Magyar nézettség: 18. hét - Egykori RTL-esekkel javított a TV2

2016. május 14. - Jasinka Ádám

 A TV2 főműsoridejében az előző héten két fontos változás is történt; az egyik, hogy bemutatkozott a Tények hírolvasói székében Marsi Anikó és Gönczi Gábor, valamint képernyőre került a Drágám, add az életed!, a TV2 új celebes vetélkedője, ami felkavarta kicsit a tévéadó esti kínálatát. Amikor kiderült, hogy az Ábel Anita és Majka vezette új műsor a Tények után lesz majd látható, és végre kimozdítják az ebbe az idősávba kissé betokosodott Jóban rosszbant, én kifejezetten örültem, mert nagyon is ráfér az újítás, a változás a TV2 főműsoridejére. Az első adáshét alapján pedig bejött a programigazgató számítása, ugyanis a teljes lakosság körében a Drágám, add az életed! bizony nyerni tudott az RTL Klub ellen.

dragamnezettseg.jpg

 Igaz, hogy csak félórás idősávokat, de mind a Farm, mind az Éjjel-nappal Budapest elől el tudott csípni egy-egy műsorsávot, ami már sokkal jobb teljesítmény, mint amire eddig a TV2 az utóbbi hónapokban hétköznap esténként képes volt. A Farm a múlt heti visszaerősödését nagyjából szinten tartotta, ami jó hír, de a műsor így is hektikus eredményeket szállít a teljes népesség köréből. A Drágám, add az életed! legnagyobb sikere az, hogy meg tudta tartani a Tények nézettségét, amire a Jóban rosszban nem volt képes. A celebpárokat szerepeltető gameshow meglepően jól hozott a konyhára, és bár a célközönségnél továbbra is magas az RTL Klub fölénye, a teljes lakosságban a TV2 be tudta fogni a konkurenciát, ugyanis az Éjjel-nappal Budapest az idősebb korosztályban és a nagyon fiataloknál annyira nem mondható nézett tartalomnak - érthető okokból.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Drágám, add az életed!-nek köszönhetően javult a TV2 főműsoridős nézettsége, amit egyes késő esti tartalmak ki is tudtak használni. Mivel sorozatot nem sokat adnak hétköznap esténként, és a filmek számaiból messzemenő következtetést nem lehet levonni, így be kell érnünk az NCIS javulásával, ami látványos és beszédes. Az előtte futó Jóban rosszban ugyanis az Éjjel-nappal Budapest ellen csak-csak tartja magát, de amint elkezdődik a Barátok közt, vagy közeledik a kezdési időpontja, úgy csökkent egy hatalmasat a TV2-s szappanopera nézettsége. A csütörtöki epizódnál azonban nem volt olyan mély az első és a második félidő közti szakadék, ami betudható az NCIS-nek is. Lehet, hogy több, nézőcsalogató tartalmat kellene adniuk, és kevesebb már sok helyen játszott filmet?

 Az RTL Klub izgalommentes hetet zárt, a célközönségnél nyertek, hétvégén pedig "szokás szerint" kikaptak. A Kismenők az első élő adásra nem tudott látványosan javítani, és mivel a Farm nem volt most olyan erős konkurencia, így nem az RTL Klubon múlt, hogy a TV2 gyerek-tehetséggondozó műsorának legutóbbi része csak közepes érdeklődés mellett futott. A nagy duett ellenben remekel; az előző héten az 1,5 milliós limitet is megjártuk, most ugyan volt egy kis visszaesés, de egy félórára az 1,6 milliós küszöböt is átlépte a produkció, ami a korábbi, langyos fogadtatású szezonokhoz képest meglepetés. Úgy látszik, hogy a TV2 átvette a stafétát az RTL Klubtól a sikeres, hétvégi showműsorok gyártásának versenyében.

 A Duna TV múlt hete sem volt túl izgalmas. A hegyi doktor ismétlések korrekt szinten tartják a köztévé főadójának főműsoridejét, és ennek köszönhetően jól teljesít a Maradj talpon! is. A Kékfény továbbra is a hétfő esték egyik sikerműsora, ellenben a Virtuózok megrekedni látszik a 270-300 ezres szinten, ami az idei második adás remek eredményeit tekintve nem olyan szép nézettség. A nagy duett ellen a Magyarország, szeretlek! nem igazán képes jó nézettséget összekalapozni, de tisztességes szinten és stabilan hoz, ami már önmagában se olyan rossz. Főként, hogy az utána adott James Bond-filmek nagyon is szép eredményt érnek el, és érdekes látni, hogy ha délután adják őket, ha este, van rájuk igény a nézők részéről.

 A VIASAT3-ról pedig azért érdemes szót ejteni, mivel a Lucifer a második részére elég sokat javított, és bár a célközönségből van csak adat, azaz nem tudjuk, hogy a teljes lakosságból mennyien figyelték az ördögi kalandot, de az azért nem semmi, hogy már házon belül is felállt az első helyre, letaszítva az eddig éllovast, a sokadik ismétlésével is százezer nézőt vonzó Két pasi - meg egy kicsit.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Dr. Csont lett legnézettebb. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Sportcsatornákkal bővülhet tovább a TV2 Csoport

 A minap jelentette be a TV2, hogy elég rendesen gatyába rázzák a saját kábelcsaládjukat, átpozícionálják a meglévő adóikat (SuperTV2, FEM3 és PRO4), valamint elindítanak még 7-8-9-10 - ki tudja a pontos számot? - kábeladót azon a hazai piacon, ahol már így is van 110+ magyar nyelvű tévécsatorna. Nem vagyok én az új tévék ellen, főleg ha értelmesen szerkesztik majd őket, és nem az lesz rájuk a jellemző, mint ami most eléggé meghatározza az egész TV2 Csoportot; mindent mindenhol leadunk.

 A TV2 kábelfronton az elmúlt években hiába a férfias, nőies, celebes front, igazából egy nagy massza volt, ugyanis mindegyik tévéadón jószerével ugyanazok a tartalmak voltak láthatóak egy-két kivételtől eltekintve. A Hawaii Five-0, a Last Resort, a Lángoló Chicago, a napi szappanoperák, telenovellák, török sorozatok ide-oda jártak-keltek a SuperTV2-ről a FEM3-ra, a TV2-ről a PRO4-re. Annak ellenére, hogy folyamatosan hoztak premier szériákat (A létezés határa, Continuum, A halál kardja...) és színesítették a kábeles felhozatalt, valahogyan a sok ismétléssel sikerült elvenniük - szerintem - ezeknek az adóknak az egyéniségét.

tv2csoport.jpg

Tovább a cikk folytatásához.

Újabb RTL Klubos sorozat végére tesznek pontot

 Az RTL Klub főműsoridejét elég hosszú ideje szinte ugyanazok a külföldi szériák határozzák meg; hétfőnként a Dr. Csont, kedd esténként A mentalista és a Castle, szerdánként a Szulejmán, csütörtökönként a CSI: Miami helyszínelők, a késő esti sávokban pedig a Gyilkos elmék, Döglött akták, A főnök, A Grace klinika, A hatalom hálójában, a Totál szívás és az Odaát volt és látható is jelenleg. Ezek közül, a nagyrészt idehaza még jelenleg is futó sorozatok közül csupán három, a Gyilkos elmék, az Odaát és A Grace klinika az, amelynek úgy készül folytatása, hogy még nem kapta meg az utolsó ítéletet.

castle_1.jpg

 A Dr. Csont ugyanis habár az RTL Klubon még egy-másfél évig premier részekkel lesz adásban, idén ősszel egy tizenkét részes szezonnal véget ér Booth és Brennan kalandja. A mentalista idén köszönt el a hazai tévézőktől, a CSI: Miami helyszínelők pedig már az RTL Klubon is az utolsó szezonját tapossa. A Döglött akták és A főnök szintén befejeződött már az amerikai kontinensen és hazánkban is, A hatalom hálójában című jogi drámából egy évad nem került még magyarul adásba, a Totál szívásra pedig nem kell jövő évig várniuk a hazai rajongóknak, ugyanis az AMC beelőzte a piacvezető tévéadót, és elhozták a széria befejező etapját. Az Odaátból még négy, A Grace klinikából pedig három etappal adós az RTL Klub, a Gyilkos elméket viszont már egy jó ideje az AXN vetíti és viszi előre.

 Ha pedig ez nem lenne elég, akkor tegnap este jött még egy ok, ami miatt érdemes lesz hamarosan újragondolnia az RTL Klubnak a főműsoridejét. Az amerikai ABC adó ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy az idei, nyolcadik etap lesz az utolsó fejezet Rick Castle regényében. Az RTL Klub jelenleg a hatodik szezont vetíti a Castle-ből, szóval még két évadnyi, durván egy-másfél évnyi adag (45+ rész) van a tarsolyban, viszont hamarosan akár heti import nélkül is maradhat a piacvezető tévéadó, és látva, hogy a tévézőknek az újdonságok (Szerelemben, háborúban, Volt egyszer két Németország) mennyire nem találtak be, szerintem nincsenek valami rózsás helyzetben. A saját gyártások (Keresem a családom, Válótársak) sikerrel mennek, de drágák és nem 20+ epizódból áll egy-egy évadjuk, és helyettest egyelőre nem tudom, mit tudnak találni, mindenesetre kíváncsi leszek, mivel lepnek meg minket.

A kép forrása: RTL Klub Sajtóklub

Bartucz Attila: "Az a cél vezérel, hogy a lehető legjobbat csináljuk meg"

 Bartucz Attila hangját szerintem nagyon sokan ismerhetik, hiszen olyan idehaza is roppant népszerű sorozatokban volt éveken keresztül hallható mint a Melrose Place, a Will és Grace, a Beverly Hills 90210 és a Lost - Eltűntek. Ezek mellett persze még számos más szériában és filmben is szólaltatott meg szereplőket, de arra, hogy fiatalkorom egyik meghatározó rajzfilmsorozatában, az Ed, Edd, Eddy-ben is szinkronizált, csak most jöttem rá. Manapság viszont keveset lehet találkozni a hangjával, ugyanis a szinkronrendezés szinte teljesen kitölti az idejét.

 A még futó sorozatai közül a Murdoch nyomozó rejtélyeinek Crabtree-je és az idén befejeződő A férjem védelmében Owen-je szól rendszeresebben az ő hangján, de újabb nagy sorozatszerepet - sajnos - már nem vállal. A szinkronrendezésbe pár éve fogott bele, és olyan sorozatok magyar változatai kerültek eddig ki a keze alól mint a Bűnös Chicago (A kedvenc!) és a 12 majom, ő vette át Árvay Zsuzsától többek között a Gyilkosság harmadik és negyedik szezonját, valamint a Lángoló Chicago újabb évadait. Ezeken felül pedig május 23-án jön egy újabb rendezése, méghozzá az O.J. Simpson ügyéről szóló American Crime Story, fantasztikus szereposztással.

dscn2015.JPG

 A színészet és a rendezés mellett fordított és fordít is (például A gonosz álarcábant, a Krízist és A vörös sátort), úgyhogy volt mit kitárgyalnunk az interjúban. A Bartucz Attilával készült riport első felében a szinkronrendezésről, a szereposztásról, és a különféle munkáiról beszélgettünk, a hamarosan érkező második részben pedig a fordítás, a szinkronizálás és a különféle hobbik, a barkácsolás és a cukrászat került szóba.

Tovább a cikk folytatásához.

ValóVilágba oltott énekes tehetségkutató jön ősszel a TV2-re

 A TV2 ősszel ismét megpróbálkozik egy tehetségkutató műsorral, és ezzel - bár hivatalosan nem mondták ki - de szerintem készpénznek vehetjük, hogy sem a The Voice, sem a Rising Star nem tér már vissza a tévéadóra. Az egyébként nagyon érdekes, hogy a Megasztár óta egyik zenés tehetségkutató sem jött be a TV2-nek, és csak akkor voltak igazán sikeresek, ha celebek, vagy kisgyerekek produkálták magukat a képernyőn. Idén ősszel talán az elmúlt sikertelenségek miatt is, de visszatérnek a gyökerekhez, és annak a Star Academy-nek a magyar változatát tűzik képernyőre, amely a 2008-as Megasztár kvázi alapjául is szolgált.

staracademy.jpeg

 A Franciaországban 2001 óta adásban levő, eredetileg holland formátum lényege, hogy a versenyzők a műsor idejére beköltöznek egy villába, ahol napról napra nyomon követhetik majd a tévézők a mindennapjaikat, azt hogyan élnek együtt, egy fedél alatt, hogyan trenírozzák magukat, hogyan készülnek a profi tanárok és segítők hathatós közreműködése mellett a hétvégi, élő show-kra. A TV2 ezzel két legyet üt majd egy csapásra. Nem csak, hogy lesz egy hétvégi énekes showműsoruk, de gyártanak mellé egy napi reality-t is, ami lássuk be, elég jó ötlet. Nem is tudom, erre a formátumra miért nem csapott még le idehaza senki.

 A Star Academy győztese 40 millió forint összértékű nyereménnyel lesz gazdagabb, a TV2 pedig ha már bukta a Big Brother jogait, csinál egy szerintem sokkal érdekesebb koncepciójú műsort, ami ha sikeres lesz, elég sok borsot törhet majd az RTL Klub, A konyhafőnök és az X-faktor orra alá. A műsort az IKO gyártja, szóval jó kis ősz lesz, mondhatom.

A kép forrása: ohmymag.com

Szinkroninfó: Új magyar hangok Downton Abbey-ben

 A Downton Abbey negyedik évadára nagyon sokat kellett várnunk, de két hete csak megérkezett a lenyűgöző, brit kosztümös dráma folytatása, melynek továbbra is roppant parádés a magyar változata. Az új szezonra azonban a remek hangpárosítások közül hármat fel kellett bontani, ugyanis azok a színésznők, akikkel eddig hallható volt Cora, Rose és Isobel, sajnos nem tudták tovább vinni a figurájukat. A cserék miértjére pedig a sorozat szinkronrendezője Kiss Virág adott részletes választ.

downtonabbeyhangcserek.png

 „A Downton Abbey mindannyiunk számára örömmunka, a sorozat igényes, klasszikus és néhol humoros mivoltából adódóan is. Sajnos közel 2 és fél év eltelt a harmadik évad magyarítása óta, ami hosszú idő. Kovács Nóra (Cora) és Balsai Móni (Rose) estében egyéb elfoglaltság az oka a cserének. Bókay Mária (Isobel) pedig sajnos betegségből lábadozik, így nem tudta vállalni a munkát. Ilyen esetekben cserére kényszerülünk, habár mindent elkövettünk, hogy meg tudjuk tartani az eredeti hangokat.”

 A negyedik évadtól így Cora Málnai Zsuzsa, Rose Bogdányi Titanilla, míg Isobel Tímár Éva hangjával lesz hallható, és bár nem szoktam örülni, ha egy jól bevált szinkronpárost lecserélnek, és itt sem vagyok boldog, de azt kívánom, hogy minden a későbbiekben, szinkronban felmerülő csere ilyen minőségű legyen, mert azt kell, hogy mondjam, sem a korábbi, sem a mostani, új hangokba belekötni nem tudok.

A kép forrása: pinterest.com, downtonabbeyuk.tumblr.com, downtonabbey.wikia.com

I kveld med YLVIS - Több, mint róka

 Nem szoktam talkshow-kat nézni. Ennek főként az az oka, hogy a jelenlegi kínálatban - legyen szó amerikai, angol vagy akár hazai viszonylatról - nem igazán van olyan műsorvezető, akit szívesen néznék hétről hétre, vagy akár napról napra. Néha el-el szoktam csípni interjúkat James Cordentől, Jonathan Ross-tól, és igaz ugyan, hogy régen nagy rajongója voltam Alan Carr-nak, de most egy kezemen meg tudnám számolni, hány teljes epizódot láttam bármely talkshow-ból az idén. Mivel igazán igényem sem volt egy-egy kiragadott szegmensnél többre bármelyik hasonszőrű műsorból, ezért nem is kerestem az újakat, vagy esetleg a régi klasszikusokat.

ikmy.jpg

 Azonban áprilisban véletlenül belebotlottam a The Fox (What Does The Fox Say?)-jel világhírűvé váló norvég humorista-zenész testvérpár, azaz az Ylvis formáció saját műsorába, az I kveld med YLVIS-be, jobban mondva annak egy vicces videósorozatába, az Intelevator-be. Ennek nemes egyszerűséggel az a lényege, hogy az egyik szálloda liftje felett Bård és Vegard veszi át az irányítást, az ebbe beszállók pedig kénytelenek belemenni a különféle játékokba, vicces helyzetekbe, hogy a "hangvezérelt" lift a kívánt emeltre vigye őket. Ajánlom ezeket mindenki figyelmébe, főleg a negyediket a Donáld Kacsa-üzemmóddal és a végén a dallal, mert embertelen jó! A TOVÁBB mögött folytatom a kedvcsinálót.

Tovább a cikk folytatásához.

Érkezik az Agymenők legújabb évada a Comedy Centralra

 A Comedy Central folyamatosan adagolja a sorozat- és évadpremiereket, és a külföldi produkciók mellett még hazai tartalmakra (Comedy Club, Magyarország, szereplek!) is futja. A tévézők pedig meghálálják a fáradozást, és nézik az újdonságokat és az ismétléseket is, adják azokat a főműsoridőben, vagy az éjszaka kellős közepén. A Comedy Central a célközönségnél a legnézettebb hazai kábelcsatornák közé tartozik, és ez talán nem is véletlen.

 A Family Guy április 28-ai évadpremierje után most egy újabb, sokak által várt folytatás is megérkezik, ugyanis május 18-án, este kilenc órakor kezd az Agymenők kilencedik szezonja, amely az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg is képernyőn van, bár a hazai debütálásig be fog fejeződni az ismételten 24 részből álló etap kinti vetítése.

agymenokpremier9.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: cutcabletoday.com

Szünet nélkül jön a Flash - A Villám 2. évada

 A VIASAT3 hozta el magyar szinkronnal az RTL Klubon látható A zöld íjász kvázi testvérsorozatát, a villámcsapástól szupergyors tempóra képes Barry Allen történetét, amely egész jó számokkal kezdett, de sajnos a premier óta nem nagyon tűnt fel a nézettségi toplistákon. Viszont nem hozhat olyan rosszul, ha szünet nélkül, rögtön az első évad fináléja után meg is érkezik a sorozat folytatása. A Flash - A Villám második szezonjának premiere május 24-én este tíz órakor lesz, ami elsőre nem annyira nézőbarát időpont, de mivel pont előtte fog zárni az első etap, így a tévézőknek nem igazán kell tövig rágniuk a körmüket az esetleges cliffhangerek miatt, mivel szinte azonnal meg is kapják a felmerülő kérdésekre a választ. A premier pikantériája, hogy a Flash második évada az Amerikai Egyesült Államokban pont május 24-én finálézik.

flashpremiers2.JPEG

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

A kép forrása: VIASAT

Díjnyertes angol sorozatok jönnek a magyar FilmBox-ra

 A brit sorozatokat idehaza elszórtan, több tévécsatorna kínálatában is megtalálhatjuk, de két helyen látványosan nagy a jelenlétük, mégpedig a Story4-en és a Duna TV-n. És bár fix helye, kizárólagos szerződött magyar partnere látszólag nem nagyon van egyik angol tévéadónak sem, azért mégis meglepő, hogy az igencsak sok pénzből készült, nívós szereplőgárdával rendelkező és ennek kapcsán a jó eladhatósággal járó szériák jogait nem valamelyik országos adó, hanem egy fizetős kábelcsatorna, a FilmBox tulajdonosa vette meg.

 Az SPI International BBC-vel kötött megállapodásának értelmében jó pár premier sorozat érkezik meg a FilmBox-adókra nem csak hazánkba, hanem Lengyelországba, Ukrajnába, Csehországba, Romániába és Horvátországba is. Az újdonságok közül a két legnagyobb durranás a Lev Tolsztoj-regényből, a Háború és békéből készült azonos című minisorozat, és a VIII. Henrik tanácsadójáról, Thomas Cromwell-ről szóló dráma, a Wolf Hall lesz.

filmboxbrit1.jpg

 A Wolf Hall története Thomas Cromwellről, egy alacsonyrendű kovács fiáról szól, aki nem várt gyorsasággal lesz VIII. Henrik tanácsadója és segítője a politikai és vallási ellenállás megtörésében. A sorozat alapját Hillary Mantel két részes regénye, a Farkasbőrben (Wolf Hall) és a Holtaknak menete (Bring Up the Bodies) adja, a főszereplő Cromwellt a friss Oscar-díjas Mark Rylance, míg a királyt a Homeland sztárja Damien Lewis alakítja. Nem kevésbé ismert színészek játszanak a hat részes Háború és békében sem; a főszereplők - Paul Dano, Lily James és James Norton - mellett láthatjuk majd Gillian Andersont (X-akták, Hajsza) és Jim Broadment-et (Harry Potter-filmek, A vaslady) is.

filmboxbrit2.jpg

 Ezen felül érkezik még a FilmBox-csatornákra a Doctor Who kilencedik szezonja - amely a 12. Doctor, azaz Peter Capaldi második évada a sorozatban -, jön a Sherlock első három évada, amely idehaza már az AXN-en, a Duna TV-n, az RTLII-n és a VIASAT-on is adásba került, valamint láthatjuk még Miss Marple történeteit, bár ezek egyikéhez sincs még premieridőpont. Egyedül csak a Jekyll és Hyde indulásának dátumát ismerjük, ugyanis már korábban kiderült, hogy a misztikus thriller május 17-én este kilenckor, dupla résszel kezd a FilmBox Premiumon.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Forrás: Próbakő Kft.
A képek forrása: fastcocreate.com, amc.com

Magyar nézettség: 17. hét - Feltámadt a Farm?!

 A múltkor sikerült két hazai sorozatpremiert is bevonzanom, most pedig úgy látszik olyan kitartóan és hosszasan ecseteltem, hogy szerintem mennyire nem siker a Farm, hogy az előző héten visszajött a versenybe, nem is akármilyen eredményeket elérve. A tanyasi reality legutóbbi hat adásából egyszer hozott csak "alacsony" nézettséget, háromszor 800 ezer fölött, egyszer éppen hogy alatta, hétvégén pedig annyit javított a korábbiakhoz képest, hogy ezt már a Kismenők eddig bitang stabil, egymilliót meghaladó közönsége is megérezte. Nem tudom, hogy mi történhetett az előző héten, milyen hátszelet adott a bulvár, de a teljes lakosságban remekelt a Farm.

farmnezettseg_1.jpg

 A célközönségnél viszont nem lett sokkal jobb a helyzet, tisztességesen hoz, veri a konkurenciát, de házon belül az utána levő produkciókkal, az Éjjel-nappal Budapesttel és a Barátok közttel már nem igazán tudja tartani a lépést. Ellenben szombaton már nem igazán van vetélytársa, sem a többi kertévén, sem az RTL Klub háza táján, és bár a teljes lakosságban nem tudta beérni sem a TV2-s Kismenőket, azért megközelítette és 18-49-ben le is hagyta. Egyelőre rejtély előttem, mitől javult fel a Farm, mert sok jelét nem lehetett látni, hacsak az előző előtti heti eredményeket, a csökkenés megállását nem tekintjük annak.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy a Duna TV most kapott egy jókora pofont. A Virtuózok premierje korrekt volt, a második rész viszont nagyot javított, és ennek tükrében én a nézettség javulását, emelkedését vártam a harmadik részre is, erre a debütálás szintje alá esett, mit esett, zuhant. Nem látom, hogy mi az, ami ennyire befolyásolta a műsor nézettségét, mindenesetre az előző hét úgy látszik, hogy a meglepetéseké volt.

 A Duna TV-nél maradva érdemes szót ejteni arról, hogy A hegyi doktor régi részeinek ismétlését visszahozni most mennyire nem volt jó ötlet. Nem azt mondom, hogy nem nézik, mert láthatóan van közönsége, de ezzel csak életben tartják a parazsat, ami a korábbi német és olasz sorozatok hatalmas lángcsóvája helyén maradt a köztévé főadójának főműsoridejében. Bár egy kicsit igazságtalan vagyok, mivel egy ismétléstől nem várható el az az 500-600 ezres nézettség, amit a korábbi szériák is csak a premier epizódjaikkal, a szezonfinálék környékén tudtak elérni. Így, más szemüvegen keresztül korrektnek is mondható a közel 400 ezres, bár néha jóval alacsonyabb eredmény is.

 Hogy ne csak az országos adókról beszéljek, térjünk ki a VIASAT3-ra is, ahol a múlt héten két premier is volt; egy saját gyártás, az Ádám keresi Évát, és egy külföldi, a Lucifer személyében. A teljes lakosság körében nem tudom, hogyan teljesítettek, erről nincs elérhető adatom, de a célközönségnél - ami a kertévéknél nagyon fontos korcsoport - egész jól hoztak. Előbbi meztelen valója 92 ezer, utóbbi ördögi machinációja 86 ezer embert vonzott a képernyők elé, amit ha tartanak, vagy feljavítanak, akkor tapsolhatnak a VIASAT-nál. Az Ádám keresi Évát ráadásul a premierjével 7.2%-os SHR-t ért el 18-49-ben, amivel verte a TV2-t.

 A végére hagytam egy kis érdekességet; A nagy duett ugyanis továbbra is nagyon stabil, ám ez önmagában nem különösebben jelentőségteljes. Jól hoz, jobban is, mint ahogyan én vártam volna. Ellenben ami felkeltette a figyelmemet az az, hogyan is változik, alakul a műsor nézettsége félórás bontásban. Az adatok között ugyanis ez is megtalálható, csak én eddig valamiért nem találtam meg, pedig milyen jó kis dolgokat lehet belőlük kiolvasni. Például ezt; érdekes látni, hogyan emelkedik az adás végéig a nézettség, és utána, a filmnél hogyan csökken.

 A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Ők lesznek A túlélés ára című sorozat magyar hangjai

 A 2016-os évnek még finoman szólva sincs vége, de lassan nem lehet számon tartani a jobbnál jobb újonc sorozatszinkronokat, és amikor azt hiszed, hogy egy kis nyugalom jön a nyári szezon miatt, akkor befut egy egy évados széria olyan szereposztással, hogy azóta mosolygok, hogy végigolvastam a szinkronhangok listáját. Egyszerűen ilyenbe tényleg nem lehet minden héten belebotlani, libabőrős lettem, na, nem is ragoznám tovább.

 A túlélés ára (American Odyssey) a PRO4-en fog bemutatkozni május 3-án este tíz órakor, és mivel nem hozta az amerikai NBC adón az elvárt nézettséget, ezért csak egy szezon készült belőle, de talán pont emiatt is sikerült egy ilyen elképesztő szinkronszereposztást összehozni hozzá. Ugyanis ha több évadra kellett volna tervezni, akkor lehet hogy nem mindenki ért volna rá azok közül, akiket végül Berzsenyi Zoltán rendezésében hallhatunk majd játszani. A túlélés ára főszereplője Odelle Ballard őrmester, aki egy észak-afrikai titkos akció során bizonyítékot talál arra, hogy az S.O.C. nevű, vezető amerikai cég terroristákat pénzel. Ballard őrmester felettese kivonulásra szólítja fel a csapatot, akik ezért elindulnak a határ felé, de az éj leple alatt rajtuk ütnek. Eközben, Manhattan egykori államügyésze, Peter Decker kompromittáló információ birtokába jut, mely szerint az S.O.C.-nél bizony lenne mit átvizsgálni.

tv2ujmusrrend2.jpg

 A két főszereplőt, Ballard őrmestert és Peter Deckert két szerintem sokak által ismert színész, Anna Friel és Peter Facinelli alakítja, utóbbi pedig meg is kapta azt a szinkronhangját, akivel eddig a legtöbbször hallhattuk. Így, ennek a sorozatnak az apropóján viszonylag hosszú kihagyás után újra tévés szinkronban hallhatjuk majd Anger Zsoltot, aminek én kifejezetten örülök, mivel zseniális hangja van. A női partnerét a csodálatos Németh Kriszta fogja szinkronizálni, akit én szinte minden szerepében imádok.

 Ahol pedig mostanában ott van Németh Kriszta onnan A férjem védelmében sem hiányozhat, és lehet, hogy kicsit már unalmas, elnézést is kérek azért, hogy mindig felemlegetem, de mit tehetnék, amikor egy új szinkronban együtt lesz hallható Alicia, Will, Cary és David Lee is, a The Good Wife négy igencsak oszlopos tagja. Azért pedig külön dicséret jár, hogy Györgyi Anna is szinkronizál majd a sorozatban, mert az ő hangját is méltatlanul keveset hallhatjuk új szériákban. Berzsenyi Zoltán kitett magáért, ez valami fantasztikus lesz. Köszönet a stáblistáért a TV2-nek!

 A magyar hangokat a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Tovább a cikk folytatásához.

Csúszik az RTL Klub új műsorának premierje

 Az RTL Klubon idén tavasszal több újdonság is képernyőre került, köztük a legnagyobb durranás, a Farm szerintem nem igazán azt a nézettséget hozza, amit elvártak tőle, de legalább a múlt héten megállt a premier óta folyamatos nézettségcsökkenés. A piacvezető tévéadó nyár előtti időszakra tervezett új műsorai közül szerintem már mind bemutatkozott, viszont április végétől nem csak saját gyártások, hanem külsős produkciók is láthatóak lesznek az RTL Klubon. A magyar RTL ugyanis 2015 végén pályázatot írt ki új, hétvégi műsorok gyártására, hogy a főműsoridőn kívül is érdekes és korszerű tartalmakat sugározhasson, akár formabontó ötletek révén. Ezen műsorok közül április 30-án három debütált volna, de az eredeti tervekhez képest az egyik, a korábban a VIASAT3-on is futott Sztár Gokart csak később kerül képernyőre.

sztargokart2.jpg

 A Sztár Gokart második évadának premierje tehát csúszik egy kicsit. Egyelőre még nem tudni, hogy mikor lesz látható pontosan a Sebestyén Balázst, Bochkor Gábort, a Vastag-testvérpárt, Wolf Katit és sokak mellett még Martinovics Dorinát is versenyautóba ültető kis showműsor, de akit érdekel, hogy kik tűnnek majd fel a bukósisak alatt és kik lesznek a műsorvezetők, az kattintson ide.

 A Sztár Gokart ugyan nem, de a FittMánia és a Kisdumások elstartol most szombaton. A FittMánia - melyben Csipak Emese és Faragó Melinda segít majd a fogyókúrázóknak, átalakulni vágyóknak -, egész évben képernyőn lesz az RTL Klubon, szombatonként kora délután. A műsorban szakemberek adnak majd tanácsot a különféle konditermi gyakorlatokkal, edzéstervekkel kapcsolatban, hallhatunk recepteket egészséges diétához, és a műsorvezetők segítenek kibogozni a nézők számára a táplálékkiegészítők kusza világát.

fittmania.jpg

 A Kisdumásokban a Heti Hetes egyik oszlopos tagja, Hajdú Steve teszi majd fel a hét aktuális kérdéseit négy 6 és 10 év közötti kisgyereknek, akik a maguk módján reagálnak ezekre a témákra, kibeszélik azokat és megválaszolják a felmerülő kérdéseket. Olyanokat mint hogy az alterego jelentése az-e, hogy öregember, vagy hogy mit is vág pontosan a derelyevágó? A beszélgetésbe hétről-hétre sztárvendégek is bekapcsolódnak, így többek között Pásztor Annát és Bessenyei Pétert is láthatjuk majd a kisdumások körében.

 A harmadik új, hétvégi magazin már az előző héten, vasárnap bemutatkozott. A segítség házhoz jön című életmódváltó műsor háziasszonya Tomán Szabina, aki saját magán tapasztalta meg, hogy milyen nehéz a felszedett kilókat leadni, életmódot váltani, és a gyerekvállalás után visszatérni a modellkedéshez. A műsorban a segítséget kérőket saját otthonukban keresik fel, hiszen a konyha és a hűtő árulkodik leginkább arról, milyen rossz táplálkozási rutinok vezettek, vagy vezethetnek nagy eséllyel egészségügyi problémákhoz. A segítség házhoz jön műsorvezetője azonban másra is figyel; a szereplők bőrének, hajának állapotából is tud arra következtetni, milyen változtatásokra lenne szükség, hogy egészségesebben élhessenek.

A képek forrása: RTL Klub Sajtóklub

Magyar nézettség: 16. hét - Eldobták a Frizbit, egy Showtime repült vissza

 Az előző héten, vasárnap este debütált a Showtime Hajdú Péterrel, a TV2 vadonatúj esti talkshow-ja, amely ellentétben a Frizbivel, nem annyira a beszélgetéseket, hanem a játékos, néhol vicces, néhol kínos, celebekkel végrehajtatott játékokra helyezi a hangsúlyt élő zenei kísérettel, mondhatjuk hogy az amerikai late night show-k mintájára. A műsor minőségéről nyilatkozni nem tudok, ellenben az látszik, hogy bejött a TV2 számítása, habár nem feltétlenül így tervezték a dolgokat. A Showtime sokkal jobban tartotta meg A nagy duett nézőit, mint az előző két hétben vetített filmek, de azért ez a premier elmaradt azoktól az eredményektől, melyeket tavaly az idén a szezonpremier előtt, a műsorvezető kiszállása miatt befejezett Összezárva Friderikusszal hozott.

 Igaz, Friderikusz Sándor műsorának is kellett idő - és persze a Sztárban sztár, hogy beérjen és egymilliónál is többen nézzék egy-egy adását, így abszolút elégedettek lehetnek a TV2-nél a Showtime nyitásával, mivel a korábbiaknál is magabiztosabban nyerték a vasárnap estét. Viszont az üröm az örömben az, hogy egyrészt a közönségarány folyamatosan csökkent az első epizód alatt a teljes lakosságnál (bár ebben ludas lehet a kései időpont is), másrészt Hajdú Péter műsora csak kéthetente lesz adásban.

showtimenezettseg.jpg

 A nagy duett idei szezonjának csúcsát érte el a harmadik epizóddal, és átlépte az eddig csak alulról nyaldosott 1,5 milliós limitet, ami mindenképpen egy jó hír - nem csak a TV2 számára. Ugyanis ez a szám azt is mutatja, hogy ha van mit nézni, akkor a tévé előtt ülők bizony még tavasszal is össze tudnak hozni az őszi szezonban is helyt álló eredményt. A TV2-nek azonban más nagy sikere nem volt a hétvégieken kívül.

 A múlt héten is több nézettség szempontjából is érdekes dolog történt. Az egyik, hogy meglepően magas eredménnyel finálézott az Alpesi őrjárat, bár nem azon a szinten hozott amin A hegyi doktor - Újra rendel és a Kisvárosi doktor, de azért ez is több mint szép nézettség. Az azonban már kevésbé görbíthette mosolyra a köztévénél dolgozók száját, hogy a Terence Hill váltásaként behozott A hegyi doktor-ismétlések abba a mélységbe húzták le a Duna TV-t, ahol legutóbb talán pont egy éve, tavaly nyár elején járt.

 Hogy mennyit változott a számok megítélése az abból is látszik, akkor ezek a 300-400 ezres nézettségek nagyon jók voltak a Duna TV-n, ma viszont már ennek a dupláját is el tudják érni a megfelelő alpesi tartalommal, úgyhogy ez most visszalépés. Főként úgy, hogy a felvezetés hiánya nem is annyira a Duna TV teljes főműsoridejét, mintsem a Maradj talpon!-t rázta meg, ugyanis Gundel Takács Gábor vetélkedője eddigi pompás, stabilan 500 ezer fölött eredményét javarészt az előtte futó produkcióknak köszönhette. Ezzel semmi probléma nincs, akkor lenne, ha a felvezetését nem tudná megtartani, viszont úgy hogy nem egyszer még rá is tett az előtte futó műsor nézettségére, nem igazán érheti szó a ház elejét. Az viszont beszédes, hogy önmagában a Maradj talpon! annyira nem vonzó műsor a vele egyszerre adott kertévés tartalmakkal szemben, de szinte egy az egyben megtartja az előtte képernyőn levő sorozat számait a teljes lakosságnál, tökéletes utánfutó.

 A hegyi doktor-ismétlések okozta nézettségcsökkenés ellenére mind a Fábry, mind a Virtuózok remek eredményre voltak képesek, mégpedig olyannyira, hogy utóbbi nézettsége nőtt a premierhez képes, ami azt mutatja, hogy van igény a komolyzenei tehetségkutatóra és az első évad számait nem a szél fújta össze.

 A Farm nézettsége meglepő módon nem csökkent tovább, sőt, nem csak hogy megállt az ereszkedés, hanem még nőni is tudott, ráadásul a szombati, Kismenők elleni epizód is javított, mindezt úgy elérve, hogy a TV2-s tehetséggondozó produkció a korábbi két adással közel azonos eredményt kalapozott össze. A nem kiemelkedő siker ellenére roppant stabil a Kismenők, ami egyfelől jó, másfelől csalódás, hiszen Az ének iskolája ennél sokkal jobban teljesített.

 A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Cobra 11 lett a legnézettebb.

Hétfő Műsorcím Teljes lakosság       18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 473 786 (21.7%) 54 131 (9.1%)
TV2 Szeretned kell! 289 345 (17.3%) 13 202 (2.8%)
RTL Klub Fókusz 218 086 (9.4%) 59 731 (9.5%)
Duna TV Ridikül 193 413 (8.7%) 18 363 (3.1%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x09 150 862 (8.7%) 12 378 (2.6%)
RTL Klub Story Extra 141 332 (6.9%) 36 003 (6.5%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 134 500 (8.1%) 44 985 (9.7%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 798 651 (27.1%) 194 238 (23%)
RTL Klub Farm 2x25 781 246 (20.8%) 274 326 (23.3%)
TV2 Tények 684 655 (22.4%) 144 826 (16.4%)
TV2 Jóban rosszban 612 212 (15.5%) 151 290 (11.8%)
Duna TV Alpesi őrjárat 3x20 (ÉF) 547 867 (15.6%) 51 710 (4.9%)
Duna TV Híradó 173 973 (6.3%) 19 371 (2.5%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 964 099 (23.8%) 367 727 (23.3%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 784 552 (18%) 370 922 (24.4%)
Duna TV Maradj talpon! 531 053 (12.5%) 51 961 (3.6%)
Duna TV Kékfény 471 267 (11%) 82 480 (5.1%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 393 087 (9%) 87 235 (5.7%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Dr. Csont 10x16 521 649 (18.2%) 243 754 (19.9%)
RTL Klub Híradó 363 321 (17.%) 183 579 (19.6%)
Duna TV Hawaii Five-0 1x16 233 534 (7.1%) 35 113 (2.6%)
RTL Klub Magyarul Balóval 190 803 (11.9%) 98 025 (14%)
TV2 Miami Vice 139 046 (5.2%) 48 698 (4.3%)
Duna TV Magyar Krónika 84 114 (3.3%) 8 378 (0.8%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 44 652 (2.2%) 3 779 (0.4%)
Duna TV Carl Lutz - Az elfeledett hős 40 532 (2.7%) 10 244 (1.6%)
 
Kedd Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 452 570 (20.5%) 53 432 (9.1%)
TV2 Szeretned kell! 313 974 (18.3%) 28 003 (5.8%)
Duna TV Ridikül 188 824 (8.4%) 18 475 (3.1%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x10 176 884 (9.9%) 29 032 (5.8%)
RTL Klub Fókusz 160 466 (7%) 30 888 (5.1%)
RTL Klub Story Extra 106 350 (5%) 24 603 (4.3%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 100 326 (5.9%) 40 295 (8.4%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x26 720 257 (19.7%) 274 446 (23.5%)
RTL Klub Híradó 709 648 (24.8%) 171 019 (21%)
TV2 Tények 669 844 (22.6%) 139 002 (16.2%)
TV2 Jóban rosszban 635 309 (16.4%) 180 780 (14.2%)
Duna TV A hegyi doktor 1x01 (ism.) 409 748 (12.5%) 50 768 (5.2%)
Duna TV Híradó 144 628 (5.3%) 14 519 (1.9%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 996 840 (24.2%) 400 303 (24.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 777 835 (17.8%) 388 164 (24.6%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 444 301 (10.2%) 123 631 (7.8%)
Duna TV Maradj talpon! 384 881 (9.7%) 32 117 (2.4%)
Duna TV Önök kérték 267 266 (6.1%) 13 057 (0.8%)
Duna TV Laura rejtélyei 2x03 153 512 (3.9%) 13 499 (0.8%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Castle 6x16 559 271 (19%) 244 767 (18.8%)
RTL Klub Híradó 372 565 (17.6%) 146 603 (15.2%)
RTL Klub XXI. század 282 232 (17.2%) 96 263 (12.8%)
TV2 Amerikába jöttem 224 725 (7.8%) 111 107 (8.9%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 83 845 (2.7%) 772 (0.1%)
Duna TV A Nagyok 67 399 (2.5%) 694 (0.1%)
Duna TV MüpArt Classic 16 068 (1.1%) 92 (0%)
 
Szerda Műsorcím Teljes lakosság   18-49

14:00 - 16:00
TV2 Walker, a texasi kopó 3x22 263 076 (18%) nincs adat

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 475 509 (21.6%) 51 325 (8.7%)
TV2 Szeretned kell! 358 112 (19.9%) 25 798 (5.2%)
RTL Klub Fókusz 221 386 (9.7%) 54 227 (8.8%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x11 172 293 (9.4%) 19 808 (3.9%)
Duna TV Ridikül 148 833 (6.7%) 23 522 (4%)
RTL Klub Story Extra 139 678 (6.7%) 40 776 (7.4%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 135 376 (7.6%) 49 521 (10%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x27 747 940 (20.4%) 261 887 (22.8%)
RTL Klub Híradó 737 924 (25.1%) 162 243 (19.1%)
TV2 Tények 670 125 (22.2%) 160 261 (18.1%)
TV2 Jóban rosszban 544 088 (14.1%) 113 999 (9.2%)
Duna TV A hegyi doktor 1x02 (ism.) 392 902 (11.9%) 61 976 (6.3%)
Duna TV Híradó 146 755 (5.3%) 19 874 (2.4%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 1 045 144 (25.7%) 379 339 (24.6%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 781 385 (18.3%) 340 664 (23.4%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 400 273 (9.4%) 83 845 (5.8%)
Duna TV Maradj talpon! 392 250 (9.9%) 40 429 (3.2%)
Cool TV Dr. Csont 8x24 (ÉF) 301 049 (7.5%) 160 021 (10.4%)
Duna TV Szabadság tér '56 144 198 (3.4%) 15 640 (1%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Szulejmán 171. 744 682 (24%) 254 540 (19.2%)
RTL Klub Híradó 434 439 (20.1%) 186 275 (19.1%)
RTL Klub Házon kívül 310 676 (19.2%) 125 397 (17%)
Cool TV CSI: A helyszínelők 9x06 275 918 (9.1%) 156 914 (12.1%)
TV2

Újrakezdők - Szerelmes szingli
szittert keres
217 539 (6.5%)

101 828 (7.4%)

Duna TV Soha, sehol, senkinek 103 911 (3.1%) 9 530 (0.7%)
TV2 Lángoló Chicago 3x09 85 772 (6%) 35 123 (5.4%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 39 973 (1.8%) 968 (0.1%)
Duna TV A rejtélyes XX. század 33 152 (1.9%) 1 624 (0.2%)
 
Csütörtök   Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 467 891 (23.3%) 45 646 (8.4%)
TV2 Szeretned kell! 316 853 (20.3%) 19 122 (4.4%)
RTL Klub Fókusz 217 247 (10.2%) 49 006 (8.5%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x12 165 398 (10.7%) 22 380 (5.2%)
Duna TV Ridikül 138 731 (6.8%) 15 500 (2.8%)
RTL Klub Story Extra 133 382 (7.1%) 26 909 (5.3%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 102 334 (6.6%) 14 484 (3.4%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Híradó 695 795 (26.5%) 158 304 (21.3%)
TV2 Tények 662 583 (24.2%) 136 065 (17.6%)
RTL Klub Farm 2x28 653 852 (19.5%) 206 243 (20.3%)
TV2 Jóban rosszban 576 770 (16%) 124 690 (11.3%)
Duna TV A hegyi doktor 1x03 (ism.) 369 260 (12.2%) 34 064 (3.8%)
Duna TV Híradó 141 234 (5.6%) 17 383 (2.5%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 951 090 (23.4%) 350 343 (22.5%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 742 827 (17.9%) 306 494 (21.8%)
Duna TV Maradj talpon! 419 429 (11.1%) 28 483 (2.4%)
Duna TV Fábry 396 828 (9.5%) 37 682 (2.5%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 391 868 (9.4%) 80 712 (5.7%)
TV2 NCIS 13x05 276 497 (7.6%) 86 383 (5.8%)
Film+ Szupercella 250 178 (7.2%) 136 945 (9.6%)

22:00 - 00:00
RTL Klub CSI: Miami helyszínelők 10x02 407 463 (14.2%) 183 412 (14.2%)
RTL Klub Híradó 242 314 (11.7%) 120 869 (12.2%)
TV2 NCIS: Los Angeles 6x24 (ÉF) 191 349 (8.4%) 59 580 (5.5%)
RTL Klub Magyarul Balóval 178 641 (11.4%) 68 879 (9%)
Duna TV A három amigó 148 386 (5.7%) 25 949 (2.2%)
TV2 Felejthetetlen 3x03 110 040 (9.4%) 37 843 (6.9%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 36 206 (2.4%) 2 809 (0.4%)
 
Péntek Műsorcím Teljes lakosság   18-49

16:00 - 18:00
TV2 Megtört szívek 460 082 (23%) 45 550 (8.1%)
TV2 Szeretned kell! 280 648 (16.9%) 22 003 (4.5%)
RTL Klub Fókusz 213 530 (10.1%) 46 348 (7.9%)
Duna TV Tappancs, a mesterdetektív 4x13 149 932 (8.8%) 14 979 (3%)
RTL Klub Story Extra 148 325 (7.9%) 43 787 (8.3%)
RTL Klub Isten áldjon, Esperanza! 134 408 (8.2%) 49 880 (10.1%)
Duna TV Ridikül 113 235 (5.6%) 8 545 (1.5%)

18:00 - 20:00
RTL Klub Farm 2x29 672 357 (20.2%) 257 498 (24.3%)
RTL Klub Híradó 669 477 (25.3%) 166 329 (21.3%)
TV2 Tények 656 782 (24%) 132 363 (16.2%)
TV2 Jóban rosszban 507 781 (14.5%) 124 179 (11%)
Duna TV A hegyi doktor 1x04 (ism.) 360 929 (11.9%) 24 683 (2.7%)
Duna TV Híradó 122 081 (4.9%) 8 168 (1.1%)

20:00 - 22:00
RTL Klub Barátok közt 942 819 (23.7%) 348 065 (23.7%)
RTL Klub Éjjel-nappal Budapest 718 575 (18.5%) 319 496 (24.4%)
Duna TV Virtuózok 2x02 404 198 (10.1%) 71 708 (5%)
Duna TV Maradj talpon! 397 518 (11.1%) 34 933 (3%)
TV2 Hal a tortán - Küldetés 392 473 (10%) 85 648 (6.5%)

22:00 - 00:00
RTL Klub Showder Klub 17x03 430 872 (14.3%) 188 743 (14.8%)
RTL Klub Híradó 312 320 (13.6%) 142 482 (14.7%)
TV2 Transformers 3. 211 252 (8.5%) 123 318 (11.8%)
Duna TV Nora Roberts: Holdfogyatkozás 194 599 (7%) 28 573 (2.4%)
RTL Klub Magyarul Balóval 145 262 (8.7%) 60 699 (8.2%)
Duna TV Tavasz ünnep 2016: Fesztiválhíradó 70 246 (4.1%) 11 452 (1.5%)
 
Szombat Műsorcím Teljes lakosság   18-49

15:30 - 18:00
Duna TV Gasztroangyal - Görög konyha 284 573 (12.3%) 33 378 (4.2%)
RTL Klub Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát 165 152 (8.2%) 63 900 (9%)
TV2 Őrangyalok 1x06 (SF) 133 965 (6.5%) 26 643 (3.7%)
Duna TV Pókfoci 65 127 (3.6%) 12 764 (2%)

18:00 - 21:30
TV2 Kismenők 1x03 1 021 832 (25.5%) 251 000 (18.8%)
RTL Klub Híradó 685 552 (22.7%) 193 670 (20.2%)
RTL Klub Farm 2x30 638 824 (15%) 252 370 (16.7%)
TV2 Tények 583 433 (19.6%) 138 973 (14.7%)
RTL Klub Fókusz Plusz 467 619 (12.6%) 162 860 (13.9%)
Duna TV SzerencseSzombat 292 294 (8.4%) 35 759 (3.2%)
Duna TV Sabrina 280 990 (6.7%) 43 725 (3%)
Duna TV Híradó 233 277 (8%) 31 778 (3.4%)

21:30 - 00:00
RTL Klub Gyertek át szombat este! 2x05 503 553 (14.5%) 207 321 (14.2%)
TV2 Szakíts, ha bírsz! 283 921 (8.9%) 115 343 (8.6%)
RTL Klub Az igazság ára 196 444 (11.3%) 82 484 (9.6%)
Duna TV Kínai negyed 177 689 (6.2%) 12 213 (1%)
TV2 Amerikai pite 6. - Az egyetemen 75 901 (5.7%) 32 631 (4.7%)
 
Vasárnap Műsorcím Teljes lakosság   18-49

14:30 - 18:00
RTL Klub Aranyeső Yuccában 446 611 (12.9%) 120 562 (9.6%)
M4Sport Túraautó-világbajnokság: Magyar Nagydíj   251 572 (6.7%) 103 323 (7.7%)
TV2 Gyilkos sorok 10x07 233 440 (7.6%) nincs adat
Duna TV Valamit visz a víz 226 500 (6.9%) 16 480 (1.4%)
TV2 A párizsi diáklány 224 069 (6.5%) 52 566 (4.2%)
Duna TV Hogy volt?! 200 809 (5.5%) 12 151 (0.9%)

18:00 - 00:00
TV2 A nagy duett 4x03 1 505 082 (31.1%) 512 403 (27.8%)
RTL Klub Híradó 965 739 (23.2%) 277 830 (18.9%)
TV2 Showtime Hajdú Péterrel 856 149 (23.2%) 280 549 (17.1%)
TV2 Tények 819 577 (19.8%) 234 114 (16%)
RTL Klub Cobra 11 20x05 717 405 (15.3%) 261 094 (15.3%)
RTL Klub Amerika kapitány: Az első bosszúálló 679 526 (14.5%) 378 287 (19.9%)
Duna TV Magyarország, szeretlek! 336 707 (6.8%) 39 927 (2.1%)
RTL Klub Invázió 330 271 (13.2%) 172 775 (15%)
Duna TV Aranyszem 263 833 (6.8%) 84 671 (5%)
Film+ Tango és Cash 238 792 (5.1%) 126 128 (7.3%)
Duna TV Doc Martin 7x04 206 380 (4.6%) 21 011 (1.3%)
TV2 Kertvárosi kommandó 167 914 (11.1%) 86 073 (12.1%)
Duna TV Híradó 148 105 (3.6%) 13 517 (0.9%)
Duna TV Egyszerű eset 87 360 (6.2%) 24 754 (3.7%)


A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától származnak.
A kép forrása: TV2 Sajtószoba

Ők lesznek A biznisz című sorozat magyar hangjai

 Az HBO3 műsorán ma este tíz órakor debütál a tévéadó latin-amerikai ágának egyik saját gyártású produkciója, a (luxus)prostituáltakról szóló A biznisz, melyből eddig két évad, és ezen belül 26 rész került már képernyőre Brazíliában. A sorozat története szerint három vonzó és intelligens nő összefog, hogy forradalmasítsák szakmájukat. A nagyvállalatok módszereihez hasonlóan, a modern marketing és tervezési módszerek segítségével szeretnék hatékonyabbá tenni a világ egyik legősibb foglalkozását.

abizniszszinkron.jpg

 A biznisz szereplőinek munkája senkit se rettentsen el attól, hogy belenézzen a sorozatba, mivel az első rész alapján - a kisebb-nagyobb hibái ellenére - nagyon kellemes szórakozás lehet belőle, főleg amiatt, mert ügyesen bánnak a történetmeséléssel és ötletes rendezői megoldásokkal vezették fel az epizódot és magát a főszereplőt is. Bár nem hangosan kacagós széria, de azért vannak benne humoros momentumok is, egyensúlyban tartják a drámát és a komédiát. A csinos hölgyek a témából adódóan szerves részei lesznek a sorozatnak, szóval aki szeretné, nézheti ilyen szemmel A bizniszt. Aki viszont hozzám hasonlóan a szinkron felől is érdeklődik, annak van egy nagyon jó hírem; a két főszereplő magyar hangja ugyanis Pikali Gerda és Bogdányi Titanilla, akik nagyon passzolnak a figurájukhoz, és azt hiszem, egy szinkron-fannak ennél több nem is kell kedvcsinálás gyanánt. A magyar változat stáblistáját a Mafilm Audio a saját Facebook oldalán tette közzé, ezúton is jár a köszönet nekik ezért!

A biznisz (El Negócio)

Rafaela Mandelli (Karin) - Pikali Gerda
Juliana Schalch (Luna) - Bogdányi Titanilla
Michelle Batista (Magali) - Sipos Eszter
João Gabriel Vasconcellos (Augusto) - Maday Gábor
Gabriel Godoy (Oscar) - Csőre Gábor
Guilherme Weber (Ariel) - Sarádi Zsolt
Eduardo Semerjian (César) - Németh Gábor
Einat Falbel (Sonia) - Spilák Klára
Johnnas Oliva (Yuri) - Jakab Márk
Cris Bonna (Luna anyja) - Román Judit
Isabel Wilker (Lívia) - Gáspár Kata
Tony Mastaler (Luna apja) - Harmath Imre
Gabriela Cerqueira (Sabrina) - Czető Zsanett
Henrique Guimarães (Tales) - Dányi Krisztián
Gustavo Vaz (João Fernando) - Zöld Csaba
Alexandre Barros (Marcos) - Debreczeny Csaba
Laís Corrêa (Verônica) - Andresz Kati
Marieli Sbardelotto (Glória) - Pupos Tímea
Junno Andrade (Marcel) - Barabás Kiss Zoltán
Milhem Cortaz (Renan) - Varga Rókus
Rafael Fernandes (Daniel) - Király Adrián
Malcolm Forest (Foster professzor) - Tarján Péter
Fábio Herford (Paschoal) - Kapácsy Miklós
Kiko Marques (Rômulo) - Mikula Sándor
Carina Sacchelli (Roberta) - Kis-Kovács Luca
Paula Braun (Luiza) - Czirják Csilla
Renata Zhaneta (Karin anyja) - Szórádi Erika
Gabriel Celegon (Beto) - Baráth István
Zécarlos Machado (Augusto apja) - Barbinek Péter
Michel Matos (Felipe) - Czvetkó Sándor
Paulo Coronato (Érico Henrique Barros) - Király Adrián
Saulo Arcoverde (Sérgio) - Pál Tamás
Ripa Homuth (Júlio) - Kárpáti Levente
Daniel Franciscatto (Claudio) - Joó Gábor
Elvis Shelton (Arthur) - Czető Roland
Paulo Gandolfi (Walcyr) - Holl Nándor
Bruno Perillo (Gustavo) - Welker Gábor
Nataly Cabanas (Dani) - Vadász Bea
Herbert Richers Jr. (Helio) - Tarján Péter
Gutto Szuster (Domingos) - Szalay Csongor
Leo Monteiro (Lucas) - Horváth-Töreki Gergely
Júnior Cabral (João) - Kisfalusi Lehel
Gustavo Haddad (Jaime) - Markovics Tamás
Paulo Azevedo (Vinicius) - Szabó Máté

Főcímfelolvasó: Korbuly Péter

Magyar szöveg: Hraskó Katalin és Németh Renáta
Hangmérnök: Csomár Zoltán
Vágó: José Lattes
Gyártásvezető: Kablay Luca
Szinkronrendező: Lengyel László
Stúdió: Mafilm Audio

A leírás és a kép forrása: HBO

süti beállítások módosítása