Több órányi premier tartalommal indul hazánkban egy új tévéadó

2017. november 08. - Jasinka Ádám

Októberben jelentették be, hogy decemberben egy vadonatúj tévécsatorna indul hazánkban, mely elsősorban a sorozatrajongók számára kínál egyedülálló tartalmakat. Ma pedig kiderült, hogy miből is áll majd az új adó bevezető kínálata.

epic_drama_premier2.jpg

A december 14-én induló Epic Drama egyik premier szériája a brit szigetországban idén karácsonykor debütáló három részes regényadaptáció, A babaház úrnője (The Miniaturist) lesz, mely a 17. századbeli Amszterdamban játszódik, a főszerepben egy 18 éves lánnyal, aki újdonsült feleségként csöppen a tiltott vágyakkal és veszélyes titkokkal teli befolyásos család házába.

Az Epic Drama mutatja be hazánkban a The Village című drámasorozatot, mely története, ahogy a címe is elárulja, egy faluban játszódik, ahol a történelmi események, a változások, a fejlődés és a nemzeti identitás lépcsőfokai mind tükröződnek az emberek életében. A sorozat első évada az első világháború elején játszódik, és egy idős férfi szemszögéből ismerjük meg a történéseket.

epic_drama_premier1.jpg

A harmadik premier a Close to the Enemy című hét részes miniszéria lesz, mely a második világháború után, az 1940-es évek végén játszódik, a főszerepben egy titkosügynökkel. A férfi feladata, hogy egy fogságba esett német tudóst rávegyen arra, hogy fejlesszen sugárhajtású motort a brit Királyi Légierő számára, hogy az egyre fokozódó hidegháborúban hamar élvonalbeli technológiával szerelkezhessen fel a szigetország katonasága.

Forrás: Próbakő Kommunikáció
Fotó: pbs.org, thesun.co.uk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raven1975 2017.11.10. 14:24:07

Remélem, hogy a tisztelt szolgáltató (Digi) csomagjában is benne lesz.

Terézágyú 2017.11.15. 17:09:29

Szép magyar neve van ennek a csatornának...
süti beállítások módosítása