A Csillag még Születik, de már hullik is

2012. május 07. - Jasinka Ádám

 Én arra számítottam, hogy az élő adásokra kétmillió fölé emelkedik a nézettség, de csalódnom kellett. Nem hogy nem megy kétmillió fölé, épp hogy eléri a másfél miliiót. És ez az RTL Klub számára rossz hír, mivel a jó idő és egyre jobban látszik, hogy Puzsér Róbert (sokszor pedig igazat és vicceset mond, és nem mellesleg arckifejezésein én jókat szoktam szórakozni) nem nyerte el a nézők, főként az idősek rokonszenvét. A mindenkinek csak negatívumot (kivéve a Quantum XXL-nek) mondó kritikus úgy látszik csökkenti az RTL nézettségét. De lehet, hogy az magának a műsorformátumnak is szól, hogy már unalmas és nem kellene erőlködni. Vagy csak válogatókat adni. Azok ugyanis tényleg jók, és ott helyén van Puzsér véleménye.

 És itt az egyik probléma. Puzsér Róberttel nekem semmi bajom, engem elszórakoztat, sokszor mond igazat, jót, vicceset, de majdnem egálban van azzal, amikor a nekem is tetsző, jó produkciókat lehúzza (lásd Mészáros János Elek - Tobrozó). És ahogy Hajón András is megjegyezte, ha a versenyzők csak a kritikus úrnak kezdeneke a kedvében járni több pontért, azzal azt érhetik el, hogy a fennmaradt három ítésznek viszont nem fog tetszeni a produkció, és ezzel nagyon is lehet a pontvesztés.

 Minden esetre én végigkövetem ezt a szériát, reménykedve hogy összekapja magát, és nem véletlenül fektettem bele nagy reményeket az első válogatú után, amely magasan az eddig legjobb, általam látott RTL Klub-os válogató volt. Talán a XXI. századi magyar viszonylat legjobban szerkesztett, összerakott epizódja volt.

 Ennek fényében azonban érdekes lesz szemlélni nézettségileg mind az új RTL-es szériát A gyanú árnyékában-t, és az ősszel induló X-faktor harmadik évadát.

 Csökkent a LÖiM, a Cobra11, a Tények, a Híradó, a Fókusz... nézettsége, mely drasztikus mivolta szerintem a jó időnek és hosszú nappaloknak köszönhető. Az emberek 20 óráig biztosan, ha tehetik az utcán, parkokban, teraszokon vannak és a családjukkal, barátaikkal töltik az időt.

 A többi műsort nézve a Jóban Rosszban hozott egy 1M 200 ezret, ami jó, de nem annyira. A filmeket tekintve a Kutyahideg (RTL Klub - vasárnap este) hozott majdnem 1M 200 ezret, de a többi film csak 1M alatt tudott néző szerezni. A Megasztár hozza a már-nár stabil 1M-ot. A heti sorozatokat nézve a Cobra 11 lett a legnézettebb a teljes lakosság körében. A CSI: Miami gyengült, nem érte el a 900 ezret. A Heti Hetes pedig erősített, hiszen a Kutyahidegnek köszönhetően 851 936 nézővel elég szép számot ért el, a mágikus hetes 498. adása. Remélhetőleg a nyári szünet után folytatódik a műsor az 501. adással. Mondhatni rendszeres nézője vagyok és sajnálnám ha eltűnne a képernyőről.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása