Hatalmas koppintás a németek eurovíziós dala?

2017. február 11. - Jasinka Ádám

Németország február 9-én döntött arról, melyik dallal is indulnak az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A közel három óra hosszú élő műsorban négy fordulót követően született meg az eredmény, melynek alapján a 25 éves Isabella Lueen, művésznevén Levina és a "Perfect Life" című dal versenyez majd Európa legnézettebb énekes-zenés showjában. Bár az eurovíziós szerzemények sajnos gyakran nyernek mély ihletet világslágerekből, ritka az összelegozott dal.

nemeteurovizosdal.jpg

A "Perfect Life" viszont érezhetően több dal egyvelege. Az első pár másodperc kísértetiesen hasonlít David Guetta "Titanium" című számára, a refrénnél pedig felfedezhető Demi Lovato "Skyscraper"-e is. Miután megnézzük, kik a német versenydal szerzői, máris világosság válik, mi történhetett. Az egyik író ugyanis az a Lindy Robbins, aki Lovato előbb említett slágerét is jegyzi, valamint együtt dolgozott többek között a francia DJ-vel, Guettaval is. A német dalt a TOVÁBB-ra kattintva találjátok.

A német Dal, az Unser Song kicsit másképp működik, mint a hazai válogató. A műsor csak egy adásból, a döntőből áll, melyben az 5 bejutott énekes versenyez egymással. Az első körben egy feldolgozást adnak elő, a közönség szavazatai alapján pedig hárman mennek tovább. A második fordulóban az előre kiválasztott első versenydalt (idén: "Wildfire") éneklik el, majd a két legjobb a harmadik körben előadja a másik számot (idén: "Perfect Life") is. A közönség pedig eldönti, hogy melyik énekes-dal páros szerintük a nyerő, és a két legtöbb szavazatot kapó jut az utolsó fordulóba. Idén a negyedik körbe csak Levina került be, és a szavazók közel hetven százaléka voksolt a nyertes dalra.

Fotó: sauerlandkurier.de

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wolf Claw 2017.02.12. 02:01:32

Ez a németek dala és ez összelegózott? Ilyen semmit mi is tudunk alkotni :) Tessék csak visszanézni a tegnapi meg tegnapelőtti elődöntőinket :))