Szinkronhangok: SIX (SIX)

2017. február 07. - Jasinka Ádám

Múlt vasárnap, azaz február 5-én debütált az HBO3 műsorán az amerikai The History Channel legújabb saját gyártású sorozata, a SIX. A nyolc részes sorozatot valós események ihlették, és a Navy SEAL egyik valóban megtörtént küldetését meséli el. A különleges, hat tagú csapatot azzal a feladattal vetették be 2014-ben Afganisztánban, hogy likvidáljanak egy tálib vezetőt, ám az akció kudarcba fulladt. Kiderült ugyanis, hogy egy amerikai állampolgár segítette a terroristákat.

sixszinkron.jpg

A SIX alkotói közt megtaláljuk William Broyles Jr.-t, aki olyan filmek forgatókönyvét írta mint az Apollo-13 vagy például a Számkivetett, és azt a Harvey Weinsteint, akit a Szerelmes Shakespeare producereként Oscar-díjjal is jutalmaztak. A széria főszereplőjét Walton Goggins játssza, akit láthattunk többek között A törvény embere és a Kib*zgatóhelyettesek című sorozatokban is. De nem csak ő a rutinos tévés, ugyanis többek között Nadine Velazquezt és Barry Sloane-t is láthattuk már több helyen játszani.

A széria magyar változatát Kiss Lajos rendezi, és Goggins megkapta maga mellé azt a Makranczi Zalánt, akivel már a Django elszabadul című filmben is együtt hallhattuk. Kicsit megnehezítette a dolgomat, hogy pár főbb szereplőt olyan szinkronizál, akit eddig csak keveset hallottam, de az HBO kisegített és örülök, hogy szépen lassan bekerülnek újabb nevek is a szinkronhangok nagy kalapjába. A magyar hangok és a stáb névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

SIX - Az alakulat (SIX)

Walton Goggins (Rip) - Makranczi Zalán
Barry Sloane (Bear) - Bognár Tamás
Kyle Schmid (Caulder) - Varga Gábor
Edwin Hodge (Robert) - Hegedüs Miklós
Juan Pablo Raba (Buddha) - Mészáros András
Dominic Adams (Michael) - Joó Gábor
Nondumiso Tembe (Na'omi) - Ősi Ildikó
Brianne Davis (Lena) - Haffner Anikó
Lindsley Register (Dharma) - Bogdányi Titanilla
Nadine Velazquez (Jackie) - Kis-Kovács Luca
Jaylen Moore (Fishbait) - Horváth-Töreki Gergely
Donny Boaz (Buckley) - Pavletits Béla
Niyi Oni (Quayum) - Fehérváry Márton
Rus Blackwell (Atkins) - Galbenisz Tomasz
Jessica Garza (Anabel) - Laudon Andrea
Britt Rentschler (Tammi) - Laurinyecz Réka
Angela Relucio (Camille) - Lipcsey-Colini Borbála
Zeeko Zaki (Akmal) - Orosz Gergely
Joshua Gage (Ricky) - Pál Dániel Máté
Tyla Harris (Esther) - Tamási Nikolett
További magyar hangok: Bácskai János, Bartók László, Czető Roland, Élő Balázs, Farkas Zita, Galiotti Barbara, Juhász Levente, Kapu Hajni, Kocsis Mariann, Mohácsi Nóra, Oroszi Tamás, Petridisz Hrisztosz, Potocsny Andor, Rosta Sándor, Sörös Miklós, Szabó Andor, Törköly Levente, Turi Bálint, Vári Attila

Magyar szöveg: Petőcz István
Hangmérnök és vágó: Hollósi Péter
Gyártásvezető: Németh Tamás
Szinkronrendező: Kiss Lajos
Produkciós vezető: Szép Erzsébet
Stúdió: SDI Media Hungary

Forrás: HBO

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2017.02.07. 20:05:42

Nadine Velazquez-t ki szinkronizálta a My Name Is Earl-ben?
Zalán és Goggins.. érdekes, de akár működhet, ha Zalán mélyít és öregít magán ;)
A sorozat sajnos csak közepes eddig, túl sok a szappan meg a sablon

Jasinka Ádám 2017.02.07. 21:59:19

@Flankerr: Kisfalvi Krisztina. Zalán és Goggins működik, meghallgattam, szokni kellett, főleg Kaszás Gergő után, meg Goggins szakállal? Őrült tekintet nélkül? De működik, és a többiek is jók, főleg Sloane és Bognár Tamás, meg Schmid és Varga Gábor.

Flankerr 2017.02.07. 23:09:47

@Jasinka Ádám: Őrült tekintetből nem lesz hiány később ;)