Itt vannak A szultána című sorozat magyar hangjai

2016. augusztus 30. - Jasinka Ádám

 A Szulejmán sikere tagadhatatlan és talán kissé érthetetlen is, bár a 2013-as premier óta azért hozzászoktunk már annyira a szultán szériájának szemtelen sikeréhez, hogy éppen az lenne a meglepő, ha nem néznék átlagosan több mint hétszázezren még a nyári hónapokban sem. Nem is ért sokként tehát, hogy a TV2 lecsapott a sokak által a Szulejmán folytatásának kikiáltott, de annak története után több száz évvel, teljesen más szereplőgárdával, de ugyanazon díszletek között játszódó kosztümös szériára, A szultánára.

szultanaszinkron.jpg

 A Kösem szultánát, az Oszmán Birodalom egyik leghíresebb és legbefolyásosabb asszonyát a középpontba állító széria szeptember 13-án, kevésbé előkelő időpontban, kedd este tíz órakor debütál és talán nem bűn, ha kicsit drukkolok azért, hogy a TV2 őszi főműsoridejének egyetlen (!) heti, premier import sorozata ne bukjon meg már a bemutatkozásával. Ahogy az pedig lenni szokott, a szinkron "mindent meg fog tenni" a sikerért, hiszen ismét parádés szereposztást hallgathatunk majd. A szultána magyar változatát a TV2-nek most a Gotham-et is rendező Kertész Andrea jegyzi, a fő(bb) szereplőkre pedig úgy sikerült hangokat választania, hogy nincs (vagy csak érintőlegesen) van átfedés a Szulejmánnal - és azt hiszem, ez nem kis eredmény.

 A főszereplőt alakító Beren Saat-ot a Tiltott szerelem után most is Vágó Bernadett szinkronizálja, a szultánt, I. Ahmet-et megformáló Ekin Koç pedig Szatory Dávid hangján szól majd a magyar nézőkhöz. Az állandó szereplők magyar hangjai között megtaláljuk például Kovács Nórát, Nyírő Beát, Kocsis Juditot, Nagy Ervint, Kárpáti Leventét és Bozsó Pétert is. A magyar hangok és a stábtagok névsorát a TOVÁBB-ra kattintva tudjátok elolvasni.

A szultána (Muhteşem Yüzyıl Kösem)

Beren Saat (Felnőtt Köszem) - Vágó Bernadett
Anastasia Tsilimpiou (Fiatal Köszem) - Csifó Dorina
Ekin Koç (I. Ahmet) - Szatory Dávid
Hülya Avşar (Száfije) - Kovács Nóra
Mehmet Kurtuluş (Dervis) - Nagy Ervin
Esra Dermancıoğlu (Dzsennet) - Kocsis Judit
Dilara Aksüyek (Mahfiruze (Rása)) - Lamboni Anna
Aslıhan Gürbüz (Halime) - Tarr Judit
Hakan Şahin (Hadzsi) - Jakab Csaba
Nadir Sarıbacak (Bülbül) - Vári Attila
Mete Horozoğlu (Zülfikar) - Bordás János
Emre Erçil (Rejhán) - Kárpáti Levente
Eylem Yıldız (Menekse) - Nyírő Bea
Ebru Ünlü (Ejdzsan) - Hábermann Lívia
Nurinisa Yıldırım (Dudu) - Pásztor Erzsi
Kadir Doğulu (Mehmet) - Bozsó Péter
Fatih Altınağaç (Pervane) - Bodrogi Attila
Gülcan Arslan (Fahrije) - Czető Zsanett
Tülin Özen (Handan) - Balogh Anna
Zeljko Erkic (Enzo) - Czvetkó Sándor
Alihan Türkdemir (Gyermek Musztafa) - Berecz Kristóf Uwe

Magyar szöveg: Bernvalner Anita, Pozsgai Rita
Hangmérnök: Schupkégel Sándor
Gyártásvezető: Derzsi Kovács Éva
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Masterfilm Digital

Forrás: TV2

Ha érdekelnek a magyar nyelven adott török sorozatok, lájkolj minket.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.