Felborul a TV2 szombat estéje - Ezzel a lépéssel ugranák át az RTL-es Falat

2017. december 02. - Jasinka Ádám

Azt hiszem, a nyomtatásban megjelenő tévéműsorok szerkesztői helyében nem szívesen lenne most senki sem. Az RTL Klub és a TV2 ugyanis egymásra reflektálva (licitálva?) módosítja egyik napról a másikra december első szombat estéjének műsorát.

tv2_musorvaltozas_korhataros_szerelem_dupla_resz.jpgFotó: TV2

Pár hete még úgy tűnt, hogy december 2-án a Korhatáros szerelem, a TV2 új fikciós sorozatának premierjét és a Celeb vagyok, ments ki innen! első hétvégi adását leszámítva semmi érdekes nem történik majd. Pénteken reggel azonban az RTL Klub bejelentette, hogy a múltkor jócskán a premier előtt bemutatott A Falból nem csak egy epizódot forgattak Milánóban, és ezt a második adást már most képernyőre is tűzik.

Méghozzá egy időben vetítve a TV2 új sorozatával, a Korhatáros szerelemmel. Nem kellett sokat várni a TV2 válaszlépésére sem, ugyanis még aznap délután kiderült, hogy a tévécsatorna is módosít a szombat esti kínálatán és a Kovács Patrícia és Kovács Tamás főszereplésével készült szériából a tervezett egy helyett rögtön két epizódot is bemutatnak, valamint 21.30 helyett 20.10-től adásba tűzik a produkciót.

Most szombat este tehát egymásnak feszül az RTL Klub és a TV2, a Celeb vagyok, ments ki innen! és A Fal első fél órája, valamint a Korhatáros szerelem első két része.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása