Az ABC csatorna egy új sorozatáról van szó, amely mind a színészi gárda és mind az alapötlet miatt képernyőre kerülése előtt sok rajongót szerzett. A nézettség viszont nem volt olyan, mint amilyent a csatorna szeretett volna. A 666 Park Avenue egy nagyon jó sorozat, remek színészekkel, és már már Hitchcock-i jelentekkel.
Az alaptörténet az, hogy van egy épület, a Drake, ami egy olyan szálloda, vagy nevezzem inkább épületnek, ahova beköltözhetnek az emberek, szóval egyfajta társasház, de több annál, hiszen kicsit szállodás is, hiszen van recepciósa, igazgatója, gondnoka és egy nagy közös mosoda, ahol a lakók maguk intézik a szennyes tisztítását. Igaz ez inkább társasházassá teszi. Ebbe az épületbe keresnek gondnokot, és erre az állásra jelentkezik egy fiatal szerelmespár Jane Van Been (Rachael Taylor) és Henry Martin (Dave Annable), akik az állásinterjú miatt érkeztek a Drake-hez. Az igazgató Gavin Doran (Terry O'Quinn) fogadja őket és felveszi őket, mint gondnokok. Az igazgató felesége Olivia Doran (Vanessa Williams) pedig meghívja az új gondnokokat, vagyis Jane lett a gondnok, azaz az új gondnokot és a barátját, hogy jöjjenek el velük egy koncetre, majd utána a party-ra.
A sorozat nagyon jó. Nem ismertem az alaptörténetet akkor, amikor belekezdtem, de jó, hogy megnéztem az első két részt. Nem epizódikus, tele van rejtélyes dolgokkal, talányokkal és érdekességekkel. Az epizódikusság, ahogy belegondolok megtalálható, hiszen minden részben egy személy kerül a középpontba, aki a Drake-ben lakik. Persze az első részben nem csak egy lakóval ismerkedhettünk meg, párukról folyamatosan, a két részben egyaránt kapunk információt.
Jó nézni ezt a sorozatot. A misztikussága a Lost-éra emlékeztet, az érzés, amit a sorozat létrehoz Hichcock filmjeit juttatja eszembe, és az épület egyfajta viselkedése pedig Stephen King Ragyogását emeli ki. Jó alapanyagból ugye könnyű jót és élvezhetőt készíteni, és ez e sorozat esetében sikerült. A fausti vonást azért írtam, mivel az első részben a hegedűs, aki nem tudott szabadulni az épülettől azzal, hogy beköltözött és megkapta azt, amire vágyott, itt hogy nagyon jól játszon és elismert helyen. Ez azonban azzal jár, hogy cserébe adnia kell valamit.
A szereplők között igazi sorozatosak kaptak szerepet. A Lost-ban szereplő Terry O'Quinn vagy a Született feleségekben is játszó Vanessa Williams is szerepel az ABC egyik új sorozatában. A szereplők jók, a kameramozgás és az effektek sincsenek túlzásba véve, ötletes megoldások és jó számítógépes grafika.
Értékelés: Párszor ijesztő jelenetek vannak a részekben, de pont emiatt Hichcock-i. Az elgondolkodtatás miatt pedig Faust-i. A nézők nem találják a sorozatot a nézettségből ítélve, viszont az ABC bekért még két script-et a sorozathoz, azaz mi lenne a folytatása a sorozatnak, a berendelt részek után. Nekem tetszik az első két rész, a színvonal egyenletes.
7/10