Szulejmán az RTL Klub-on

2012. december 22. - Jasinka Ádám

 Muhatesem Yüzyil (Magnificent Century) egy török kosztümos sorozat, ami I. Szulejmán uralkodásáról szól. Az RTL Klub pedig januárban, szerdánként vetíti majd a török Borgiák-at.

 A Szulejmán, akárcsak az Ezel vagy a Szív hídjai, a legnagyobb igényességgel készült. A parádés kosztümös török tévésorozat látványossága mellett, politikai cselszövések és szerelmi intrikák tekintetében is felveszi a versenyt bármely amerikai vagy angol produkcióval.
Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor valaha is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben folyamatosan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a gyönyörű Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő lány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és édesanyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. 
Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Néhány befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán szokatlan reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.

forrás: RTL Klub Sajtóosztály

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása