Ők lesznek A halál kardja című sorozat magyar hangjai

2016. február 25. - Jasinka Ádám

 A TV2 Csoport férfias kábeladóján, a PRO4-en mutatkozik be március 10-én a Kemény motorosok alkotójának legújabb sorozata, amely egy a XIV. században játszódó véres történet eseményeinek kellős közepébe kalauzolja el a nézőit. A halál kardja főszereplője Wilkin Brettle, egy harcos, aki úgy dönt, hogy leteszi kardját, családot alapít és a nyugodt életet választja. A végzetét azonban nem kerülheti el, hiszen az egyre erősödő társadalmi különbségek, a szegény embereket sújtó adók arra sarkallják, hogy társaival ismét fegyvert ragadjon.

ahalalkardjaszinkron.jpg

 A történelmi színezetű dráma főszereplői közt megtaláljuk Lee Jonest, Danny Sapanit (Londoni rémtörténetek), Stephen Moyert (True Blood - Inni és élni hagyni), a sorozat alkotóját, Kurt Suttert és feleségét, az Egy rém rendes család Peggy Bundy-jával világhírűvé váló Katey Sagalt is. Mivel a széria készítőjének előző sorozatában, a Kemény motorosokban is szerepelt a színésznő, így nem igazán volt kérdés, hogy ebben az új produkcióban nem a komika-hangokat, hanem az anyatigris, keményvonalas orgánumot veszik elő. Azaz nem Peggy Bundy (Básti Juli és Kovács Nóra), hanem Gemma Teller (Vándor Éva) fog megelevenedni.

 A sorozat magyar változatát Kertész Andrea rendezi, és mondhatni állandó munkatársaival dolgozik ezen a szinkronon is, ugyanis hasonlóan a Da Vinci démonaihoz, vagy tavalyi Empire-höz és Wayward Pines-hoz, most is Vajda Evelin a dramaturg és Schupkégel Sándor a hangmérnök. Az pedig csak külön pikentériát ad ehhez a szinkronhoz, hogy ha jók az információim, akkor Kurt Sutter előző szériája, a Kemény motorosok magyar változatát is Kertész Andrea rendezte. Ez pedig azt jelenti, hogy a készítő stílusát elég jól ismerő emberhez került A halál kardja. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

A halál kardja (The Bastad Executioner)

Katey Sagal (Annora) - Vándor Éva
Lee Jones (Wilkin) - Pál András
Danny Sapani (Berber) - Turi Bálint
Kurt Sutter (Ludwig) - Varga Rókus
Stephen Moyer (Milus) - Lux Ádám
Elen Ryhs (Petra) - Bognár Anna
Brían F. O'Byrne (Ventris) - Király Attila
Flora Spencer-Longhurst (Love) - Czető Zsanett
Darren Evans (Ash) - Czető Roland
Sam Spruell (Toran) - Bordás János
Kyle Rees (Calo) - Elek Ferenc
Ifan Huw Dafydd (Jacob) - Kajtár Róbert
Rhys Downing (Aron) - Renátz Zoltán
Martin McCann (Randolph) - Dolmány Attila
Ethan Griffiths (Luca) - Berecz Uwe

Magyar szöveg: Vajda Evelin
Hangmérnök: Schupkégel Sándor
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital

A leírás forrása: PRO4 Sajtószoba
A kép forrása: collider.com

Újabb premier sorozat érkezik a Cool TV-re

 A magyar RTL-nek úgy látszik szánt szándéka a Cool TV-t kirángatni az ismétlések tengeréből és feltölteni olyan premier tartalmakkal, amelyek szerintem a főadón is megállnák a helyüket. A Cool TV-n debütált nem is olyan régen a Foglalkozásuk: Amerikai (The Americans) és a Rosewood című krimi is, de itt adják a Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) és A zöld íjász (Arrow) szinkronosan eddig még nem vetített epizódjait is. Illetve nem szabad megfeledkezni az elképesztően jó nézettséggel visszatérő X-aktákról sem, amelynek 10. évada szintén a Cool TV-n került adásba. Ezekhez a premierekhez csatlakozik március 24-től egy újabb sorozat, méghozzá egy olyan, amely történetét és stílusát tekintve akár az RTL Klubon is sikeres lehetne.

rejtjelek.jpg

 A Rejtjelek (Blindspot) célkeresztjében ugyanis egy olyan nő áll, akinek teste csak nem teljes felületét tetoválások borítják, és minden egyes rajz, jel valamilyen módon kapcsolódik egy-egy megoldandó bűntényhez és egy bizonyos FBI-ügynökhöz. A nő, akit a Time Square-en találnak meg egy sporttáskában, azonban semmit sem tud magáról, ugyanis súlyos amnéziában szenved. A megtalálása után kezdetét veszi egy megdöbbentő fordulatokkal teli, őrült kirakós játék, amely során kiderül, hogy a tetoválásokhoz kapcsolódó bűnesetek megoldásával egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy megfejtsék, ki is valójában ez a rejtélyes nő.

 A sorozat két főszereplőjét Jaimie Alexander és a Válaszcsapásból is megismert Sullivan Stapleton alakítják, de feltűnik még állandó szereplőként Marianne Jean Baptiste, Rob Brown, Ukweli Roach, Audrey Esparza és Ashley Johnson is. Az első rész magyar premierje március 24-én, 21:10-kor lesz a Cool TV-n.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Itt vannak a Bűnök és előítéletek című sorozat magyar hangjai

 A FilmBox Premiumon március 3-án debütál az elmúlt évek egyik legjobb krimisorozatának mondott American Crime, amely történetének ugyan egy bűneset áll a középpontjában, koránt sem nevezhető egyszerű, sablonos kriminek. A Bűnök és előítéletek magyar címet kapó drámasorozat első évada egy brutális gyilkosság utáni nyomozásról szól, az áldozatok és a gyanúsítottak családjának szemszögén keresztül a cselekmény pedig feltárja az amerikai jogrendszer összetettségét. A sorozat bemutatja azt is, hogy mennyire felforgatja a nyomozás résztvevőinek életét az, amikor kiderül, hogy a háborús veterán férfi meggyilkolásában faji indítékok is közrejátszhattak.

bunokeseloiteletek.jpg

 A Bűnök és előítéletek szereposztása meglepően impozáns lett, és a teljesség igénye nélkül csak a két főszereplőt, a Barb Hanlont alakító Felicity Huffmant (Született feleségek) és a Russ Skokie-t megformáló, az Átlagemberekbeli játékáért Oscar-díjat kapó Timothy Huttont emelném ki. A színésznőt Magyarországon szerintem sokan az ikonikus drámából, Für Anikó magyar hangjával ismerhetik, most azonban nem ő, hanem Spilák Klára fogja szinkronizálni, aki nem mellesleg már kölcsönözte a hangját Felicity Huffman-nek. A férfi főszereplőt sok filmben láthattuk már, és sokszor sok színész volt már a magyar hangja, a Bűnök és előítéletek szinkronrendezője viszont húzott egy merészet és Spilák Klára "partneréül" Csernák Jánost választotta. Azt hiszem, ez a kettős már így olvasva is zseniálisnak ígérkezik.

 A Bűnök és előítéletek magyar változatát a The Night Manager szinkronját is jegyző Kolozs Dóra rendezi, aki engem az ujja köré csavart, mert ebben a mostani munkájában is felvonultatja a szinkron legjavát. Többek között hallhatjuk majd Ősi Ildikót, Zakariás Évát, Orosz Annát, Antal Olgát, Szórádi Erikát, Németh Krisztát, Seszták Szabolcsot, Kassai Károlyt, Forgács Pétert, Czvetkó Sándort és Fehér Tibort is. A rendezés mellett pedig ki kell emelnem, mit emelnem, hangsúlyoznom, hogy a sorozat dramaturgja nem más mint Pataricza Eszter. A többnyire mozisikerek magyar szövegeit készítő hölgy ritkán dolgozik sorozaton, ha viszont igen, akkor megkerülhetetlen lesz az, amit ő a színészek szájába ad. A Szex és New York az egyik talán legismertebb kisképernyős szinkronja és ilyen szakemberek neveit olvasva nincs kétségem, hogy briliáns lesz az American Crime első évadának magyar változata. Köszönet a stáblistáért a FilmBox-nak!

Bűnök és előítéletek (American Crime)

Felicity Huffman (Barb) - Spilák Klára
Timothy Hutton (Russ) - Csernák János
Elvis Nolasco (Carter) - Nagypál Gábor
Regina King (Aliyah) - Ősi Ildikó
Brent Anderson (Palmer) - Forgács Péter
Richard Cabral (Hector) - Fehér Tibor
Lili Taylor (Nancy) - Zakariás Éva
Shane Jacobsen (Quinn) - Bozsó Péter
W. Earl Brown (Tom) - Kassai Károly
Caitlin Gerard (Aubry) - Kelemen Kata
Benito Martinez (Alonzo) - Czvetkó Sándor
Penelope Ann Miller (Eve) - Orosz Helga
Johnny Ortiz (Tony) - Baráth István
Joe Nemmers (Rick) - Tarján Péter
Bob Hess (Michael) - Jakab Csaba
Gleendilys Inoa (Jenny) - Czető Zsanett
Cedric Duplechain (Timothy) - Láng Balázs
David Hoflin (Mark) - Hamvas Dániel
Kira Pozehl (Gwen) - Sipos Eszter
Jennifer Savidge (Ruth) - Antal Olga
Jesse Borrego (Oscar) - Takátsy Péter
Shelton Jolivette (Yousef) - Maday Gábor
Emily Warfield (Lisa) - Orosz Anna
Julian Works (Edgar) - Gacsal Ádám
Gwendoline Yeo (Richelle) - Haumann Petra
További magyar hangok: Magyar Bálint, Tokaji Csaba, Gáspár Kata, Kisfalvi Krisztina, Szórádi Erika, Sörös Miklós, Seder Gábir, Vári Attila, Seszták Szabolcs, Holl Nándor, Németh Kriszta, Gubányi György István, Baradlai Viktor, Imre István, Nikas Dániel, Kisfalusi Lehel, Juhász Zoltán, Fazekas István, Penke Bence, Berkes Bence, Várkonyi András, Kossuth Gábor, Juhász György, Király Adrián, Szabó Endre, Berkes Boglárka, Czirják Csilla, Horváth-Töreki Gergely, Szabó Máté, Hannus Zoltán, Törtei Tünde, Péter Richárd, Tóth Zoltán, Katona Zoltán, Szalay Csongor, Márkus Sándor, Vándor Éva, Bordás János, Várday Zoltán, Roatis Andrea, Morvay Gábor, Zöld Csaba, Bozó Andrea, Tamási Nikolett, Kapácsy Miklós, Imre István, Presits Tamás

Magyar szöveg: Pataricza Eszter
Hangmérnök: Kiss István, Jacsó Bence, Márkus Tamás és Gábor Dániel
Vágó: Szemerédi Gabriella
Gyártásvezető: Fehér József
Szinkronrendező: Kolozs Dóra
Stúdió: Mafilm Audio

A kép forrása: FilmBox

Magyar nézettség: 7. hét - A disznóvágást nézi a magyar tévéző

 A Gasztroangyal - a köztévé egyik talán legjobb műsora - régen vonzott annyi tévézőt a képernyők elé, mint tette azt az előző hétvégén. Borbás Marcsi ismételten Erdélybe látogatott, és jó szokásához híven most is egy több részes adássorozatot szentel ennek a tájegységnek, és úgy látszik, nem véletlenül teszi ezt. Az Erdély-körút legelső epizódjában meglepő részletességgel mutatták be, hogyan is zajlik egy disznóvágás, milyen szokások, hagyományok vannak, mikor melyik fázisban milyen ételt készítenek, és mik azok a félkész- vagy késztermékek, amik velejárói az ilyen eseményeknek.

gasztroangyalnezettseg.jpg

 A nézettségi adatokat látva szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar nézők szeretik a tévében (is?) nézni a disznóvágást, és ezt a következtetést nem csak ebből az egy adásból vontam le. Anno, amikor Rákóczi Feri volt Borbás Marcsi vendége, és együtt vettek részt egy disznóvágáson, akkor az az adás több mint 700 ezer tévézőt tapasztott a képernyők elé, és ez a szám máig rekord eredménynek számít, bár ha így folytatja a Gasztroangyal a menetelését, akkor akár 100 ezer nézőre is megközelítheti az egykori parázs nézettségét. A legfrissebb, hasonszőrű témát feldolgozó adást ugyanis félmillióan nézték, a fiatal felnőttek közül pedig 100 ezren voltak kíváncsiak erre a mostani disznóvágásra.

 A pláne az egészben mellesleg az, hogy ennek az adásnak a Duna Worldön vetített ismétlését is sokan, több mint 300 ezren nézték és régóta nem volt mind a teljes lakosságnál, mind a célközönségnél a heti 50-es toplistán olyan produkció, amit a Duna Worldön tűztek képernyőre. A köztévé amúgy meglepően jó hetet zárt, bár egy fájó pont azért mégis akad, ugyanis a Ridikül szekere régóta nem látott nézettségi szakadékba gurult.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy úgy tűnik, a Ridikül népszerűségét és közel 300 ezres eredményét az előtte adásban levő Rex felügyelőnek, valamint a Rex Rómában című sorozatnak köszönhette. Ugyanis amióta a Tappancs, a mesterdetektív látható a Duna TV női talkshow-ja előtt, azóta többször is benézett már 200 ezer alá a műsor nézettsége, és ez most nem róható fel csak Dióssy Klári számlájára, mondván, miatta nézik egyre kevesebben.

 A Maradj talpon! viszont továbbra is brillírozik, bár most nem verte a TV2-t, de stabilan a Duna TV főműsoridejének - és talán egész napjának - legnézettebb produkciója. Terence Hill Alpesi őrjárata ugyan elsőre jól hozott, most a második adáshetén úgy látszik kicsit elvesztette a nézők bizalmát, mivel csak 500 ezer körüli eredményt ért el, ami persze még mindig nagyon jó a köztévének, de elmarad a német dokik irgalmatlanul erős számai mögött.

 A Magyarország, szeretlek! az előző előtti heti megingását elég szépen korrektúrázta, ugyanis 500 ezer alól rögtön 600 ezer fölé jött vissza, ami kimondottan jó vasárnap esti nézettség. Az eredményben persze benne van, jobban mondva benne lehet az is, hogy a felvezetése, a Doc Martin egy csöppet javult az előző előtti héthez képest és meglepően szép nézettséget szállított a Duna TV-nek.

 A TV2-n a múlt héten debütált a Megtört szívek című török drámasorozat és elég langyos kezdést mutatott, ráadásul nem is hozott sokkal jobban mint a korábban itt adott dupla Szeretned kell!. A Tényeknek viszont jót tett ez az új felvezetés, mivel elég korrekt számokkal zárta a múlt hetet.

 Az RTL Klubbal kapcsolatban sok érdekességgel nem tudok szolgálni. A mentalista lendülete az utolsó évadra fogyott el, vagy továbbra is keresztbe tesz neki az X-akták, nem tudni. A Szulejmán verhetetlen szerda esténként, míg a Volt egyszer két Németország tovább faragott az eredményén és már tényleg csak egy hajszálon múlik, hogy az NCIS: Los Angeles beelőzze.

 A sorozatok közül a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Szeretned kell!: 385 593 (16.2%), 18-49: 45 420 (6.6%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 291 215 (11.3%), 18-49: 62 087 (8.2%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x03: 179 148 (7.3%), 18-49: 19 489 (2.7%)

TV2: Megtört szívek: 443 632 (15%), 18-49: 73 363 (8.5%)
Duna TV: Ridikül: 245 314 (8.2%), 18-49: 30 141 (3.5%)

RTL Klub: Story Extra: 318 798 (10.3%), 18-49: 83 605 (9.2%)

RTL Klub: Híradó: 1 003 061 (26%), 18-49: 251 475 (21.6%)
TV2: Tények: 781 650 (20%), 18-49: 220 029 (18.4%)
Duna TV: Híradó: 208 571 (5.6%), 18-49: 18 242 (1.7%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x05: 485 116 (11.5%), 18-49: 49 074 (3.6%)

RTL Klub: Fókusz: 983 079 (23.3%), 18-49: 305 688 (22.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 780 595 (17.2%), 18-49: 352 211 (22.1%)
TV2: Jóban rosszban: 609 871 (13.7%), 18-49: 175 132 (11.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 556 076 (12.2%), 18-49: 76 998 (4.7%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 416 116 (9.1%), 18-49: 119 398 (7.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7781-7782.: 927 715 (20.6%), 18-49: 321 460 (19.7%)
Duna TV: Kékfény: 398 028 (9.2%), 18-49: 102 505 (6.4%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x09: 609 137 (17%), 18-49: 298 553 (20%)
TV2: Riddick - A sötétség krónikája: 168 145 (5.8%), 18-49: 103 469 (8.1%)

Duna TV: Bosszú 4x16: 163 942 (5%), 18-49: 36 859 (2.6%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x09 (ism.): 387 264 (16.2%), 18-49: 171 515 (15.1%)

RTL Klub: Híradó: 238 663 (15%), 18-49: 89 064 (11.5%)

TV2: Ügyféllista 2x03: 54 083 (4.6%), 18-49: 27 970 (4.8%)

Kedd:

TV2: Szeretned kell!: 302 991 (13.5%), 18-49: 18 286 (2.9%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 283 197 (11.4%), 18-49: 52 823 (7.5%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x04: 190 210 (8.2%), 18-49: 24 900 (3.7%)

TV2: Megtört szívek: 429 315 (14.7%), 18-49: 50 945 (6.3%)
Duna TV: Ridikül: 261 874 (8.9%), 18-49: 17 725 (2.2%)

RTL Klub: Story Extra: 306 932 (9.9%), 18-49: 88 713 (10.4%)

RTL Klub: Híradó: 1 013 925 (27.5%), 18-49: 249 782 (23%)
TV2: Tények: 778 764 (20.8%), 18-49: 190 371 (17.1%)
Duna TV: Híradó: 234 701 (6.6%), 18-49: 10 132 (1%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x06: 492 067 (12.1%), 18-49: 46 380 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 945 235 (23%), 18-49: 264 167 (20.6%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 805 680 (17.9%), 18-49: 332 405 (21.7%)
TV2: Jóban rosszban: 596 582 (13.4%), 18-49: 174 262 (11.8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 534 311 (11.8%), 18-49: 40 652 (2.6%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 345 003 (7.6%), 18-49: 90 449 (5.6%)
Cool TV: A mentalista 6x04: 292 213 (6.4%), 18-49: 155 227 (9.5%)

RTL Klub: Barátok közt 7783-7784.: 1 013 533 (22.6%), 18-49: 343 963 (21%)
Duna TV: Önök kérték: 254 142 (5.8%), 18-49: 16 341 (1%)

RTL Klub: A mentalista 7x07: 562 018 (15.6%), 18-49: 224 134 (15.7%)
Cool TV: X-akták 10x05: 273 530 (7.1%), 18-49: 155 419 (10.4%)
TV2: Sherlock és Watson 3x08: 159 708 (4.3%), 18-49: 53 303 (3.6%)

Duna TV: Laura rejtélyei 1x18: 113 358 (3.3%), 18-49: 17 518 (1.3%)

RTL Klub: XXI. század: 336 196 (12.5%), 18-49: 134 237 (11.5%)
TV2: Sherlock és Watson 3x09: 188 756 (7.3%), 18-49: 78 668 (7%)
Duna TV: A Nagyok: 29 296 (1.1%), 18-49: 4 873 (0.4%)

RTL Klub: Híradó: 250 512 (11.2%), 18-49: 98 255 (9.7%)
Duna TV: MüpArt Classic: 7 659 (0.6%), 18-49: 893 (0.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 161 262 (9.9%), 18-49: 60 265 (8.2%)
TV2: Franklin és Bash 3x04: 108 139 (7.2%), 18-49: 48 469 (7.1%)

Szerda:

TV2: Szeretned kell!: 353 885 (16.5%), 18-49: 29 365 (5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 246 217 (10.3%), 18-49: 35 419 (5.4%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x05: 207 477 (9.2%), 18-49: 23 046 (3.8%)

TV2: Megtört szívek: 470 351 (17.1%), 18-49: 46 689 (6.2%)
Duna TV: Ridikül: 198 187 (7.1%), 18-49: 13 213 (1.7%)

RTL Klub: Story Extra: 240 678 (8.2%), 18-49: 58 104 (7.2%)

RTL Klub: Híradó: 891 381 (24.7%), 18-49: 180 270 (16.8%)
TV2: Tények: 772 319 (21%), 18-49: 189 610 (17.2%)
Duna TV: Híradó: 198 734 (5.7%), 18-49: 14 130 (1.4%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x07: 489 634 (12.1%), 18-49: 46 678 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 846 421 (20.7%), 18-49: 230 009 (18%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 813 349 (18%), 18-49: 333 096 (21.5%)
TV2: Jóban rosszban: 602 862 (13.6%), 18-49: 175 260 (11.8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 524 732 (11.5%), 18-49: 58 852 (3.7%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 381 737 (8.3%), 18-49: 79 662 (4.9%)

RTL Klub: Barátok közt 7785-7786.: 1 095 654 (24.3%), 18-49: 343 326 (20.9%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x07: 179 959 (4.1%), 18-49: 26 522 (1.6%)

RTL Klub: Szulejmán 162.: 826 450 (22.4%), 18-49: 241 359 (16.5%)
TV2: Ne szórakozz Zohannal!: 230 012 (7.3%), 18-49: 123 872 (9.6%)

Duna TV: Mit gondolsz, ki vagy?: 45 651 (1.3%), 18-49: 12 439 (0.9%)

RTL Klub: Házon kívül: 485 880 (19%), 18-49: 158 264 (14.1%)

RTL Klub: Híradó: 296 782 (14.7%), 18-49: 89 914 (9.7%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x18: 29 596 (1.3%), 18-49: 12 519 (1.2%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 185 879 (12.5%), 18-49: 58 106 (8.9%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 3x13: 121 146 (9.4%), 18-49: 66 704 (11.7%)
Duna TV: Világunk történelme 1x03: 24 517 (1.7%), 18-49: 2 501 (0.4%)

Csütörtök:

TV2: Szeretned kell!: 397 355 (17.3%), 18-49: 51 177 (7.7%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 256 046 (10.1%), 18-49: 54 182 (7.3%)

TV2: Megtört szívek: 466 525 (15.8%), 18-49: 57 312 (6.5%)
Duna TV: Ridikül: 223 690 (7.5%), 18-49: 15 854 (1.8%)

RTL Klub: Story Extra: 306 054 (9.9%), 18-49: 94 763 (10.1%)

RTL Klub: Híradó: 898 273 (24.5%), 18-49: 213 360 (19%)
TV2: Tények: 785 417 (21%), 18-49: 185 567 (16.2%)
Duna TV: Híradó: 218 050 (6.2%), 18-49: 22 393 (2.1%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x08: 544 763 (13.5%), 18-49: 64 763 (5.1%)

RTL Klub: Fókusz: 752 054 (18.4%), 18-49: 226 932 (17.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 715 901 (16.2%), 18-49: 290 037 (19.5%)
TV2: Jóban rosszban: 634 190 (14.5%), 18-49: 169 211 (11.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 528 353 (11.9%), 18-49: 60 788 (4.1%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 442 361 (9.9%), 18-49: 98 311 (6.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7787-7788.: 1 011 970 (23%), 18-49: 333 678 (20.5%)
Duna TV: Apám, a hős: 245 973 (6.1%), 18-49: 43 526 (2.8%)

Cool TV: Dr. Csont 8x04: 262 685 (6.8%), 18-49: 141 462 (9.3%)

RTL Klub: Castle 6x07: 619 147 (17.6%), 18-49: 247 809 (17.3%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x10: 229 968 (6.3%), 18-49: 65 396 (4.5%)

RTL Klub: Volt egyszer két Németország 1x04: 250 778 (10.8%), 18-49: 101 179 (10%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x11: 248 917 (10.4%), 18-49: 75 069 (7.2%)
Duna TV: Bocuse d'Or - Ízek forradalma: 92 571 (3.3%), 18-49: 15 916 (1.3%)

Duna TV: Szamba: 65 086 (3.7%), 18-49: 12 633 (1.6%)

RTL Klub: Híradó: 142 807 (9.2%), 18-49: 70 669 (9.9%)
TV2: Felejthetetlen 2x07: 129 556 (9%), 18-49: 52 018 (7.9%)

Péntek:

TV2: Walker, a texasi kopó 2x07: 347 887 (16.6%), 18-49: nincs adat

TV2: Szeretned kell!: 400 693 (15.6%), 18-49: 47 934 (6.4%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 319 366 (11.6%), 18-49: 76 038 (9.5%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x07: 205 827 (7.8%), 18-49: 19 909 (2.6%)

TV2: Megtört szívek: 531 181 (17.4%), 18-49: 80 602 (8.9%)
Duna TV: Ridikül: 191 151 (6.2%), 18-49: 7 918 (0.9%)

RTL Klub: Story Extra: 304 935 (9.6%), 18-49: 98 341 (10.3%)

RTL Klub: Híradó: 859 297 (22.8%), 18-49: 171 486 (14.7%)
TV2: Tények: 820 216 (21.5%), 18-49: 206 467 (17.4%)
Duna TV: Híradó: 213 574 (5.9%), 18-49: 19 912 (1.8%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x09: 515 809 (12.6%), 18-49: 53 693 (4.1%)

RTL Klub: Fókusz: 727 147 (17.7%), 18-49: 193 603 (14.7%)
TV2: Időjárás-jelentés: 642 087 (15.5%), 18-49: 165 446 (12.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 748 939 (17%), 18-49: 307 537 (20.7%)
TV2: Jóban rosszban: 631 799 (14.6%), 18-49: 166 823 (11.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 511 615 (11.6%), 18-49: 51 894 (3.5%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 357 214 (8%), 18-49: 75 374 (4.7%)
Cool TV: CSI: Miami helyszínelők 7x19: 290 536 (6.5%), 18-49: 117 787 (7.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7789-7790.: 980 325 (22.1%), 18-49: 336 126 (20.6%)
Duna TV: Columbo - A szuperintelligens gyilkos csődje: 327 209 (7.7%), 18-49: 62 768 (3.9%)

RTL Klub: Alkonyat - Újhold: 321 942 (11.1%), 18-49: 164 280 (13%)
TV2: A hihetetlen Hulk: 241 325 (7.9%), 18-49: 102 145 (7.8%)

Duna TV: Mindenből egy van 4x07: 104 496 (3.3%), 18-49: 19 351 (1.4%)

Duna TV: Királyi harc a napért: 61 148 (3.5%), 18-49: 12 985 (1.5%)

Szombat:

Duna TV: Bolondos vakáció: 128 419 (4.9%), 18-49: 19 418 (2%)

TV2: Madagszkár 2.: 209 513 (7%), 18-49: 80 055 (7.8%)
RTL Klub: Szupervihar - A teljes megsemmisülés: 201 810 (6.8%), 18-49: 59 781 (5.9%)

Duna TV: Gasztroangyal - Erdély télen I.: 507 841 (15.5%), 18-49: 107 762 (10.2%)

RTL Klub: Híradó: 813 957 (20.7%), 18-49: 178 756 (14.3%)
TV2: Tények: 644 327 (16.3%), 18-49: 195 736 (15.6%)
Duna TV: Híradó: 253 724 (6.6%), 18-49: 46 211 (3.8%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 500 614 (11.8%), 18-49: 54 229 (4%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 735 663 (17.5%), 18-49: 198 013 (14.7%)
TV2: Jurassic Park 3.: 388 714 (8.5%), 18-49: 168 441 (10.6%)

RTL Klub: Csúcsformában 2.: 581 038 (12.6%), 18-49: 198 032 (12.1%)

Duna TV: A Dal 5x05: 580 213 (12.8%), 18-49: 99 899 (6%)

RTL Klub: A herceg: 563 175 (14.8%), 18-49: 223 366 (14.5%)
TV2: Kegyenc fegyenc: 349 634 (9.3%), 18-49: 211 003 (13.8%)

Duna TV: Üvegtigris 3.: 253 656 (8.2%), 18-49: 92 747 (6.9%)

RTL Klub: A rettenthetetlen: 228 839 (13.3%), 18-49: 108 326 (13.2%)

TV2: Az ember gyermeke: 101 202 (5.8%), 18-49: 52 515 (6.2%)

Vasárnap:

TV2: Gyilkos sorok 8x19: 292 616 (9.1%), 18-49: nincs adat
Duna TV: Az aranypisztolyos férfi: 262 087 (7.6%), 18-49: 49 319 (3.7%)

TV2: Csinibaba: 321 356 (8.5%), 18-49: 102 001 (7.1%)
RTL Klub: Átkozott boszorkák: 299 858 (8%), 18-49: 127 674 (8.9%)

Duna TV: Hogy volt?!: 192 825 (4.8%), 18-49: 23 552 (1.6%)

RTL Klub: Híradó: 1 044 179 (22.9%), 18-49: 296 032 (17.7%)
TV2: Tények: 864 489 (18.9%), 18-49: 292 330 (17.4%)
Duna TV: Híradó: 176 197 (3.9%), 18-49: 11 947 (0.7%)

Duna World: Gasztroangyal - Erdély télen I.: 380 133 (7.8%), 18-49: 107 888 (5.8%)
Duna TV: Doc Martin 6x04: 343 420 (7.2%), 18-49: 39 025 (2.2%)

RTL Klub: Szörny Rt.: 594 438 (12%), 18-49: 316 310 (16.6%)
TV2: Mr. Popper pingvinjei: 450 431 (9.1%), 18-49: 215 587 (11.2%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 601 333 (12%), 18-49: 90 738 (4.7%)

RTL Klub: Last Vegas: 665 109 (16.4%), 18-49: 350 874 (20.6%)

TV2: Az 50 első randi: 303 963 (8.2%), 18-49: 156 747 (9.8%)
Duna TV: Légcsavar: 202 802 (5.2%), 18-49: 46 575 (2.8%)

RTL Klub: Kelly hősei: 193 443 (12.5%), 18-49: 96 889 (13.1%)
Duna TV: Figurák a táblán: 47 153 (2.6%), 18-49: 4 605 (0.5%)

TV2: Tőzsdecápák: 112 103 (8.5%), 18-49: 50 148 (7.9%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: Borbás Marcsi Facebook oldala

Ők lesznek a The Night Manager című sorozat magyar hangjai

 Az AMC-n ma este 21:00-kor debütál a John le Carré regényéből készült The Night Manager című széria, amely a könyvvel ellentétben nem kapott magyar alcímet (Éjszakai szolgálat), és ahogy látszik, magyar címet sem. Nem nagyon értem ezt a taktikát, Magyarországon legyen szerintem egy sorozatnak magyar a címe, vagy legalább magyar nyelvű alcíme, mert így sok potenciális nézőt nem találhat meg az amúgy a szereplőgárda és persze az alapanyag miatt igencsak jónak ígérkező produkció.

 A The Night Manager főszereplője ugyanis a Hugh Laurie-Tom Hiddleston kettős, akiket én akkor is néznék, ha csak széken ülve révednének maguk elé egy fehérre mázolt szobában. Ebben a regényadatációban szerencsére ennél több is történik, úgyhogy aki vevő a politikai thrillerre, a kémtörténetekre, annak szerintem érdemes egy próbát tennie ezzel a szériával. A két központi figurán felül hölgyekben is erős lesz a sorozat, ugyanis a Broadchurchben elképesztően jó alakítást hozó Olivia Colman és Az U.N.C.L.E. emberében brillírozó Elizabeth Debicki is játszik a The Night Manager történetében.

thenightmanagerszinkron.jpg

 Amikor olvastam a magyar változat szereposztását, finoman szólva is leesett az állam. Nem csak amiatt, hogy a Dr. House és a Veep után ismét Kulka János szólaltatja meg magyarul Hugh Laurie-t, hanem mert szinte kivétel nélkül mindenkihez elképesztően finoman és okosan választottak hangot. Tudom, hogy mostanában minden magyar változattól elragadtatom magam és ezért remélem, nem lesz a mostani kijelentésem kevésbé fajsúlyos, de ez tényleg az utóbbi idők legerősebb szinkronszereposztásának ígérkezik. Tom Hiddleston Csőre Gábor, Elizabeth Debicki Pálmai Anna hangján szól majd és a főszereplő hármas hangjaiért csókoltatom a szinkronrendezőnőt, mert ezek - legalábbis szerintem - telitalálatok. Ahogyan az eddig többnyire csak angolul hallott Olivia Colmanhez Kisfalvi Krisztina is jó választás, aki ugyanis picit nőiesít az amúgy meglepően nyers hangú színésznőn, de meghallgatva egy részletet, szerintem nagyon is működni fog ez a párosítás.

 A magyar szinkront Kolozs Dóra rendezi, akinek a nevével eddig többnyire csak filmekkel kapcsolatban találkoztam, de már ott is feltűnt, hogy milyen jól választ hangokat, és tudom, hogy vannak nagyon is jó férfi szinkronrendezők (nem is egy!), de engem a hölgy rendezők vesznek le a lábamról. Szigorúan nem kezdem most el felsorolni őket, mert nem szeretnék senkit sem kihagyni, de ezzel a The Night Managerrel hatalmasat lépett előre nálam Kolozs Dóra úgy, hogy még nem is hallottam teljesen az első részt. A stáblistáért köszönet az AMC-nek!

The Night Manager (The Night Manager)

Hugh Laurie (Richard) - Kulka János
Tom Hiddleston (Jonathan) - Csőre Gábor
Olivia Colman (Angela) - Kisfalvi Krisztina
Elizabeth Debicki (Jed) - Pálmai Anna
Tom Hollander (Lance) - Forgács Péter
Douglas Hodge (Rex) - Csankó Zoltán
Antonio de la Torre (Juan) - Tarján Péter
Rob Singhal (Adeel) - Kovács Lehel
Aure Atika (Sophie) - Pokorny Lia
Natasha Little (Caroline) - Orosz Anna
Michael Nardone (Frisky) - Berzsenyi Zoltán
Alistair Petrie (Sandy) - Megyeri János
Russell Tovey (Simon) - Magyar Bálint
David Harewood (Joel) - Kálid Artúr
Tobias Menzies (Dromgoole) - Láng Balázs
Neil Morrissey (Frayer) - Barbinek Péter

Magyar szöveg: dr. Katona László
Hangmérnök: Pataki Tamás
Vágó: Kajdácsi Brigitta
Gyártásvezető: Gelencsér Adrienne
Szinkronrendező: Kolozs Dóra
Stúdió: Mafilm Audio

A kép forrása: AMC

Itt vannak a Szívem csücskei című sorozat magyar hangjai

 A Szinkronhajó befutott a Comedy Central kikötőjébe, hogy felvegye újabb rakományát, egy 2002 és 2006 között adott amerikai vígjátéksorozatot, a Szívem csücskeit. A sorozat középpontjában egy olyan amerikai, középosztálybeli család áll, ahol a szülőknek nem csak a mindennapi problémákkal, hanem három gyerekükkel is meg kell küzdeniük. A családfő, Ben Miller menő apuka szeretne lenni és bár egykor jóreménységű focista volt a suliban (lásd Al Bundy), ma vagy a kanapét nyomja vagy az egyik helyi áruház vécé részlegén dolgozik. Felesége, Judy fogászati asszisztens, ő a család esze, aki még mindig jól néz ki, bár néha túlságosan is fiatalkori önmaga szeretne lenni. Gyermekeik, Brian és Lauren legrosszabb tinikorukat élik, a legkisebb testvérük, Tina pedig egy rosszcsont iskolás.

szivemcsucskei.jpg

 A február 22-én debütáló szitkom főszereplőjét az a Mark Addy alakítja, akit jó pár sorozatban és filmben is láthattunk már, én viszont leginkább a Trónok harcából emlékszem rá. A többiek habár játszottak több sorozatban is, valahogy nem igazán lettek olyan hű de nagyon ismertek. A nagyobb lányt alakító Renee Olstead több mint 60 részt játszott Az amerikai tini titkos életében, a főszereplő legjobb barátját megformáló Joel Murray a Szívem csücskei előtt a Dharma & Greg egyik oszlopos tagja volt, míg a feleséget játszó Jami Gertz több egy-két évados szériában és sorozatévadban is szerepelt.

 A szinkront Berzsenyi Zoltán rendezi, a magyar szövegen pedig hárman is dolgoznak, ami azért elég szokatlan, legalábbis sorozatnál eddig nem nagyon találkoztam ilyesmivel. A magyar hangokkal kapcsolatban sok mindent nem tudok elmondani, ugyanis egy-két színésztől eltekintve nem nagyon ismerek senkit a sorozatból, vagy ha mégis, akkor sem tudok hozzájuk sajnos szinkronhangot kapcsolni. A főszereplők hangjai mindenesetre tetszenek, azzal pedig engem mindig meg lehet nyerni egy sorozathoz, ha Hámori Eszter szinkronizál benne. A stáblistáért köszönet a Viacomnak!

Szívem csücskei (Still Standing)

Mark Addy (Bill) - Csuja Imre
Jami Gertz (Judy) - Kisfalvi Krisztina
Jennifer Irwin (Linda) - Hámori Eszter
Renee Olstead (Lauren) - Hermann Lilla
Taylor Ball (Brian) - Bogdán Gergő
Soleil Borda (Tina) - Gyarmati Laura
Joel Murray (Fitz) - Tokaji Csaba
Sally Struthers (Louise) - Rátonyi Hajni
James Patrick Stuart (Perry) - Bartucz Attila
Justine Bateman (Terry) - Sipos Eszter
Kevin Nealon (Ted) - Schnell Ádám
Marin Mazzie (Kathy) - Sági Tímea

Magyar szöveg: Pozsgai Rita, Torma Péter, Dr. Halász Blanka
Hangmérnök: Horváth G. Zoltán
Gyártásvezető: Masoll Ildikó
Szinkronrendező: Berzsenyi Zoltán
Stúdió: Masterfilm Digital
A gyártás éve: 2015-2016

A leírás forrása: comedycentral.hu
A kép forrása: sitcomsonline.com

Ők lesznek a Családom, darabokban című sorozat magyar hangjai

 A Szinkronvonat újabb állomásához érkeztünk, méghozzá egy a Comedy Centralon február 29-én debütáló, egyébként nagyon is friss és ropogós szitkomhoz. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg a Családom, darabokban (Life in Pieces) első évada van képernyőn, ugyanis csak tavaly ősszel debütált a CBS-en és mivel az Agymenők után látható, így az egyik legnézettebb komédiának számít.

 A Modern családéhoz kissé hasonló felépítésű, egy hatalmas család életére fókuszáló széria főbb szereplői között jó pár ismert arcot találunk. A nagypapát, a kvázi családfőt James Brolin alakítja, a feleségét Dianne Wiest, a gyerekek vagy párjaik megformálói között pedig ott szerepel Betsy Brandt (Totál szívás, Vásott szülők), Tom Hanks fia, Colin Hanks (Furcsa páros, Fargo), Thomas Sadoski (Híradósok) és Dan Bakkedahl (Az alelnök) is.

csaladomdarabokbanszinkron.jpg

 A magyar változat az Active Studioban készül, a szinkronrendező pedig Kemendi Balázs. A Comedy Centralon adásba kerülő szériáknál nem ritka, hogy alkalmaznak lektort, így volt ez többek között az Archernél is és így van ez most, a Családom, darabokban esetében is. A magyar hangok alapján kimondottan jónak ígérkezik ez a szinkron is, és bár nem minden sorozatveterán színésznél találtam meg, hogy ki szinkronizálta korábban, az egyből feltűnt, hogy a Furcsa páros után Colin Hanks magyar hangja most is Seszták Szabolcs lesz. Thomas Sadoskit ellenben nem az HBO-s szériában hallott Fesztbaum Béla, sokak Ted Mosbyja, hanem Varga Gábor fogja szinkronizálni, ami nem tűnik rossz választásnak. Köszönet a stáblistáért a Viacomnak!

Családom, darabokban (Life in Pieces)

Betsy Brandt (Heather) - Németh Borbála
Colin Hanks (Greg) - Seszták Szabolcs
Zoe Lister-Jones (Jen) - Kis-Kovács Luca
Dan Bakkedahl (Tim) - Holl Nándor
James Brolin (John) - Rosta Sándor
Dianne Wiest (Joan) - Zsurzs Kati
Thomas Sadoski (Matt) - Varga Gábor
Angelique Cabral (Colleen) - Mezei Kitty
Niall Cunningham (Tyler) - Czető Ádám
Holly J. Barrett (Samantha) - Koller Virág
Giselle Eisenberg (Sophia) - Pál Zsófia

Magyar szöveg: Laki Mihály
Lektor: Nékám Petra
Hangmérnök: Másik Zoltán
Vágó: Wünsch Attila
Gyártásvezető: Somogyi Tímea
Szinkronrendező: Kemendi Balázs
Produkciós vezető: Földi Tamás
Stúdió: Active

A kép forrása: returndates.com

Itt vannak a Bakelit című sorozat magyar hangjai

 Az HBO egyik talán legnagyobb idei durranása mindenképpen a Martin Scorsese, Mick Jagger és Terence Winter nevével fémjelzett dráma, amely elkalauzolja a nézőit a '70-es évek kábítószerrel, szexualitással és alkoholszaggal teli zenei világába, a punk, a disco és a hip-hop születésének időszakába. A Bakelit történetének középpontjában egy Richie Finestra nevű sötét múltú és még sötétebb jelenű lemezkiadó áll, aki szinte a semmiből hozta létre a cégét. Az American Century Records csillaga azonban leáldozóban van Richie drog- és alkoholproblémái miatt.

bakelitszinkron.jpg

 A sorozat premierje ugyan már megvolt a hazai HBO-n is, és az első rész az HBO GO-n regisztráció nélkül is megnézhető, de sajnos egyelőre csak felirattal, mivel a magyar szinkronos bemutatkozás feburár 28-án, 21:35-kor lesz. A Bakelit készítői nem ismeretlenek egymásnak, hiszen Scorsese és Winter közösen készítették (legalábbis közösen indították el) a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó című szériát és az a különös helyzet állt elő, hogy ennek a zenei drámának ugyanaz lett a szinkronrendezője, aki a Steve Buscemi főszereplésével készült gengszteres sorozatnak is.

 Az ajánlók alapján volt egy sejtésem, és kiderült, jól tippeltem, ugyanis a Bakelit szinkronját Aprics László rendezi, ennek megfelelően az ő felfedezettjeit bőven megtalálhatjuk ebben a magyar változatban. A főszereplőt, a Bobby Cannavale által játszott Richie Finestrat a többek között a Jo, a profiban és a két rész után a képernyőről levett Szerelemben, háborúban című sorozatban is hallott Pál András szinkronizálja. Ez a Gengszerkorzó ismeretében érdekes választás, mivel abban a rendezésében Aprics László a színészhez Sarádi Zsoltot kérte fel, de látva a két karakter közti differenciát, érthető is a váltás.

 Olivia Wilde magyar hangja Pálmai Anna lesz, Ray Romanot pedig Bede-Fazekas Szabolcs szólaltatja meg magyarul. Azt azért el kell árulnom, hogy pont Bede-Fazekas Szabolcs miatt gondoltam már a promók alapján, hogy ez egy Aprics-szinkron lesz, ugyanis a színészt előszeretettel foglalkoztatja a rendező úr. A stáblistáért köszönet az HBO-nak!

Bakelit (Vinyl)

Bobby Cannavale (Richie) - Pál András
Olivia Wilde (Devon) - Pálmai Anna
Ray Romano (Zak) - Bede-Fazekas Szabolcs
Ato Essandoh (Lester) - Stohl András
Max Cassela (Julie) - Scherer Péter
P.J. Byrne (Scott) - Mészáros Máté
J.C. Mackenzie (Skip) - Schnell Ádám
Brigitte Hjort Sorensen (Ingrid) - Varga Gabriella
Juno Temple (Jamie) - Gáspár Kata
Jack Quaid (Clark) - Fehér Tibor
James Jagger (Kip) - Radnai Márk
Paul-Ben Victor (Maury) - Bognár Zsolt

Magyar szöveg: Vincze Miklós
Hangmérnök: Policza Imre
Vágó: Wünsch Attila
Gyártásvezető: Újréti Zsuzsa
Szinkronrendező: Aprics László
Produkciós vezető: Szép Erzsébet
Stúdió: SDI Media Hungary

A kép forrása: HBO

Hivatalos; a Duna TV folytatja az RTL Klub sorozatát

 Az RTL Klubon tavaly év elején mutatkozott be a Szerelemben, háborúban című történelmi drámasorozat, mellyel szerintem nem titkon az volt a tévéadó célja, hogy egy "második" Szulejmánt kínálva tovább erősítse főműsoridős eredményét. A siker azonban elmaradt és habár nem volt kevés az a 650 ezer néző, amit az első epizód elért, a második rész viszont ennél jóval kevesebb embert érdekelt és meglepő módon a tévécsatorna nem várta meg, hogy beálljon egy szintre a sorozat nézettsége és a dupla premier után levette műsoráról a szériát.

szerelembenhaborubandunatv.jpg

 A folytatásról sokáig nem lehetett tudni semmit; egy időben úgy látszott, hogy a magyar RTL újra adásra tűzi, de ebből végül nem lett semmi. Az egy éves szünet csendjét nem is olyan régen azok a pletykák törték meg, amelyek arról szóltak, hogy a Szerelemben, háborúban a piacvezető tévéadó helyett a köztévé főadóján, a Duna TV-n tér vissza a magyar képernyőkre. Ezeknek a híreknek most ismét utánajártam és nagy meglepetésemre választ kaptam rájuk, méghozzá ígéreteset. Az MTVA Sajtóosztályától ugyanis megerősítették, hogy ők vették meg a Kurt Seyit ve Sura vetítési jogait és várhatóan még idén adásba is kerülnek a török széria epizódjai. Az MTVA nem készíttet új magyar változatot, azaz az RTL Klubos szinkronnal lesz majd látható náluk a Szerelemben, háborúban. Az viszont egyelőre még nem publikus, hogy heti vagy napi vetítéssel lesz-e képernyőn ez a dráma.

A kép forrása: postmedya.com

Magyar nézettség: 6. hét - Terence Hill vadőrként is belopta magát a nézők szívébe

 A Duna TV úgy látszik megtalálta tavaly nyáron azt rést a hazai televíziós piac sziklafalában, amiben azok a nézők rejtőzködtek, akiket eddig valamiért egyik magyar tévécsatorna sem tudott teljesen kiszolgálni. A közmédia főadója ugyanis a Don Matteo és A hegyi doktor - Újra rendel párosának bemutatkozása óta kiépített magának egy olyan késő délutáni, kora esti kínálatrendszert, amire úgy tűnik van igény a nézők körében.

alpesiorjaratnezettseg.jpg

 A sokáig elsőszámúnak, a TV2-t is verő nézettségi harci fegyvernek tűnő A hegyi doktor - Újra rendel című német szériát pár hete taszította le a trónról a szintén német Kisvárosi doktor, ami nem csak, hogy átlépte a hatszázezres nézettségi küszöböt, de meg is közelítette azt a 650 ezres eredményt, amit a köztévé mostanában csak nagy, saját gyártású showműsorokkal, vagy még azokkal sem tud elérni. Azonban ahogyan Martin Gruber, úgy Kleist doktor is pihenőre vonult, a helyére pedig Terence Hill érkezett, viszont most nem Don Matteo, hanem egy az állatokért és azok védelméért bármire képes vadőr személyében.

 A nézők ezt a váltást pedig jól fogadták, és ugyan a sorozat második része nem hozott valami fényesen, a csorbát igencsak kiköszörülte az olasz színész és már az első adáshetén olyan nézettséget hozott, amivel közel nyerő pozícióba helyezte a Duna TV-t. Az érdekesség az Alpesi őrjárattal, Terence Hill új sorozatával kapcsolatban az, hogy az első szezont anno már leadta idehaza a Story4, de úgy látszik ez a kábeles előtörténet nem zavarta meg a tévézők lelki világát. Az pedig talán még inkább nem fogja kiverni a tévézők kezéből a távkapcsolót, hogy az első etap után érkezik majd a második szezon is, országos premierként.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, és szerintem legfontosabb, hogy a Maradj talpon! köszönte szépen a jó nézettségű felvezetést és jól odacsapott a Jóban rosszban-nak. Gundel Takács Gábor vetélkedője a keddi epizóddal - amelyben a Csak színház és más semmi alkotói játszottak - elverte a TV2 napi szappanoperájának aznapi adását, és ha valami tényleg ritka, akkor ez az volt.

 A Duna TV-vel kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy most esett egy igencsak nagyot a Magyarország, szeretlek! nézettsége és bekukucskált 500 ezer alá, ami nem csak a készítőknek, hanem az utána levő Csak színház és más semminek sem volt túl jó hír. A köztévé sorozata ugyanis a múlt héten finálézott és talán a záró epizóddal hozta eddig a legkevesebb nézőt. A széria átlaga azonban nem volt rossz, a premier után csökkent ugyan a nézettség, de beállt egy szintre és bár nem túl impozáns a 260 ezer tévéző, konstans eredménynek már nem olyan rossz.

 Az RTL Klubra visszatért a Dr. Csont és a Castle is; előbbi hozta a szokásos eredményét, a fiatal felnőttek körében továbbra sincs ellenfele Brennannek és Booth-nak, a Castle pedig jobban hozott, mint az előző héten a Volt egyszer két Németország, így megérte a csere, főként hogy a késő estére száműzött német sorozat nem igazán talált magának közönséget. A késő esti időpont pedig nem egyenes ok az alacsony nézettségre, elég csak megnézni a hétfő estét, ahol a Glades - Tengerparti gyilkosságok ismétlése milyen pazar eredményt szállít az RTL Klubnak.

 A sorozatok közül a teljes lakosságban A szállító, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Szeretned kell!: 346 293 (15.6%), 18-49: 31 720 (5.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 260 669 (10.5%), 18-49: 48 041 (6.9%)
Duna TV: Rex Rómában 16x10: 218 101 (9.5%), 18-49: 36 064 (5.6%)

TV2: Szeretned kell!: 447 403 (15.6%), 18-49: 60 615 (7.4%)
Duna TV: Ridikül: 255 104 (8.8%), 18-49: 31 645 (3.8%)

RTL Klub: Story Extra: 301 938 (10%), 18-49: 85 272 (9.6%)

RTL Klub: Híradó: 965 673 (25.5%), 18-49: 239 223 (20.3%)
TV2: Tények: 793 198 (20.4%), 18-49: 227 502 (18.6%)
Duna TV: Híradó: 216 359 (5.9%), 18-49: 27 714 (2.5%)

Duna TV: Kisvárosi doktor 5x13 (évadzáró): 610 751 (14.6%), 18-49: 70 711 (5.3%)

RTL Klub: Fókusz: 868 008 (20.4%), 18-49: 291 067 (21.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 783 772 (17.3%), 18-49: 330 757 (21.8%)
TV2: Jóban rosszban: 685 639 (15.2%), 18-49: 179 515 (12%)
Duna TV: Maradj talpon!: 563 869 (12.4%), 18-49: 65 626 (4.3%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 395 972 (8.8%), 18-49: 106 652 (6.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7771-7772.: 995 494 (22.2%), 18-49: 362 927 (22.4%)
Duna TV: Kékfény: 504 612 (11.4%), 18-49: 90 600 (5.6%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x08: 703 131 (19.5%), 18-49: 331 812 (22.6%)
Duna TV: Bosszú 4x15: 225 572 (6.5%), 18-49: 48 514 (3.4%)
TV2: Pitch Black - 22 évente sötétség: 155 985 (5.2%), 18-49: 62 066 (4.9%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x08 (ism.): 409 081 (17.2%), 18-49: 154 811 (14.3%)
Duna TV: On The Spot: 112 437 (4.6%), 18-49: 49 443 (4.5%)

RTL Klub: Híradó: 247 036 (15.3%), 18-49: 71 466 (9.3%)
TV2: Ügyféllista 2x02: 90 290 (6.7%), 18-49: 34 387 (5.3%)

Kedd:

TV2: Szeretned kell!: 360 532 (16.8%), 18-49: 28 018 (4.9%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 277 985 (11.4%), 18-49: 58 908 (9%)
Duna TV: Rex Rómában 16x11: 257 122 (11.5%), 18-49: 41 745 (7.1%)

TV2: Szeretned kell!: 434 489 (15%), 18-49: 40 376 (4.9%)
Duna TV: Ridikül: 289 136 (9.9%), 18-49: 30 382 (3.6%)

RTL Klub: Story Extra: 328 622 (10.6%), 18-49: 74 598 (8.3%)

RTL Klub: Híradó: 1 013 348 (26.9%), 18-49: 232 626 (20.6%)
TV2: Tények: 745 791 (19.5%), 18-49: 212 063 (18.3%)
Duna TV: Híradó: 275 490 (7.6%), 18-49: 41 728 (3.9%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x01: 573 248 (13.9%), 18-49: 70 805 (5.4%)

RTL Klub: Fókusz: 977 327 (23.5%), 18-49: 323 709 (24.4%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 825 742 (18.6%), 18-49: 364 370 (24.3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 620 284 (13.9%), 18-49: 80 986 (5.3%)
TV2: Jóban rosszban: 591 196 (13.5%), 18-49: 151 925 (10.5%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 308 532 (7%), 18-49: 82 135 (5.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7773-7774.: 1 032 036 (23.7%), 18-49: 384 031 (23.4%)
Duna TV: Önök kérték: 289 186 (6.9%), 18-49: 27 393 (1.7%)

RTL Klub: A mentalista 7x06: 675 945 (19.1%), 18-49: 266 161 (18.3%)
TV2: Sherlock és Watson 3x06: 162 827 (4.5%), 18-49: 69 098 (4.7%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x17: 141 147 (4.4%), 18-49: 25 905 (1.9%)

RTL Klub: XXI. század: 310 681 (11.9%), 18-49: 127 235 (11.3%)
TV2: Sherlock és Watson 3x07: 172 966 (7%), 18-49: 70 220 (6.6%)

Duna TV: A Nagyok: 40 797 (1.7%), 18-49: 7 461 (0.7%)

RTL Klub: Híradó: 220 586 (10.1%), 18-49: 90 453 (9.3%)

Duna TV: MüpArt Classic: 13 502 (1%), 18-49: 525 (0.1%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 137 387 (8.3%), 18-49: 54 496 (7.2%)
TV2: Franklin és Bash 3x03: 97 797 (6.7%), 18-49: 36 027 (5.3%)

Szerda:

TV2: Szeretned kell!: 374 509 (16.1%), 18-49: 48 908 (7.8%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 291 921 (11.3%), 18-49: 53 003 (7.5%)
Duna TV: Rex Rómában 16x12 (évadzáró): 282 770 (11.8%), 18-49: 35 164 (5.4%)

TV2: Szeretned kell!: 443 802 (14.9%), 18-49: 56 379 (6.7%)
Duna TV: Ridikül: 291 087 (9.6%), 18-49: 23 055 (2.7%)

RTL Klub: Story Extra: 394 589 (12.5%), 18-49: 92 846 (10.2%)

RTL Klub: Híradó: 990 379 (26.4%), 18-49: 272 316 (23.7%)
TV2: Tények: 778 560 (20.4%), 18-49: 193 852 (16.5%)
Duna TV: Híradó: 212 034 (5.9%), 18-49: 24 471 (2.3%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x02: 510 125 (12.3%), 18-49: 46 224 (3.5%)

RTL Klub: Fókusz: 983 159 (23.6%), 18-49: 295 488 (22.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 776 471 (17.9%), 18-49: 324 116 (22.4%)
TV2: Jóban rosszban: 567 926 (13.2%), 18-49: 166 688 (11.9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 534 038 (12.3%), 18-49: 55 854 (3.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 367 274 (8.3%), 18-49: 89 999 (5.8%)
Cool TV: A mentalista 6x02: 293 822 (6.7%), 18-49: 131 146 (8.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7775-7776.: 1 073 788 (24.5%), 18-49: 389 304 (24.4%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x06: 200 756 (4.7%), 18-49: 21 855 (1.4%)

Cool TV: Dr. Csont 8x01: 336 036 (8.7%), 18-49: 162 345 (10.5%)

RTL Klub: Szulejmán: 791 954 (22.3%), 18-49: 258 016 (17.7%)
TV2: Need For Speed: 286 257 (10%), 18-49: 140 291 (11.4%)
Duna TV: Mit gondol, ki vagy?: 89 858 (2.6%), 18-49: 14 548 (1%)

RTL Klub: Házon kívül: 347 395 (13.6%), 18-49: 125 643 (11.2%)

RTL Klub: Híradó: 267 397 (12.6%), 18-49: 101 927 (10.4%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x17: 34 494 (1.5%), 18-49: 1 955 (0.2%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 170 820 (10.7%), 18-49: 55 189 (7.1%)
Duna TV: Világunk történelme 1x02: 45 610 (2.8%), 18-49: 4 473 (0.6%)

Csütörtök:

TV2: Szeretned kell!: 314 728 (15.4%), 18-49: 26 779 (4.7%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 245 759 (10.6%), 18-49: 50 682 (7.9%)

TV2: Szeretned kell!: 433 218 (15.4%), 18-49: 44 271 (5.7%)
Duna TV: Ridikül: 288 385 (10%), 18-49: 40 000 (5%)

RTL Klub: Story Extra: 325 629 (10.9%), 18-49: 99 145 (11.6%)

RTL Klub: Híradó: 943 002 (25.8%), 18-49: 215 136 (20%)
TV2: Tények: 785 347 (21.1%), 18-49: 222 488 (20.1%)
Duna TV: Híradó: 248 691 (7.1%), 18-49: 34 977 (3.5%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x03: 524 992 (12.9%), 18-49: 61 752 (4.9%)

RTL Klub: Fókusz: 920 228 (22.4%), 18-49: 275 181 (21.4%)
TV2: Időjárás-jelentés: 630 269 (15.1%), 18-49: 196 063 (14.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 775 763 (17.8%), 18-49: 325 569 (22.3%)
TV2: Jóban rosszban: 623 349 (14.4%), 18-49: 197 098 (13.9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 577 117 (13.2%), 18-49: 56 400 (3.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 362 429 (8.3%), 18-49: 110 685 (7%)

RTL Klub: Barátok közt 7777-7778.: 967 972 (22.3%), 18-49: 351 958 (21.8%)
Duna TV: Fábry: 369 275 (9.2%), 18-49: 48 687 (3.2%)

RTL Klub: Castle 6x06: 603 309 (16.9%), 18-49: 236 088 (16.9%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x08: 224 482 (6.3%), 18-49: 60 766 (4.4%)

RTL Klub: Volt egyszer két Németország 1x03: 271 549 (11%), 18-49: 114 989 (11.3%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x09: 250 926 (10.6%), 18-49: 70 781 (7.2%)
Duna TV: Shakespeare Estély - Operagála Domingóval: 60 913 (2.8%), 18-49: 2 171 (0.2%)

RTL Klub: Híradó: 176 888 (10.6%), 18-49: 84 512 (12.1%)
TV2: Felejthetetlen 2x06: 140 771 (10.3%), 18-49: 32 763 (5.7%)

Péntek:

TV2: Walker, a texasi kopó 2x02: 341 324 (18.8%), 18-49: nincs adat

TV2: Szeretned kell!: 353 702 (15.5%), 18-49: 45 854 (7%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 297 861 (11.7%), 18-49: 61 758 (8.6%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x02: 220 416 (9.4%), 18-49: 38 225 (5.7%)

TV2: Szeretned kell!: 468 251 (15.9%), 18-49: 57 816 (6.8%)
Duna TV: Ridikül: 211 189 (7.1%), 18-49: 22 848 (2.6%)

RTL Klub: Story Extra: 320 326 (10.3%), 18-49: 83 753 (9.1%)

RTL Klub: Híradó: 951 688 (25.9%), 18-49: 236 683 (21.8%)
TV2: Tények: 728 766 (19.5%), 18-49: 176 597 (15.8%)
Duna TV: Híradó: 232 266 (6.6%), 18-49: 26 235 (2.5%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x04: 575 220 (14.1%), 18-49: 88 544 (7%)

RTL Klub: Fókusz: 858 473 (20.9%), 18-49: 284 373 (22.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 812 883 (18.4%), 18-49: 345 184 (23.5%)
TV2: Jóban rosszban: 623 973 (14.3%), 18-49: 151 267 (10.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 548 550 (12.3%), 18-49: 59 213 (4%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 416 570 (9.3%), 18-49: 107 307 (6.8%)

RTL Klub: Barátok közt 7779-7780.: 1 045 554 (23.4%), 18-49: 370 221 (23.1%)
Duna TV: Columbo - Régimódi gyilkosság: 375 058 (8.9%), 18-49: 60 662 (3.9%)

RTL Klub: Alkonyat: 394 570 (13.6%), 18-49: 211 836 (17%)
TV2: Hulk: 163 511 (6%), 18-49: 70 457 (6%)

Duna TV: Mindenből egy van 1x06: 108 608 (3.8%), 18-49: 13 509 (1.1%)

Duna TV: A kútásó lánya: 95 936 (5.8%), 18-49: 9 376 (1.2%)

RTL Klub: Híradó: 207 613 (12.3%), 18-49: 117 844 (14.9%)

Szombat:

Duna TV: Férjet keresek: 205 756 (6.8%), 18-49: 18 348 (1.6%)

RTL Klub: Jégrengés: 314 834 (9.5%), 18-49: 113 464 (9.3%)
TV2: Madagaszkár: 189 507 (5.6%), 18-49: 81 219 (6.6%)

Duna TV: Gasztroangyal - Mezőhegyes: 410 751 (11.7%), 18-49: 72 506 (5.7%)

RTL Klub: Híradó: 906 685 (22.7%), 18-49: 265 080 (18.2%)
TV2: Tények: 612 179 (15.3%), 18-49: 216 828 (14.8%)
Duna TV: Híradó: 214 830 (5.5%), 18-49: 25 615 (1.8%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 482 883 (11.5%), 18-49: 53 822 (3.5%)
Cool TV: Valentin-nap: 294 373 (6.7%), 18-49: 177 676 (11.1%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 807 854 (19.2%), 18-49: 280 925 (18.5%)
TV2: Jurassic Park 2. - Az elveszett világ: 382 350 (8.6%), 18-49: 201 409 (12.2%)

RTL Klub: Csúcsformában: 622 262 (14%), 18-49: 221 304 (13.4%)

Duna TV: A Dal 5x04: 578 078 (13%), 18-49: 96 673 (5.7%)

RTL Klub: A következő három nap: 477 626 (13.8%), 18-49: 200 377 (13.2%)

Duna TV: Üvegtigris 2.: 232 140 (7.6%), 18-49: 96 309 (7%)
TV2: Műkincsvadászok: 217 878 (7.4%), 18-49: 95 601 (7.2%)

RTL Klub: A dicsőség zászlaja: 87 523 (6.9%), 18-49: 21 104 (3.4%)

Vasárnap:

Duna TV: Élni és halni hagyni: 303 755 (9.5%), 18-49: 65 427 (5.4%)
TV2: Gyilkos sorok 8x15: 285 539 (9.4%), 18-49: nincs adat

RTL Klub: Vinny, az 1 ügyű: 282 814 (8.2%), 18-49: 83 058 (6.4%)

TV2: Beethoven 6.: 253 430 (7.2%), 18-49: 54 372 (4.1%)

Duna TV: Hogy volt?!: 203 757 (5.5%), 18-49: 24 376 (1.8%)

RTL Klub: Híradó: 1 049 848 (24.5%), 18-49: 292 299 (18.8%)
TV2: Tények: 773 111 (17.9%), 18-49: 239 203 (15.3%)
Duna TV: Híradó: 170 047 (4.1%), 18-49: 11 201 (0.8%)

Duna TV: Doc Martin 6x03: 284 633 (6%), 18-49: 40 833 (2.4%)

RTL Klub: A szállító 2x07: 917 025 (19.1%), 18-49: 283 413 (16.2%)
TV2: Madagaszkár - Állati szerelem: 567 313 (11.9%), 18-49: 273 411 (15.6%)

TV2: Páros mellékhatás: 467 212 (9.9%), 18-49: 217 548 (12%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 494 867 (10%), 18-49: 61 444 (3.4%)

RTL Klub: Larry Crown - Tanuljunk szerelmet!: 589 780 (12.7%), 18-49: 223 251 (12.3%)
Cool TV: Szupercella: 389 606 (8.5%), 18-49: 228 774 (12.6%)

Duna TV: Csak színház és más semmi 1x06 (évadzáró): 236 220 (5.6%), 18-49: 56 107 (3.1%)

RTL Klub: Amit még mindig tudni akarsz a szexről: 324 360 (11.7%), 18-49: 127 638 (9.9%)
TV2: Agyő, nagy Ő!: 219 597 (8.7%), 18-49: 126 084 (10.6%)

Duna TV: Az élet ízei: 124 830 (5.1%), 18-49: 28 285 (2.4%)

RTL Klub: Portré: 133 743 (8.9%), 18-49: 49 647 (6.5%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: mediaklikk.hu

Ők lesznek az Angie Tribeca című sorozat magyar hangjai

 Tovább folytatjuk a Szinkron Hetünket és annyit már most ígérhetek, hogy nem ez lesz az utolsó új magyar változat, amelyről a héten olvashattok itt a blogon. Az HBO februári-márciusi újdonságai közül az Ash vs. Evil Dead szinkronhangjait és a magyar változat munkatársait már olvashattátok, aki viszont nem értesült arról, hogy Kautzky Armand lesz ennek a véresen humoros sorozat főszereplőjének hangja, az kattintson ide.

hbopremierangietribeca.jpg

 Tavasszal azonban nem csak ezen a fekete komédián tudunk majd nevetni, ugyanis a Modern család jó szokásához híven az évad első fele után kis pihenőre vonul, a helyére pedig március 1-től az egyik legjobban várt krimiparódia, a Steve és Nancy Carrell tollából származó Angie Tribeca érkezik. A sorozat magyar fordítójának pedig fel volt adva a lecke, ugyanis a helyzetkomikumok mellett irgalmatlan mennyiségű változatos szójátékkal tűzdelték meg ezt a szitkomot. Ezeket a finomságokat pedig feliratban sem egyszerű visszaadni, nem hogy szinkronban, szóval már ezért is kifejezetten várom, hogy Boros Karina hogyan brillírozik ismét. Ugyanis nem kérdés számomra, hogy a Két pasi - meg egy kicsi, a Brooklyn 99 - Nemszázas körzet, vagy Az alelnök után itt is megnevettet minket frappáns fordításaival. Ő volt egyébként a Miért éppen Alaszka?, a Hogyan ne éld az életed és a Félig üres dramaturgja is. Boros Karinának külön köszönöm, hogy kisegített néhány korábbi szinkronos munkájának címével!

 Az Angie Tribecat viszont nem csak a magyar szövege, hanem a szinkronhangjai miatt is nagyon várom, ugyanis az a Juhász Anna rendezi ezt a magyar változatot, akinek olyan sorozatok szinkronjait köszönhetjük mint például a Trónok harca vagy az Így jártam anyátokkal. Az Angie Tribeca címszereplőjére többek között Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök) és Kat Dennings (Az élet csajos oldala) magyar hangjaként is fantasztikus Németh Borbálát osztották, a férfi partnerét pedig Zámbori Soma fogja megszólaltani, de hallhatjuk majd Mezei Kittyt, Welker Gábort és bizarr hadnagyként, Angie főnökeként Csankó Zoltánt is. Köszönet a stáblistáért az HBO-nak!

Angie Tribeca (Angie Tribeca)

Rashida Jones (Angie) - Németh Borbála
Hayes McArthur (Jay) - Zámbori Soma
Jere Burns (Atkins) - Csankó Zoltán
Dean Cole (Tanner) - Welker Gábor
Andree Vermeulen (Monica) - Mezei Kitty

Magyar szöveg: Boros Karina
Hangmérnök: Bokk Tamás
Vágó: Pilipár Éva
Gyártásvezető: Molnár Melinda
Szinkronrendező: Juhász Anna
Produkciós vezető: Szép Erzsébet
Stúdió: SDI Media Hungary

A kép forrása: HBO

Itt vannak a Rosewood című sorozat magyar hangjai

 A Cool TV-n mostanában egyre több premier filmet és sorozatot láthatunk a nagy népszerűségnek örvendő klasszikusabb krimik (Dr. Csont, Gyilkos elmék, A mentalista...) mellett. Ezen az adón mutatkozott be a közel tizenöt éves szünet után új részekkel visszatérő X-akták tizedik évada, de a Cool TV-n láthatóak A zöld íjász és a Vámpírnaplók magyar nyelven még le nem adott epizódjai is. Azonban nem csak premier évadok, hanem premier sorozatok is színesítik az egyik, ha nem a legnézettebb magyar kábelcsatornát. A Foglalkozásuk: Amerikai mellett a Coolon lesz majd látható február 22-től hétfő esténként az amerikai FOX-on tavaly ősszel debütált Rosewood című krimisorozat.

rosewoodszinkron.jpg

 A sorozat középpontjában egy Miamiban dolgozó kórboncnok áll, aki saját praxist tart fenn és ha kell, besegít a helyi rendőrségnek is. Úgy látszik amióta Horatio nyugdíjba vonult elkél a napos tengerparton a szakértő kéz. A privát halottkémnek a rendőrökéhez képest sokkal felszereltebb, multifunkcionális laborja van, ő maga pedig nem csak briliáns, hanem menő is. Túlzottan optimista, ez pedig surlódásokhoz vezet közte és a nyomozónő között, akinek ő segít be bizonyos ügyeknél.

 A magyar változatot Hidvégi Csaba rendezi, aki nem is olyan régen az X-akták tizedik szezonjának szinkronját is dirigálta. A főszereplőt, Morris Chestnutot Kálid Artúr szinkronizálja majd és bármennyire is imádom a színész hangját és munkásságát, valahogy ezt a választást kicsit amolyan biztonsági játéknak érzem. Tudom, hogy nem kell mindig túlgondolni a szereposztásokat, nem kell mindig a megszokottól eltérőre törekedni, csak ez most egy kicsit kiszámítható párosítás volt. Akkor persze nem lesz majd egy szavam sem, ha valami elképesztően jól fog működni ez a duó és miért is ne működne? Tipikusan olyan a figura, akire illik Kálid Artúr hangja, talán túl tipikus is. Köszönet a stáblistáért az RTL Klubnak!

Rosewood (Rosewood)

Morris Chestnut - Kálid Artúr
Jaina Lee Ortiz - Huszárik Kata
Gabrielle Dennis - Sági Tímea
Anna Konkle - Nyírő Eszter
Lorraine Toussaint - Kocsis Mariann
Anthony Michael Hall - Németh Gábor

Magyar szöveg: Berzsenyi Márta
Szinkronrendező: Hidvégi Csaba
Stúdió: Syncom

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Ők lesznek A létezés határa című sorozat magyar hangjai

 Az idei tavaszi tévés szezon a magyar tévéadókon elég zsúfolt lesz és szerencsére nem csak "közepes" premiereket, hanem igazi nagyágyúkat is bevetnek a tévécsatornák azért, hogy felkavarják a nézettségi verseny téli hidegben kissé befagyott tavának vizét és elkényeztessék azokat a nézőket, akiknek a televízió jelenti ha nem is az egyetlen, de a legfőbb lehetőséget a szórakozásra. A török és német sorozatok mellett hamarosan több amerikai széria is debütál idehaza, köztük egy olyan, amelyet nem is értem, miért nem a főadón próbál ki a TV2. Igen, csak két évad készült belőle, és igen, 26 epizóddal nem lehet hosszú távra tervezni, de mégiscsak Halle Berry-ről van szó, akivel szerintem el lehetne adni a műsorsávokat.

aletezeshataraszinkron.jpg

 Az, hogy az Extant vetítési jogai a TV2-nél vannak nem igazán volt meglepetés, hiszen ők adták a sorozat gyártó cégének másik nagy produkcióját, az első évadával az Amerikai Egyesült Államokban nézettségi rekordokat döntő A bura alatt című szériát. A FEM3-on március 1-jén bemutatkozó scifi főszereplőnőjét nagy meglepetésre nem a színésznőt sokat szinkronizáló Pikali Gerda, hanem a Halle Berry-t eddig csak kétszer magyarító Liptai Claudia fogja megszólaltani. Az ajánló alapján pedig egyáltalán nem tűnik ez rossz választásnak, és továbbra is igaz, hogy Liptai Claudiának nagyon szép hangja van és jól is bánik vele. Többet kellene szinkronizálnia.

 A sorozat másik ismert szereplője a Vészhelyzetben Kovác doktort alakító Goran Visnjic lesz, akit nem is olyan régen a Crossing Lines - Határtalanul harmadik szezonjában már láthattunk, azonban most nem László Zsolt, hanem Lux Ádám lesz a színész magyar hangja, ugyanis László Zsolt nem tudta vállalni ezt a szinkront egyéb elfoglaltságai miatt. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

A létezés határa (Extant)

Halle Berry (Molly) - Liptai Claudia
Goran Visnjic (John) - Lux Ádám
Max Page (Andrew) - Ács Balázs
Costa Ronin (Anton) - Potocsnyi Andor
Joshua Malina (Beck) - Haagen Imre
Eric Martsolf (B.E.N.) - Madai Gábor
Tami Roman (Cass) - Ősi Ildikó
Tyler Hilton (Charlie) - Horváth Gergő
Doug Simpson (Davis) - Gubányi György
Pierce Gagnon (Ethan) - Pál Dániel
Annie Wersching (Femi) - Habermann Livia
Brad Beyer (Harmon) - Horváth Illés
Grace Gummer (Julie) - Bíró Kriszta
Christine Donlon (Karen) - Menczel Andrea
Maury Sterling (Kern) - Koncz István
JoBeth Williams (Leigh) - Kovács Nóra
Kiersey Clemons (Lucy) - Kardos Eszter
Phillip DeVona (Luther) - Szatmári Attila
Sergio Harford (Marcus) - Zöld Csaba
Charlie Bewley (Odin) - Debreczeny Csaba
Louis Gossett Jr. (Quinn) - Borbiczky Ferenc
Camryn Manheim (Sam) - Zsurzs Kati
Michael O'Neill (Sparks) - Várkonyi András
Andrew Kirsanov (Sergei) - Turi Bálint
Arlen Escarpeta (Tim) - Gacsal Ádám
Hiroyuki Sanada (Yasumoto) - Galbenisz Tomasz
Lynnanne Zager (G.I.N.A.) - Nyirő Eszter
Tessa Ferrer (Katie) - Várkonyi Andrea
Michael Dempsey (Dugan) - Albert Péter
Esther Scott (Esther) - Bokai Mária
Jeannetta Arnette (Anya) - Csonka Anikó
Shree Crooks (kis Katie) - Gyarmati Laura
Adam O'Byrne (Ryan) - Seder Gábor
Owain Yeoman (Mason) - Czvetkó Sándor
Enver Gjokaj (Sean) - Bor László
További magyar hangok: Fehér Péter, Renatz Zoltán, Katona Zoltán, Csonka Anikó, Harmath Imre, Farkas Zita, Fazekas István, Juhász György

Magyar szöveg: Vajda Evelin
Hangmérnök: Cs. Németh Bálint
Szinkronrendező: Hornyák Mihály
Stúdió: Mastefilm Digital

A kép forrása: FEM3 Sajtószoba

Itt vannak az Ash vs. Evil Dead című sorozat magyar hangjai

 A Cinemax-on március 5-én debütál a Gonosz halott-filmek nyomán készült horror-komédia, az Ash vs. Evil Dead, ráadásul dupla résszel, és ahogyan a műsortervből látszik nem csak a bemutatkozáskor, hanem az évad alatt végig két-két részt fogunk majd kapni hetente.

 A sorozat középpontjában a Gonosz halott-filmekből megismert Ash áll, akit ebben a szériában is Bruce Campbell alakít majd. Az egyik keze helyén (vagy kezén?) láncfűrészt viselő figurának a mozikban Tarján Péter volt a magyar hangja, de megszólaltatta már a színészt Selmeczi Roland, Jakab Csaba, Harmath Imre és Bozsó Péter is. Az Ash vs. Evil Deadben pedig egy olyan magyar hangot kapott Bruce Campbell, akivel ha jól láttam eddig még nem hallhattuk, viszont már csak olvasva is valami elképesztően zseniális és ötletes párosításnak tűnik. A főszereplő szinkronhangja ugyanis Kautzky Armand lesz és hallatlanul is beleszerettem ebbe a szereposztásba. A stáb roppant impozáns és nem tudom nem szóvá tenni, hogy hallani fogjuk Antal Olgát is és ennek kifejezetten örülök.

hbopremierahsvsevildead.jpg

 Az Ash vs. Evil Dead magyar változatát Marton Bernadett rendezi és tűkön ülve várom, hogy hallhassam ezt a magyar szinkront, mert ilyen izgalmas és érdekes szereposztást nem sokat láttam mostanában. A stáblistáért köszönet a Mafilm Audionak, akik a Facebook oldalukra rendületlenül töltik fel a munkáikat, érdemes rá egy pillantást vetni.

Ash vs. Evil Dead (Ash vs. Evil Dead)

Bruce Campbell - Kautzky Armand
Ray Santiago - Hamvas Dániel
Dana DeLorenzo - Bánfalvi Eszter

Jill Marie Jones - Kisfalvi Krisztina
Lucy Lawless - Spilák Klára
Samara Weaving - Gáspár Kata
Ben Fransham - Gubányi György István
Phil Peleton - Fazekas István
Hemky Madera - Törköly Levente
Peter Feeney - Sarádi Zsolt
Damien Garvey - Konrád Antal
Marissa Stott - Mezei Kitty
Ido Drent - Lengyel Tamás
Andrew Grainger - Forgács Gábor
Kelson Henderson - Forgács Péter
Mimi Rogers - Antal Olga
Mike Edward - Varga Gábor
Mark Mitchinson - Barbinek Péter
Rachel Blampied - Köves Dóra
Mike Estes - Turi Bálint
Milo Cawthorne - Baráth István
Rebekkah Farrell - Haumann Petra
Jordan Mooney - Sörös Miklós
Jacque Drew - Sági Tímea
Joseph Wycoff - Fellegi Lénárd
A Necronomicon hangja - Galambos Péter
Eli, a szakállasagáma hangja - Szokol Péter
további magyar hangok: Bálint Adrienn, Bercsényi Péter, Bordás János, Czirják Csilla, Csányi Dávid, Csiby Gergely, Csuha Bori, Élő Balázs, Fehér Péter, Gruber Zita, Hábermann Lívia, Hegedűs Miklós, Horváth Vilmos Zoltán, Kis-Kovács Luca, Laudon Andrea, Lovas Dániel, Mohácsi Nóra, Pál Dániel, Pál Zsófia, Pupos Tímea, Rosta Sándor, Stern Hanna, Szűcs Péter Pál

főcím: Bozai József
magyar szöveg: Blahut Viktor és Petőcz István
hangmérnök: Jacsó Bence
vágó: Sári-Szemerédi Gabriella
gyártásvezető: Kablay Luca
szinkronrendező: Marton Bernadett

Forrás: Mafilm Audio Facebook oldala
A kép forrása: HBO

Csak színház és más semmi - Majdnem ez lett a női Válótársak

 A Duna TV legújabb sorozatával érdekes a kapcsolatom; ugyanis nem csak, hogy volt szerencsém premier előtt, a készítők társaságában megnézni az első két részt, de beszélgethettem is az alkotókkal, a főbb színészekkel és megnézhettem egy nyári forgatási napot is. Így mondhatni elég sok oldaláról beláthattam a szériába, ezért féltem, hogy majd nem tudok ezektől elvonatkoztatni és nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni a látottakról.

 Szerencsére csak egy kis részletét ismertem meg előzetesen a sorozatnak, és bőven ért annyi meglepetés, hogy tudtam magam függetleníteni a premier előtt összeszedett információmorzsáktól, színészektől hallott élményektől, apró spoilerektől. A Csak színház és más semmi a bemutatkozása alapján egy olyan sorozatnak tűnt, ami a hangsúlyt a dráma helyett a komédia felé tolja, és ugyan az látszott, hogy kapunk majd érzelmeket, mégis az volt az érzésem, hogy több lesz a humoros, vicces jelenet.

csszms7.png

 Az évad felénél azonban megfordult az arány és a dráma került az előtérbe, de én ezt egy cseppet sem bántam, mert rendre szállították a részek a kifejezetten ötletes és szitkomoktól megszokott poénos helyzeteket, párbeszédeket. Az ötödik részben, azon a jeleneten, melyben Lili leblokkolt a főpróbán, olyan hangosan nevettünk itthon, mint eddig csak kevés magyar produkción. A humor az évadzáróban is jelen volt, bár eltompította az a bődületes mennyiségű csavar és drámai fűszersó, amivel az íróhölgyek megküldték ezt a finálét.

 A szezonzáró egyik utolsó jelenetében ráadásul, amikor a három főbb szereplőnő ült egymás mellett, és szóba került egy üres lakás, óhatatlanul is a Válótársak női verziója ugrott be vízióként, és azon mosolyogtam, hogy ha erre vinnék tovább a történetet, akkor az mekkora "jövőbelátás", kacsintás lett volna a készítők részéről. A női Válótársak azonban csak kétharmad arányban jöhet össze, ugyanis a három hölgyből az egyiknek pozitív irányba változik a magánélete és csak ketten kerülnek az RTL Klubos sorozatban látott helyzethez hasonlóba.

csszms4.png

 A Csak színház és más semmi nálam arra a szintre lépett, ahol az Egynyári kaland áll, és ami felett csak a Válótársak csücsül, és szerintem az sincs kizárva, hogy ha több részt kapunk ebből a színházi kalandból, esetleg folytatva a cliffhangerként bedobott történetszálat, akkor az első helyre is felülhetett volna.

 Az évadzáró ugyanis zseniálisan jó lett. Nem csak, hogy kifordította az eddig egy figurában megszokott szereplők jellemét, de az ellenkező oldalra is billentette a mérleget; akit eddig kedveltem, azt most elkezdtem megvetni, aki pedig korábban nem volt valami rokonszenves, az hirtelen szimpatikus lett. Érdekes, hogy ennyire megcsavarták a karaktereket, de így fel tudták fokozni annyira a hangulatot, hogy nagyon is várjam a folytatást, mert ebből, a fináléban látott eseményekből könnyen kitelik még egy hat részes szezon.

csszms2.png

 Az írók mellett meg kell dicsérnem a színészeket, akik ugyan nem voltak mind teljesen egy szinten, de hozott ez a sorozat egy-két olyan meglepetést, amiért önmagában megérte nézni. Szávai Viktóriának eddig csak a hangjáért voltam oda, de most a játéka, a jelenléte is levett a lábamról. Pálos Hanna valami elképesztően jól le tudta venni figurájának, ennek az áskálódó, mindenkin átgázoló, csak a saját érdekeit szem előtt tartó nő típusjegyeit és nagyon jól álltak neki a csípős beszólások, megjegyzések. A férfiak közül Szervét Tibor okozott meglepetést, az eleinte bohókás, az arcunkra mosolyt csaló jeleneteket, megmozdulásokat sorban szállító igazgatóból egy olyan alakká változott át, hogy egy évadon, sőt, egy részen belül egyszerre tudtam kedvelni és utálni is a karakterét.

csszms5.png

 A főszereplő Schell Judit - Csányi Sándor kettős rutinja és tapasztalata megkérdőjelezhetetlen volt a hat rész alatt és bár tudtam, hogy Schell Judit egy remek színésznő, valamiért mégis meglepődtem azon, hogy mennyire természetes, mennyire finom és belülről jövő a játéka. Sok esetben a hátán vitte a sorozatot és a többiek néha csak asszisztáltak a jeleneteihez, amiben - nem tudom, ez tudatos volt-e vagy sem, de - olyan tekintélyt parancsoló volt a jelenléte, hogy néha észre sem vettem, hogy mások is vannak mellette.

 A Csak színház és más semmi egy kellemes, sokszor nagyon is szórakoztató első évadot hozott. Nem csak a színészek játéka, hanem a forgatókönyv is rendben volt, és bár az ötödik rész elején éreztem egy kis zavart az erőben, ezen kívül nem tudnék semmi másba belekötni. A humora jó volt; szerethető poénoktól kezdve csípős beszólásokig mindent kaptunk, így a változatosságra sem lehet panasz. A romantika sem feküdte meg szerintem a nézők hasát és ami talán a legfontosabb, jó volt nézni ezt a sorozatot és már most hiányérzetem van.

süti beállítások módosítása