Nem készül több rész a TV2 Csoport két premier sorozatából

2018. május 14. - Jasinka Ádám

Május 4-én indította pénteki premierblokkját a Humor+ műsorán a TV2 Csoport. Ekkor tért vissza szünetről új részekkel a Mick kell a gyereknek! című vígjátéksorozat, ugyanezen a napon kezdett a Lazíts, Kevin! itthon még nem vetített második évada, és az Amerikai fater új évfolyama is. A minap azonban kiderült, hogy ebből a hármasból kettőből már nem készül több új epizód.

mick_kell_a_gyereknek_lazits_kevin_befejezes_hir.jpgFotó: Humor+

A Mick kell a gyereknek! (The Mick) 2017 év elején indult. A hazánkban jelenleg is látható második évad egyben az utolsó is lesz, ugyanis a szériából nem kért újabb folytatást az amerikai tévécsatorna. A második szezon húsz részes, melyből itthon már képernyőre került 14 epizód. Ez azt jelenti, hogy a sorozatfinálét június 22-én este láthatják a magyar nézők a Humor+ műsorán.

Szintén befejezték a Kevin James főszereplésével készült, 2016-ban debütált Lazíts, Kevin!-t (Kevin Can Wait) is. A sorozat második etapja 24 részből áll és eddig csak kettő epizódot láthatott belőle a hazai közönség. Ha nem lesz a magyar vetítésben megszakítás, akkor október elején búcsúzhatnak el a rajongók itthon ettől a komédiától, melyben sokak mellett Adam Sandler is vendégszerepelt.

A hazánkban is vetített amerikai sorozatok folytatásáról vagy befejezéséről a hetekben döntenek. Ezen a listán megtalálhatjátok, milyen sorsra jutott kedvenc szériátok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása