Három országos tévépremierrel is készül februárra a Sony Max

2018. január 17. - Jasinka Ádám

A Sony Max-ra (az egykori AXN White-ra) az átalakulás óta sorra érkeznek a Magyarországon még nem vetített sorozatok, és több már jól ismert produkció is ezen az adón folytatódott vadonatúj epizódokkal. Februárban pedig elindul egy újabb széria, és két új sorozatévad is.

sonymax_februar_2.jpgA Királyság! (fotó: © 2015 Lions Gate Entertainment Inc.)

A hónap közepén, február 17-én, szombaton 19 órakor debütál a Sony Max műsorán rögtön két epizóddal a Királyság! címet viselő kvázi szappanopera. A sorozat egy fiktív uralkodócsalád életét mutatja be, de nem kosztümös, hanem modern stílusban. A történet ugyanis a jelenben játszódik, a főszerepben pedig a hatalomért folyó harc áll. A Királyság!-ot Michelle Ray regénye alapján az a Mark Schwahn hozta tető alá, aki kitalálta a Tuti gimi című sorozatot is.

sonymax_februar_1.jpgRólunk szól (fotó: © 2017-2018 NBCUniversal Media, LLC.)

Február 18-án, vasárnap 19 órakor debütál szintén dupla résszel a Sony Maxon a Rólunk szól második évada. A sorozat példátlanul erős és őszinte pillanatokban gazdag első szezonja után sokan várták itthon is, hogy folytatódjon a történet. Az új etap a négy főszereplő születésnapjával kezdődik, és e jeles nap alkalmából többen is nagy elhatározásra jutnak. A folytatás egyik érdekessége, hogy vendégszereplőként Sylvester Stallone is játszik benne.

sonymax_februar_3.jpgCandice Renoir (fotó: © Boxeur de Lune)

A harmadik premier pedig a Candice Renoir című francia krimi ötödik évada lesz, mely február 12-én, hétfőn 21 órakor indul. A sorozatból jelenleg a harmadik szezon látható, és január 29-én debütál a negyedik felvonás, tehát szünet nélkül, viszonylag rövid időn belül nagyon sok részt képernyőre tűznek ebből a produkcióból a Sony Maxon.

Ha nem szeretnél lemaradni az induló sorozatokról és új évadokról, akkor kövesd a folyamatosan frissülő Premiernaptárunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.