Vadonatúj tévésorozaton dolgozik az RTL Klub

2017. szeptember 09. - Jasinka Ádám

Ha a 2015 őszén indult Válótársak megbukott volna, az biztosan újból évekre visszavetette volna a hazai sorozatgyártás lendületét. A Stohl András, Lengyel Tamás és Scherer Péter főszereplésével készült széria azonban egy csapásra sikeres lett és idén nyáron már a harmadik évadát forgatták.

nagyervintanarsorozat.jpg

A Válótársak népszerűségén felbuzdulva az RTL Klubra elkészítettek egy teljesen más stílusú, más közönséget megcélzó sorozatot, A mi kis falunkat, amely idén év elején (és az ismétléseivel) képes volt olyan nézettséget elérni, amilyenre már a premier külföldi szériák sem képesek. Nem csoda, hogy az RTL újabb produkciónak adott zöld utat.

Desmond Wallace blogja szúrta ki, hogy a VOX magazin legújabb számában megjelent egy interjú Nagy Ervinnel, aki a Kincsemmel egyértelműen harcba szállt az ország legismertebb színésze címért. Nagy Ervint már több tévéfilmben és sorozatban is láthattuk (köztük a Válótársakban is, ahol ő alakította Stohl András figurájának öccsét), most azonban abszolút főszerepet szánt neki az RTL Klub.

Ő alakítja ugyanis a vadonatúj, jelenleg is készülő új vígjátéksorozat, a Tanár címszereplőjét. A szériát az a Kovács Dániel rendezi, aki két évvel ezelőtt elindította és egyedül megrendezte a Válótársak első évadának összes epizódját. Nagy Ervin mellett pedig láthatjuk majd többek között Elek Ferencet, Ötvös Andrást és Anger Zsoltot is.

"Nagyon jó a színészeknek, hogy a kereskedelmi tévék egy ideje beszálltak a sorozatgyártásba. Én most a Tanáron dolgozom, Kovács Dani csinálja (...) Szuper jól kijövünk, remek szakember - tud haladni, de művészi intenciói is vannak. (...) a forgatókönyv is rohadt jó, fekszünk a röhögéstől, tiszta Office" - nyilatkozta a VOX-ban Nagy Ervin.

Fotó: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.