"Érzem a hívást, és nem tudok neki ellenállni" - Interjú Király Dániellel

Az Egynyári kaland egyik főszereplőjével

2018. május 09. - Jasinka Ádám

Május 26-tól, szombat esténként új részekkel tér vissza az Egynyári kaland a Dunára. Az új évadban a szereplők kimozdulnak a balatoni környezetből, és ezúttal nem tóparton, hanem javarészt a fővárosban töltik majd a nyarat. Fotó: Piti Marcell Az új évad kapcsán a hévízi Hotel Európa Fitben tartott…

Tovább a cikk folytatásához.

Kiderült, mikor indul az Egynyári kaland legújabb évada

A Duna Televízió műsorán 2015-ben mutatkozott be a hat fiatal nyári élményeiről szóló sorozat, az "Egynyári kaland", melyből idén már a harmadik évadot láthatja a közönség. Az új részekben a hangsúly átkerül a Balatonról a fővárosra, és több új szereplő is érkezik, hogy bonyolítsák a jól megismert…

Tovább a cikk folytatásához.

Interjú Zomborácz Virággal, az Egynyári kaland író-rendezőjével

Az Egynyári kaland az utóbbi évek egyik legüdítőbb magyar produkciója, ami az első évad játékos, könnyed hangvétele után úgy tudott komolyabb, még életszerűbb helyzeteket bemutatni, hogy a korábban megszeretett bájából semmit sem vesztett. A sorozat második évada idén nyáron került képernyőre, és…

Tovább a cikk folytatásához.

Egy szereplő már biztosan nem tér vissza az Egynyári kaland folytatására

Az Egynyári kaland harmadik évadának forgatása jelenleg is tart, és jövőre már nézhetjük is a sorozat új epizódjait. Tehát az előzővel ellentétben, most nem kell majd két évet várnunk a folytatásra. A készülő harmadik etap pedig több változást is hoz magával. Az egyik és legszembetűnőbb az lesz,…

Tovább a cikk folytatásához.

Új szereplőkkel, vadonatúj helyszínen folytatódik az Egynyári kaland

A 2015-ben indult Egynyári kaland egy csapásra a tévénézők egyik legkedveltebb sorozata lett, és ez nem is csoda, hiszen egy rendkívül szerethető, igazán üdítő nyári kaland volt. A második évadra sajnos sokat, egészen idén nyárig kellett várnunk, de megérte, hiszen a folytatás is remekül sikerült.…

Tovább a cikk folytatásához.

Már biztos, újabb magyar sorozat folytatódik

Ősszel érkezik a Terápia harmadik és egyben befejező évada, jövő év elején visszatér az utóbbi évek legsikeresebb produkciója, A mi kis falunk, és hamarosan új részekkel folytatódik a Válótársak, a Csak színház és más semmi és elindul egy vadonatúj széria is. Ma pedig kiderült, hogy a fiatalok egyik…

Tovább a cikk folytatásához.

Kiderült, mikor folytatódik az egyik legnépszerűbb magyar sorozat (frissítve!)

Egészen örömteli dolog, hogy lassan nincs olyan évszak, amikor ne indulna új magyar sorozat, vagy ne térne vissza egy régi kedvenc. Idén év elején finálézott a Válótársak második évada, az azt követő héten startolt A mi kis falunk, egy hónapja nyitott ki újra a Csak színház és más semmi, és pár hete…

Tovább a cikk folytatásához.

Főcímek mámorában

 Ahhoz, hogy igazán rá tudjak hangolódni a sorozatok egy-egy epizódjára, sok esetben nagy segítség a főcím látvánnyal és zenével együttvéve. A bevezetők ugyanis meg tudják teremteni az átjárót a néző saját, hétköznapi világából a sorozat univerzumába, és el tudják érni, hogy miután megnézted, már…

Tovább a cikk folytatásához.

Melyik volt a 2015-ös év legjobb új magyar sorozata?

 Az előző évben, szerintem sokunk meglepetésére, rengeteg új hazai sorozat mutatkozott be és szerencsére nem csak az HBO és a köztévé, hanem az RTL Klub is kivette részét a felhozatalból. Az olyan szériákra mint a Barátok közt, a Jóban rosszban, a Munkaügyek - IrReality Show…

Tovább a cikk folytatásához.

Interjú Vecsei Miklóssal, a Csak színház és más semmi és az Egynyári kaland szereplőjével

 A Csak színház és más semmi lesz a köztévé idei harmadik, új saját gyártású sorozata, amelyet az egyik legnézettebb tévés időszakban, a téli ünnepek környékén, decemberben fognak a tervek szerint bemutatni. A sajtót az egyik pénteki forgatási napon beengedték a kulisszák…

Tovább a cikk folytatásához.

Az öt+egy legjobb újgenerációs magyar főcímdal

 A sorozatok, tévéműsorok egyik elengedhetetlen eleme a főcímdal, ami nem csak azt a célt szolgálja, hogy a stáblista felmutatása közben ne csendben üljenek a nézők a képernyők előtt, hanem bizonyos mértékig rá is hangol az adott produkcióra. A hosszú főcímek, külön a…

Tovább a cikk folytatásához.

Egynyári kaland - az utóbbi idők legüdítőbb magyar sorozata

 A címbe bele szoktam írni általában, hogy az egész sorozatról vagy annak csak egy évadáról mondok-e véleményt, most viszont bajban voltam és vagyok is még picit, mivel minden jel, vagyis a legtöbb abba az irányba mutat, hogy viszontlátjuk még a szereplőket, de amíg hivatalos…

Tovább a cikk folytatásához.

Egynyári kaland - 1x01: Ígéretes ifjúsági sorozat

 Az MTVA két hónapon belül a második új sorozatát mutatja be, ami látva az elmúlt pár év elég sivár és a megszokottól el nem rugaszkodó kínálatát kellemes érzéssel tölt el. A március 15-én debütáló Kossuthkifli ugyan jól sikerült és hosszú idő után végre kaptunk egy…

Tovább a cikk folytatásához.