Utoljára láthattuk a Barátok közt egyik fontos szereplőjét

2018. január 27. - Jasinka Ádám

Idén októberben lesz húsz éve, hogy először bepillanthattak a nézők a Mátyás király térre. A Barátok közt a közel két évtized alatt hozott számtalan emlékezetes szereplőt, akiket lehetett szeretni vagy éppen gyűlölni. Bár az alap csapatból már nem sokan élnek a Rózsa Kávéház közelében, a nemrég érkezettek közül néhány pótolták az egykori főszereplők hagyta űrt. A héten azonban távozott az egyik olyan karakter, aki az utóbbi két évben meghatározó alakja volt a sorozatnak.

baratokkozt_sztarek_andrea_kiszallas.jpg

„Behívatott a két producer, és azt mondták, hogy Emília elmegy messzire, mert kap egy állást. Nem indokolták, de tudom, hogy fiatalítják a sorozatot, és így én - mint öreg - kikerülök" - nyilatkozta a Story Magazinnak a dr. Mórocz Emíliát alakító Sztárek Andrea, aki 2016 elején Bartha Zsolt történetszálán csatlakozott a sorozathoz mint börtönpszichológus.

A magazinnak nyilatkozott a Barátok közt megbízott kreatív producere, Szerencsés Gabriella is, aki tavaly a színházi rendezőként is dolgozó Rozgonyi Ádámtól vette át a stafétát. Szerencsés szerint nem az életkor volt a döntés hátterében: "Nálunk minden korcsoport képviselteti magát a kamaszoktól a nyugdíjasokig, hiszen családi sorozatként mindenkihez szólunk. Így természetesen az ő esetében sem az életkor, hanem a történetvezetés szükségszerűsége döntött a szerződésről."

A fenti nyilatkozatok megjelenésekor még nem lehetett tudni, hogy Sztárek Andreát mikor láthatják utoljára a sorozat nézői, az RTL Klubon tegnap este képernyőre került részből azonban kiderült, hogy január 26-án köszönt el a doktornő karaktere.

Fotó: RTL Klub

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.