A hős legendája – 1x01

2013. április 27. - Jasinka Ádám

 Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy nem a kedvenc műfajom a fantasy, sőt, ha tehetem nem is nézem. Valahogy ezek az elvarázsolt, misztikus dolgok annyira nem vonzanak. Persze egy-egy jól sikerült darab, mint az Egyszer volt, hol nem volt, főképp a hangulatával, de el tud kapni. A hős legendája pedig nem tűnt nekem többnek, mint egy matiné sorozat.

vlcsnap-2013-04-27-21h15m31s53.png

 Azon most vitatkozhatnánk, hogy nincs így, mert igenis van helye a főműsoridőben a fantasy-nek, viszont én ezzel a sorozattal délután találkoztam az RTL Klub-on. A közönség kedvence, a Trónok harca viszont nem tetszik. Jöhet a megkövezés, de ez a világ nem tetszik. Néztem, de igazán nem kötött le és az első részt se tudtam megnézni. Ezért is kerülöm ezt a műfajt, s most kiderült, milyen rosszul tettem. A televízió nézésének újabb értelmét fedeztem fel, ugyanis ha nem kapcsolok bele A hős legendájába és látom, hogy számomra is élvezhetően művelik a fantasy-t, akkor nem is próbálom be ezt a sorozatot.

vlcsnap-2013-04-27-21h17m07s231.png

 A sorozat alaptörténete meglepett, hogy nincs annyira elszállva, mint ahogyan azt vártam egy boszorkányos, varázslós témájú sorozattól. Elég érthető és azt kell, mondjam kedvelhető nem csak a hangulata, de a színészek miatt is. A keresős dolog, hogy van egy kiválasztott fiú, akinek szembe kell szállnia a gonosszal nem egy nagy was ist das, viszont nem klisésen oldják meg.

vlcsnap-2013-04-27-21h15m57s57.png

 Van humora és élvezhető. A történet halad, nem akadnak fenn felesleges dolgokon, nincsenek elnyújtva jelenetek és mégis lefektetik a történet alapjait. Ahogy a főhős, a néző is teljesen „tudatlan”, nem tudja mi történik és ahogy ő, mi is megértjük a történetet. Azt, hogy a kalandok, amikben része lesz, csakis egy cél, a gonosszal való összecsapás miatt történnek. Persze ez elég klisés témának tűnhet, viszont a megvalósítás olyan jól sikerült, hogy sodorja a nézőt a történet folyama.

 A színészek közül mindenki jó szerintem. A főszereplő szimpatikus és a varázsló is csak elsőre tűnt csúf fazonnak, másodjára inkább érdekes és kedvelhető szereplő lett. A középkori világ, a kardozás és lovak patáinak dobogása különösen tetszett. Annak pedig, a történet szempontjából örülök, hogy nem epizodikus és az első részben bonyolódik a főhős története.

Értékelés: Nem mondom, hogy fantasy lesz az új kedvencem, de A hős legendája egy kedves, humoros és izgalmas sorozat. A sorozatoknál a szereplőkkel és a színészekkel is meg lehet nyerni engem, úgyhogy nem csak a hangulata tetszik ennek a sorozatnak. Valahogy ez az a fantasy, ami még nekem is tetszik.

7/10

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása