Rátóti Zoltán és Nagy Ervin is játszik majd a Mária Terézia életéről szóló sorozatban

2017. március 27. - Jasinka Ádám

Kijelenthetjük, hogy végre ott tart a hazai sorozatgyártás, ahol kell és végre elkészül egy igazi, kosztümös történelmi dráma is. Igaz, egyelőre még nem egyedül vág bele egy ilyen nagy projektbe az MTVA, de első lépésként egy nemzetközi koprodukció mindenképpen bizakodásra okot adó vállalás.

mariatereziasorozat.jpg

A Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film, az MR Film és az MTVA közösen készülő történelmi tévéfilmsorozatának forgatása március 26-án vette kezdetét a Csehországban található Kromerzsízsben. Az egyelőre csak két részesre tervezett széria rendezője Robert Dornhelm, aki több tévéfilmet is rendezett már, és "Children of Theatre Street" című dokumentumfilmjéért Oscar-díjra is jelölték.

A főszereplőt, Mária Teréziát Marie-Luise Stockinger osztrák színésznő alakítja, férjét, I. Ferencet pedig Vojtěch Kotek cseh színész játssza. A tévéfilmsorozatban szerencsére magyar színészeket is láthatunk majd. A két Esterházy-t Nagy Ervin és Adorjáni Bálint alakítják majd. Tenki Réka, Lorenc grófnő, míg Rátóti Zoltán a porosz követ von Grumbkow szerepében lesz látható. A Márai Terézia életéről szóló, előzetesen két részesre tervezett sorozatot Pozsonyban, Bécsben és Toszkánában forgatják. A premier várhatóan 2017 végén, vagy 2018 elején lesz majd hazánkban is.

Forrás: MTVA

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása