Szinkronosok a tévében - 1x08: Major Melinda

2014. március 30. - Jasinka Ádám

(A cikksorozat előző bejegyzéseit Rajkai Zoltánról, Pásztor Erzsiről, Epres Attiláról, Tóth Augusztáról, Görög Lászlóról, Vándor Éváról és Simon Kornélról itt találjátok.)

 A női magyar hangok közül, ha a fiatal generációt nézzük, egyértelműen az egyik kedvencem Major Melinda. Azért, az egyik, mert szemrebbenés nélkül tudnám az összes magyar hangot felsorolni, mint kedvencet, de azért mégiscsak vannak olyanok, mint a színésznő is, aki azért kiemelkedik a többiek közül. Vagyis szerintem.

 A filmbéli szerepei ismertebbek, mint a sorozatbeli szinkronmunkái, s nem egy színésznőnek az állandó magyar hangja, de azért a kisképernyős alkotásokban is gyakran felcsendül az ő orgánuma. Többek között a True Blood - Inni és élni hagyni, a 112 - Életmentők, a Chuck, az Internátus és a Dolmen stáblistáján is találkozhatunk a nevével, azonban szerintem a legismertebb szerepe A szökésben alakított Sara Tancredi, a Glades - Tengerparti gyilkosságok Callie-je és a 24 Reene Walker-je. A színházi és szinkronszerepek mellett a tévéképernyőn is sokszor szerepelt, sőt, websorozatban is játszott, csak úgy, mint Vándor Éva. Igen, mondjuk egy websorozat nem épp a tévében van, de ez csak egy kis bökkenő, ugye?

Az egyik tévés munkája az Egy rém rendes család Budapesten című TV2-s sorozatban volt, ahol a magyar Peggy, azaz Bándi Juci egyik szomszédnőjét alakította. (A kép bal oldalán álló hölgy Major Melinda.)

SzATMM1.png

A Barátok közt című RTL Klub-os sorozatban ő alakítja Miklós fiának, Balázsnak az édesanyját.

SzATMM2.png

A Párduc Projekt elnevezésű szuperhősős websorozatban ő játssza a Mariann nevű szereplőt. A sorozat egyébként a MAB, szintén magyar websorozat alkotóinak új munkája. A MAB egyébként meglepően jól sikerült. A Párduc Projektben szerepel a Jóban rosszban című sorozatból ismert Tamás atyát alakító Száraz Dénes.

SzATMM3.png

A színésznő ezeken kívül játszott még a Szabó István rendezte Offenbach titkai tévéfilmben, a Tűzvonalban, a Presszó, a Komédiások és az Átok című sorozatokban is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása