Magyar nézettség: 9. hét - Stallone Oscarja könnyen ütötte DiCapriot

2016. március 13. - Jasinka Ádám

 Az Oscar-díjátadó február 29-én magyar idő szerint éjszaka-hajnalban került adásba és mivel borítékolható volt, hogy Saul fia ide, DiCaprio oda, nem fognak sokan fönnmaradni vagy korán felkelni, azért így is tisztességes nézettséget hozott az élő közvetítés a Duna TV-n. A gála két nagy esélyese közül az egyik, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában jelölt Sylvester Stallone ugyan aranyszobrocska nélkül maradt, de szombat este leiskolázta a hosszú várakozás után végre díjjal jutalmazott Leonardo DiCapriot és a szintén hoppon maradt Kate Winsletet. Az olasz származású akciófilmes veterán egyik legismertebb komédiájával, az Oscarral több nézőt ültetett a képernyők elé, mint a - nem érdemtelenül - sok Oscar-díjjal megszórt Titanic.

stallonenezettsegoscar.jpg

 Az RTL Klub a szombat estét Stallone-filmekkel töltötte fel, és nem járt olyan rosszul, bár a sokszor sok helyen vetített A feláldozhatók nem bírtak a jégheggyel, a Kobrának viszont már nem okozott gondot sem a hideg víz, sem az azt követő horrorfilm.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Szulejmán talán eddigi legdrámaibb epizódja - melyben kiírták az egyik központi figurát -, az aznapi főműsoridő legjobb közönségarányát hozta az RTL Klubon, és gyaníthatóan az egész magyar tévés piacon. A teljes lakosságban a közönségarányt tekintve verte az őt felvezető Barátok köztöt, és bár a nézettsége nem lépte át az egymilliós küszöböt, az azért roppant nagy dolog, hogy a Szulejmán ilyen hosszú ideje, ilyen stabilan 700-800 ezer körül hoz a piacvezető tévéadó boszorkánykonyhájára.

 A heti sorozatok közül A mentalista nézettsége jócskán javult, talán az X-akták húzta le eddig az egykori éllovas széria számait, ezt nem egyszerű megmondani. Az mindenesetre látványos, hogy amint kikerült a képből Mulder és Scully, Patrick Jane-t máris több tévéző választotta, mint a korábbi epizódok alatt. A Cool TV azonban nem szomorkodhat, mivel az előző előtti héten debütált Rosewood ismét 100 ezer fölött hozott hétfő este hét órakor a célközönségnél, és ez kifejezetten jó eredmény, csak kár, hogy a teljes lakosságból nincs mögötte több tévéző.

 A Duna TV napi szériái most nem brillíroztak, pusztán hozták a kötelezőt, és jó párszor azért ez is elég volt, hogy verjék a TV2-t, és az ismétlés Magánnyomozókat. Az új Bagi-Nacsa Show közepes rajtot vett, és bár a célközönségnél jobban hozott, mint a felvezetése, a Maradj talpon!, a teljes lakosság körében elmaradt azért azoktól a számoktól, amiket a premier kapcsán én elvártam volna. Ez ugyanis az a szint, amit a Fábry is tud, és igen, ez is korrekt a Duna TV-n, csak nem látszik az adatokon, hogy hozott-e új nézőket a frissített formátum. Az első rész nézettsége alapján nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de ha már a rajtnál besülni látszik a produkció, akkor lehet, hogy nem érte meg visszahozni ezt a humorista párost.

 A Magyarország, szeretlek! ellenben nyerte a saját sávját, igaz csak egy paraszthajszállal, de megelőzte a Riot, és az RTL Klubon adott filmet is, így elég jó hetet zárhatott a Duna TV. A Gasztroangyal nézettsége most benézett félmillió alá, ami akár annak is betudható, hogy véget értek az Erdély-különkiadások, viszont a Duna World-ön képernyőre került ismétlés újfent jól hozott, szóval az érdeklődés nem csökkent oly' nagy mértékben Borbás Marcsi gasztroműsora iránt.

 A TV2 kapcsán nem sok érdekességgel tudok szolgálni; a Megtört szívek nem tromfolt rá az előző előtti heti számaira, sőt, kicsit csökkent is a nézettsége, de még ezek az eredmények is jónak mondhatók. A főműsoridőben viszont nem tud villantani a TV2, de amíg nem váltanak tavaszi kínálatra, addig nem is tudják befogni az RTL Klubot.

 A sorozatok közül a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Walker, a texasi kopó 2x13: 375 071 (19.7%), 18-49: nincs adat

TV2: Szeretned kell!: 401 048 (16.7%), 18-49: 42 625 (6.4%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 286 585 (11.1%), 18-49: 46 413 (6.3%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 2x01: 228 318 (9.3%), 18-49: 24 538 (3.6%)

TV2: Megtört szívek: 495 519 (17.2%), 18-49: 76 384 (9.1%)
Duna TV: Ridikül: 208 970 (7.2%), 18-49: 17 475 (2.1%)

RTL Klub: Story Extra: 279 076 (9.3%), 18-49: 66 416 (7.6%)

RTL Klub: Híradó: 861 486 (23.5%), 18-49: 223 504 (20.2%)
TV2: Tények: 850 003 (22.7%), 18-49: 241 142 (21.1%)
Duna TV: Híradó: 221 416 (6.3%), 18-49: 18 541 (1.8%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x03: 525 595 (12.7%), 18-49: 46 076 (3.5%)

RTL Klub: Fókusz: 722 227 (17.4%), 18-49: 258 661 (19.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 801 534 (17.7%), 18-49: 372 196 (24.3%)
TV2: Jóban rosszban: 648 671 (14.7%), 18-49: 171 788 (11.8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 562 614 (12.3%), 18-49: 59 125 (3.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 381 427 (8.3%), 18-49: 82 010 (5%)

RTL Klub: Barátok közt 7801-7802.: 1 023 722 (22.7%), 18-49: 396 435 (23.5%)
Duna TV: Kékfény: 403 419 (9.2%), 18-49: 77 703 (4.6%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x11: 659 704 (18.6%), 18-49: 300 369 (20.4%)
TV2: Herkules legendája: 195 456 (6.2%), 18-49: 81 438 (6.1%)

Duna TV: Bosszú 4x18: 127 355 (3.8%), 18-49: 22 510 (1.6%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x11 (ism.): 448 266 (18.9%), 18-49: 175 055 (16.5%)

Duna TV: Magyar szív: 48 215 (2.9%), 18-49: 3 425 (0.5%)

RTL Klub: Híradó: 303 539 (19.5%), 18-49: 91 606 (13.2%)
TV2: Ügyféllista 2x05: 88 600 (6.1%), 18-49: 37 984 (5.9%)

Kedd:

TV2: Szeretned kell!: 410 773 (17.5%), 18-49: 46 519 (7.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 344 937 (13.2%), 18-49: 62 953 (8.5%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 2x02: 204 703 (8.5%), 18-49: 22 725 (3.4%)

TV2: Megtört szívek: 533 195 (17.4%), 18-49: 82 311 (9.2%)
Duna TV: Ridikül: 229 917 (7.4%), 18-49: 18 026 (2%)

RTL Klub: Story Extra: 287 480 (9%), 18-49: 62 931 (6.7%)

RTL Klub: Híradó: 923 153 (24.5%), 18-49: 240 317 (21.1%)
TV2: Tények: 772 851 (20.2%), 18-49: 199 057 (17%)
Duna TV: Híradó: 245 386 (6.7%), 18-49: 24 875 (2.3%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x04: 541 398 (13%), 18-49: 48 594 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 778 503 (18.5%), 18-49: 245 817 (18.3%)
TV2: Időjárás-jelentés: 667 307 (15.7%), 18-49: 201 691 (14.8%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 768 839 (17%), 18-49: 352 810 (22.7%)
TV2: Jóban rosszban: 650 140 (14.5%), 18-49: 183 993 (12.3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 487 962 (10.8%), 18-49: 41 715 (2.7%)

M3: Kisváros 50.: 242 831 (5.4%), 18-49: 93 172 (5.9%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 432 548 (9.6%), 18-49: 119 613 (7.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7803-7804.: 1 003 402 (22.3%), 18-49: 389 137 (22.7%)
Duna TV: Oscar-díjátadó Gála (felvételről): 132 684 (3.3%), 18-49: 23 169 (1.4%)

RTL Klub: A mentalista 7x09: 629 500 (17.5%), 18-49: 297 751 (19.3%)
TV2: Sherlock és Watson 3x12: 173 363 (4.7%), 18-49: 70 510 (4.5%)

RTL Klub: XXI. század: 328 639 (12.6%), 18-49: 117 999 (10%)
TV2: Sherlock és Watson 3x13: 155 192 (6.1%), 18-49: 63 877 (5.6%)
Duna TV: Önök kérték: 85 693 (3.3%), 18-49: 14 900 (1.3%)

RTL Klub: Híradó: 261 894 (12.1%), 18-49: 108 770 (10.8%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 146 209 (9.4%), 18-49: 71 669 (9.5%)
TV2: Franklin és Bash 3x06: 113 371 (7.4%), 18-49: 56 917 (7.7%)
Duna TV: A Nagyok: 44 621 (2.6%), 18-49: 8 071 (1%)

Szerda:

TV2: Szeretned kell!: 389 545 (18.7%), 18-49: 42 335 (7.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 271 856 (11.7%), 18-49: 42 903 (6.7%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 2x03: 188 610 (8.6%), 18-49: 30 564 (5%)

TV2: Megtört szívek: 479 144 (17.9%), 18-49: 75 102 (10%)
Duna TV: Ridikül: 225 674 (8.4%), 18-49: 16 910 (2.2%)

RTL Klub: Story Extra: 213 741 (7.5%), 18-49: 47 637 (5.9%)

RTL Klub: Híradó: 838 362 (23.4%), 18-49: 180 034 (16.7%)
TV2: Tények: 706 372 (19.4%), 18-49: 168 232 (15.2%)
Duna TV: Híradó: 188 022 (5.4%), 18-49: 14 827 (1.4%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x05: 545 650 (13.7%), 18-49: 63 375 (5%)

RTL Klub: Fókusz: 713 475 (17.8%), 18-49: 220 478 (17.2%)
TV2: Időjárás-jelentés: 575 282 (14.1%), 18-49: 175 548 (13.3%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 724 253 (16.7%), 18-49: 314 938 (21.4%)
TV2: Jóban rosszban: 564 709 (13.2%), 18-49: 153 466 (10.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 506 705 (11.7%), 18-49: 43 971 (3%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 389 056 (8.8%), 18-49: 81 770 (5.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7805-7806.: 1 049 287 (23.7%), 18-49: 370 901 (22.4%)
Duna TV: Hawaii Five-0 1x09: 205 954 (4.7%), 18-49: 41 157 (2.5%)

RTL Klub: Szulejmán 164.: 823 995 (24.1%), 18-49: 297 676 (20.9%)
TV2: Tök alsó 2.: 237 926 (7.2%), 18-49: 115 856 (8.4%)
Duna TV: Szabadság tér '56: 93 021 (2.7%), 18-49: 2 795 (0.2%)

Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x20: 26 311 (1%), 18-49: 605 (0.1%)

RTL Klub: Házon kívül: 359 569 (15.3%), 18-49: 126 306 (12.1%)

RTL Klub: Híradó: 243 921 (13.3%), 18-49: 91 528 (11.1%)
TV2: Lángoló Chicago 3x02: 105 259 (6.2%), 18-49: 39 078 (5.1%)
Duna TV: Világunk történelme 1x05: 29 789 (1.7%), 18-49: 3 604 (0.5%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 135 797 (9.9%), 18-49: 43 968 (6.9%)

Csütörtök:

TV2: Szeretned kell!: 343 410 (15.8%), 18-49: 25 055 (4.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 278 496 (11.5%), 18-49: 48 858 (7.4%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 2x04: 180 618 (8.5%), 18-49: 20 429 (3.5%)

TV2: Megtört szívek: 444 766 (15.6%), 18-49: 49 001 (6.2%)
Duna TV: Ridikül: 274 968 (9.5%), 18-49: 28 319 (3.5%)

RTL Klub: Story Extra: 245 311 (8.2%), 18-49: 80 218 (9.6%)

RTL Klub: Híradó: 929 529 (25.2%), 18-49: 220 305 (19.7%)
TV2: Tények: 757 782 (20.1%), 18-49: 188 761 (16.3%)
Duna TV: Híradó: 222 801 (6.3%), 18-49: 14 918 (1.4%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x06: 518 227 (12.6%), 18-49: 49 139 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 825 775 (20%), 18-49: 268 886 (19.8%)
TV2: Időjárás-jelentés: 641 538 (15.4%), 18-49: 190 002 (13.7%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 804 688 (17.8%), 18-49: 363 667 (23.3%)
TV2: Jóban rosszban: 655 675 (14.7%), 18-49: 172 648 (11.4%)
Duna TV: Maradj talpon!: 511 069 (11.3%), 18-49: 58 039 (3.7%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 328 537 (7.3%), 18-49: 77 938 (4.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7807-7808.: 1 012 760 (22.9%), 18-49: 375 606 (22.4%)
Duna TV: Bagi-Nacsa Show: 354 466 (8.1%), 18-49: 60 764 (3.7%)

RTL Klub: Castle 6x09: 583 960 (17.2%), 18-49: 256 253 (17.9%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x14: 193 810 (5.4%), 18-49: 65 533 (4.4%)

Duna TV: A boldogság sosem jár egyedül: 129 032 (4.7%), 18-49: 50 068 (4.2%)

RTL Klub: Volt egyszer két Németország 1x06: 231 370 (10.2%), 18-49: 93 429 (9%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x15: 205 330 (8.3%), 18-49: 82 068 (7.4%)

RTL Klub: Híradó: 158 709 (10.9%), 18-49: 46 354 (6.5%)
TV2: Felejthetetlen 2x09: 89 729 (6.1%), 18-49: 36 349 (5%)
Duna TV: Hosszú vágta: 22 838 (2%), 18-49: 8 769 (1.6%)

Péntek:

TV2: Szeretned kell!: 358 652 (15.7%), 18-49: 32 285 (4.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 283 227 (11.3%), 18-49: 57 006 (7.4%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 2x05: 178 051 (7.6%), 18-49: 27 225 (3.7%)

TV2: Megtört szívek: 475 222 (16.6%), 18-49: 50 766 (6%)
Duna TV: Ridikül: 253 247 (8.7%), 18-49: 20 291 (2.4%)

RTL Klub: Story Extra: 253 913 (8.5%), 18-49: 68 799 (7.9%)

RTL Klub: Híradó: 867 223 (24.1%), 18-49: 184 234 (17%)
TV2: Tények: 694 119 (18.9%), 18-49: 145 081 (13.1%)
Duna TV: Híradó: 194 613 (5.6%), 18-49: 16 904 (1.6%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x07: 500 814 (12.3%), 18-49: 56 000 (4.4%)

RTL Klub: Fókusz: 816 663 (19.6%), 18-49: 250 368 (18.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 765 068 (17%), 18-49: 343 749 (22.4%)
TV2: Jóban rosszban: 648 762 (14.6%), 18-49: 156 163 (10.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 465 361 (10.3%), 18-49: 43 333 (2.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 357 862 (7.8%), 18-49: 93 736 (5.6%)

RTL Klub: Barátok közt 7809-7810.: 1 054 618 (23.4%), 18-49: 385 388 (22.6%)
Duna TV: Columbo - Az ínyenc gyilkos: 356 857 (8.3%), 18-49: 77 823 (4.7%)

RTL Klub: Alkonyat - Hajnalhasadás 1.: 404 471 (13.2%), 18-49: 244 545 (17.9%)
TV2: A majmok bolygója - Lázadás: 231 266 (7.3%), 18-49: 98 664 (7.1%)

Duna TV: Mindenből egy van 4x09: 147 998 (4.8%), 18-49: 47 834 (3.5%)

Duna TV: Ezeregy éjszaka meséi: 90 274 (5.1%), 18-49: 25 649 (3%)

RTL Klub: Híradó: 207 504 (11.9%), 18-49: 122 481 (14.7%)
TV2: Grimm 3x09: 76 051 (4.9%), 18-49: 39 580 (5.3%)

Szombat:

Duna TV: Felfelé a lejtőn: 218 514 (8.3%), 18-49: 27 148 (2.9%)

TV2: Ébredő sötétség: 190 811 (6.5%), 18-49: 67 572 (6.5%)

RTL Klub: Scooby-Doo és a tavi szörny: 153 321 (5.1%), 18-49: 72 231 (6.8%)

Duna TV: Gasztroangyal: 471 765 (14.6%), 18-49: 64 896 (5.8%)

M4Sport: Futball: OTP Bank-liga: Ferencvárosi TV - Diósgyőri VTK: 279 686 (6.8%), 18-49: nincs adat

RTL Klub: Híradó: 698 204 (18.1%), 18-49: 175 254 (13.4%)
TV2: Tények: 612 123 (15.8%), 18-49: 164 387 (12.5%)
Duna TV: Híradó: 271 454 (7.2%), 18-49: 22 012 (1.7%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 428 176 (10.1%), 18-49: 43 104 (3%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 689 276 (16.4%), 18-49: 181 779 (12.7%)
TV2: Titanic: 462 900 (11.6%), 18-49: 181 593 (11.8%)

Duna TV: Az örömapa: 311 373 (7%), 18-49: 69 354 (4.2%)

RTL Klub: Oscar: 708 157 (16%), 18-49: 322 819 (19.8%)

RTL Klub: A feláldozhatók: 403 871 (12.9%), 18-49: 190 183 (14%)
Duna TV: Egy becsületbeli ügy: 221 249 (7.1%), 18-49: 78 688 (5.8%)

RTL Klub: Kobra: 200 587 (14%), 18-49: 85 174 (11.8%)
TV2: Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron: 115 496 (7.3%), 18-49: 62 311 (8%)

Duna TV: Ellenség a kapuknál: 67 879 (5.5%), 18-49: 30 704 (4.9%)

Vasárnap:

TV2: Gyilkos sorok 9x05: 252 683 (8.3%), 18-49: nincs adat
Duna TV: Holdkelte: 195 026 (6.1%), 18-49: 48 661 (4%)

RTL Klub: Piedone Hongkongban: 446 754 (13%), 18-49: 126 426 (9.7%)

TV2: A majmok bolygója - Lázadás (ism.): 281 832 (8.1%), 18-49: 114 626 (8.7%)

Duna TV: Hogy volt?!: 128 778 (3.5%), 18-49: 5 003 (0.4%)

RTL Klub: Híradó: 998 464 (23.2%), 18-49: 257 059 (16.5%)
TV2: Tények: 821 253 (19%), 18-49: 227 252 (14.5%)
Duna TV: Híradó: 145 057 (3.4%), 18-49: 12 943 (0.8%)

Duna TV: Doc Martin 6x05: 274 320 (5.9%), 18-49: 32 648 (2%)

TV2: Madagaszkarácsony: 570 590 (12.2%), 18-49: 237 795 (14%)
RTL Klub: A titánok harca: 548 307 (11.3%), 18-49: 267 371 (14.6%)
Film+: Dennis, a komisz: 298 727 (6.1%), 18-49: 144 407 (7.9%)
Duna World: Gasztroangyal: 295 732 (6.2%), 18-49: nincs adat

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 586 769 (11.9%), 18-49: 69 378 (3.7%)
TV2: Rio: 582 024 (12%), 18-49: 294 445 (15.5%)

RTL Klub: Támadás a Fehér Ház ellen: 480 916 (13.6%), 18-49: 224 087 (14.2%)
Duna TV: Con Air - A fegyencjárat: 222 982 (6%), 18-49: 72 161 (4.3%)

TV2: Magic Mike: 255 533 (8.7%), 18-49: 145 850 (10.9%)

RTL Klub: Tűzparancs: 150 348 (12.6%), 18-49: 70 772 (13.3%)
Duna TV: Holdkelte (ism.): 80 417 (5.4%), 18-49: 11 569 (1.7%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: freshfiction.tv

Idén újra fölszáll a Páva

 A köztévé népzenei és néptánc-tehetségkutatója, a Fölszállott a páva idén újra képernyőre kerül, és újfent a gyermekek kerülnek majd az előtérbe. Nem meglepő, hogy 2016-ban is visszatér a műsor, ugyanis tavaly ősszel meglepően jó nézettséget hozott a Duna TV-n a Fölszállott a páva első olyan évada, melyben csak gyerekek mutathatták meg népművészetben való tehetségüket. Az tehát nem volt szerintem nagy kérdés, hogy a péntek esténként többször is háromszáz-négyszázezer tévézőt a Duna TV elé ültető saját gyártás folytatódik, viszont meglepő, hogy a köztévé - hasonlóan a kereskedelmi adók szokásaihoz - egy naptári évben két nagy showműsort is indít.

folszallottapava4.jpg

 A Duna TV-n ugyanis áprilistól a Virtuózok második szezonja lesz majd látható, a Fölszállott a páva élő adásokkal pedig az év végén, várhatóan novemberben tér majd vissza a köztévé főadójának képernyőjére. A műsorra április 10-ig népzene és néptánc kategóriákban várják a tehetségüket megmutatni vágyó fiatalok jelentkezését. A jelentkezés részleteiről ide kattintva tudhattok meg többet is, érdemes átolvasni, ugyanis elég sok mindent kérnek a leendő versenyzőktől.

 Az MTVA és a Hagyományok Háza szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület közösen szervezi a műsor újabb évadát is, melynek területi válogatói májusban és júniusban zajlanak majd. A válogatókról a köztévé felvételt készít, és a felvett anyagokból vágják majd össze az élő adásokat megelőző selejtezőköröket bemutató epizódokat. Az előző szezon 2015. szeptember 4-én debütált, és nyolc felvételről adott és nyolc élő adásból állt, és ha ezen nem változtatnak a készítők, akkor idén is hasonló lebonyolítási rendre számíthatunk. Mivel a Virtuózok második, a Fölszállott a páva negyedik szezonja, a TV2-s Kismenők, az RTL Klubos Kicsi óriások és A konyhafőnök Junior második évada is a gyermekeket állítja majd a figyelem középpontjába, így kijelenthetjük, hogy megvan az újabb trend a hazai tévés piacon.

A kép forrása: mediaklikk.hu

Itt vannak a Rejtjelek című sorozat magyar hangjai

 A magyar RTL tavaszának egyik nagy sorozatos dobása az amerikai NBC-n tavaly ősszel, azaz a jelenlegi tévés szezonban debütált Blindspot lesz. A Rejtjelek magyar címet kapó széria főszereplője egy olyan nő, akinek testét tetőtől talpig tetoválások borítják, és nem emlékszik sem arra, hogyan kerültek rá a rajzok, sem arra, hogy ki is ő valójában. A sorozat felütése némileg hasonlít a Feketelistáéra, hiszen mind a kettő szériában egy lista, egy szisztéma szerint haladnak a megoldandó bűnesetek között és mindkét produkcióban van egy külsős, civil ember és egy hozzá determinált FBI-ügynök.

rejtjelekszinkron.jpg

 A Rejtjelek két fő alakját Jaimie Alexander és Sullivan Stapleton alakítják, akik habár nem hű, de nagyon ismertek, azért jó pár filmben és sorozatban is láthattuk már őket. A hölgyet például a Thor-filmek Sif-jeként Balogh Anna hangjával, a Veszélyes szerelemben Solecki Jankával, az urat pedig a Válaszcsapásban Pál Andrással, filmekben Simon Kornél, Király Attila és Zöld Csaba hangjával is hallhattuk. A Rejtjelek magyar változatát Kozma Mari rendezi, és szokásához híven nem finomkodott a szereposztásnál, és bár én kimondottan szeretem azt, ha egy szinkronrendező kreatív és mer eltérni a megszokottól, tudom hogy sokakat ez zavarni szokott.

 A két főszereplőt, Jane Doe-t, az amnéziás, tetovált nőt, és Kurt Wellert, az FBI-ügynököt Kéri Kitty és Kálid Artúr fogják szinkronizálni. Az előbbi egy meglepően finom választás, utóbbit pedig elképzelni sem tudom, hogyan fog szólni, de idén leptek már meg olyan párosítással, amire nem is gondoltam volna, erre beleszerettem (lásd Ash vs. Evil Dead). A március 24-én hazánkban is bemutatkozó Rejtjelekben egyébként van pár sorozatveterán színész is; az egyik állandó szereplőt például az a Marianne Jean-Baptiste alakítja, akit láthattunk már a Kemény motorosokban és a Nyomtalanul című krimiben is. Köszönet a stáblistáért az RTL Klubnak!

Rejtjelek (Blindspot)

Sullivan Stapleton (Weller) - Kálid Artúr
Jaimie Alexander (Jane Doe) - Kéri Kitty
Rob Brown (Edgar) - Varga Gábor
Audrey Esparza (Tasha) - Németh Borbála
Ashley Johnson (Patterson) - Kelemen Kata
Ukweli Roach (Dr. Borden) - Juhász Zoltán
Marianne Jean-Baptiste (Bethany) - Kocsis Mariann

Magyar szöveg: Seregi Dávid
Hangmérnök: Hadfi Dezső
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Mázsár Gyula
Szinkronrendező: Kozma Mari
Stúdió: Mikroszinkron

A kép forrása: Cool TV Sajtóklub

Ábel Anita és Hajós András is beül gyermekeket zsűrizni

 A TV2 tavaszának egyik nagy újdonsága a Kismenők című tehetséggondozó műsor lesz, amellyel kimondva-kimondatlanul az RTL Klub hasonszőrű, de licensz alapú saját gyártásának, a Kicsi óriásoknak szeretnének alá vágni. Ez nem újdonság, mind a két tévéadó meglépte már azt, hogy a másik hivatalos formátumvásárlása után ihletett hangulatba került és elkészítette a saját reality-jét, főzős vagy beszélgetős műsorát. A helyzet most inkább csak azért pikáns, mivel ezt játszotta el a TV2 anno a Sztárban sztárnál is, viszont az RTL Klub idén nem adja olcsón magát, látva hogy a Sztárban sztárból milyen monstre showműsor kerekedett.

kismenok2.jpg

 A Kismenők azonban egy másik aspektus miatt is különösen érdekes, ugyanis három ex-RTL-es is meghatározó arca lesz a műsornak. A két házigazda Ördög Nóra és Till Attila lesznek, míg a zsűriben a Heti Hetesben Hernádi Juditot "váltó" Ábel Anita, a Sztárban sztár énektanára, a Crystal egykori énekesnője, Lajtai Kati, Hajós András és Apáti Bence foglal majd helyet. A TV2-től meglepően szokatlanul már első olvasatra is nagyon szimpatikus zsűrit válogattak össze. Hajós Andrásnak ráadásul nem lesz szokatlan ez a szerep, mivel Az ének iskolájában is ítész volt, és eddig szinte minden műsorban, amiben szerepelt, ő volt a legszórakoztatóbb és nem hiszem, hogy pont most okozna csalódást.

 A Kismenők lebonyolítási rendjéről sokáig nem lehetett tudni semmit, most azonban lehullt a lepel és kiderült többek között az is, hogy Az ének iskolájához hasonlóan nem lesz vesztese a műsornak, bár a korábbi TV2-s tehetséggondozótól eltőren, itt mindenki nyer valamekkora pénzösszeget, valamint tanulmányi össztöndíjat. A műsor végső győztese 2 millió forintot, a többi 27 produkció pedig fejenként 100 ezer forintot kap. Az április 9-én induló műsor nyolc adásból áll majd, ebből négy felvételről, négy pedig élőben megy majd.

kismenok1.jpg

 A formátum egyik különlegessége, hogy a műsorvezetők egyben csapatkapitányok is lesznek. 100-120 olyan gyerek jutott be az előválogatóba, akik éneklésben, táncban, színjátszásban, hangszeres játékban, akrobata mutatványokban vagy egyéb más területen kimgasló képességekkel bírnak. A két házigazda fejenként 14-14 produkciót választott ki, így 28-an küzdenek majd a stúdióban levő nézők és a zsűri szavazataiért, valamint azért hogy bejuthassanak a műsorvezetők csapataiba.

 A tévézők a négy élő adás alatt szavazhatnak majd, a Sztárban sztár legutóbbi évadához hasonlóan a TV2 Live applikáción keresztül. A zsűri a műsor során fejenként 0 és 25 pont között értékeli majd az adott produkciókat, de nem csak az ő szavazatuk számít, ugyanis a 100 tagú közönség szintén leadja majd a voksát. A helyszínen levő nézők 4 csapatot alkotnak majd, így a közönség és a zsűri szavazata összesen 200 pont is lehet. Az ekkora pontszámok habár jobban elkülöníthetik majd a mezőny tagjait, és ritkábban fordulhat elő a pontegyenlőség, mint mikor csak ötös vagy tízes skálán pontoztak.

 A TV2 kiemeli, hogy a Kismenők nem egy verseny, és elsősorban a tanuláson, a tehetséggondozáson van a hangsúly. Ezért szakmai segítséget is kapnak a gyerekek; olyan profi tanárok készítik majd fel őket, akik a legjobbak az adott területen.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba

Ők lesznek a Mindörökké című sorozat magyar hangjai

 Az AXN-en debütál jövő héten a sokak által egyik legjobb tavalyi új, amerikai sorozatnak tartott Forever első, és sajnos egyetlen évada. A halandó, ám mindig feltámadó halottkémet a főszerepbe állító széria egy nagyon jó hangulatú krimi, melyben a központi figura - akit Ioan Gruffudd alakít - nem csak az áldozatok halálának, hanem saját "hallhatatlanságának" okát is megpróbálja kinyomozni. A titkáról, miszerint már több mint 200 éves, saját magán kívül csak egyetlen egy ember tud.

 A főszereplőt megformáló angol színészt, Ioan Gruffuddot sok filmben és sorozatban is láthattunk már, és eddig talán Baráth Attila szólaltatta meg őt a legtöbbször - bár többnyire mozikba került alkotásokban, a kisképernyőn Rajkai Zoltán, Selmeczi Roland és Csík Csaba Krisztián magyarította őt. A Mindörökkében viszont egy olyan színész fogja szinkronizálni, akivel eddig talán még nem hallhattuk, legalábbis én nem találtam, hogy Varga Gábor kölcsönözte-e a hangját korábban a színésznek.

axntavasz2.JPEG

 A női partnerét Alana de la Garza alakítja, akihez nem sok szinkronos infót találtam; a tévében a CSI: Miami helyszínelőkben Németh Borbálával volt hallható, míg a mozikban Kisfalvi Krisztinával. Akik szeretik, ha megtartanak a rendezők egy akár egyszer, akár többször hallott szinkronpárost, azok most örülhetnek, ugyanis a színésznőt a Mindörökkében Kisfalvi Krisztina fogja szinkronizálni. (Az egyébként külön vicces lett volna, ha A mentalista és Castle pótlékként is emlegetett sorozatban összejön a Castle szinkronos stábja, és Ioan Gruffudd Czvetkó Sándor hangján szól.)

 A március 15-én, az AXN-en este tíz órakor bemutatkozó huszonkét részes sorozatban hallhatjuk még többek között Gáspár Kata, Papp János és Szabó Máté hangját is. A magyar változatot Nándori István (A királynő, Számkiszervezett) rendezi. A stáblistáért köszönet az AXN-nek!

Mindörökké (Forever)

Ioan Gruffudd (Henry) - Varga Gábor
Alana de la Garza (Jo) - Kisfalvi Krisztina
Joel David Moore (Lucas) - Szabó Máté
Donnie Keshawarz (Mike) - Zöld Csaba
Judd Hirsch (Abe) - Papp János
MacKenzie Mauzy (Abigail) - Gáspár Kata
Burn Gorman (Adam) - Fekete Zoltán
Főcímfelolvasó: Endrédi Máté

Magyar szöveg: Jánosi Emese és Kövesdi Miklós
Hangmérnök: Pataki Ádám
Gyártásvezető: Gémesi Krisztina
Produkciós vezető: Kovács Anita
Szinkronrendező: Nándori István
Stúdió: Pannonia Sound System

A kép forrása: AXN

Gönczi Gábor távozik az RTL Klubtól (frissítve!)

 A hazai médiapiac tavának víztükre úgy látszik, nem tud megnyugodni és kisímulni, mivel mondhatni havi rendszerességgel történik valami, ami felborítja az unalmas hétköznapokat. A legutóbb Jakupcsek Gabriella köztévétől és Vujity Tvrtkó TV2-től való kirúgásától volt hangos az írott és online sajtó, most pedig egy újabb átigazolás keltette hullámcsapások mossák a szerkesztőségek oldalfalait. Az RTL Klubnál az indulás, azaz 1997 óta dolgozó Gönczi Gábor ugyanis beadta felmondását, kiszáll a Fókuszból és ha hihetünk a pletykáknak, akkor a TV2-höz igazol, ahol a Tények híradósának, Azurák Csaba székében foglal majd helyet. Gönczi Gábort a Tényekben legelőször április 11-én láthatjuk majd.

gonczigaborfokusz.jpg

 Az RTL Klub közleményben erősítette meg a hírt, miszerint a rutinos műsorvezető távozik a tévétől, ezzel együtt pedig bejelentették, hogy teljesen megújul a napi magazinműsoruk, a Fókusz, Barabás Éva új váltótársának kilétét azonban egyelőre még nem fedték fel. Mivel a napokban kiderült, hogy a televízió vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, Kolosi Péter és a TV2-től nemrég menesztett, szintén rutinos tévés, Vujity Tvrtkó együtt tárgyalt, így nincs kizárva, hogy az ex-TV2-s váltja majd Gönczi Gábort a napi magazinműsorban. Bár a Fókusz főszerkesztője, Jakab Ádám azt nyilatkozta, hogy a műsor szerkesztőségében dolgozó egyik riporter lesz majd a befutó.

 A Fókusz március 21-től, a tavaszi műsorkínálatban az őszihöz hasonlóan kikerül a főműsoridőből, és ismét a Híradó előtt lesz látható 17:25-től, míg a Szabó Zsófi vezette Story Extra 17:00-ra csúszik előrébb, így eddig talán példátlan módon délután öt és este hét óra között csak infotainment műsorok lesznek képernyőn az RTL Klubon.

FRISSÍTVE! A TV2 nemrég közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy hivatalosak a hírek; Gönczi Gábor hozzájuk igazolt, és nem csak ő, hanem a köztévénél, és az OzoneNetwork-nél is dolgozó egykori TV2-s Szebeni István is náluk fog majd dolgozni, azonban nem a híradójukban, hanem a reggeli műsorukban, a Mokkában. A TV2 új hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien célja, hogy megújítsa a TV2 Csoport hír és aktuális műsorait, és ennek a stratégiának az első lépése volt a két úriember szerződtetése.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Friss, ropogós műsorok tavasszal a TV Paprikán

 A nyarat megelőző tévés szezonban nem csak az országosan elérhető tévéadók és a nagyobb kábelcsatornák, hanem a kisebb, tematikus adók is változtatnak a kínálatukon és bemutatnak jó néhány újdonságot. A TV Paprikáról sajnos eddig nagyon kevés szó esett itt a blogon, pedig néhanapján én is rendszeres nézőjük vagyok, és egy-egy kapcsolgatás közben bizony le tudok ragadni Martha Stewart vagy Justine előtt. A hazai gasztrocsatorna tavaszi műsoraival már a korábbi mellőzés miatt is szeretnék foglalkozni, és mivel áprilisban elhoznak a hazai közönségnek jó pár újdonságot, így érdemes is írni róluk.

tvpaprikatavasz3.jpg

 A két legfontosabb tavaszi újdonság a két új tematikus műsorsáv lesz. Az Utazás a gasztronómiába hétköznap esténként, tíz órától várja a főzés szerelmeseit, akik a helyi ételeken túl az adott ország konyhájának hátterét, kultúráját, sőt természeti szépségeit, varázslatos tájait is megismerhetik a műsorokon keresztül. Az új blokkban először Sarah Graham világsikerű műsora, a Szafarikonyha és a K-Food-ot, azaz a koreai konyhát bemutató Gizzi Erskine és a koreai konyha kerülnek adásba. Előbbit váltja majd március 15-től A két éhes angol, április 12-től pedig az angol páros helyére Rick Stein érkezik Velencétől Isztambulig című műsorával.

tvpaprikatavasz1.jpg

 A másik tematikus blokk a sütemények imádóinak érzékszerveit szolgálja majd ki hétvégenként. A délután három órától látható kínálat első premierje a március 5-én debütált Sütiakadémia, melynek műsorvezetője az Angliában élő francia mestercukrász, Eric Lanlard. A cukrász helyét március 20-tól Rachel Allen Minden, ami édes című műsora veszi át, amelyben praktikus tanácsok, egyszerűen elkészíthető és finom édességek várják a tévézőket. Szintén március 20-án mutatkozik be Martha Stewart Sütivilága, amely a legalapvetőbb cukrászkészségeket tanítja lépésről lépésre, a klasszikus recepteket pedig új ízekkel gazdagítja.

 A két tematikus műsorsáv mellett napközben sem hagyja újdonság nélkül nézőit a TV Paprika. Raymond Blanc a királyi botanikus kertben március 12-én, 10:30-kor, a Yorkshire ízei pedig március 13-án, 16:00-kor debütál majd. Áprilisban este kilenc órától Rachel Khoo-sorozatait láthatják majd a nézők; Rachel április 6-tól először Európa izgalmas városaiba kalauzolja el a kíváncsi tévézőket, április 20-tól pedig Ausztrália világhírű ínyenc városának, Melbourne kulináris sokszínűségét és rejtett kincseit fedezi fel.

tvpaprikatavasz2.jpg

 Az ausztrál vonalat viszi Bill Granger ausztrál séf is, aki legújabb műsorában most nem saját hazájában, hanem londoni konyhájában főz majd, és megmutat néhány egyszerű trükköt, hogyan készíthetünk minden felhajtás nélkül nagyszerű ételeket. Az április 6-án bemutatkozó műsor címe Bill londoni konyhája lesz és hétköznap esténként fél tízkor lesz majd látható. Bill mellett lesz még egy nagy visszatérő a TV Paprikán, ugyanis április 16-tól 11:00-tól fog jelentkezni Nigella legújabb sorozata, az Egyszerűen Nigella. A műsorból megtudhatjuk majd, hogyan és mit főzzünk, hogy még jobbak legyünk és hogy még több energiánk legyen a mindennapokban.

 Az áprilisi újdonságok sorát a Nemesi lakomák zárja, amely történelmi utazásra hívja a nézőit, hogy az ételek csodája és a főzés jelentette dicsőség révén ünnepeljük a múltat. A műsor házigazdája Írország három legjobb szakácsa, Catherine Fulvio, Derry Clarke és Paul Flynn lesznek, akik minden héten más vidéki ír házba érkeznek és annak történetét felhasználva újraalkotnak egy pomás vacsorát. A Nemesi lakomák premierje április 16-án, 16:00-kor lesz.

Forrás: TV Paprika Sajtóklub
A képek forrása: TV Paprika Sajtóklub, standard.co.uk

Ash vs. Evil Dead - az első évad

 Jártatok már úgy, hogy miközben néztetek egy filmet vagy sorozatot, folyamatosan az a kérdés visszhangzott a fejetekben, hogy mi a francot is nézek én most? Mert az Ash vs. Evil Dead első, dupla része alatt én nem is tudom hányszor, de ezt ismételtem magamban, egyszerűen annyira nem tudtam hirtelenjében mit kezdeni a látottakkal. A sorozat már korábban is megviccelt, ugyanis sokáig azt gondoltam, hogy ez kőkemény horror, erre kiderül, hogy vígjáték, ráadásul az elvetemültebb fajtából.

vlcsnap-2016-03-04-13h59m24s483.png

 Az első rész azért is okozott zavart az érzékszerveimnél, mert egyfelől irgalmatlanul röhögtem a főszereplő beszólásain, mozdulatain és a rá támadó lenyűgözően jól elmaszkírozott gonosz szereplőkön, másfelől néha úgy rám tudtak ijeszteni, mint ahogyan azt a profi horrorok teszik. A sorozatba elsősorban azért is néztem bele, mert érdekelt, hogy Kautzky Armand mit fog alkotni ebben a különös történetben, és milyen lesz őt egy tőle talán nem annyira megszokott figurában hallani.

 Már az első epizód után meg volt a véleményem, de a szezont megnézve kristályosodott ki előttem véglegesen az a konklúzió, hogy ennél jobb szereposztást szerintem még nem hallottam. Nem igazán lehet olyan jelzőket találni, amik kifejeznék és teljesen visszaadnák, hogy mennyire zseniális választás volt a szinkronrendező, Marton Bernadett részéről Kautzky Armandot megtenni a főszereplő magyar hangjának.

vlcsnap-2016-03-04-14h01m09s090.png

 A legutóbb talán a Gyilkos hajszában hallott Kerekes József - James Purefoy kettős tetszett ennyire, mert kreatív, ötletes, frappáns és újszerű volt. Azt hiszem, tényleg nem lehet eléggé magasztalni ezt a hangválasztást, egyszerűen látnotok és hallanotok kell, mert nem csak a sorozat jó, nem ám, hanem a magyar változata is. Nagy szerencsére pedig a főszereplő mellett a többi állandó karakterhez is jól választott a szinkronrendező, és emelem a kalapom előtte és a dramaturgok előtt is. Ez faszagányos lett.

 Hogy magáról az Ash vs. Evil Deadről is beszéljek, azt előljáróban el kell mondanom, hogy nem ismertem a széria és karaktereinek alapjául szolgáló Gonosz halott (Evil Dead) filmeket, és még így, előképzettség nélkül is elképesztően jól tudtam szórakozni az első évad tíz epizódján. A történet főszereplője Ash 30 évvel ezelőtt egy könyvből, a Necronomiconból megidézte a gonoszt, akit szerettei halálának és jobb kézfejének árán, de sikerült hatástalanítania, véglegesen azonban nem tudta elpusztítani.

vlcsnap-2016-03-04-14h00m41s069.png

 Ash több évtizeddel a szörnyű események után elkövette azt a hibát, hogy kicsit módosult tudatállapotában felolvasott a Necronomiconból csak azért, hogy imponáljon egy csajnak, azonban ezzel újból szabadjára engedte a gonoszt, aki beleszáll majdnem mindenkibe és tejfehérszemű, torz arcú szörnyekké változtatja áldozatait. Ash élete felborul, ismét fel kell csatolnia magára levágott kézfeje helyére a láncfűrészét, és neki kell állnia hentelni, hogy újfent megállítsa a gonoszt.

vlcsnap-2016-03-04-14h02m25s543.png

 A történet így leírva elismerem, nem túl izgalmas, de nem szeretnék semmi olyat leírni, ami kicsit is csökkentené azt az élményt, amit a sorozat okoz. Az egész nagyon durván elborult, egyszerre zseniálisan összerakott horror és brilliáns komédia, tele kikacsintásokkal, utalásokkal, remek színészekkel, frankó zenékkel és jó sok vérrel. Az HBO GO-n szerencsére egyszerre elérhető volt az egész évad, mert ez így, darálva nagyon ütős volt.

 Az Ash vs. Evil Dead olyan meglepetés, ami számomra tényleg a semmiből jött, abszolút nem számítottam semmire a sorozattal kapcsolatban, nem vártam tőle semmit. Erre pofon vágott, a vállamnál fogva rángatott, megtépte a ruhámat és úgy megnevettetett, ahogyan szitkom már jó régen tette. Azt hiszem, ezt nem szabad kihagynia senkinek sem, főleg szinkronosan, mert Kautzky Armandnak ez valami brutálisan jól áll.

Tévés premier: Cinemax, Ash vs. Evil Dead 1x01-02, 03.05, 20:00

Magyar nézettség: 8. hét - Sokan voltak kíváncsiak arra, ki megy az Eurovízióra

 A Duna TV-nek nem sok showműsora van, sikeres pedig még kevesebb. Hiába készítenek tehetségkutatókat, gameshow-kat, különféle vetélkedőket, valahogy a kiemelkedő siker eddig javarészt elkerülte a köztévét. Az a műsoruk, amelyik pedig valamiért mégis népszerű lett, mára már nem tudja azokat a számokat, amikkel régen megszorongatta, sőt, legyőzte a kereskedelmi riválisokat. Azonban nem csak a köztévé, hanem a komplett magyar tévés piac számai csökkentek, így a pár évvel korábbi szintnél alacsonyabb eredmények manapság vannak annyira jók, mint a régi, most visszatekintve csillagászati nézettségek.

adalfreddienezettseg.jpg

 A Dal idén úgy látszott szép, fokozatos csökkenést produkál, ami viszont még mindig hozta azt a szintet, amivel szerintem elégedettek lehettek az MTVA-nál. Az Eurovíziós Dalfesztiválra selejtező műsor azonban a döntőre meglepő eredményt hozott és évadmaximummal és Freddie győzelmével zárta a 2016-os válogatósorozatot. A szombat estét ezzel a jó nézettséggel be is zsákolta a Duna TV, de nem csak a főműsoridős produkcióra, hanem a Gasztroangyalra is büszkék lehetnek, amely ugyan a célközönségnél most csökkent egy picit az előző, szintúgy Erdélyről szóló adáshoz képest, de a teljes lakosság körében most is roppant jó eredményt hozott.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Duna TV most több ízben is elverte a TV2-t, jobban mondva a Magánnyomozók ismétlését, amire látványosan nem kíváncsiak a tévézők. Az egykori meglepően nézett dokureality egyszer már leadott epizódjait érthető módon kevesen követik, nem is értem, miért húzza ilyen sokáig ezt a kínálatot a TV2. Lehet, hogy bíznak annyira a tavaszi műsorokban, hogy a most a konkurenciának adott előnyt könnyen ledolgozzák majd? Az mindenesetre beszédes, hogy a Maradj talpon! és a Kékfény is több tévézőt érdekelt, mint a Magánnyomozók, így a Duna TV újfent a TV2 elé került a teljes lakosságnál.

 A TV2-nél viszont annyira nem lehetnek szomorúak, mivel a Tényeknek jót tett az új felvezetése, az előző adáshetéhez képest sokat javuló Megtört szívek, amely nem hagyja szóhoz jutni sem a honfitárs Szulejmánt, sem Szabó Zsófit, így pedig továbbra sem tud mit kezdeni az RTL Klub a TV2 délutáni fölényével. A főműsoridőben viszont nem kérdez a piacvezető tévéadó; a Barátok közt egymillió tévézőt szállít, de jól hoz az Éjjel-nappal Budapest is, és a heti sorozatokra se lehet panasz, bár kétségtelen, hogy messze vannak egykori nézettségüktől, de mivel a Szulejmán képes a jó eredményekre, ezért ezek az alacsony értékek akár szólhatnak annak is, hogy kezdenek ráunni a tévézők az RTL Klub főműsoridős szériáira.

 A Cool TV-n viszont jól hoznak a külföldi sorozatok, és az újdonságokra is van igény, bár az X-akták nézettsége a remek premier után közel a felére esett vissza, azért így is rendszeres vendége volt öt adáshét alatt a heti toplistáknak. A múlt héten debütáló új krimisorozat, a Rosewood a célközönségnél meglepően korrektül nyitott, bár a teljes lakosságnál nem került be a legnézettebb 50 műsor közé, azért a hétfő este hét órakor elért több mint 100 ezer fiatal felnőtt néző sem semmi eredmény.

 A sorozatok közül a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Szeretned kell!: 371 800 (18.7%), 18-49: 37 946 (6.7%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 255 435 (11.6%), 18-49: 34 996 (5.5%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x08: 161 100 (7.9%), 18-49: 21 119 (3.7%)

TV2: Megtört szívek: 484 689 (18.6%), 18-49: 64 640 (8.5%)
Duna TV: Ridikül: 190 723 (7.2%), 18-49: 16 190 (2.1%)

RTL Klub: Story Extra: 238 496 (8.6%), 18-49: 50 214 (6.2%)

RTL Klub: Híradó: 914 277 (25%), 18-49: 255 630 (22.4%)
TV2: Tények: 797 578 (21.3%), 18-49: 206 000 (17.6%)
Duna TV: Híradó: 166 090 (4.8%), 18-49: 6 332 (0.6%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x10: 504 540 (12.2%), 18-49: 42 846 (3.2%)

RTL Klub: Fókusz: 953 328 (23%), 18-49: 323 128 (24.1%)
TV2: Időjárás-jelentés: 674 317 (16.1%), 18-49: 178 922 (13.1%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 812 372 (18%), 18-49: 367 465 (23.6%)
TV2: Jóban rosszban: 610 340 (13.7%), 18-49: 173 917 (11.6%)
Duna TV: Maradj talpon!: 558 294 (12.3%), 18-49: 54 426 (3.5%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 395 493 (8.7%), 18-49: 87 894 (5.3%)

RTL Klub: Barátok közt 7791-7792.: 1 056 681 (23.6%), 18-49: 387 849 (23%)
Duna TV: Kékfény: 432 365 (9.9%), 18-49: 86 785 (5.2%)

Film+: Colombiana: 250 546 (7.3%), 18-49: 109 185 (7.7%)

RTL Klub: Dr. Csont 10x10: 603 209 (17%), 18-49: 280 211 (18.9%)
TV2: XXX 2 - A következő fokozat: 241 385 (7.9%), 18-49: 116 677 (9%)
Duna TV: Bosszú 4x17: 150 980 (4.4%), 18-49: 22 592 (1.6%)

RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x10 (ism.): 394 495 (16.6%), 18-49: 158 559 (15.6%)
Duna TV: On The Spot: 108 491 (4.6%), 18-49: 23 389 (2.3%)

RTL Klub: Híradó: 219 422 (14.2%), 18-49: 65 462 (10%)
TV2: Ügyféllista 2x04: 60 553 (4.6%), 18-49: 25 562 (4.5%)

Kedd:

TV2: Szeretned kell!: 426 393 (18.3%), 18-49: 35 175 (5.1%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 319 712 (12.7%), 18-49: 66 105 (9.1%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x09: 205 401 (8.5%), 18-49: 28 292 (4%)

TV2: Megtört szívek: 517 733 (18.3%), 18-49: 53 331 (6.8%)
Duna TV: Ridikül: 250 052 (8.7%), 18-49: 31 538 (4%)

RTL Klub: Story Extra: 254 145 (8.5%), 18-49: 71 058 (8.5%)

RTL Klub: Híradó: 939 011 (25.3%), 18-49: 227 586 (20.6%)
TV2: Tények: 799 048 (21.3%), 18-49: 170 660 (15.1%)
Duna TV: Híradó: 234 782 (6.5%), 18-49: 28 162 (2.7%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x11: 497 843 (12.4%), 18-49: 60 213 (4.8%)

RTL Klub: Fókusz: 765 940 (19%), 18-49: 216 641 (17.1%)
TV2: Időjárás-jelentés: 624 997 (15.3%), 18-49: 161 700 (12.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 751 093 (16.9%), 18-49: 309 989 (20.6%)
TV2: Jóban rosszban: 585 928 (13.4%), 18-49: 157 571 (10.8%)
Duna TV: Maradj talpon!: 544 570 (12.2%), 18-49: 51 163 (3.4%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 346 865 (7.6%), 18-49: 100 720 (6.1%)
M4Sport: Futball: Bajnokok ligája: Arsenal - Barcelona: 302 293 (7.8%), 18-49: 123 135 (8.2%)

RTL Klub: Barátok közt 7793-7794.: 1 022 114 (22.5%), 18-49: 369 578 (21.6%)
Duna TV: Önök kérték: 246 225 (5.5%), 18-49: 7 289 (0.4%)

RTL Klub: A mentalista 7x08: 588 090 (16.3%), 18-49: 232 050 (15.5%)
TV2: Sherlock és Watson 3x10: 184 803 (4.9%), 18-49: 69 263 (4.5%)
Duna TV: Laura rejtélyei 1x19: 135 279 (3.9%), 18-49: 12 106 (0.8%)

RTL Klub: XXI. század: 275 733 (10.1%), 18-49: 102 634 (8.7%)
TV2: Sherlock és Watson 3x11: 221 176 (8.5%), 18-49: 92 280 (8.2%)
Duna TV: A Nagyok: 42 693 (1.6%), 18-49: 6 521 (0.6%)

RTL Klub: Híradó: 211 749 (9.6%), 18-49: 76 886 (7.7%)
Duna TV: MüpArt-koncert: 13 099 (0.9%), 18-49: 2 151 (0.3%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 162 870 (10.2%), 18-49: 50 916 (6.9%)
TV2: Franklin és Bash 3x05: 122 048 (8.2%), 18-49: 32 033 (4.6%)

Szerda:

TV2: Szeretned kell!: 368 607 (17.6%), 18-49: 36 850 (6.2%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 260 330 (11.4%), 18-49: 47 372 (7.3%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x10: 209 087 (9.8%), 18-49: 28 142 (4.7%)

TV2: Megtört szívek: 502 523 (18.5%), 18-49: 66 312 (8.3%)
Duna TV: Ridikül: 212 469 (7.7%), 18-49: 18 614 (2.3%)

RTL Klub: Story Extra: 275 488 (9.4%), 18-49: 69 106 (7.9%)

RTL Klub: Híradó: 915 281 (25.3%), 18-49: 199 079 (18.5%)
TV2: Tények: 810 466 (22%), 18-49: 199 235 (18%)
Duna TV: Híradó: 194 153 (5.6%), 18-49: 8 665 (0.9%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 1x12 (évadzáró): 508 989 (12.5%), 18-49: 54 076 (4.2%)

RTL Klub: Fókusz: 780 799 (19.2%), 18-49: 214 999 (16.7%)
TV2: Időjárás-jelentés: 635 990 (15.4%), 18-49: 182 736 (13.9%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 786 464 (18%), 18-49: 327 397 (22.1%)
TV2: Jóban rosszban: 571 997 (13.2%), 18-49: 168 273 (11.8%)

Duna TV: Maradj talpon!: 554 218 (12.6%), 18-49: 55 290 (3.6%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 376 730 (8.5%), 18-49: 106 620 (6.7%)

RTL Klub: Barátok közt 7795-7796.: 1 036 395 (23.6%), 18-49: 348 638 (21.2%)

Duna TV: Hawaii Five-0 1x08: 154 365 (3.7%), 18-49: 18 842 (1.1%)

RTL Klub: Szulejmán 163.: 800 499 (21.9%), 18-49: 261 092 (17.3%)
TV2: Amerikai pite 2.: 236 992 (7.5%), 18-49: 127 394 (9.6%)

Duna TV: Mit gondolsz, ki vagy?: 51 502 (1.6%), 18-49: 8 432 (0.6%)

RTL Klub: Házon kívül: 501 850 (19.9%), 18-49: 168 538 (15.4%)

RTL Klub: Híradó: 338 192 (17.6%), 18-49: 106 198 (12.2%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 5x19: 36 291 (1.8%), 18-49: 3 338 (0.4%)

RTL Klub: Magyarul Balóval: 206 024 (13.8%), 18-49: 68 610 (10.3%)
TV2: Lángoló Chicago 3x01: 83 946 (5.8%), 18-49: 51 051 (7.8%)

Csütörtök:

TV2: Walker, a texasi kopó 2x11: 297 929 (15.9%), 18-49: nincs adat

TV2: Szeretned kell!: 389 495 (17.2%), 18-49: 42 090 (6.5%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 277 470 (11.2%), 18-49: 54 603 (7.7%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x11: 212 659 (9.5%), 18-49: 27 504 (4.3%)

TV2: Megtört szívek: 521 747 (17.9%), 18-49: 67 271 (7.8%)
Duna TV: Ridikül: 244 712 (8.3%), 18-49: 30 254 (3.4%)

RTL Klub: Story Extra: 244 830 (8%), 18-49: 78 836 (8.5%)

RTL Klub: Híradó: 948 734 (25%), 18-49: 243 460 (20.4%)
TV2: Tények: 775 011 (20.2%), 18-49: 165 606 (13.6%)
Duna TV: Híradó: 235 521 (6.4%), 18-49: 22 470 (1.9%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x01: 504 574 (12.2%), 18-49: 48 769 (3.7%)

RTL Klub: Fókusz: 826 144 (19.8%), 18-49: 261 608 (19.5%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 762 960 (17.1%), 18-49: 342 540 (22.5%)
TV2: Jóban rosszban: 605 429 (13.9%), 18-49: 136 845 (9.5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 501 854 (11.2%), 18-49: 52 076 (3.4%)

M3: Kisváros 44.: 252 885 (5.7%), 18-49: nincs adat

TV2: Magánnyomozók (ism.): 490 834 (11%), 18-49: 105 632 (6.5%)
Cool TV: A mentalista 6x10: 306 324 (6.8%), 18-49: 162 850 (10.1%)

RTL Klub: Barátok közt 7797-7798.: 1 033 604 (23.4%), 18-49: 378 058 (22.9%)
Duna TV: Életreítéltek: 158 707 (3.7%), 18-49: 21 256 (1.3%)

Cool TV: Dr. Csont 8x06: 279 690 (7.2%), 18-49: 167 168 (10.8%)

RTL Klub: Castle 6x07: 550 828 (15.7%), 18-49: 249 935 (17.4%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6x12: 289 707 (8%), 18-49: 70 823 (4.8%)
Duna TV: A kommunizmus áldozatainak emléknapja: 100 466 (3.1%), 18-49: 16 413 (1.2%)

TV2: NCIS: Los Angeles 6x13: 247 242 (10.2%), 18-49: 75 121 (7.3%)
RTL Klub: Volt egyszer két Németország 1x05: 244 478 (10.7%), 18-49: 115 496 (12%)
Duna TV: Megölni egy papot: 30 616 (1.8%), 18-49: 7 267 (1%)

RTL Klub: Híradó: 162 328 (10.7%), 18-49: 66 975 (9.9%)
TV2: Felejthetetlen 2x08: 161 094 (11%), 18-49: 40 491 (6.3%)

Péntek:

TV2: Szeretned kell!: 314 311 (14.5%), 18-49: 34 541 (5.4%)

RTL Klub: Szulejmán (ism.): 245 065 (10.2%), 18-49: 41 911 (6.2%)
Duna TV: Tappancs, a mesterdetektív 1x12 (évadzáró): 211 113 (9.6%), 18-49: 27 411 (4.3%)

TV2: Megtört szívek: 450 167 (16.1%), 18-49: 59 943 (7.5%)
Duna TV: Ridikül: 232 162 (8.2%), 18-49: 21 756 (2.7%)

RTL Klub: Story Extra: 219 637 (7.5%), 18-49: 51 464 (6%)

RTL Klub: Híradó: 861 479 (23.2%), 18-49: 217 246 (18.7%)
TV2: Tények: 786 887 (20.9%), 18-49: 195 036 (16.4%)
Duna TV: Híradó: 197 769 (5.5%), 18-49: 14 165 (1.3%)

Duna TV: Alpesi őrjárat 2x02: 512 600 (12.7%), 18-49: 52 625 (3.9%)

RTL Klub: Fókusz: 807 396 (19.7%), 18-49: 275 405 (20.2%)

RTL Klub: Éjjel-nappal Budapest: 749 924 (16.9%), 18-49: 329 301 (20.7%)
TV2: Jóban rosszban: 644 288 (14.8%), 18-49: 177 141 (11.7%)
Duna TV: Maradj talpon!: 512 596 (11.5%), 18-49: 60 915 (3.8%)

TV2: Magánnyomozók (ism.): 447 574 (9.9%), 18-49: 124 713 (7.4%)

RTL Klub: Barátok közt 7799-7800.: 1 023 358 (22.8%), 18-49: 346 184 (20.1%)
Duna TV: Columbo - Kapj el, ha tudsz!: 362 510 (8.4%), 18-49: 67 818 (4%)

Cool TV: A lány és a farkas: 256 259 (7.1%), 18-49: 157 414 (10.4%)

RTL Klub: Alkonyat - Napfogyatkozás: 401 043 (13.3%), 18-49: 227 102 (17.2%)
TV2: A majmok bolygója: 148 839 (4.9%), 18-49: 64 031 (4.8%)

Duna TV: Mindenből egy van 4x08: 138 892 (4.3%), 18-49: 29 546 (2.1%)

Duna TV: Ezeregy éjszaka meséi: 106 457 (5.9%), 18-49: 23 709 (2.9%)

RTL Klub: Híradó: 227 779 (14.1%), 18-49: 103 108 (14.5%)

Szombat:

Duna TV: Égrenyíló ablak: 206 600 (7.9%), 18-49: 17 107 (1.9%)

TV2: Madagaszkár 3.: 171 961 (5.9%), 18-49: 80 091 (8.1%)
RTL Klub: Scooby-Doo - A nagy csapat: 165 304 (5.6%), 18-49: 62 577 (6.3%)

Duna TV: Gasztroangyal - Erdély télen II.: 510 676 (16.2%), 18-49: 82 580 (7.8%)

RTL Klub: Híradó: 808 820 (21.2%), 18-49: 211 343 (16.7%)
TV2: Tények: 678 932 (17.8%), 18-49: 200 777 (15.7%)
Duna TV: Híradó: 252 963 (6.8%), 18-49: 38 169 (3.1%)

Duna TV: SzerencseSzombat: 483 503 (11.6%), 18-49: 57 454 (4.1%)

RTL Klub: Fókusz Plusz: 699 977 (16.8%), 18-49: 258 155 (18.2%)
TV2: Avatar: 460 996 (10.5%), 18-49: 250 718 (15.1%)

RTL Klub: Csúcsformában 3.: 631 918 (13.8%), 18-49: 268 919 (16%)

Duna TV: A Dal 5x06 (évadzáró): 759 233 (16.9%), 18-49: 153 103 (8.9%)

RTL Klub: Joker: 479 946 (12.6%), 18-49: 213 904 (13.2%)

Duna TV: Aki legyőzte Al Caponét: 183 801 (7.1%), 18-49: 46 283 (3.9%)

TV2: Orvlövész: 255 806 (12.1%), 18-49: 121 907 (12.4%)

RTL Klub: A tégla: 204 024 (12.2%), 18-49: 102 848 (12.9%)

Vasárnap:

Duna TV: A kém, aki szeretett engem: 270 945 (8.5%), 18-49: 78 076 (6.4%)

RTL Klub: Piedone, a zsaru: 463 701 (13.4%), 18-49: 108 600 (8.4%)
TV2: Vad évad: 171 394 (4.9%), 18-49: 56 559 (4.3%)

Duna TV: Hogy volt?!: 220 988 (5.9%), 18-49: 27 236 (2%)

RTL Klub: Híradó: 1 066 429 (24.5%), 18-49: 257 335 (16.3%)
TV2: Tények: 730 700 (16.7%), 18-49: 214 132 (13.5%)
Duna TV: Híradó: 143 146 (3.4%), 18-49: 21 635 (1.4%)

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 488 086 (10.2%), 18-49: 59 063 (3.3%)

RTL Klub: A gondozoo: 747 141 (15.3%), 18-49: 316 577 (16.9%)
TV2: Turbo: 491 804 (10%), 18-49: 251 382 (13.4%)

Duna TV: Álljon meg a nászmenet!: 374 961 (8.2%), 18-49: 92 117 (4.9%)

RTL Klub: Több mint testőr: 455 932 (13.6%), 18-49: 200 733 (13.7%)
TV2: Nők: 355 647 (10.2%), 18-49: 197 120 (13%)

Duna TV: Szemekbe zárt titkok: 76 869 (3.1%), 18-49: 12 379 (1.1%)

RTL Klub: Portré: 152 410 (9.8%), 18-49: 77 688 (10.7%)
TV2: Lincoln: 67 194 (6%), 18-49: 31 497 (6.1%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: MTI Fotó: Mohai Balázs

Arculatot vált az AXN

 A TV2 és az RTL+ tavaszi kínálata után most lássuk, hogy az egyik legnézettebb, nem valamelyik nagy tévéadó (Duna TV, TV2, RTL Klub) környezetébe tartozó kábelcsatorna(család) mivel is készül a nyarat megelőző tévés szezonra. Az AXN márciustól nem csak a sorozatfelhozatalán változtat, hanem megújult arculattal is jelentkezik majd; március 17-től egy sokkal lendületesebb, és szerintem szebb logóval és kinézettel lesz látható mind a három AXN-tévécsatorna.

axntavasz1.png

 Az arculati megújulás mellett azonban a friss tartalmak is fontosak. Az AXN-re nem csak régi kedvencek térnek vissza vagy éppen folytatják szünetre küldött szezonjukat, hanem érkeznek majd országos premier szériák is, köztük a sokak által egyik legjobbnak tartott, sajnos az első évadával el is kaszált hangulatos krimisorozat, a Mindörökké (Forever). Ezen felül érkezik a legújabb Rex felügyelő, és a Wesley Snipes főszereplésével készült A játékos - Fogadás életre halálra (The Player) című akciósorozat is.

 A visszatérő sorozatok közül számomra a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? évadfolytatása a legfontosabb hír, ugyanis éppen a legizgalmasabb epizódok közben küldték szünetre ezt a jogi drámát, melynek új részei március 21-től lesznek magyar szinkronnal láthatók. Az AXN kínálatát színesíti még a számtalanszor elkaszált és eddig ugyanennyiszer visszatért Felejthetetlen című széria is, melynek negyedik - és most tényleg úgy tűnik, hogy utolsó - évada tegnap, március 1-jén mutatkozott be a hazai közönségnek.

axntavasz2.JPEG

 Az AXN-es újdonságok közül az első a március 15-én debütáló Mindörökké (Forever) lesz, melynek főszereplője egy halhatatlan halottkém, aki ugyan képes meghalni, de mindig feltámad. Kétszáz éve éli már ezt az életét, és csak egy ember ismeri a titkát. A Ioan Gruffudd által alakított Dr. Henry Morgan munka közben nem csak az áldozatok halálának okát próbálja megfejteni, hanem saját halhatatlanságára is igyekszik magyarázatot találni.

axntavasz4.jpg

 A tévéadó második premierje a Wesley Snipes főszereplésével készült A játékos - Fogadás életre-halálra (The Player), amely március 23-tól lesz majd látható magyar szinkronnal. A sorozat egyik központi alakját játszó színész eddig főként mozifilmekben szerepelt, így ez az első komolyabb televíziós munkája, azonban sajnos - hasonlóan a Mindörökkéhez - csak egy évad készült ebből a szériából is. Az akciósorozat másik főszereplője sem lehet ismeretlen a tévézők számára, ugyanis Philip Winchester alakítja az egykori elitkommandós, most Las Vegasban biztonsági szakértőként dolgozó Alex Cane-t.

axntavasz3.jpg

 A tévéadó harmadik premier sorozata a Mad Dogs - Kutyaütők című sorozat lesz, amelyet a krimik és sötét komédiák kedvelőinek ajánl a tévéadó március 30-tól. A széria története öt középkorú barátról szól, akik általános iskolás koruk óta ismerik egymást. Az egyikőjük, Milo elhívja a többieket a luxusvillájába, hogy együtt ünnepeljék a korai nyugdíjba vonulását. A találkozás kellemesen indul, ám hamarosan sötét titkok és fájdalmas régi sztorik kerülnek a felszínre, és a vidám tengerparti nyaralás véres fordulatot vesz.

 A negyedik premier pedig a Rex felügyelő - Elit alakulat, amely március 7-től tripla részekkel lesz majd látható az AXN White-on. Az új Rex felügyelő a klasszikus széria fiatalosabb, modernebb és akciódúsabb olasz változata, és lényegében - habár külön alcímet kapott -, ez az eredeti sorozat 17. évada, amely 2014-ben került képernyőre Olaszországban.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: AXN
A képek forrása: AXN

Klasszikus vígjátéksorozatokkal újul meg az RTL+

 A magyar RTL-nek két igazán erős kábelcsatornája van, de talán nyugodtan írhatom azt is, hogy a Cool TV hozza rendszeresen a legtöbb nézőt az RTL Klub holdudvarába tartozó "kis" tévéadók közül. A mostanában folyamatosan újabb premierekkel előrukkoló Cool TV mellett a Film+ is jól teljesít, ellenben az RTLII, az RTL+ vagy éppen a Sorozat+ már közel sem büszkélkedhet a házon belüli éllovasokhoz hasonló nézettséggel. Ez persze amiatt is van, hogy az RTL nézőbázisát nem nagyon lehet tovább darabolni, másrészt premier saját gyártás nélkül igazán nem vonzó egyik "ismétlőcsatorna" sem (kivéve, ha olyan stabil közönsége van mint a Coolnak).

rtlplusz2.jpg

 Az RTLII az egyik szívfájdalmam, ha írhatom ezt, ugyanis elég jó kínálattal indult, és menet közben is szépen fejlesztették, de mára sehol nincs a Forró nyomon, a Szombat esti láz, vagy a Legyen Ön is Milliomos!, de még a viszonylag olcsónak számító dokurealityk új részei is eltűntek. A premier sorozatok (Homeland, Az élet csajos oldala, Gyilkos hajsza...) pedig hiába jók, az RTL Klubos saját gyártások ellen nem sok esélyük van, új nézőt pedig nehéz és csak keveset tudnak megszólítani. Az RTL+ nem is olyan régen újult meg, viszont bármennyiszer váltott arculatot vagy műsorstruktúrát, a komédiák mindig is előnyben voltak, és gyaníthatóan lesznek is. Az anno Poén! és Prizma néven is futott tévéadó legnézettebb sorozatai közé tartozik a fiatal felnőttek körében az Egy rém rendes család, de van közönsége mind a mai napig Benny Hillnek is.

 Az RTL+ március 1-től ismét arculatot vált, bár ezt inkább frissítésnek nevezném, mert a szín- és hangzásvilág nemigen fog változni, csak bekerülnek új elemek, felvezető szpotok. Illetve, ami talán a legfontosabb, hogy változik a műsorkínálat; jön egy premier széria, valamint képernyőre kerül jó pár klasszikus vígjátéksorozat is.

 Az RTL+ műsorán jelenleg is látható egy premier sorozat, mégpedig a Chuck, és most hozzá csatlakozik a Rob Lowe főszereplésével készült Jogászok ásza, melyben az ismert színész egy olyan színészt alakít, aki sokáig egy jogi sorozat főhősét alakította, majd miután megszűnt a műsora, azt hiszi, hogy a valódi jogi életben is megállná a helyét. A Jogászok ásza történetéről, szereplőiről és magyar hangjairól ide kattintva tudhattok meg többet. A premier március 4-én lesz.

rtlplusz1.jpg

 Az új sorozatok mellett adásba kerülnek régi klasszikusok is, és elsősorban a brit humor kedvelői járnak majd jól, ugyanis hétköznap esténként a Csengetett, mylord? lesz látható a Benny Hill-show után és a Kisvárosi gyilkosságok előtt. Az RTL+ műsorára érkezik még a Fekete Vipera, a Rowan Atkinson főszereplésével készült fekete humorú, szerintem zseniális és nagyon is vicces komédiasorozat, de láthatjuk még a Waczak szállót is. Azonban nem csak angol, hanem amerikai kultszériák is adásba kerülnek, és hosszú szünet után az RTL+ kínálatába tér vissza a Kaliforniába jöttem, Will Smithszel a főszerepben.

A képek forrása: RTL+ Sajtóklub, screenrant.com

Főcímek mámorában

focimek.png

 Ahhoz, hogy igazán rá tudjak hangolódni a sorozatok egy-egy epizódjára, sok esetben nagy segítség a főcím látvánnyal és zenével együttvéve. A bevezetők ugyanis meg tudják teremteni az átjárót a néző saját, hétköznapi világából a sorozat univerzumába, és el tudják érni, hogy miután megnézted, már nem azzal foglalkozol, hogy mi van a képernyőn kívül és csak maga a sorozat létezik. Nem mindegyik főcím képes persze ezt elérni, de engem nem egy be szokott rántani és külső szemlélőből résztvevővé tesz már az első jelenetre. Ebben a cikkben összeszedtem párat a kedvenceim közül, melyeknek nem csak a zenéje, hanem a látványa is nagyon jó. Nektek van kedvenc főcímetek?

Kegyetlen tánc (Flesh and Bone)

Trónok harca (Game of Thrones)

The Night Manager (The Night Manager)

Downton Abbey (Downton Abbey)

Da Vinci démonai (Da Vinci's Demons)

A hátrahagyottak (The Leftovers)

Egynyári kaland

Csak színház és más semmi

X-akták (The X-Files)

Ők lesznek a Graceland - Ügynökjátszma című sorozat magyar hangjai

 A hazai tévéadók körében idén valamiért nagyon népszerű nap lett március elseje, ugyanis nem egy, nem kettő, hanem rögtön hat premierre is sor kerül majd ekkor. Aznap fog bemutatkozni magyar szinkronnal A létezés határa (Extant), az Angie Tribeca, a Flash - A Villám, a Melissa titkai (What Remains) és hogy a magyar RTL se maradjon ki a buliból, érkezik egy feelgood akciósorozat is, a Graceland - Ügynökjátszma.

 A sorozat az RTLII-n kerül majd képernyőre és mivel hetente egy részt fogunk vélhetően végig látni belőle, így a 36 epizóddal lesz egy biztos pontja a műsorrendnek - feltéve ha lesz nézője a sorozatnak. A Graceland ugyanis nem kapta meg tavaly év végén a negyedik szezonos berendelését, azaz nem készül több epizódja a rajongók nagy bánatára.

gracelandugynokjatszmaszinkron.jpg

 A Graceland - Ügynökjátszma főszereplője egy friss diplomás FBI ügynök, Mike Warren (Aaron Tveit), akit rögtön a mély vízbe dobnak. Az egyik drogbáró tengerparti villáját egy rendőrségi akció során lefoglalják, és miután átalakították azt, három szervezet; az FBI, a kábítószer-elhárítás és a vámosok legjobb ügynökei költöznek be, akik különböző fedősztorikkal beépülnek a helyi alvilágba. Az egyikük azonban súlyosan megsérül, és a főszereplő fiatal ügynök kapja meg a helyét, és a szobáját a lefoglalt villában. A mentora pedig az élő legendának számító Paul Briggs (Daniel Sunjata) lesz.

 A magyar változatot Nikodém Gerda rendezi, a két főszereplőt pedig Viczián Ottó és Czető Roland szinkronizálja majd. Aaron Tveitre el tudom képzelni Czető Roland hangját, de valahogy Daniel Sunjata és Viczián Ottó még nem nagyon jön össze a fejemben, főleg hogy ehhez a típusú karakterhez és férfihoz a Castle óta én mindig Megyeri János hangját képzelem (mondjuk a Castle-t pont Nikodém Gerda rendezte). Kíváncsian várom, milyen lesz, rossz biztosan nem. Solecki Janka pedig az utóbbi időben egyre jobban jön fel, köszönhetően a vadabb, erősebb szinkronos szerepeinek, szóval már csak őmiatta is várom, milyen is lesz ez a magyar változat. A stáblistáért köszönet az RTL Klubnak!

Graceland - Ügynökjátszma (Graceland)

Daniel Sunjata (Paul) - Viczián Ottó
Aaron Tveit (Mike) - Czető Roland
Vanessa Ferlito (Charlie) - Solecki Janka
Brandon Jay McLaren (Dale) - Orosz Ákos
Manny Montana (Johnny) - Pálmai Szabolcs
Serinda Swan (Paige) - Hábermann Lívia

Magyar szöveg: Fuchs Gábor
Hangmérnök: Bán Péter
Vágó: Kozma Judit
Gyártásvezető: Rácz Gabriella
Szinkronrendező: Nikodém Gerda
Stúdió: Mikroszinkron

A leírás forrása: RTLII Sajtóklub
A kép forrása: RTLII Sajtóklub

Itt vannak a Jogászok ásza című sorozat magyar hangjai

 A magyar RTL tévécsatornáin habár láthatóak vígjátéksorozatok, valahogy igazán csak a régi klasszikusok, és egy-két a kivételek közé tartozó újdonság tetszik csak meg igazán a tévézőknek. Az RTL Klub főműsoridejében szerintem nem nagyon láthattunk az elmúlt években szitkomot, pedig nagyon kíváncsi lennék, hogy a magyar nézők körében lenne-e igény hétköznap este a 20-30 perces komédiákra a legnézettebb kereskedelmi adón. Azonban amíg ezt nem tudjuk meg, addig kábelfronton kapjuk az újabb sorozatokat, úgy mint Az élet csajos oldalát (de jó is ez!) és az Új csajt, valamint egy újdonságot, a március 4-én, az RTL+ nevű adón bemutatkozó Jogászok ászát.

jogaszokaszaszinkron.jpg

 Az eredetileg The Grinder címet viselő szitkom egyik főszereplője Rob Lowe, akit szerintem nem nagyon kell senkinek sem bemutatni, de sokan ismerhetik még az állandó szereplők közül Fred Savage (Talpig pácban), Mary Elizabeth Ellist (A tökéletes pár, Felhőtlen Philadelphia) és William Devane-t (24) is. A Jogászok ásza történetének középpontjában a Rob Lowe alakította népszerű tévés színész, Dean Sanderson áll, aki miután véget ér sikeres tévésorozata, a Daráló, melyben egy ravasz és sikeres ügyvédet játszott, hazamegy szülővárosába, és belekontárkodik a családi jogi cég minden ügyébe. Az öccsét, az igazi ügyvéd Stewartot (Fred Savage) bosszantja, hogy bátyja úgy viselkedik, mintha jogi egyetemet végzett volna. Az édesapjuk (William Devane) szintén ügyvéd, őt azonban szórakoztatja az, amit nagyobbik fia csinál és büszke is rá.

 A sorozat magyar változatát Hidvégi Csaba (Rosewood, X-akták minisorozat) rendezi, és míg a Miami-ban játszódó krimi kapcsán azt mondtam, hogy kicsit biztonsági játéknak tűnt a főszereplőhöz Kálid Artúrt választani, addig itt most ezt nem igazán tehetném szóvá. Ez a szereposztás egy kicsit meglepett, de határozottan jó értelemben, és mivel szeretem a kreatív szereposztásokat, ezért ez már most tetszik.

 A főszereplőnek jó sok magyar hangja volt már, és ahogy néztem, az erre a sorozatra választott szinkronorgánum, Varga Gábor eddig csak egyszer, a Városfejlesztési osztályban (Parks and Recreation) hangolta a színészt. Azonban nem csak Rob Lowe kapott "új" hangot, hanem a kinézetre Csőre Gábor-hangú Fred Savage is, akinek Fekete Zoltán kölcsönzi majd a hangját. William Devane-t míg a 24-ben Papp János szólaltatta meg, addig jó pár filmben Szersén Gyula hangján hallhattuk, és most, ebben a szériában is vele élvezhetjük majd. A hölgyszereplőket pedig a roppant impozáns Orosz Anna, Kisfalvi Krisztina, Laudon Andrea hármas fogja szinkronizálni. Köszönet a stáblistáért az RTL Klubnak!

Jogászok ásza (The Grinder)

Rob Lowe (Dean) - Varga Gábor
Fred Savage (Stewart) - Fekete Zoltán
William Devane (Dean Sr.) - Szersén Gyula
Mary Elizabeth Ellis (Debbie) - Orosz Anna
Natalie Morales (Claire) - Kisfalvi Krisztina
Hana Hayes (Lizzie) - Laudon Andrea
Connor Kalopsis (Ethan) - Berecz Uwe
Steve Little (Todd) - Kapácsy Miklós

Magyar szöveg: Jólesz Dávid
Szinkronrendező: Hidvégi Csaba
Stúdió: Syncom

A leírás forrása: RTL+ Sajtóklub
A kép forrása: RTL+ Sajtóklub

A celebekre épít tavasszal a TV2

 A TV2 a héten jelentette be, hogy tavasszal milyen műsorokkal is készül szórakoztatni a nagyérdeműt és sajnos egy-két vadonatúj műsortól eltekintve nem igazán tudtak meglepni. Az egyik, ha nem a legnagyobb hiányossága a tévéadónak tavasszal szerintem az lesz, hogy hiába tűzik képernyőre a Kismenők címet kapó gyermek-tehetségkutatót és a Drágám, add az életed! című gameshow-t, nem lesz más új dobásuk, hiszen elnézve a nyár előtti tévés kínálatukat, lényegében a saját, eddig megszokott produkciójukból építkeznek majd.

 A legszembetűnőbb viszont az, hogy most mintha céltudatosabban rakták volna össze a kínálatot, amely nem is titkolja, hogy a celebeket állítja a középpontba. Ezzel félreértés ne essék, semmi problémám nincs, miért is lenne? Van a társadalomnak, a magyar nézőközönségnek egy olyan rétege, aki kíváncsi a híres, ismert magyarokra, az életükre, a párkapcsolataikra, arra hogyan élnek, arra hogyan vélekednek bizonyos kérdésekről. A TV2 idén tavasszal ezt a faktort fogja a csúcsra járatni, és tegyék is, ha ez segít nekik elmozdulni az "örök második" pozícióból, amit a teljes lakosságban lassan már a Duna TV is képes néha veszélyeztetni.

tv2tavasz2.jpg

 Számomra az egyik legfontosabb hír, hogy a korábbi értesülésekhez híven tényleg visszatér az Összezárva Friderikusszal. A rendkívül népszerű interjúsorozat harmadik évadára izgalmas vendégeket ígérnek a készítők, és hacsak nem celebesítik el (túlságosan) a műsort, akkor továbbra is ez lesz szerintem a TV2 legszínvonalasabb saját gyártása. Friderikusz Sándor most tavasszal sem marad segítség nélkül, ugyanis vagy a hosszú kihagyás után visszatérő A nagy duett, vagy a tévéadó vadonatúj tehetségkutatója, a Kismenők lesz a felvezetése.

 A nagy duett visszahozása őszintén meglepett, ugyanis sosem tartozott a TV2 legnézettebb produkciói közé és mivel a tévéadónak van egy nagyon is népszerű és bitang nézett, sztárokat énekeltető showműsora, ezért talán nincs is akkora vonzereje egy ilyen "snassz" celebénekeltető saját gyártásnak, amiben nincs meg az a plusz, ami a Sztárban sztár című műsorban pedig megvan. A nagy duett új szezonjának műsorvezetői Liptai Claudia és Majka lesznek, a zsűri pedig teljesen megújul.

 A Kismenők című tehetséggondozó produkció házigazdái Ördög Nóra és Till Attila lesznek, azonban egyelőre sem a formátumról, sem a versenyzők számáról, sem a zsűriről nem tudni semmit, és mivel korábban sem verték nagy dobra a műsor menetét, tényleg igaznak látszik az a pletyka, hogy a TV2 a Sztárban sztáréhoz hasonló módon csak el szerette volna csaklizni ezt a műsortípust is az RTL Klub orra elől, akik viszont idén már nagy hagyják magukat és ősszel bevetik a megvett formátumot. Meglátjuk, hogy mennyire fér majd meg két dudás egy csárdában.

tv2tavasz3.jpg

 A celebes vonalat fogja erősíteni a Hal a tortán - A küldetés, amely idén március közepétől nem csak egyszerű főzős reality lesz, ugyanis a fogások elkészítése és elfogyasztása mellé a műsor új házigazdája, Kovács Lázár hétről hétre meglepő feladatokat fog adni a játékosoknak. A Kismenők mellett a másik új TV2-s produkció a Drágám, add az életed! című gameshow lesz, melyben Magyarország sztárpárjait eddig ismeretlen kihívás elé állítják a műsor készítői. A vetélkedőben a hölgyek különböző próbatételek teljesítésével tesztelhetik párjaik rátermettségét, és őszinte leszek, ez nagyon is jónak ígérkezik.

 A TV2 egyik legrégebbi saját gyártása, a Frizbi Hajdú Péterrel befejeződik, a helyére pedig érkezik a Showtime Hajdú Péterrel című vadonatúj szórakoztató show. A sztárokra olyan megpróbáltatások, játékos kihívások várnak majd a kéthetente jelentkező produkcióban, amilyeneket a magyar televíziózásban eddig még nem láthattak a nézők. Az amerikai talkshow-k játékait itthon sem árt meghonosítani, főleg hogy vannak olyan ötletek, amelyek úgy nagyon jók, hogy végtelenül egyszerűek (lásd Carpool Karaoke, Lip Sync Battle...). Az, hogy a rendkívül frappáns című Showtime Hajdú Péterrel milyen is lesz, egyelőre még nem tudni. A celebes vonalról természetesen nem hiányozhat a SuperTV2-n most is meglepően korrekt nézettséget hozó Édes Élet sem, amely idén is tovább folytatódik.

tv2tavasz1.jpg

 A sztárhírek kedvelőinek kedveskedik a TV2 egy vélhetően az RTL Klubon futó Story Extrához, és a korábbi Reflektorhoz hasonló magazinnal, a Red Carpet-tal, amely késő esténként fog majd jelentkezni. Azonban nem csak a főműsoridőben, hanem hétvégenként délelőtt és kora délután is lesznek saját gyártások a tévéadón. Az új magazinok közül jó pár ismerős lehet majd a tévézőknek, ugyanis mind az Ízes Élet (Pataky Péterrel), mind az a'la Car (Istenes Lászlóval) korábban az RTL Klub műsorán volt látható. Mivel ezek nem a tévéadó saját gyártásai, hanem külsős produkciók voltak, ezért nem meglepő, hogy címmel és műsorvezetővel együtt elköltöznek.

 A TV2 saját magazinjai közül a Tűsarok (Orosz Barbarával), a Trendmánia (Görög Zitával), az EgészségKlinika (Erdélyi Mónikával), az Otthon a kertben és a Falforgatók friss részekkel jelentkezik és képernyőre kerül egy új műsor, a Szalonskicc (Beszeda Gáborral), melyben szépségszalonok, fodrászatok átalakítását mutatják be.

 A TV2 Csoport adóin azonban nem csak saját gyártások, hanem külföldi sorozatok is képernyőre kerülnek; így láthatjuk majd A létezés határát (Extant), a Bukott angyalokat (Dominion), A halál kardját (The Bastard Executioner), és jelenleg is adásban van többek között a Lángoló Chicago (Chicago Fire), a Psych - Dilis detektívek (Psych) és a Megtört szívek (Paramparca) országos premierként. A sajtóközlemény a Sherlock és Watson (Elementary) kapcsán elég érdekesen fogalmaz, ugyanis azt írják, hogy Magyarországon eddig még nem látott részek is képernyőre kerülnek a sorozatból, ami gyaníthatóan a széria negyedik, az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is futó szezonját jelentheti.

 A sorozatok mellett a filmek rajongóit is szeretnék kiszolgálni, így olyan alkotások érkeznek majd mint a Walter Mitty titkos élete, a Női szervek, a Harag, az Így neveld a sárkányodat 2., az Elrabolva 3. és az X-Men: Az eljövendő múlt napjai.

A képek forrása: TV2 Sajtószoba

süti beállítások módosítása