Hárman is kiszállnak az RTL Klub legnézettebb sorozatából

2017. február 23. - Jasinka Ádám

Pont egy hete írtuk meg, hogy 16 év után távozik az RTL Klub legnézettebb napi sorozatából az utolsó alap szereplők egyikét, a Zsófit alakító Kiss Ramóna. A színésznő korábban már rövid időre elhagyta a Mátyás király teret, ez a mostani azonban végleges búcsúnak tűnik. Nem sokkal ezen bejelentés után két másik szereplő kapcsán is kiderült, távoz(hat)nak a szériából.

baratokkozttavozoszereplok.jpg

A SorozatWiki írta meg, hogy az egyik visszatérő karaktert, az Ottó anyját, Juditot játszó Závodszky Noémi is kilép a történetből, a Bors pedig ma hozta le, hogy a Hannát játszó Nyári Dia is távozhat a Barátok köztből. Az ő karakterének sorsát az dönti el, sikerül-e a felvételije a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Böjte Piros, a sorozat sajtósa elárulta a napilapnak, hogy Nyári időszakosan még forgat majd, de amint felveszik az egyetemre véglegesen távozik a Barátok köztből.

Fotó: RTL Klub

Szinkronhangok: Egy fiatal orvos feljegyzései (A Young Doctor's Notebook)

Az Egyesült Királyságban 2012 decemberében mutatták be a Sky művészetközpontú adóján a Mihail Bulgakov azonos című novellagyűjteményéből forgatott A Young Doctor's Notebook című sorozatot. A történet érdekessége, hogy egy fő karaktere van, de őt két idősíkon, különböző életkorában láthatjuk, így két színész alakítja egy sorozaton belül ugyanazt az embert. A címben is szereplő doktor fiatal énjét maga Harry Potter, azaz Daniel Radcliffe játssza, míg felnőttként már a Mad Men - Reklámőrültekből ismert Jon Hamm formálja meg.

youngdoctornotebookszinkron.jpg

A Viasat History-re érkező nyolc részes sorozat magyar változatát Somló Andrea rendezi, aki a két főszereplő színészre Gacsal Ádámot és Csernák Jánost választotta. Radcliffe és Gacsal Ádám az évek során annyira összeforrtak, hogy talán el sem lehet még képzelni sem azt, hogy a varázslótanonc figurájával berobbanó brit színészt más szinkronizálja. Hamm-nél viszont húztak egy váratlant Csernák Jánossal, hiszen eddig a legtöbb esetben Fekete Ernő szólaltatta meg a reklámgurut. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

"Nem elég szépen hangsúlyozni, meg kell érzelmileg is tölteni" - interjú Háda Jánossal

Február elején, több mint 120 országban egyszerre mutatták be a legújabb X-Men sorozat, a Légió első epizódját. Hazánkban a FOX műsorán, csütörtök esténként 9 órától látható széria főszereplője egy olyan fiatal férfi, aki gyerekkora óta küzd látomásokkal, és különös viselkedése miatt elmegyógyintézetbe is zárták. Az egyik nap azonban, mikor összetalálkozik egy másik pácienssel, rájön arra, hogy a képzelgései és a fejében szóló hangok nagyon is valóságosak.

hadajanos1.png

Az első rész, melyről itt írtunk hosszabban, nem ad sok támpontot a nézőknek, és tipikusan olyan epizód, amelyet kétszer is meg kell nézni, hogy minden részletét megértsük. Képzelhetitek, ha nekünk nézőknek, akik látjuk a részt elejétől a végéig, is nehéz megértenünk, mi történik, akkor milyen dolga lehet egy szinkronizáló színésznek, aki csak kis falatokat kap munkája során a történetből.

A FOX és a Masterfilm Digital jóvoltából volt lehetőségem kilátogatni pár hete a Légió szinkronforgatására, ahol rövid interjút készítettem a David Ferry-t, a főszereplő srácot is kezelő pszichiátert, Dr. Kissingert szinkronizáló Háda Jánossal. A színész elárulta, hogyan dolgozik egy új munkánál, és hogyan egy visszatérő színésznél, valamint beavatott abba, hogyan is alakul át benne érzelemmé, és jelenik meg a hangján mindaz, amit a jelenetben lát. Az interjút a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el.

Tovább a cikk folytatásához.

RTL Klubos sorozatokkal erősít a köztévé

Desmond Wallace írta meg, hogy március elejétől a köztévé fiatalokra szabott tévéadója, a Petőfi TV megújult kínálattal jelentkezik majd, melynek két meghatározó eleme a Tuti gimi (One Tree Hill) és az Odaát (Supernatural) című sorozatok lesznek. Március 8-án az Egyszer volt, hol nem volt és a Tappancs, a mesterdetektív váltásaként debütál ez a két RTL Klubhoz köthető széria, amelyek így hétköznap esténként 20:10-től és 22:35-től lesznek láthatóak.

odaatpetofitv.jpg

A Tuti gimi mind a kilenc évada képernyőre került már idehaza magyar szinkronnal, az Odaátból viszont jelenleg is premier részeket nézhetünk péntek éjszakánként az RTL Klubon. Mivel a tengerentúlon a tizenkettedik etapjukat tapossák a Winchester tesók, így megkérdeztük a piacvezető tévéadótól, meddig terveznek még a sorozattal, valamint hogy a Petőfi TV-n az ő általuk megrendelt szinkron lesz-e hallható.

Azt a választ kaptuk, hogy az RTL-es szinkronnal kerül képernyőre az Odaát, és a sorozat a 10. évfolyamig marad az RTL Klub képernyőjén. Jelenleg a nyolcadik évadot vetítik, ami azért is fontos, mivel mint megtudtuk, a köztévé nem előzheti be az RTL-es sugárzást. Ha a Petőfi TV-n nem tartanak szünetet, akkor a leadható 172 résszel októberben végeznek, és csak akkor folytathatják a kilencedik évaddal, ha az már képernyőre került az RTL Klubon.

Fotó: RTL Klub

Érkezik az Ázsia Expressz, a TV2 vadonatúj utazós vetélkedője

Pár hete számoltunk be arról, mivel is készül tavasszal a TV2, és várhatóan milyen műsorok kerülnek majd képernyőre az év hátralevő részében. De ahogy az lenni szokott, mindig vannak olyan kis rejtett elemek, amelyekről szándékosan csak később beszélnek. Ilyen most az Ázsia Expressz - A sárkány útja. A TV2 legújabb műsorában hét sztárpár heteken át tartó, Vietnamból Laoszon és Kambodzsán át Thaiföldre tartó kalandos utazását követhetjük majd nyomon.

azsiaespressz.jpg

Minden páros napi egy dollár költőpénzt kap, így kell eljutniuk a megadott célállomásokra olyan országokban, ahol alig beszélnek idegen nyelveket. Nagyon fontos lesz a gyorsaság, hiszen útközben a pároknak különféle feladatokat is meg kell majd oldaniuk, hogy heti teljesítményükkel ne kerüljenek a kiesés szélére. Az Ázsia Expressz hasonló formátum, mint az Amerikában több éve futó The Amazing Race, csak abban nem ilyen kevés pénzből kell a versenyzőknek boldogulniuk.

Fotó: TV2

Bemutatják Rowan Atkinson és Fenyő Iván közös munkáját

Rowan Atkinson 2015-ben járt Magyarországon, hogy a legnézettebb brit kereskedelmi adó, az egykoron a Downton Abbey-t is vetítő ITV részére többedmagával leforgassa Georges Simenon legismertebb detektívfigurájáról, Maigret felügyelőről készülő legújabb sorozat első évadát. Az első szezon két, másfél órás tévéfilmből áll, melyből az elsőt a világon másodikként az RTL Klub tűzte képernyőre tavaly nyáron. A második tévéfilm, a Maigret és a kicsi Albert pedig most tavasszal debütál magyar szinkronnal.

maigretesakicsialbert.jpg

Azonban ez a premier már nem a főadón, hanem kábelcsatornán lesz, és nem is a főműsoridőben, hanem szombat délben kerül rá sor. A Maigret és a kicsi Albert március 11-én, 11:50-kor debütál a Cool műsorán, és hasonlóan az előző részhez, ezt is Budapesten és Szentendrén forgatták. Ennek is köszönhetően több magyar színész is szerepet kapott az egykori Mr. Bean mellett, így láthatjuk majd például Fon Gabriellát, Bernáth Dénest és Fenyő Ivánt is. Az epizód ismertetőjét és ajánlóját a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Márciusban nem csak a celebek ragadnak fakanalat

Tavaly tavasszal indult el az RTL2-n hazánk újabb főzős műsora, a szülő-gyermek párosokat és féltve őrzött családi recepteket versenyeztető gasztro-komédia, a Hagyjál főzni!. Az Istenes Bence vezette műsorban adásonként két-két pár küzd meg egymással, ahol a konyhában rutintalanul, esetenként ügyetlenül mozgó félnek időre kell elkészítenie a kiválasztott ételt.

hagyjalfoznis2.jpg

A Hagyjál főzni! új évada március 13-án debütál az RTL2 műsorán, és már nem csak szülők és gyermekek, hanem házaspárok és testvérek is versenybe szállnak. Az elkészült fogásokat újfent A Konyhafőnökből megismert Vajda Pierre értékeli, a párok pedig továbbra is 200 ezer forintot nyernek főzésenként, valamint továbbjutnak a következő adásba. Az RTL2-n látható lesz majd egy másik főzős műsor is, mégpedig A Konyhafőnök Junior második évada, de ez várhatóan ősszel kerül képernyőre - tudtuk meg a tévéadótól.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: RTL2

Magyar nézettség: 7. hét - Nincs mi megállítsa A mi kis falunk menetelését

A Facebook-on már értesülhettetek arról, hogy nem csökkent tovább A mi kis falunk nézettsége, ami önmagában is parádés eredmény, de ha hozzávesszük azt, amit az előzetes számokból nem tudtunk meg, hogy a célközönségnél brutális, 30%-os közönségarányt hozott, akkor tényleg a földről kell összeszedegetnünk az állunk darabkáit.

amikisfalunknezettseg2.jpg

A 18-49 éves nézők körében a 30%-os share-t néha még a tavaly ősszel futó X-Faktor sem tudta elérni, egy hétköznap esti sorozat pedig kisujjból kirázza. Azt hiszem, pár hete ideje korán temettük a hazai nézőszámokat, hiszen ha van miért bekapcsolni a tévét, akkor a nézők még az elképesztően fragmentált piacon is össze tudnak tömörülni olyan nagyságban, mint egykoron.

A múlt héten visszatért, meglepő módon ősz helyett már télen a Keresem a családom, amely olyan bitang erős nézettséggel nyitott, hogy még a tavalyi premiert is kenterbe verte. Nem tudom, mi történt a hazai tévés piaccal, de úgy látszik, nem volt véletlen, hogy 2016 legnézettebb műsora egy tavaszi produkció lett. Jelen pillanatban ugyanis az a helyzet, hogy egyes sorozatok és saját gyártások jobb nézettséget hoznak most, mint tavaly év végén.

Míg az RTL Klub sikert sikerre halmoz, addig a TV2-nél most megtört a lendület. Az 50 milliós játszma eddig az elvárások fölött teljesített, de most picit visszavett a tempóból, és egyszer sem tudta elkapni az Éjjel-Nappal Budapestet, amit eddig szinte minden héten meg tudott legalább egyszer előzni. A Majka vezette vetélkedő gyengélkedése kihatott A szultánára is, de arra leszek nagyon kíváncsi, kedd késő este mire lesz majd képes ez a török sorozat.

A TV2 mellett a Duna TV sem igen büszkélkedhet a hétköznap esti eredményeivel. A Dal viszont szépen zárt, bár kikapott az RTL Klubon futó Gazdátlanul Mexikóban című filmtől, igaz, csak egy kutyaszőrszállal. Az viszont mindenképpen szót érdemel, hogy a Magyarország, szeretlek!, amióta nincs a Sztárban sztár, azóta szárnyra kapott és most is képes volt javítani, nem is keveset. El kellene gondolkozniuk a köztévénél arról, hogy ezt a műsort a főszezonból kivéve, inkább a köztes időszakban és nyáron kellene adniuk.

A vasárnap azonban nem csak a Dunának nyílt ki a Sztárban sztár végével. A Frizbi nagyon jó vásár volt az ATV részéről, hiszen konstans benne van a heti 50 legnézettebb műsor között, a legutóbbi adása pedig 400 ezernél is több embert vonzott a képernyők elé. A Sas kabaré pedig úgy látszik örökké képernyőn tudna maradni. A sorozatok között mind a két korosztályban A mi kis falunk lett az első. A részletes adatokért kattintsatok a TOVÁBB-ra.

Tovább a cikk folytatásához.

Szinkronhangok: Dr. Chance (Chance)

Pont egy hete írtuk meg, hogy a magyar FOX tűzi műsorára március 9-től Hugh Laurie vadonatúj szériáját, a Hulu-ra, az egyik amerikai online tartalomszolgáltatóra gyártott Dr. Chance-t. A Kem Nunn regényéből készült sorozat főszereplője egy San Francisco-ban élő bűnügyi pszichiáter, akit beszippant és egyre mélyebbre húz a politikai korrupció és a mentális betegségek világa.

drchanceszinkron.jpg

A címszereplő Dr. Chance-t Hugh Laurie alakítja, akinek talán legismertebb munkája a Doktor House, de láthattuk őt szkeccs show-kban, fekete humorú komédiákban és kémtörténetekben is. Jelen sorozatában egy olyan orvost játszik, akinek az borítja fel teljesen az életét, hogy egyik páciensével kapcsolatban hibás döntést hoz. Emiatt hamar magára vonja a rendőrség figyelmét, miközben saját, nem éppen zökkenőmentesen alakuló válását is igyekszik mihamarabb elrendezni.

Hugh Laurie-nak több magyar színész is kölcsönözte már a hangját, de talán a legemlékezetesebb Szakácsi Sándor, és Kulka János volt, ebben a sorozatban viszont egy teljesen új párosítást hallhatunk majd. Őszinte leszek, sajnálom, hogy nem Kulka János szinkronizálja, de nem tudhatjuk, mi áll a döntés hátterében. Az viszont biztos, hogy izgalmasnak ígérkezik Laurie és Schnell Ádám kettőse, ugyanis őrá esett a szinkronrendező, Nikas Dániel választása. De nem csak a főszereplő hangja, hanem az egész szereposztás miatt rendkívül kíváncsi leszek a végeredményre. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva olvashatjátok el.

Tovább a cikk folytatásához.

Bestseller regényből készült sorozat debütál a Film Cafén

Harlan Coben amerikai író 1995 óta jelenteti meg misztikus és thriller regényeit, és számos díjat, valamint kritikai elismerést tudhat magáénak. Érdekes, hogy az első, regényéből készült filmre egészen 2006-ig várnia kellett. Ekkor debütált ugyanis a Senkinek egy szót se, az azonos című könyve alapján forgatott francia mozifilm. A regény kiadása és moziba kerülése között öt év telt el. Bár ez hosszú időnek tűnhet, mégis eltörpül az író második adaptációjáig eltelt idő mellett.

nincsmasodikeselypremier.jpg

A Nincs több esély 2003-ban került az amerikai könyvesboltok polcaira, hazánkban viszont csak 2014-ben jelent meg magyar fordításban. A regényből készült produkció, amelyet meglepő módon ismét francia közreműködésnek köszönhetünk, a kötet megjelenése után 12 évvel debütált a tévéképernyőkön. A 2015-ös, hat részből álló sorozat tavasszal pedig hozzánk is megérkezik. A Nincs több esély premierje március 14-én, este 8 órakor lesz a Film Café műsorán.

A történet főszereplője Dr. Alice Lambert (Alexandra Lamy) szokásos reggeli teendőit végzi otthonában. Miközben hat hónapos kislányának készít reggelit, a távolban egyszer csak lövések dördülnek, majd Alice előtt elsötétül minden és összeesik. Amikor a kórházban felébred, akkor tudja meg, hogy férjét megölték, a kislányát pedig nem találják sehol. A rendőrség tehetetlen az ügyben, sőt, Alice válik az első számú gyanúsítottá, így a nő kénytelen maga az emberrablók után eredni.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Kiderült, pontosan mikor is kezd A szultána második évada

Pár hete írtuk meg, hogy a TV2 tavaszi műsorkínálatában már nem naponta, hanem csak heti egy alkalommal jelentkezik új részekkel A szultána című sorozat. A tévéadótól korábban kapott válasz alapján pedig megtudtuk, hogy a 10. héten debütál a széria második évada, azonban a televíziózás világában addig nem szabad semmit sem készpénznek venni, amíg több forrás meg nem erősíti azt. Ma hivatalosan is bekerült a TV2 heti műsorába az infó, így leírhatjuk, hogy a második évad március 7-én, 21:55-kor debütál, méghozzá egy 60 perc hosszúságú epizóddal.

aszultanas2premier.jpg

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Tovább a cikk folytatásához.

Ők főznek A Konyhafőnök celeb évadában

Az RTL Klub 2014-ben indította el A Konyhafőnök című vetélkedőjét, melyben amatőr és profi versenyzők szálltak harcba a több millió forintos fődíjért. Az első szezon kirobbanó siker volt, nem is volt meglepetés, hogy már 2015 tavaszán megérkezett belőle az új szezon, amelyet aztán ősszel egy újabb követett. Az RTL pedig bevállalta, még egy bőrt lehúzott a műsorról és bemutatták a Junior változatot, amely azonnal az RTL2 legnézettebb, Barátok köztöt is meggyengítő produkciójává vált.

konyhafonokceleb.jpg

2016 tavaszán A Konyhafőnök pihent, és farmi hétköznapokat nézhettünk, de ősszel visszatért a negyedik évadával, és megmutatta, hogy megújult zsűrivel sincs igazán ellenfele. A negyedik felnőtt évad forgatásának végeztével pedig nekiláttak a második Junior szezonnak, amelyet egyelőre még nem tűztek képernyőre. Most pedig bejelentették, hogy tavasszal visszatér a műsor, de egy kvázi különkiadás-évaddal, amelyben ismert emberek állnak a konyhapultok mögé. A névsort a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

Tovább a cikk folytatásához.

Érkezik az RTL Spike első hazai gyártású műsora (frissítve!)

Amikor tavaly bejelentették, hogy elindul idehaza a Viacom új adója, az RTL Spike, akkor rengeteg sorozatot és készülő saját gyártást is belengettek. A sorozatok közül eddig a Sötét árvák, A visszatérők és A galaxis őrzői került képernyőre, míg az iZombie, a Wynonna Earp vagy az Ash vs. Evil Dead egyelőre még nincs látóhatáron belül. A saját produkciók közül pedig csak a Playback párbajt tűzték műsorra, azonban márciustól új elemmel bővül az RTL Spike felhozatala.

pumpedekblog.jpg

Ám ez az újdonság nem a korábban bejelentett Budapest Shore, hanem a Pumpedék című reality lesz. A már javában, de egyelőre konkrétum nélkül reklámozott műsor főszereplője a legutóbb a Nyerő Párosban szereplő Szabó Gábor, azaz Pumped Gabo lesz. A sajátos táncmozdulatai miatt az internet sztárjává emelkedett srác tabuktól és petyhüdt izmoktól mentes reality show-val jelentkezik március 20-tól, hétfő esténként 22:00-s kezdéssel. A Pumpedék vélhetően hasonló műsor lesz mint az Éjjel-Nappal Budapest, vagy anno a Győzike show volt.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: RTL Klub

Szinkronhangok: Gázos páros (You're the Worst)

Február 20-án éjszaka, 23:00-ás kezdéssel mutatja be a VIASAT6 a Gázos páros című igencsak elborult és őrült vígjátéksorozat első két részét. Azonban nem csak a premier lesz dupla részes, hiszen a sorozat végig napi két epizóddal jelentkezik majd, nem is csoda, hogy hamar végére érnek az első szezonnak, amelyet március 3-tól szünet nélkül követ majd a második évad.

gazosparosszinkron.jpg

A Gázos páros egy fura, de vicces szerelmi történet lesz, melyben két önpusztító, nehéz természetű ember párkapcsolatának alakulását követhetjük majd figyelemmel. Egyikőjük sem mozog otthonosan a kapcsolatok világában, ebben pedig leginkább nehéz természetük játszik szerepet. Azonban miután egymásra találnak, megpróbálkoznak a lehetetlennel, azaz egy párrá válnak. A nárcisztikus, pimasz és önpusztító Jimmy magyar hangja Dévai Balázs, a cinikus és makacs Gretchen szinkronhangja pedig Nemes Takách Kata lesz. A sorozat magyar változatát pedig Szalay Csongor rendezi.

Tovább a cikk folytatásához.

Pápai Joci képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon

Immáron hatodik alkalommal csendült fel A Dal, a köztévé zenés műsora, amely során a zsűri és a nézők kiválasztották, melyik előadó képviselje Magyarországot a nyaranta megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. A műsornak köszönhetően ugyan 2012 óta mindig bejut hazánk a döntőbe, de csak egyszer sikerült olyan dalt és előadót küldeni, aki ténylegesen a topmezőnyben végzett.

adalnyertesepapaijoci.jpg

Kállay-Saunders András és a Running ötödik helye mellett ByeAlex egy 10., tavaly Freddie egy 19., Boggie egy 20., a Compact Disco pedig csak egy 24. helyet tud felmutatni. Mivel a 2016-os Dalfesztivált az Ukrajnát képviselő Jamala és 1944 című dala nyerte, ezért 2017 májusában Kijevben lesz majd a legnagyobb az eurovízió koncentrátuma. Azaz újfent egy Magyarországgal szomszédos országban rendezik meg Európa legnézettebb zenés showműsorát, amelyen idén Pápai Joci és Origo című dala képviseli majd hazánkat.

Pápai Joci a május 11-i, második elődöntőben, annak is az első felében lép majd színpadra, és bár sok előnyt nem feltétlenül jelent, nem elhanyagolható tény, hogy ugyanebben az elődöntőben énekel majd az osztrák, a román, a szerb és a horvát versenyző is. Talán számíthatunk majd szomszédainktól is a voksokra. Az pedig szintén nem megkerülhető, hogy idén már nem Gundel Takács Gábor lehet a műsor kommentátora, hiszen nemrég felmondott az MTVA-nál.

Fotó: Kaszner Nikolett

süti beállítások módosítása