Magyar nézettség: 11. hét - Gundel nélkül erőtlen a Maradj talpon!

2017. március 21. - Jasinka Ádám

(Az előző heti számok.) A műsor indulása óta először jelentkezett új játékmesterrel a Maradj talpon!, amely több éve meghatározó, és nézett pontja a Duna főműsoridejének. Az első adáshét alapján messzemenő következtetést még nem érdemes levonni, de az nem jó ómen, hogy talán sosem látott mélypontra süllyedt le a műsor Héder Barna vezetésével. A Maradj talpon! kapcsán is igaz lenne az, ami a Ridikülnél? Nem is annyira a műsor, mint maga a házigazda volt a siker kulcsa?

maradjtalponnezettseg.jpg

A napi vetélkedő gyengélkedése rányomta a bélyegét a Duna egyébként se túl acélos estéire. A Tóth János például annyit esett vissza a premierjéhez képest, hogy a szombat délutáni ismétlését is többen választották, mint az esti új epizódot. Ez persze talán a Gasztroangyal közelségének is köszönhető, amely a múlt heti botlás után magára talált, de pechjére az ellene futó Megtört szívek is erősödött, így egyelőre nem tudta visszavenni eddig birtokolt szombat délutáni trónusát. Az elemzés folytatásáért és a részletes adatokért kattintsatok a TOVÁBB-ra.

Ha pedig már trón. A március 15-i ünnepi műsorrend miatt nem volt a héten Szulejmán, és szerdán Barátok közt és Éjjel-Nappal Budapest sem, az egerek pedig cincogtak. A TV2 döntését el lehet ítélni, mondván egy nemzeti ünnepen nem adtak ünnepi műsort, de pont a nézettségi eredmények támasztják alá legjobban, hogy az emberek nem mindig vágynak a sokszor ismételt, vagy már moziban látott filmekre. Az 50 milliós játszma és a Vigyázat, gyerekkel vagyok! parádés eredménnyel zárt, megverték a meglepően gyengélkedő RTL Klubot és talán sikerült plusz löketet adniuk ezzel Ördög Nóra - és a TV2 tavaszának egyetlen talpon maradt - műsorának.

A szultána átköltözött kedd késő estéről csütörtökre, egy barátibb időpontba és máris jobban teljesített, de persze ez sem az az eredmény, ami elvárható lenne. A Barátok közt és A mi kis falunk ellen érthetően nem sok esélye volt, de jobban hozott, mint a Detektív Bt. - A nyomozócsalád és jobb felvezetést is adott a premier részekkel jelentkező NCIS-nek.

A múlt héten is kiemeltem, de most még aktuálisabb, hogy az ATV egyre feljebb és feljebb lépked a toplistában. Az már hónapok óta látszik, hogy a Frizbi felélesztése remek ötlet volt, most pedig arra kaptunk bizonyítékot, hogy a Napló feltámasztása sem volt ok nélküli. A Sváby András vezette heti magazinműsor nézettsége a premierjéhez képest jelentősen, majdnem 100 ezer nézővel tudott nőni, ami egy kábeles, közéleti műsortól több mint szép eredmény.

A sorozatok között a teljes lakosságban és a célközönségnél is A mi kis falunk lett a legnézettebb.

Hétfő:

TV2: Fatmagül: 527 069 (21,3%), 18-49: 67 529 (10,9%)
TV2: Ana három arca: 266 713 (15,5%), 18-49: 31 729 (7,3%)
RTL Klub: Story Extra: 211 557 (7,9%), 18-49: 40 301 (6%)

Duna TV: Ridikül: 159 714 (6,1%), 18-49: 13 605 (2,1%)

RTL Klub: Híradó: 863 208 (25,5%), 18-49: 185 001 (20%)
TV2: Tények: 748 223 (21,5%), 18-49: 167 046 (17,4%)
RTL Klub: Fókusz: 703 401 (18%), 18-49: 228 937 (19,6%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 384 503 (10,2%), 18-49: 34 151 (3,1%)

RTL Klub: Barátok közt: 817 031 (19,1%), 18-49: 282 508 (17,7%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 664 827 (15,3%), 18-49: 263 126 (18,3%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 536 801 (12,3%), 18-49: 149 444 (10,4%)

Duna TV: Maradj talpon!: 364 339 (8,5%), 18-49: 28 527 (2,1%)
Duna TV: Kékfény: 357 595 (8,2%), 18-49: 89 044 (5,6%)

RTL Klub: Dr. Csont 11x17: 519 290 (16,3%), 18-49: 227 552 (17,3%)
TV2: Egymás szemében 1x03: 331 306 (9%), 18-49: 90 472 (6,2%)
RTL Klub: Gyilkos elmék 9x14: 282 661 (14,1%), 18-49: 123 786 (14,1%)

Duna TV: Hawaii Five-0 3x10: 209 909 (6,1%), 18-49: 40 242 (2,9%)

Duna TV: SOKO - Alpesi nyomozók 3x01 (P): 121 093 (5%), 18-49: 25 380 (2,4%)
TV2: Tőzsdecápák: 76 272 (5,1%), 18-49: 30 575 (4,7%)

Kedd:

TV2: Fatmagül: 515 109 (21%), 18-49: 73 082 (11%)
RTL Klub: Story Extra: 221 656 (8,4%), 18-49: 53 792 (7,5%)

Duna TV: Ridikül: 172 878 (6,6%), 18-49: 26 473 (3,8%)

RTL Klub: Híradó: 770 616 (23%), 18-49: 151 975 (16,7%)
TV2: Tények: 748 717 (21,8%), 18-49: 166 466 (17,5%)
RTL Klub: Fókusz: 658 656 (17,2%), 18-49: 191 626 (16,7%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 398 086 (10,7%), 18-49: 47 568 (4,4%)

RTL Klub: Barátok közt: 791 870 (18,6%), 18-49: 253 887 (16,8%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 582 637 (13,8%), 18-49: 160 752 (11,8%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 576 655 (13,6%), 18-49: 220 682 (16,2%)

Duna TV: Maradj talpon!: 320 811 (7,7%), 18-49: 29 224 (2,2%)
Duna TV: Önök kérték: 202 954 (4,7%), 18-49: 10 882 (0,7%)

RTL Klub: Keresem a családom 3x05: 725 806 (21,5%), 18-49: 228 114 (16,5%)
TV2: Született szobalányok 1x03: 280 427 (7%), 18-49: 105 034 (7,1%)

Duna TV: Velvet Divatház 2x02: 135 109 (3,7%), 18-49: 23 005 (1,6%)

TV2: Sherlock és Watson 4x20: 133 648 (4,5%), 18-49: 57 022 (4,5%)

RTL Klub: XXI. század: 350 614 (14,8%), 18-49: 123 974 (11,7%)
TV2: Az indíték 3x03: 74 330 (4,1%), 18-49: 35 027 (4,1%)

Szerda:

Duna TV: Egy magyar nábob: 312 139 (12%), 18-49: nincs adat

Duna TV: Kárpáthy Zoltán: 317 913 (9,8%), 18-49: 30 580 (2,9%)
RTL Klub: Bombajó bokszoló: 294 756 (9,9%), 18-49: 86 157 (8,8%)
TV2: Esőember: 169 583 (5,9%), 18-49: 60 950 (6,4%)

RTL Klub: Híradó: 964 469 (23,9%), 18-49: 229 855 (17,2%)
TV2: Tények: 819 487 (19,9%), 18-49: 218 874 (16%)

TV2: Az 50 milliós játszma: 700 871 (15%), 18-49: 208 971 (12,3%)
RTL Klub: A Lego-kaland: 279 936 (6,1%), 18-49: 134 919 (8,2%)
Duna TV: A Hídember: 243 990 (5,4%), 18-49: 36 077 (2,2%)

TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! 1x03: 712 834 (18,2%), 18-49: 210 304 (13,1%)
RTL Klub: Gravitáció: 304 764 (8,5%), 18-49: 165 171 (10,9%)
TV2: Dumb és Dumber kettyó: 125 025 (7,1%), 18-49: 50 058 (6%)
Duna TV: Az égbe temetett tábornok: 88 125 (2,2%), 18-49: 10 475 (0,6%)
Duna TV: 80 huszár: 62 410 (2,8%), 18-49: 28 440 (2,8%)

Csütörtök:

TV2: Fatmagül: 527 453 (22,2%), 18-49: 62 155 (11%)
RTL Klub: Story Extra: 193 124 (7,7%), 18-49: 49 657 (8,3%)

Duna TV: Ridikül: 123 631 (4,9%), 18-49: 11 448 (1,9%)

RTL Klub: Híradó: 769 837 (23%), 18-49: 184 637 (20,2%)
TV2: Tények: 756 554 (22%), 18-49: 161 220 (16,7%)
RTL Klub: Fókusz: 660 183 (16,5%), 18-49: 233 934 (18,9%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 364 610 (9,6%), 18-49: 29 179 (2,6%)

RTL Klub: Barátok közt: 862 271 (20,7%), 18-49: 300 848 (19,3%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 662 496 (15,3%), 18-49: 273 812 (18,5%)
TV2: Az 50 milliós játszma: 661 126 (15,3%), 18-49: 192 548 (13%)

Duna TV: Maradj talpon!: 314 574 (7,3%), 18-49: 23 672 (1,6%)
Duna TV: Tóth János 1x02: 160 319 (3,7%), 18-49: 29 233 (1,9%)

RTL Klub: A mi kis falunk 1x07: 823 621 (23,9%), 18-49: 366 389 (26%)
TV2: A szultána: 327 962 (8,5%), 18-49: 95 640 (6,4%)
RTL Klub: Cobra 11 20x13: 284 016 (13,6%), 18-49: 121 919 (13,5%)
TV2: NCIS 14x03: 212 388 (8%), 18-49: 77 554 (6,9%)

Duna TV: Fábry: 187 030 (5%), 18-49: 22 753 (1,5%)

TV2: I/I Azurák Csabával: 105 747 (7,5%), 18-49: 36 062 (5,8%)

Péntek:

TV2: Fatmagül: 474 220 (20,1%), 18-49: 59 573 (9,5%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 249 924 (12,3%), 18-49: 36 069 (6,7%)
RTL Klub: Story Extra: 215 858 (8,6%), 18-49: 61 158 (9%)
Duna TV: Ridikül: 151 224 (6,1%), 18-49: 13 693 (2%)

RTL Klub: Híradó: 775 475 (24,3%), 18-49: 195 375 (21,6%)
TV2: Tények: 695 936 (21,2%), 18-49: 145 235 (15,4%)
RTL Klub: Fókusz: 584 142 (15,4%), 18-49: 186 707 (15,8%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 353 244 (9,8%), 18-49: 30 174 (2,8%)

RTL Klub: Barátok közt: 813 563 (20,4%), 18-49: 280 082 (19,6%)
TV2: Az 50 milliós játszma (F): 620 745 (15,1%), 18-49: 177 423 (12,6%)
RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 558 701 (13,6%), 18-49: 211 221 (15%)

Duna TV: Maradj talpon!: 279 959 (6,8%), 18-49: 18 405 (1,3%)
Duna TV: Csak színház és más semmi 2x04: 169 811 (4,2%), 18-49: 39 553 (2,7%)

RTL Klub: Gyertek át! 4x04: 535 608 (17,6%), 18-49: 208 390 (16,9%)
RTL Klub: Playback párbaj: 299 555 (14%), 18-49: 89 310 (9,9%)
TV2: Turbo: 180 302 (5,7%), 18-49: 95 536 (7,7%)

Duna TV: A szomszéd: 106 211 (4%), 18-49: 26 325 (2,4%)

TV2: Hello Hollywood - Návai Anikóval: 85 384 (4,5%), 18-49: 55 266 (6,9%)

Szombat:

TV2: Megtört szívek: 467 096 (14,1%), 18-49: 55 013 (5,1%)
Duna TV: Gasztroangyal: 367 341 (11%), 18-49: 47 190 (4,3%)
Duna TV: Tóth János (ism.): 184 748 (6,2%), 18-49: 24 065 (2,4%)

RTL Klub: Híradó: 775 052 (19,9%), 18-49: 189 291 (14,4%)
TV2: Tények: 736 574 (19%), 18-49: 172 029 (13,1%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 662 365 (16%), 18-49: 225 225 (16%)
RTL Klub: Narnia krónikái: 438 349 (10,7%), 18-49: 173 381 (11,5%)
TV2: Hupikék törpikék 2.: 359 814 (8,4%), 18-49: 147 605 (10%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 367 043 (8,9%), 18-49: 38 297 (2,7%)
TV2: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag: 209 492 (6,6%), 18-49: 112 741 (8,4%)
Duna TV: A titkok könyvtára - A Júdás-kehely átka: 192 886 (4,5%), 18-49: 37 937 (2,5%)
Duna TV: Amikor a farok csóválja...: 102 080 (2,8%), 18-49: 19 843 (1,3%)

Vasárnap:

RTL Klub: Bűnvadászok: 421 904 (14,2%), 18-49: 114 568 (10,8%)
Duna TV
: Hogy volt?!: 187 724 (5,6%), 18-49: 6 971 (0,6%)

RTL Klub: Híradó: 988 285 (24,6%), 18-49: 244 699 (17,3%)
TV2: Tények: 708 478 (17,6%)
, 18-49: 183 423 (12,9%)
RTL Klub: A Karib-tenger kalózai - A világ végén: 468 665 (11,1%), 18-49: 251 702 (15,9%)
Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 431 861 (9,4%), 18-49: 36 972 (2,2%)
ATV: Sas Kabaré - Komédiások: 374 945 (8,2%), 18-49: nincs adat
ATV: Heti Napló Sváby Andrással: 364 774 (8,3%), 18-49: nincs adat

ATV: Zenés közéleti Sas Kabaré: 344 681 (7,4%), 18-49: nincs adat
TV2: Jégkorszak 3.: 335 993 (7,4%), 18-49: 150 241 (9,2%)
Duna TV: Miss Fisher rejtélyes esetei 2x05: 275 179 (6,5%), 18-49: 19 336 (1,3%)

ATV: Esti Frizbi Hajdú Péterrel: 383 749 (9,8%), 18-49: nincs adat
TV2: Féktelenül 2.: 204 924 (6,8%), 18-49: 73 172 (5,8%)
Duna TV: Kártyavár 2x12: 103 507 (2,5%), 18-49: 15 142 (0,9%)
Duna TV: A bennfentes: 67 497 (3,3%), 18-49: 15 637 (1,7%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
A kép forrása: MTVA

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.