A felnőtteknek szóló animációs sorozatokat – na nem a pornókat – nagy számban a FOX-on találjuk, elég csak Seth MacFarlane, szerintem kissé túldicsért univerzumára gondolni. Persze, a Family Guy jó, vicces, rajongtam érte én is, de megkopott a fénye. Míg az American Dad, vagy a The Cleveland Show egyáltalán nem jönnek be, igaz előbbiben vannak jó poénok, de utóbbi nekem nem vicces. A csatorna szerencsére kínál más fajta humort is a nézőknek, legyen szó a veterán Simpson családról, vagy a friss, de már három évados Bob burgerfalodájáról.
A televízióban láttam részeket belőle, és tetszett is, meg nem is. Annak a sorozatnak gondoltam, ami elnéz az ember, ha nincs más, de kimondottan hetiben nem biztos, hogy vetnék rá egy pillantást. Aztán belenéztem az első részbe és megragadt a hangulata, ami picit tér csak el attól, amit a FOX-os átlaganimációk hoznak, de pont emiatt új, egyedi és felettébb szórakoztató.
A szereplők okosan vannak kitalálva. A címszereplő Bob egy kicsit maradi, középkorú, de dolgos hamburgeres, aki szereti sütni a marha húspogácsákat. Az élete a faloda, ami sok esetben csak megnehezíti a dolgát, és fejtörést is bőven okoz, de nem akar mást csinálni. A felesége álmodozó, folyamatosan ötletel s mindig kitalál valamit, hogy szórakoztassa magát, fellendítse az üzletet, persze ezekkel nem kis problémát csinálva férjének. Mindenképpen hozzá tesz az élményhez az, hogy Lindát, a feleséget férfi szinkronizálja. Ezzel is fokozva a sorozatban az ellentmondásokat.
A gyerekek külön jól megalkotott karakterek. Náluk ütközik ki a legjobban az ellentmondásosság. A snassz szitkomcsalád ugye furcsa szereplőkből áll, akik valami kis stikli miatt tűnnek ki a tömegből, a Bob burgerfalodája viszont nem az átlagos módon közelíti meg a dolgot. A három gyerek, Louise, Gene és Tina érdekes jelenségek, az ember azt várná, hogy a legidősebbnél, a legérettebbnél a tinédzser faktor – a szüleivel való vita – adná a humor nagy részét. Habár ezt látjuk, hogy Tina próbál önálló lenni, próbál az istápolás alól kiszabadulni, értelmileg mégis azon a szinten van, ahol a legkisebb gyereknek kellene lennie. E mellé viszont társul a tinédzserek szexuális vágya, ami összességében elég komplex szereplővé teszi a lámpalázas, szintén férfias orgánumú karaktert.
A középső gyerek az, aki úgy ahogy, de rendben van, se nem érett, se nem túl bolond. Vannak furcsa szokásai, amik betudhatók annak, hogy fiú, így a fingós poénokat, az altesti humort az ő karakterére építik. Mindig zenél, szintetizátor nélkül alig látni, a hangutánzással, legyen az böfögés, vagy bármi testi effekt, pedig gyakran rontja az amúgy is tengődő étterem forgalmát.
Az én kedvenc szereplőm azonban a legkisebb, ám legfurfangosabb gyerek. A szüleinél is érettebb gondolkodású, de az ő személyiségébe keveredik a gyermeki irigység, ami a kora miatt jegye a karakterének. Illetve valami olyasfajta elvetemültség is a jellemzője, ami a sorozatgyilkosok egyik ismérve. Jól felépített, megalkotott szereplő ő is, azért bírom, mert remek beszólásai vannak, és a helyzetkomikumai is zseniálisak.
Az első részek fergetegesek, Stephen King A ragyogására való utalások finomak és ötletesek. De szinte az összes rész remek, a készítők apró poénokat is tesznek az epizódokba, legyen szó a napi menüt bemutató tábláról, vagy Louise sziporkáiról, amik nem kapcsolódnak az adott rész központi történetéhez, de igencsak szórakoztatóak. A humort persze nem csak a dialógusok, de a rajzolás is adja. Az egyik ilyen kedvencem, amikor indokolatlanul, vagy pont rájátszva, vannak kapkodós kameramozgások, arca közelítések.
Értékelés: A Bob’s Burgers szerintem az egyik olyan animációs sorozat, ami inkább rétegsorozat, mintsem olyan divatszéria, mint a Family Guy. Ha a két sorozat első évadát kellene összehasonlítani, azt mondanám, hogy egyenértékűen jók. Utóbbi a cutaway gag-ek miatt lett a kedvencem és a rengeteg ökörség miatt, míg előbbi az érettebb fogásai, a kissé letisztult humora miatt jön be. Úgyhogy, csak ajánlani tudom Bob burgerfalodáját, mert ahogy a sorozat, a szinkron is remek.
7/10
