfontosabb, hogy a férfi családfő és kenyérkereső is legyen. Ezzel szemben Bobby csak saját maga akar lenni, ami pont ellentétben áll azzal, amit Hank szeretne a fiában látni. Hank abszolút helytelennek tartja az új világrendet és szokásokat. Úgy véli, hogy a társadalom is egyre inkább rossz úton halad, ami a fiára is hatással van.
A Viasat6-nak óriási köszönet mindenért. Számomra ez is azt bizonyítja, hogy ők más szinten játszanak, mint a legnépszerűbb kereskedelmi csatornáink. Olyat is kínálnak a nézőiknek, ami rétegdolog és csak egy bizonyos közönséget ér el. Ez nagyon szimpatikus hozzáállás. Ha úgy vesszük, valamilyen szinten a Texas királyai akár közszolgálati tartalomként is funkcionálhat. Remélem a vége után is fogják még ismételni, mert minőségi darab, amelynek mindenképpen helye van a televízióban, különösen a mai brutalitástól, celebektől és színvonaltalanságtól túlfűtött hazai környezetben.
