Megváltoztatja januári műsorát a TV2

2017. december 30. - Jasinka Ádám

Karácsony előtt mutattuk be, hogy milyen műsorokkal is készül januártól a TV2: hétköznap délutánonként a romantikus sorozatok rajongói számára, esténként pedig a vetélkedők kedvelői számára kínál majd néznivalót a csatorna. Az elmúlt napokat jellemző műsorváltozási-hullám azonban átgyűrűzik az új esztendőre is, és a TV2 ismét átalakítja a már korábban kiadott műsorrácsát.

tv_taviranyito.jpg

December 24-én este érkezett a hír, miszerint december 27-én elindítja a TV2 A Piramis című vetélkedőjét, mely kapcsán az RTL Magyarország azzal vádolta meg a konkurensét, hogy lemásolta a náluk Sebestyén Balázs vezetésével csak jövő tavasszal képernyőre kerülő A Falat. A pár hete a sajtónyilvánosság előtt zajló adok-kapok minden bizonnyal példa nélküli volt a hazai tévés piacon.

tv2_januar_2018_valtozas1.jpg

Hiába debütált azonban két résszel is premier előtt A Fal, a TV2 elindította A Piramist Stohl András vezetésével és a két ünnep között sugárzott három adás nem csak kivételes alkalom volt: a tévécsatorna ugyanis már január 1-től új részekkel folytatja a műsort. Így a Tények mögé korábban beígért Extrém Activity ismétlés kikerül a képből, és hétköznap esténként, 19.00 és 20.35 között A Piramis lesz látható a TV2-n.

tv2_januar_2018_valtozas2.jpg

A Stohl András vezette vetélkedőt követően Kasza Tibor műsora, a Pénzt vagy éveket! új adásai kerülnek képernyőre hétköznap esténként, 20.35-től. A játékos show-ban ismét híres emberekből álló párosok próbálják megtippelni, hogy az eléjük álló, számukra ismeretlen emberek milyen idősek is lehetnek.

tv2_januar_2018_valtozas3.jpg

A korábban ismertetett januári kínálat délutáni része változatlan marad, tehát az Álmodj velem! című új telenovella 15.45-kor, a Bosszú vagy szerelem című török széria pedig 16.50-kor lesz látható január 2-tól kezdve minden hétköznap a TV2 műsorán.

A TV2 hétköznapjai január 2-tól:
12.00: Tények Délben
12.30: Walker, a texasi kopó (ism.)
13.35: Családi titkok (ism.)
14.45: Paula és Paulina
15.45: Álmodj velem! (premier)
16.50: Bosszú vagy szerelem (premier)
18.00: Tények
19.00: A Piramis (premier)
20.35: Pénzt vagy éveket! (premier)
22.00: Tények Extra
22.25-től: Sorozatok és filmek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása