Magyar nézettség: 49. hét - Kipukkadt A szultána, eddig tartott a menetelés

2016. december 13. - Jasinka Ádám

A szultána pazar átlagnézettséget hozott az elmúlt hetekben, így nagyon megdöbbentett, hogy a múlt héten ennek a nyomát sem lehetett látni, sőt, olyan mélyre esett vissza, ahol a premierje idején járt. Nem igazán látom, hogy mi lehet ennek az oka, hiszen a "környéke" szinte alig változott, kiugró adatokat legalábbis nem találni. Így a TV2 legstabilabb sorozata továbbra is a Megtört szívek, amely vígan uralja a hétköznap délutáni műsorsávokat.

aszultananezettseg.jpg

Az RTL Klub nem igen fog idén már ennél jobb eredményeket elérni, legalábbis hétköznap este nem, így erről nem is értekeznék sokáig. Az viszont nagyon érdekes, hogy a Válótársak habár a teljes lakosságban csökkent, a célközönségnél döbbenetes, 3%-ot nőtt, és magasan nyerte a sávját. Szintén nőtt a célközönségnél és csökkent a teljes lakosság körében a Gyertek át! és a Playback Párbaj, ami - őszinte leszek - egy nagyon fura jelenségsorozatot eredményezett. Főként azért is fura, mert az X-Faktor pont más irányba mozdította a mérleg nyelvét.

Amelyik műsor azonban minden szinten mélypontra került, az a Keresem a családom. A múlt heti epizód az előzőhöz képest a teljes lakosságban 3%-ot csökkent (ez durván 100 ezer néző mínuszt jelent), a célközönségnél pedig ennél is magasabb, 4%-os esést produkált. Szintén tovább csökkent a Dr. Csont most már amúgy sem valami népes nézőtábora, de összevetve a többi RTL Klubos esti műsorral, még így is szépen helyt áll, bár azt hiszem, koránt sem örülnek ezt látva a tévéadónál.

A Sztárban sztár + 1 kicsi a harmadik adására is megtartotta jó formáját, és uralja a vasárnap estéket, mégpedig olyannyira, hogy egyik országos adó sem tudja megközelíteni. Az RTL Klub pedig annyira nem ura a vasárnap estéknek, hogy a teljes lakosságban már a TV2 is előzi, sőt, az Amerika Kapitány - A tél katonáját a célközönségnél majdnem James Bond is elkapta.

A Végtelen szerelem meglepően stabil, bár nem egy Hegyi doktor, de azért nem nevezném a múlt heti 310-360 ezres eredményt rossznak. Főleg úgy nem, hogy van ennél nagyobb baja is a köztévének. A Szabadság tér '56-ról már több ízben is megemlékeztem, de most újfent bebizonyította, hogy semmi keresnivalója egy főadón, főműsoridőben. De nem csak a saját gyártások, hanem a külföldi produkciók is bukdácsolnak a Duna TV-n, elég csak megnézni a Velvet Divatház vagy a Kártyavár számait.

Ellenben a Gasztroangyal az ismétlésekkel is megtörhetetlen, a Charly, majom a családban zsinórban második - de lehet, hogy harmadik - ismétlését pedig stabilan 200-300 ezer néző követi. Ha ez pedig nem lenne elég sokkoló, akkor kapaszkodjatok meg, ez a Duna TV második legnézettebb sorozata. A sorozatok között a teljes lakosságban a Szulejmán, míg a célközönségnél a Válótársak lett a legnézettebb a héten. A részletes nézettségeket a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

Hétfő:

TV2: Megtört szívek: 501 222 (17,5%), 18-49: 33 606 (4,2%)
TV2: Maria: 388 310 (18,3%), 18-49: 33 662 (5,7%)
RTL Klub: Story Extra: 236 453 (7,8%), 18-49: 46 288 (5,4%)

Duna TV: Ridikül: 186 574 (6,2%), 18-49: 15 624 (1,8%)

RTL Klub: Híradó: 818 940 (22,1%), 18-49: 189 419 (17,1%)
TV2: Tények: 745 211 (19,7%), 18-49: 142 214 (12,4%)

RTL Klub: Fókusz: 692 001 (16,9%), 18-49: 214 140 (16,4%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 313 758 (7,8%), 18-49: 19 649 (1,6%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 563 278 (13,1%), 18-49: 204 840 (14,1%)
TV2: Bumm!: 493 516 (11,5%), 18-49: 132 372 (9,3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 388 339 (9,1%), 18-49: 40 758 (2,9%)

RTL Klub: Barátok közt: 742 482 (17,4%), 18-49: 229 575 (14,8%)
TV2: A szultána: 391 120 (9,5%), 18-49: 101 105 (6,7%)
Duna TV: Kékfény: 401 890 (9,3%), 18-49: 71 038 (4,6%)
SuperTV2: Jóban Rosszban: 258 626 (5,9%), 18-49: 92 019 (6%)

RTL Klub: Dr. Csont 11x04: 497 494 (14,9%), 18-49: 207 244 (15,3%)
RTL Klub: Glades - Tengerparti gyilkosságok 4x07: 345 727 (15,6%), 18-49: 140 247 (14,6%)
Duna TV: Hawaii Five-0 2x20: 194 225 (5,5%), 18-49: 39 017 (2,8%)

TV2: A cél szerelmesíti az eszközt: 126 660 (5,6%)18-49: 49 107 (5%)
Duna TV: SOKO - Alpesi nyomozók 1x01 (P): 89 212 (3,5%), 18-49: 14 579 (1,3%)

Kedd:

TV2: Megtört szívek: 502 041 (17,8%), 18-49: 60 105 (7,1%)
TV2: Maria: 379 638 (17,6%), 18-49: 42 535 (6,6%)
RTL Klub: Story Extra: 243 358 (8,2%), 18-49: 76 155 (8,5%)

Duna TV: Ridikül: 224 268 (7,6%), 18-49: 19 085 (2,1%)

RTL Klub: Híradó: 801 065 (22,5%), 18-49: 155 008 (14,6%)
TV2: Tények: 785 090 (21,7%), 18-49: 188 051 (17,3%)
RTL Klub: Fókusz: 668 904 (17,2%), 18-49: 198 867 (16,6%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 369 213 (9,7%), 18-49: 36 879 (3,2%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 571 694 (13,7%), 18-49: 221 352 (15,9%)
TV2: Bumm!: 477 407 (11,6%), 18-49: 113 188 (8,3%)
Duna TV: Maradj talpon!: 432 325 (10,4%), 18-49: 45 271 (3,3%)

RTL Klub: Barátok közt: 793 760 (18,8%), 18-49: 270 020 (17,4%)
TV2: A szultána: 331 042 (8%), 18-49: 75 294 (4,9%)
Duna TV: Önök kérték: 251 025 (5,9%), 18-49: 4 857 (0,3%)

RTL Klub: Keresem a családom 2x04: 681 780 (20,5%), 18-49: 209 564 (15,6%)
RTL Klub: XXI. század: 281 176 (12,8%), 18-49: 105 323 (11,8%)

TV2: Cool túra 2.: A sörpingpong: 101 812 (4,5%), 18-49: 44 963 (4,9%)
Duna TV: Velvet Divatház 1x14: 82 121 (2,3%), 18-49: 3 652 (0,3%)

Duna TV: Gran Hotel 3x16: 53 036 (2,2%), 18-49: 6 612 (0,7%)

Szerda:

TV2: Megtört szívek: 486 236 (17,8%), 18-49: 41 076 (5,5%)
TV2: Maria: 381 550 (18,8%), 18-49: 36 309 (7,1%)
RTL Klub: Story Extra: 320 572 (11%), 18-49: 57 696 (7,1%)

Duna TV: Ridikül: 208 175 (7,2%), 18-49: 23 119 (2,9%)

RTL Klub: Híradó: 901 929 (25,3%), 18-49: 178 770 (17%)
RTL Klub: Fókusz: 730 750 (18,6%), 18-49: 188 689 (15,3%)
TV2: Tények: 729 242 (20,1%), 18-49: 145 840 (13,6%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 355 780 (9,3%), 18-49: 45 572 (3,9%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 612 496 (14,3%), 18-49: 217 240 (15,4%)
TV2: Bumm!: 494 731 (11,7%), 18-49: 136 572 (9,9%)
Duna TV: Maradj talpon!: 413 769 (9,8%), 18-49: 50 220 (3,7%)

RTL Klub: Barátok közt: 825 254 (19,4%), 18-49: 233 775 (15,5%)
TV2: A szultána: 331 232 (8%), 18-49: 74 199 (5%)
Duna TV: Szabadság tér '56: 88 262 (2,1%), 18-49: 20 077 (1,3%)

RTL Klub: Szulejmán 204.: 699 749 (19,7%), 18-49: 209 945 (15,3%)
RTL Klub: Házon kívül: 322 889 (12,8%), 18-49: 96 251 (9,1%)

TV2: Bumeráng: 88 887 (3,9%), 18-49: 29 879 (3,2%)
Duna TV: Szeretlek, Faust: 22 530 (0,7%), 18-49: 780 (0,1%)

Csütörtök:

TV2: Megtört szívek: 469 926 (17%), 18-49: 57 363 (7,4%)
TV2: Maria: 351 084 (16,8%), 18-49: 40 716 (7,4%)
RTL Klub: Story Extra: 244 003 (8,4%), 18-49: 49 728 (6,1%)

Duna TV: Ridikül: 227 464 (7,8%), 18-49: 23 370 (2,9%)

RTL Klub: Híradó: 829 904 (23,2%), 18-49: 199 104 (19,2%)
TV2: Tények: 736 003 (20,2%), 18-49: 158 376 (14,9%)
RTL Klub: Fókusz: 685 165 (17,4%), 18-49: 191 304 (16,4%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 348 847 (9,1%), 18-49: 34 012 (3%)

RTL Klub: Éjjel-Nappal Budapest: 635 476 (15,1%), 18-49: 249 913 (18,5%)
TV2: Bumm!: 479 372 (11,5%), 18-49: 124 339 (9,5%)
Duna TV: Maradj talpon!: 413 314 (10%), 18-49: 31 859 (2,5%)

RTL Klub: Barátok közt: 833 266 (20,1%), 18-49: 285 444 (19,4%)
TV2: A szultána: 368 427 (9,2%), 18-49: 99 106 (6,9%)
Duna TV: Fábry: 263 898 (6,4%), 18-49: 23 034 (1,6%)

RTL Klub: Válótársak 2x04.: 521 171 (15,9%), 18-49: 266 908 (21,1%)
RTL Klub: CSI: A helyszínelők 10x09: 263 917 (12,6%), 18-49: 136 618 (15,6%)

TV2: Backstrom nyomozó 1x08: 128 635 (4,6%), 18-49: 25 492 (2,3%)
Duna TV: Munkaügyek - IrReality Show 6x10: 74 953 (2,3%), 18-49: 15 016 (1,2%)
Duna TV: Éjszakai rohanás: 62 951 (3,6%), 18-49: 16 569 (2,3%)

TV2: Propaganda: 58 958 (3,7%), 18-49: 8 980 (1,3%)

Péntek:

TV2: Megtört szívek: 470 937 (16,5%), 18-49: 32 485 (4,3%)
TV2: Maria: 366 354 (16,5%), 18-49: 23 845 (4,1%)
Duna TV: Charly, majom a családban (ism.): 329 658 (13,2%), 18-49: 33 608 (5,1%)
RTL Klub: Story Extra: 309 989 (10,4%), 18-49: 74 253 (9,2%)

Duna TV: Ridikül: 288 563 (9,8%), 18-49: 21 451 (2,7%)

RTL Klub: Híradó: 807 245 (23,1%), 18-49: 182 668 (17,9%)
TV2: Tények: 727 642 (20,4%), 18-49: 147 674 (14,1%)
RTL Klub: Fókusz: 674 219 (17,3%), 18-49: 221 801 (18,6%)

Duna TV: Végtelen szerelem: 355 935 (9,4%), 18-49: 29 565 (2,6%)

RTL Klub: Barátok közt: 817 707 (19,1%), 18-49: 287 248 (19,2%)
RTL Klub
: Éjjel-Nappal Budapest: 660 193 (15,6%), 18-49: 278 737 (20,1%)
TV2: Bumm!: 493 138 (11,8%), 18-49: 125 560 (9,2%)
TV2: A szultána: 389 485 (9,3%), 18-49: 96 317 (6,5%)
Duna TV: Fölszállott a páva 4x08: 353 863 (8,4%), 18-49: 32 517 (2,3%)

RTL Klub: Gyertek át! 3x04.: 570 095 (16,2%), 18-49: 242 462 (17,8%)
RTL Klub: Playback Párbaj 1x02: 380 873 (14,6%), 18-49: 174 904 (15,5%)
RTL Klub: Showder Klub 18x06: 281 929 (15,5%), 18-49: 111 308 (13,3%)
Duna TV: Nora Roberts: A múlt titkai: 144 707 (5,3%), 18-49: 23 654 (2%)

TV2: Brüno: 120 059 (4,3%), 18-49: 27 871 (2,4%)

Szombat:

Duna TV: Gasztroangyal (ism.): 388 067 (12,1%), 18-49: 41 387 (4,1%)

RTL Klub: X-Faktor 6x13: 1 104 473 (27,3%), 18-49: 390 692 (25,5%)
RTL Klub
: Híradó: 863 088 (23,4%), 18-49: 235 322 (20,5%)
RTL Klub: Fókusz Plusz: 749 080 (18,7%), 18-49: 229 885 (18%)

TV2: Tények: 615 042 (16,7%), 18-49: 135 163 (11,8%)
TV2: Gru: 332 197 (7,9%), 18-49: 158 630 (11,2%)
Duna TV: SzerencseSzombat: 331 301 (8,5%), 18-49: 27 525 (2,3%)

Duna TV: Télapu: 269 812 (6,2%), 18-49: 84 361 (5,6%)
TV2: Szexvideó: 232 915 (6,2%), 18-49: 121 968 (8,1%)
Duna TV: Az ördög ügyvédje: 137 684 (4,1%), 18-49: 48 903 (3,5%)

Vasárnap:

RTL Klub: A Macskanő: 341 319 (10,4%), 18-49: 92 495 (8,2%)

RTL Klub: Híradó: 898 446 (21,5%), 18-49: 231 471 (16,6%)
SuperTV2: Sztárban sztár +1 kicsi 1x03: 760 781 (16,1%), 18-49: 272 261 (15,3%)
TV2: Tények: 714 531 (17,1%), 18-49: 182 249 (13,1%)
TV2: James Bond: Skyfall: 465 351 (10%), 18-49: 201 630 (11,3%)
RTL Klub: Amerika Kapitány: A tél katonája: 426 805 (9%), 18-49: 205 552 (11,6%)
RTL2: Való Világ (F): 363 133 (7,7%), 18-49: 160 798 (8,7%)
RTL Klub: Hasonmás: 315 638 (10,2%), 18-49: 169 983 (12,4%)
ATV: Esti Frizbi Hajdú Péterrel: 299 003 (7%), 18-49: nincs adat

Duna TV: Magyarország, szeretlek!: 296 961 (6,1%), 18-49: 19 514 (1,1%)
Duna TV: Miss Fisher rejtélyes esetei 1x07: 180 598 (4%), 18-49: 16 186 (1%)

TV2: Életeken át: 159 362 (6,8%), 18-49: 79 681 (7,5%)
Duna TV: Kártyavár 1x12: 80 506 (1,9%), 18-49: 7 915 (0,4%)

A nézettségi adatok az RTL Klub Sajtóklubjától (Live+AsLive) oldaláról származnak.
A kép forrása: TV2

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2016.12.13. 15:32:34

Engem is meglepett A szultána gyengülése.

Az se semmi egyébként, hogy 18-49-ben alig van különbség a Válótársak és a BK között.

Jasinka Ádám 2016.12.13. 17:04:13

@desmondwallace: Főleg, hogy SHR-ben veri is. A Barátok közt is leeresztett, de nagyon, most látszik rajta az, hogy nem tett jót a folyamatos késő estére pakolás.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2016.12.13. 17:56:31

Szerintem az se tett jót neki, hogy nincs nyári szünet.
A Dr. Csontból is már túladagolást kaptak a nézők. ha nem lett volna folyamatosan műsoron az ismétlésekkel, akkor szerintem több nézőt hoznának most az új részek. Persze ezt sose tudjuk meg, de szerintem kiégették, ahogy a TV2 is tette az NCIS-szel. Annyi a különbség, hogy a Bones még mindig jó nézettséget hoz, de elmarad önmagától. SHR-ben is.

Jasinka Ádám 2016.12.13. 18:08:19

@desmondwallace: Az NCIS sok évig remekül ment a premier részek közti ismétléssel, aztán egyszer csak, hirtelen ráuntak a nézők, pedig még erős ellenfél, a Dr. Csont és anno a Benkő feleséget keres ellen is elképesztően jól teljesített, sőt, a Dr. Csontot verte is. Aztán megfordult a kocka és valami történt, ahogy most a Dr. Csontnál is.
süti beállítások módosítása