Szombat este új magyar romantikus vígjátéksorozat indul

2017. november 27. - Jasinka Ádám

Először lesz látható a TV2-n hetente jelentkező, saját gyártású, fikciós tévésorozat. A december 2-án, szombaton 21.30-kor kezdődő Korhatáros szerelem igazi sztárszereposztással érkezik, a főszerepben Kovács Patríciával. Kovács Patrícia és Kovács Tamás, a Korhatáros szerelem főszereplői. (fotó:…

Tovább a cikk folytatásához.

Bemutatták a TV2 vadonatúj sorozatát és szereplőit (galéria)

November 20-án, hétfő délben mutatta be premier előtti vetítésen vadonatúj, heti fikciós sorozatának, a Korhatáros szerelem első két epizódját a TV2. A sajtóeseményen a szereplők és készítők is megjelentek és az újságírókkal közösen nézték meg a december 2-án, szombat 21:30-tól adásba kerülő első…

Tovább a cikk folytatásához.

December elején indul a Korhatáros szerelem, a vadonatúj magyar tévésorozat

Tegnap indult a Terápia harmadik és egyben befejező évada, és bár a Válótársakból idén már nem kerül képernyőre új epizód, nem maradunk az év utolsó heteiben sem hazai újdonság nélkül, ugyanis ma kiderült, hogy mikor debütál az egyik legújabb produkció, a Korhatáros szerelem. Kovács Tamás és Kovács…

Tovább a cikk folytatásához.

Interjú Zomborácz Virággal, az Egynyári kaland író-rendezőjével

Az Egynyári kaland az utóbbi évek egyik legüdítőbb magyar produkciója, ami az első évad játékos, könnyed hangvétele után úgy tudott komolyabb, még életszerűbb helyzeteket bemutatni, hogy a korábban megszeretett bájából semmit sem vesztett. A sorozat második évada idén nyáron került képernyőre, és…

Tovább a cikk folytatásához.

Bréking! Csúszik az RTL Klub kedvelt sorozatának folytatása

Az RTL Klubon 2015 novemberében debütált a Válótársak című sorozat, ami hosszú idő után a tévéadó első, saját gyártású, heti fikciós tartalma volt. Az ismert színészekkel készült széria első évada kiemelkedő siker volt, és bár a második szezonra valamelyest csökkent a nézettség, továbbra is erős…

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek a Korhatáros szerelem, az új magyar sorozat főbb szereplői

Október elején jelentette be a TV2, hogy idén év végén, decemberben indítják el vadonatúj, saját gyártású fikciós sorozatukat, a Korhatáros szerelmet. A 13 részes produkció egy majdnem 40 éves, gyermekeit egyedül nevelő nő és egy fiatal srác szerelmi történetét meséli el vicces, néha pedig komoly…

Tovább a cikk folytatásához.

Október végén indul az RTL legújabb sorozata

Idén nyáron derült ki, hogy amellett, hogy forgatják a Válótársak és A mi kis falunk új évadait, az RTL Magyarország egy újabb, hazánkban ideáig talán egyedülálló projektbe is belevágott. Minden hétköznap este képernyőre kerülő szappanoperából és dokurealityből, hetente csak egyszer jelentkező…

Tovább a cikk folytatásához.

Sztárszereposztással érkezik a legújabb magyar tévésorozat

Tavasszal derült ki, hogy a TV2 is beszáll a pár éve újult erőre kapó hazai sorozatgyártási versenybe, mely idén év elején, az RTL Klub műsorán vetített A mi kis falunkkal érte el eddigi legnagyobb sikerét. A TV2 pedig nem bízta a véletlenre az új szériájának sorsát és az előbbi, RTL-es produkciót…

Tovább a cikk folytatásához.

Novemberben tér vissza a magyar HBO közkedvelt sorozata

A hazai HBO három, remekül sikerült szériájának tagadhatatlan érdeme van abban, hogy a magyar, fikciós sorozatgyártás ma olyan fokon ég, amilyenről pár éve csak álmodhattunk. A legnagyobb kritikai és nézői sikert a két egymást követő évben is új évaddal jelentkező Aranyélet érte el, ám nem szabad…

Tovább a cikk folytatásához.

Vadonatúj tévésorozaton dolgozik az RTL Klub

Ha a 2015 őszén indult Válótársak megbukott volna, az biztosan újból évekre visszavetette volna a hazai sorozatgyártás lendületét. A Stohl András, Lengyel Tamás és Scherer Péter főszereplésével készült széria azonban egy csapásra sikeres lett és idén nyáron már a harmadik évadát forgatták. A…

Tovább a cikk folytatásához.

A TV2 is megcsinálja a saját Éjjel-Nappal Budapestjét

E héttől kezdve záporozni fognak a vadonatúj műsorokról szóló bejelentések, hiszen nemsokára elindul az év legfontosabb tévés időszaka, az ősz. A legelső hír pedig meg is érkezett, ugyanis most jelentette be a TV2, hogy SuperTV2 nevű kábelcsatornájukon augusztus végén egy vadonatúj, naponta…

Tovább a cikk folytatásához.

Jövőre folytatódik az a sorozat, amit mindenki imád

Kevés olyan tévésorozat van, amiről mind a kritikusok, mind pedig a nézők egyöntetűen, habozás nélkül ki merik jelenteni, hogy a legjobb. Emellett bezsebelte a hazai újságírók elismerését és még a tévéadó egyik legkedveltebb, sok nézőt vonzó produkciójává is vált. Ez nem más mint az Aranyélet. A…

Tovább a cikk folytatásához.

Csúszik a magyar HBO sorozatának folytatása

A hazai HBO-n 2011 óta minden évben nézhettünk egy saját gyártású, magyar színészekkel, stábtagokkal készült sorozatévadot és 2016-ig szép sorminta szerint érkeztek a folytatások. Az Aranyélet elképesztő sikerei miatt azonban úgy döntött a tévécsatorna, hogy nem tartanak szünetet és két egymást…

Tovább a cikk folytatásához.

Egy szereplő már biztosan nem tér vissza az Egynyári kaland folytatására

Az Egynyári kaland harmadik évadának forgatása jelenleg is tart, és jövőre már nézhetjük is a sorozat új epizódjait. Tehát az előzővel ellentétben, most nem kell majd két évet várnunk a folytatásra. A készülő harmadik etap pedig több változást is hoz magával. Az egyik és legszembetűnőbb az lesz,…

Tovább a cikk folytatásához.

Karácsonykor nézhetjük a legújabb magyar sorozatot

Tavasszal derült ki, hogy a cseh, a szlovák, az osztrák és a magyar közmédia közösen készít minisorozatot az európai történelem egyik legjelentősebb uralkodójáról, Mária Teréziáról. A forgatás a Csehországban található Kromerzsízsben vette kezdetét, majd utána Pozsonyban, Bécsben és Toszkánában is…

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása