Szinkronhangok: Az ifjú Sheldon (Young Sheldon)

2018. június 01. - Jasinka Ádám

Június 1-jén vált elérhetővé Az ifjú Sheldon teljes első évada az HBO GO-n. A tévéadó online videós szolgáltatásán az előzetes információk szerint egyelőre csak feliratosan lett volna megnézhető az Agymenők főszereplőjéről készült előzménysorozat, azonban jócskán a július 15-i tévés, szinkronos premier előtt megnézhető már 15 rész magyarul a 22-ből, és folyamatosan töltik fel a magyar hangsávot.

az_ifju_sheldon_szinkron.jpgFotó: HBO

Így meg tudjuk mutatni, kik szólaltatják meg a tengerentúlon nagy sikerrel futó komédia főszereplőit.

Tovább a cikk folytatásához.

Az olvasók döntöttek 2018-ban is: A 10 legjobb török sorozat

Május közepétől a hónap utolsó napján éjfélig vártuk a szavazatokat, hogy idén is kihirdethessük, melyek az olvasók szerint a legjobb török sorozatok. A tavalyi évhez képest két dolog is megváltozott: új szavazórendszert használtunk és csak a Magyarországon eddig bemutatott, szám szerint 23 török produkcióra lehetett szavazni.

torok_sorozat_szavazas_sorrend_fejlec.jpg

Tavaly a Végtelen szerelem diadalmaskodott, idén azonban megtörtént a "trónfosztás" és sokáig tartó, nagyon szoros csatában dőlt el az első hely sorsa. Lássuk tehát, hogy 2018-ban a legszebb színészek és színésznők után, az olvasók szavazatai alapján melyik a tíz legjobb török sorozat!

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: A küldetés (Missions)

Május 24-én, csütörtök este 9-kor debütált a FilmBox Prémium műsorán A küldetés című francia széria. A 2017-ben bemutatott sorozat egy scifi, a története pedig az első emberekből álló különítményről szól, akik megérkeznek a Marsra. A küldetésben részt vesznek a repülés legelismertebb tudósai, valamint egy fiatal pszichiáter nő, aki a személyzet mentális egészségéért felel. Amikor azonban a landolási manővert megkezdik, minden rosszra fordul. Az első évad 10, egyenként 26 perces epizódból áll.

a_kuldetes_szinkron.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

A Duna Televízió népszerű sorozatát adja nyáron esténként a TV2

A héten derült ki, hogy június 11-től milyen műsorokkal várja majd a nézőket nyáron az RTL Klub. A tévéadó részletes esti kínálatáról ebben a cikkünkben írtunk. Most pedig lehullt a lepel arról, hogy a legmelegebb hónapokban milyen tartalmat kínál a konkurencia, a TV2.

tv2_nyari_musorrend_2018_1.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Hatalmas tömeg fogadta Szlovéniában a Végtelen szerelem sztárját (fotók)

Hazánkban április végén volt látható a Végtelen szerelem befejező epizódja. A népszerű sorozat kedvelt szereplői sokaknak hiányoznak, hiszen közel két éven keresztül minden este jelen voltak az otthonainkban. A Végtelen szerelem azonban nem csak itthon, hanem külföldön is elképesztően népszerű, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hatalmas rajongótábora van a színészeknek, legfőképpen Burak Özcivitnek.

Fotók: Uroš Hočevar/Delo és Mediaspeed

A Kemált alakító színész a napokban a hazánkkal szomszédos Szlovéniában tartózkodik, ahol több közönségtalálkozót is tart. A legelsőről az egyik helyi online újság, a slovenskenovice.si közölt fotókat. Ezekből válogattunk. Az látszik a képeken, hogy korosztálytól függetlenül, megőrülnek Burakért az emberek.

Tovább a cikk folytatásához.

Premier sorozatrészekkel és ismétlésekkel készül a nyárra az RTL Klub

Június 8-án, péntek este kerül adásba A Fal évadzáró adása. A rá következő héten pedig nyári műsorrendre vált az RTL Klub: elindítják legnépszerűbb amerikai sorozatuk befejező szezonját, visszatérnek a Válótársak, és új történetekkel folytatódik a szintén sikeres családegyesítő reality.

rtl_klub_nyari_musorrend_2018_4.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Újabb műsort indít a TV2, már várják a versenyzők jelentkezését

A május elején megrendezett Media Hungaryn több bejelentést is tett a TV2 Csoport, például hogy elindítanak egy vadonatúj, nagyszabású szórakoztató showműsort, és hogy elkészítik az RTL Klubon nagy sikerrel futó gasztroreality, A Konyhafőnök riválisának szánt MasterChefet, melyben ismert emberek mérik össze fűzőtudásukat. Az egykoron a VIASAT3-on látott műsor azonban nem csak egy évaddal kerül képernyőre.

masterchef_tv2_junior.jpg

Vasárnap este felkerült a TV2 weboldalára egy felhívó ajánló, melyben olyan 7 és 14 év közti gyerekek jelentkezését várják, akik már otthonosan mozognak a konyhában, és nem csak a szüleiket, de a nagymamát is lekörözik főzőtudásban. A MasterChef Junior nem lesz ismeretlen a hazai tévénézők számára, ugyanis 2015-ben mutatta be az RTL Klub a nagy sikert elérő A Konyhafőnök Juniort.

A TV2-nél már javában forgatják a MasterChef VIP-t olyan ismert emberekkel mint a hatoslottó sorsolások egykori műsorvezetője, Bay Éva, Demcsák Zsuzsa, Árpa Attila vagy Zsidró Tamás. A cégcsoport még március végén jelentette be, hogy megszerezték a MasterChef formátok jogait, és már akkor sejteni lehetett, hogy a többesszám nem elírás, és a három variánsból (civil, celeb, junior) kettő meg is érkezik a TV2-re.

Elhunyt Szokolay Ottó

80 éves korában elhunyt Szokolay Ottó, Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. Kispesten született, 1957 és 1961 között volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, és egy évfolyamon végzett többek között Tímár Évával, Sztankay Istvánnal, Pap Évával, Szilágyi Istvánnal, Verebély Ivánnal és Mécs Károllyal.

gyasz_szokolayotto.jpgFotó: Földi Tamás

A főiskolai oklevél megszerzése után 1963-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, majd játszott Miskolcon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is. A Színházi adattárban több mint 100 bemutatóját regisztrálták, játszott Shakespeare királydrámáiban, volt Rómeó is és olyan magyar szerzők darabjaiban is láthatta a közönség, mint Molnár Ferenc, Szabó Magda vagy Móricz Zsigmond.

Az évek során, köszönhetően számtalan sorozat- és filmszinkron-szerepének, hangján generációk nőttek fel. Olyan régi nagy klasszikusokban is szinkronizált mint a Bűvölet, A chateauvalloni polgárok, a Twin Peaks, az Álomhajó vagy a Marimar. Ő szólaltatta meg több ízben is James Cromwellt, James Rebhornt és hallhattuk többek között a Harry Potter-filmekben Jim Broadment magyar orgánumaként is, valamint ő volt 2017-ig az NCIS egyik népszerű karakterének, a kórboncnok Doki hangja is.

Az elmúlt években egészségi állapota miatt keveset, és egy idő után már egyáltalán nem szinkronizált.

Szinkronhangok: A Mediciek hatalma (Medici: Masters of Florence)

Május 23-án mutatta be a FilmBox Prémium a Trónok harcából is ismert Richard Madden és Dustin Hoffman főszereplésével készült kosztümös drámasorozatot, A Mediciek hatalmát. A széria, melynek egyik alkotója az X-Aktákon is dolgozó Frank Spotnitz, a 15. század egyik legnagyobb befolyással rendelkező olasz fejedelmi családjáról és annak felemelkedéséről szól.

a_medicik_hatalma_szinkron.jpg

A Mediciek által üzemeltetett bank élére történetünk kezdetén a legidősebb fiú, Cosimo kerül, akit a Firenzei Köztársaság élére is megválasztanak, miután apját rejtélyes módon megmérgezték.

Tovább a cikk folytatásához.

A Narancsvidék után a Szívek szállodájából is elkészülhet a török változat

2013 és 2015 között nagy sikerrel futott a Cagatay Ulusoy, Serenay Sarikaya, Baris Falay és Mine Tugay főszereplésével készült Medcezir (Áradat) című török sorozat, mely az idehaza is jól ismert Narancsvidék török feldolgozása volt. Három évvel ezen adaptáció után újabb ikonikus amerikai szériából készíthetik el a török verziót.

torok_szivek_szallodaja.jpgAz új és az eredeti Rory Gilmore

A napokban jelent meg a hír, miszerint elkezdődtek a török Szívek szállodája előkészítő munkálatai. A hazánkban is roppant népszerűvé váló, mai napig emlegetett és hivatkozási alapnak számító bájos, szerethető sorozat két éve jelentkezett nagyon hosszú szünet után új részekkel. Most pedig úgy tűnik, hogy a Gilmore lányok újra visszatérhetnek, csak kicsit más formában, más nyelven.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Túszdráma a Fehér Házban (No Easy Days)

Május 27-én, vasárnap este dupla résszel indítja el vadonatúj sorozatát a FilmBox. A 21 órakor bemutatkozó akciósorozatban elrabolják az Egyesült Államok elnökének lányát. A tettes egy brit zsoldos katona, aki váltságdíjat követel a gyerekért cserébe, akinek az egyetlen reménye arra hogy megmeneküljön, egy lázadó hadi tengerész. A sorozat egyik főszereplőjét az egykori 007-es ügynököt alakító Pierce Brosnan fia, Sean játssza.

tuszdrama_a_feher_hazban_szinkron.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Hat év után folytatódik új adásokkal az egyik hazai tévéműsor

2012-ben, a Labdarúgó-Európa-bajnokság szüneteiben láthatta a közönség a VIASAT6 saját gyártású műsorának, a Büntető adásait. Ebben a produkcióban a bajnokságon részt vevő országok mezeibe öltözött lányokból álló csapatok mérték össze tudásukat.

bunteto_2018_2.jpgFotó: VIASAT6/Sághy Tímea

Június 14-vel veszi kezdetét a huszonegyedik futball vb, melyet Oroszországban rendeznek meg. Az egy hónapig tartó sportesemény nagy hatással lesz a hazai tévéadókra, vélhetően ezen időszak alatt nem sok premier tartalom kerül majd képernyőre. Ellenben a Sony Pictures Television Networks által üzemeltetett VIASAT6-on kihasználják ezt a lehetőséget és hat év után visszahozzák egykori saját műsorukat.

Tovább a cikk folytatásához.

Kasza Tibor váltja Majkát a TV2 népszerű műsorában

A tavalyi év egyik meglepetésműsora volt a Televíziós Újságírók Díján a legjobb nagyszabású showműsornak is választott Ninja Warrior Hungary, mely nem csak a kritikusokat, hanem a nézőket is meggyőzte. A folytatás nem is marad el, idén ugyanis érkezik a műsor második évada, melyre majdnem teljesen lecserélik a műsorvezetőket.

harmasosztas_ninja_masodik_evad.jpgFotók: TV2

Az első évfolyamban Till Attila, Majka és Mádai Vivien volt látható. Az idén érkező folytatásra azonban csak Tilla tér vissza. Majka helyére Kasza Tibor érkezik, aki jelenleg A Nagy Duett zsűrijében ül, és nemsokára egy vadonatúj, "párkeresős" műsorral tér vissza a képernyőkre. Mádai Vivien helyére pedig A Piramist vezető Stohl András lánya, Stohl Luca jön, aki szintén nem ismeretlen a TV2 nézői számára.

Öt év után tér vissza a tévéképernyőre az egyik népszerű műsorvezető

Több mint öt év szünet után visszatér a tévéképernyőre a kedvelt író, újságíró és műsorvezető, D. Tóth Kriszta, aki az utóbbi években online magazinjával, és a nagy sikerrel futó Elviszlek magammal című online műsorával van jelen a médiában.

D. Tóth Kriszta 2011 és 2013 között vezette a saját nevével fémjelzett talkshow-t a köztévében, és felmondása óta nem is jelentkezett saját tévéműsorral. Az általa - szó szerint - vezetett beszélgetős websorozat, az Elviszlek magammal most ünnepelte 100. adását, és nem sokkal ez után, sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a D. Tóth Kriszta által alapított online magazin, a WMN.hu és a Spektrum Home tévéadó stratégiai együttműködést kötött.

elviszlek_magammal_dtk.jpg

Ennek első lépése, hogy az Elviszlek magammal legnépszerűbb adásai öt hétvégén keresztül képernyőre kerülnek a Spektrum Home-on. Az első két epizód a múlt héten debütált. A válogatás adások után, június 23-tól pedig olyan epizódokat láthat majd a közönség, melyek először a Spektrum Home-on kerülnek bemutatásra. Először szombat és vasárnap este 7 órától, majd június 23. után szombatonként többek között Hegyi Barbarával, Balsai Mónival és Kiss Ádámmal készült beszélgetéseket láthatunk majd.

Az egyenként mintegy félórás adások később hosszabb formában a WMN.hu felületén is elérhetőek lesznek. A Spektrum Home ezzel az együttműködéssel együtt még egy fontos változást bejelentett, felfrissítik az arculatukat és a műsorkínálatot is.

Kiderült, mikor indul az RTL Klub török sorozatának új évada

A Szerelemben, háborúban premierje után több mint két évvel, tavaly ősszel mutatott be az RTL Klub egy vadonatúj, török sorozatot. Az Elif - A szeretet útján kisebb megszakításokkal azóta is látható minden hétköznap délután, bár a kezdési időpontja elég gyakran változik. A sorozat pedig hamarosan fordulóponthoz ér, ugyanis június elején lezárul az első évad története.

elif_uj_evad.jpgFotó: RTL Klub

Tovább a cikk folytatásához.
süti beállítások módosítása