A sötét lovag és az Alkonyat az RTL Klub-on

2012. augusztus 16. - Jasinka Ádám

Köszönet a Sorozatjunkie-nak.

Óriási lendülettel kezdi az őszt az RTL KLub

Augusztus 21-én véget ér a nyár – de csakis az RTL Klub képernyőjén. A piacvezető televízió változatos kínálattal készül a legszínesebb évszakra: közkedvelt sorozatok legújabb évadai, sikerfilmek, új, saját gyártású műsorok szerepelnek a palettán.

Nagyszabású sajtótájékoztatón búcsúztatta az RTL Klub a nyarat, a Dallas Étteremben megtartott rendezvényen a csatorna több népszerű képernyőse is megjelent. Kolosi Péter programigazgató elmondta, a piacvezető kereskedelmi csatorna – ahogy tavasszal is -, ősszel is két új főműsoridős műsort tervez a nézők szórakoztatására. Tavasszal nagy sikert aratott A gyanú árnyékában című dokureality, illetve az 1 Perc és nyersz! című családi vetélkedő, így természetesen ősszel új epizódokkal jelentkezik a két műsor.

Új kvízben Sebestyén Balázs

A tavasszal megismert és megszeretett műsorok mellett három új saját gyártású produkció jelentkezik az RTL Klub képernyőjén. Sebestyén Balázs neve összeforrt a kvízjátékokkal: A kód című vetélkedő felhívó kisfilmje már látható. A vetélkedőben, amely Magyarországon először jelentkezik -, párok mérkőznek meg, de nem egymás ellen, hanem egymással, együtt küzdenek meg a sikerért. Valamint késő este jelentkezik majd egy új, tematikus magazinműsor, a Brandmánia, amely a reklám világával foglalkozik. Szakmai együttműködő partner a Marketing&Média.

Négy gazda keresi a szerelmet

Ha már új műsorok, meg kell említeni a Házasodna a gazda című párkereső műsort, amelyben egyedülálló gazdák keresik a szerelmet Lilu segítségével. Ősszel Bence, Szilveszter, András és Tomi gazda ismerkedését követhetik figyelemmel a nézők. A gazdákat bemutató, június 29-ei első részt az AGB Nielsen adatai szerint a teljes lakosság körében többen nézték, mint ugyanazon a hétvégén, vasárnap közvetített futball-Európa-bajnokság döntőjét.*

Visszatérnek Berényiék

Széles kínálat vár a sorozatrajongókra is: augusztus 21-én visszatér a képernyőre a Barátok Közt. A nyári szünet előtti elvarratlan szálak folytatása mellett számos nem várt fordulat teszi lebilincselővé az új évadot. Szeptember elején pedig ismét új szereplőket keres a produkció: szeptember 9-én és 22-én 10:00 órakor 18 év feletti hölgyeket és urakat, míg szeptember 8-án és 23-án 10:00 órakor 15-18 év közötti lányokat és fiúkat várnak a Barátok közt stúdiójában tartandó válogatására.

Hollywoodi sikerfilmek és új sorozatepizódok

Külföldi sorozatokban sem lesz hiány: a Marichuy után kerül képernyőre egy új sorozat, a mexikói Riválisok Gabriela Spanic és Fernando Colunga főszereplésével, akiket már nem kell bemutatni a magyar nézőknek. Új évaddal jelentkeznek a közkedvelt amerikai sorozatok, a Dr. Csont, a Castle, a CSI. Sőt, igazi kasszasikert hozó mozifilmek is csak az RTL Klub képernyőjén lesznek láthatóak. Többek között a Die Hard4 – Legdrágább az életed, A feláldozhatók, A sötét lovag, Sherlock Holmes, Jégkorszak 2., Az ördög Pradát visel, Szex és New York, Harry Potter és a félvér herceg, illetve A szállító és az Alkonyat trilógia is csak itt lesz látható.

Az RTL Klubon lesz az új Dallas nem angol nyelvű európai sorozatpremiere

2012 egyik legnagyobb televíziós dobása a Dallas újraindulása. Az Egyesült Államokban a nyáron indult újra a kultikus sorozat, amely a nyolcvanas évek Amerikáját mutatta be egy texasi olajvállalkozó család életén keresztül. Magyarországon átlagosan majdnem négy millióan nézték az egyes epizódokat a kilencvenes évek végén (1991-1997 között adta a közszolgálati televízió). Mivel Jockey és Samantha eredeti magyar hangja, Kránitz Lajos és Szerencsi Éva elhunyt, az új szériában már Reviczky Gábor és Pápai Erika kölcsönzi a hangját a két főszereplőnek, Bobby magyar hangja változatlanul Csankó Zoltán. Az első két új epizódot augusztus 29-én vetíti az RTL Klub, amely azt jelenti, hogy a magyar piacvezető kereskedelmi csatornán lesz az új Dallas nem angol nyelvű európai sorozatpremiere.

Folytatódnak a XXI. Század történetei

Kotroczó Róbert hírigazgató elmondta, sikeres volt az a kísérlet, hogy nyáron, késő este nyolc percben foglalták össze a híreket úgy, hogy fontos politikai és gazdasági hírekre koncentráltak. Nagyon sok pozitív visszajelzés jött a nézőktől és a hírblokkok nézettsége is elégedettségre ad okot. A közkedvelt magazinműsor, a Fókusz is töretlen sikerrel szórakoztatta a nézőket.
Több mint fél éves szünet után ismét elindul a XXI. Század újabb történetekkel. Riporterei feldolgozzák a múlt ma már viccesnek tűnő reklámfilmjeit; színészek portréit mutatják be, köztük Rökk Marikáét, aki Hitler kedvencei közé tarozott és híres legendáknak is utánajárnak, mint például a nagy budapesti patkányirtásnak. Szeptember 5-én pedig ismét jelentkezik a Házon Kívül.

Számolni kell az X-Faktor tehetségeivel

2010 óta az X-Faktorban feltűnt énekesekkel számolni kell. A két győztes, Vastag Csaba (2010) és Kocsis Tibor (2011) mellett több énekes is platina- és aranylemezekkel, illetve telt házas fellépésekkel büszkélkedhet. Szeptember 1-jén elindul a népszerű tehetségkutató harmadik évada. „Csak” a műsorvezető, Ördög Nóra és a mentorok, Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós maradtak, minden más újdonság lesz a nézőknek.

Az RTL Klub azonban ismét bizonyítani szeretné, Magyarországon továbbra is csiszolatlan gyémántok várnak arra, hogy felfedezzék őket.

*Az AGB Nielsen adatai szerint a Házasodna a gazda első részét a teljes lakosság körében 1443532-en nézték (35,3 % SHR), míg a futballdöntőt 1312285-en követték figyelemmel (34,5% SHR).

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása