Vetélkedő miatt lesz műsorváltozás a TV2-n

2017. július 10. - Jasinka Ádám

A múlt héten derült ki, hogy a TV2 egyik korábban bejelentett vetélkedője, a Kasza Tibor vezetésével érkező Pénzt, vagy éveket! milyen is lesz valójában. A műsorban hazai celebek párokat alkotva játszanak majd a tízmillió forintos főnyereményért, ezért pedig nem kell mást tenniük, csak eltalálniuk, hogy az eléjük álló, számukra ismeretlen ember hány éves is valójában.

penztvagyeveket.jpg

A párok számára az adás elején 10 millió forint áll rendelkezésre, és annyi pénzt vihetnek majd a végén haza, amennyiük marad a hetedik megtippelt életkor után. Ha a legelső személy életkorát pontosan eltalálják, akkor nem veszítenek a pénzből, ha viszont egy-két, vagy akár több évet is tévednek, akkor annyiszor 100 ezer forintot buknak, amennyit rontottak. Ez a szorzó pedig egyre nő, ahogy haladnak előre a hetedik személyig, ahol egy elrontott évért már 600 ezer forintot is levonhatnak tőlük.

A Pénzt, vagy éveket! július 24-én 19:10-kor debütál a TV2 műsorán, ami két dolgot is jelent. Először is, a tévéadó rendhagyó módon az uborkaszezont sem hagyja újdonság nélkül, másfelől július végétől reklám nélkül jelentkezik majd a Tények.

További premier infókért kattints ide és böngészd át a Premiernaptárt.

Fotó: TV2

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.